Megérkeztünk az Utolsó Menedékbe.
Utolsó Menedék összefoglaló:
- Egy kanyonban létesített, kétoldalról védett városka. Három törzs alapította - Rémfarkasok (waya), Arctalanok (ne'hane), és Koponyák (aowe). Az azóta betelepülő törzsön kívüliek a Kevert Népek (kereskedelem, szolgáltatások).
Ez a négy nép delegálja a Vének Tanácsát, a város irányító testületét. A törzsek élén a világi vezető (főnök) és a spirituális vezető (sámán - mindig nő) állnak. A törzseknek saját területeik vannak a városban, ott nem nagyon szeretik a kívülállókat. Jelenleg a Vének Tanácsának vezetője az Arctalanok főnöke, Toke (Toke Angvariationu (Waa'ran kuni)).
Utóbbi időben sok menekült (ishi-osho) érkezett, az ezek sorsárol folyó vita feszültségeket kelt a törzsekben és a város életében.
***
- Döglegyet átadjuk a hatóságoknak. A begyűjtött élőhalottat a Bérmágus limuzinjának csomagtartójában hagyjuk.
- Bérmágus: Meg kell keresnie Taa Waquini-t a Kopnyák sámánját, őneki kellene segítenie minket eljuttatni az Üvöltő Dűnékhez. Addig mi várjunk a Bölcs Teknősbéka nevű kocsmában.
Bölcs Teknősbéka: Nagy nehezen asztalt szerzünk. (Tele van a hely). Kérdezősködés révén megtudjuk, holnap lesz a nagy Naptánc, a helyiek szent szertartása/ünnepe, melynek során a Nagy Szellemet táplálják napokig tartó révült tánccal, előtte pedig víziókat, útmutatást vadásznak az Izzasztó Sátrakban a főnökök (most éppen ez zajlik).
- Vacsora során egy zavartnak tűnő idős nő lép hozzánk (Wanjiku): Ez történik.
- A vénasszony Agathat félrevonja, és a fülébe susog valamit, később Agatha ezt megosztja velünk: a lényege, hogy valami nagy gonosz, az Agatha fia és adja őt a Vörös Rókának (később megtudjuk, hogy ez tüzet jelent).
- Kisvártatva egy nő lép hozzánk, bemutatkozik, Irahutunak hívják, a Koponyák törzséből és azt mondja, hogy Taa Waquini akar velünk beszélni. Mivel épp őt akarjuk, ezért követjük.
Egy félreeső lakórész: Egy a központtól kissé távolabb eső lakóövezetbe vezet minket, és ott vár minket egy kortalannak kinéző nő (Taa Waquini), aki régi ismerősként (Nagy Medve) üdvözli Darys-Bérmágust.
- Elmondja, hogy értesült róla, hogy Wanjiku jövendölt nekünk, és kíváncsi rá, hogy mit mondott. Arra is kíváncsi, hogy kik vagyunk. Miután az általános, semmitmondó sztorinkat meghallgatja, közli, hogy ő többre kíváncsi és ha nem akarunk megnyílni, akkor Nagy Medve majd a nevünkben beszél vele. Inkább azt választjuk, hogy mi tárgyalunk vele.
- Elmondjuk a sztorinkat az Üvöltő Dűnékről, meg az idős nő révületben született jövendölését.
- Ajánl nekünk egy dílt. Szerinte mi vagyunk azok, akikre várt. Ha segítünk neki, akkor ő személyesen segít nekünk a Dűnékhez jutni. Elfogadjuk.
- Látomást látott az Izzasztó Kamrában: A Naptáncra kijövő Toke a tánc közben összeesik, meghal és egy zöld kígyó mászik ki a szájából. Ezt követően a sivatagban harcol egymással egy farkas, holló és egy csuklyás ember (a három törzset szimbolizálja), tépik-ölik egymást, mígnem rájuk vetül egy sárkány árnyéka (ezek lennénk mi), és békét teremt köztük. Közben a háttérből hálója közepéből egy nagy, fekete pók figyel. A pók Taa szerint a nagy gonosz ellenségük...HrHrHrHr... (Kérdésünkre elmondja, hogy a Sivatag Virágai is őt szolgálják).
A Látomás alapján Taa arra kér minket, hogy akadályozzuk meg Toke meggyilkolását. Potenciális elkövetőként szóba jöhet az Arctalanok sámánnője (régi ismerősünk - korábban ő vitt minket az Üvöltő Dűnékhez) - Datanka Misini. Ott egy régebbi szerelmi szál lehet az ürügy. A Rémfarkasok vezetője Cheveyo Taragen is szóba jöhet, ő nem nézi jó szemmel, hogy Toke befogadó állásponton van a Menekültekkel. Egy erős pletykát is megoszt Taa, a Rémfarkasok titkos főhadiszállásán, a Farkasodúban állítólag valami titkos laboratórium működik - lehet forrása egy potenciális méregnek...
Elvállaljuk a küldetést. Este nyolc óra körül van, hajnalban kijönnek a főnökök az izzadásból, napfelkeltekor pedig kezdődik a tánc. Szóval nem sok időnk van. Irahutut rendelkezésünkre bocsátja a Koponyák sámánnője.
Tervezés:
Hosszan tanácskozunk. Végül azt döntjük, hogy éjfélig Darys próbál többet megtudni a körülményekről és erőviszonyokról, mi pedig közben ránézünk a Farkasodúra. Éjfélkor találka a Bölcs Teknősbékában.
Irahutut bevonjuk a tervezésbe. A Farkasodú nagyon titkos hely, nem common knowledge, hogy hol van. A Rémfarkasok területén, egy olyan részen, ahova egy kis földnyelven vezet az út, titkos ajtón kell bejutni, amit őriznek, harci kutyák is segítenek az őrzésben. Semmi más info nincs, kik, hányan, mi van lent az odúban. (A Rémfarkasok nagy harciállat tenyésztők hírében vannak).
Irahutu szerezni fog egy vadászborzot, ami majd segít elcsalni az őrállatokat. Irahutu majd odavezet az Oduhoz, mi pedig láthatatlanul fogjuk követni. Egy háttérsztorit is kreálunk (a Tikhman harcos bőrtotemjét kell egy szent helyen eltemetni, ott, ahol a mantikor, a hegyi Troll és a homoki rozsomák jelei egyesülnek, a Farkasodú mélyén).
Farkasodú:
Szerencsésen odaérünk a Farkasodúhoz: láthatatlanul kihasználjuk, hogy aföldnyelven mások is közlekednek és egy ilyen csoporthoz csapódva siklunk át az őrök között. Az Odú előtt őrök és harcikutyák. Irahutu elengedi a borzot, aki ügyesen elcsalja a kutyákat és az őrőket is! Gyorsan megtaláljuk a titkos ajtót és a rejtett nyitómechanizmust is. Bemegyünk (Irahutu el), és visszazárjuk az ajtót. Egy aknába kell leereszkedni, itt ügyesen kikerüljük a veszélyesnek tűnő szobrokat. Alul egy kékesen világító üvegkoporsó, mágikus (faint abjuration). Egy folyosó nyílik a föld alatt. Követjük, egy terembe érünk, ahol egy rácsos ajtó és négy mélyedés a terem négy sarkában. Az egyikben súlyos kő. A falon egy ajtó sziluettje. A rácsos ajtó mögött kis folyosó, melynek falán ivókutakhoz hasonló tárgyak, bennük az elemi mágia négy eleme. Békénhagyjuk az apparátusokat, a folyosóról egy terem nyílik. Atya és Agatha behatolnak. A teremben két kőszobor megelevenedik. 
Gargoyleok! Kemény harc, atyát elég jól leverik, közben kiabálnak, hogy behatolók. Nagy nehezen legyűrjük őket, hála Benő mágiájának és Agatha erős szorításának.
Alig ér véget az összecsapás, Doug egyszer csak a furcsa betegségünk hatása alá kerül és elindul a terem vége felében álló hatalmas szobor felé, mielőtt még meg tudnánk akadályozni. Útjába kerül egy pentagramma, amin átgyalogol. A pentagramma megidéz egy óriási szellemfarkast, aki morogva közelít felénk (Doug nem érdekli a farkast, ő közben a szoborhoz megy és ráteszi a kezét áhítattal).
Próbáljuk meggyőzni a farkast, hogy ne támadjon rá, mert értelmes lények tűnik. Sajnos érzi rajtunk a kőszobrok "vérét" és bedühödik, ránk támad. Kétségbeesett harc indul, nem sok esélyünk van. Benő a leütött Atyát menti ki, Agatha beáldozza magát, hoy Romanov és én visszavonuljunk. Próbáljuk lassítani, a rácsos kaput bezárjuk előtte. Közben Romanov a feszülstég hatására obszcén gesztusokkal hergeli a farkast, aki kinyitja a rácsos kaput és megharapdálja a szemtelen technikust.
Már éppen mindent veszni látunk, amikor a Farkas és mi is döbbenten látjuk, hogy a Doug mellett álló szobor megelevenedik. A Farkas ezt látva felhagy a kiírtásunkkkal és a szoborhoz üget, elégedetten megszaglászva kezét, majd eltűnik....
megtudni róla, de ő ügyesen elhárította kísérleteinket.
.jpg)
- Egyenként ártalmatlanná tesszük őket. Drago egy lélekzetelállító oldalsó-kétkerekes manővert is bevet.
sugározva. Rövid, de aktív brainstorming után elindulunk a mauzóleum felé, láthatatlanul, csendben. Odaérünk, Drago kinyitja az ajtót nekünk. Bent kis kápolna szerű belső, két páncélos alakkal. Egyikük mintha zenét hallgatna, a másik a telefonját bütyköli. Észlelvén belépésünket az egyikük sietve lerakva telefonját valamiféle jelszót firtat. Túl sok az ismeretlen, szorít az idő: támadunk. Agatha rúg, Benő varázsol. Kiderül, ezek az alakok élőhalottak. 
A szoba fura lakója, egy apró gólemekből álló raj felfedezett, és azonmód rám is rontott. (Valójában a másik szobában is volt egy ugyanilyen raj. - Villám) A kis szoborszerű lények elözönlötték a folyosót, körbevettek, ugráltak és harapdáltak. Menekülőre fogtam a dolgot, visszahátráltam a szobros terembe, ahol reményeim szerint a hadászatilag jobban képzett társak majd megfékezik az áradatot.
Reggel a Ghallanda ház jóvoltából elsőosztályú reggeliben volt részünk. Dél körül kecmeregtem elő a szobámból, de a terülj-terülj asztalkám látványa rendesen felvillanyozott. A frissen csavart áfonyalé mellé még egy Korthi Naplót is mellékeltek a derék házigazdák, melyben a lelkes zsurnaliszta nem győzte ajnározni a Légió remek teljesítményét. Igen, kellet ez már nekünk, mint egy falat puszpángpuding.
A legendák szerint akkoriban történt, hogy valami isteni hatalmú gonosz entitás – egy Démon Nagyúr – uralkodásakor minden jéggé vált Eberronon. Végül megegyeztünk, hogy a főgonoszt és az Angolnát is megemlítjük Solirionnak az összes többi mozaikdarabka mellett. Hamarosan ismét körünkben tudhattuk házigazdánkat is. Arca feltűnően sápadt és gondterhelt volt. "Nos, végül mire jutottatok?" – kérdezte fáradt, de érdeklődő hangon. Villám foglalta össze a gondolatainkat. "Úgy döntöttünk, hogy teljesen megbízunk Főtanácsos úrban, és minden tudásunkat megosztjuk Önnel. Látomásaink voltak az elmúlt napokban, aztán az egyik éjjel az álmunkban találkoztunk egy Angolna nevű, alaktalan lénnyel. Állítása szerint ő egy kalashtar, és első lépésként egy őt üldöző quori szellemet kellett ártalmatlanítanunk. Ez sikerült is az Aréna küzdelmek során. Az Angolna jó szándékúnak tűnt nekünk, bár ez inkább csak egy érzés volt, bizonyítékunk nem volt rá. Már kapcsolatunk elején biztosított a segítségéről, például a Szürke Király rejtekhelyét illetően, és említést tett egy óriási hatalmú gonosz lényről is, akivel komolyan számolni kell a közeljövőben. Olyan történésekről volt előzetes információja, amikről még beavatottként sem feltétlenül lehetett volna. Mintha látta volna a jövőt. Azóta minden éjjel találkoztunk vele. Azt mondta, úgy érzi, összefüggés van a gonosz lény és a vihar között. A halottak utolsó mondatait ő is gyűjtötte. Ezeket olyan jövendöléseknek tartotta, amelyek rólunk, a Sárkány Légió tagjairól szólnak. Jelenleg hét ilyen prófécia van birtokunkban. Mindebből azt hámoztuk ki, hogy talán nekünk, a Remény legyőzőinek kellene egy gonosz lelkekkel operáló, ősi szerkezetet elpusztítani, amivel a viharnak is véget tudnánk vetni. Azt is láttuk álmunkban, hogy a jövendöléseket a Ran ir’Tornja vezetése alatt álló ispotályban is gyűjtik írnokok. Az Angolna szerint azonban nem ő a főgonosz."
Álom és valóság mezsgyéjén jártam, amikor váratlanul egy ismerős helyen tértem magamhoz. Egy torony tetején voltam, a többiekkel együtt. Alattunk terült el a város, de az utcák és terek kihaltak voltak, sehol sem láttunk jelét életnek. Sötét éjszaka volt. A közelünkben egy magas tűzfal meredt az ég felé. Egyszer csak elmosódott, alaktalan árnyék vetült rá. „Nocsak, ismét az Angolna vendégszeretetét élvezhetjük” -gondoltam. „Remélem, nem bánjátok, hogy a társatokat is beemeltem ebbe a körbe” – célzott Mátyásra a titokzatos entitás. „Értesüléseim szerint nem telt eseménytelenül a napotok. Megakadályoztatok néhány katasztrófát. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy mindez csak elterelés volt a központi problémáról. A szálak egyre tisztábban rajzolódnak ki, de a helyzet megoldása meghaladja a képességeimet. A gonosz fenyegetés egyre biztosabban a viharral van összefüggésben.” Villám komoran bólintott, majd idézte a halottak szájából elhangzott szövegeket. „Az örök tél, azt mondod?” – kérdezte elgondolkodva az Angolna. „Egy ideje én is próbálom ezeket a… hmm… próféciákat gyűjteni, de eddig nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget nekik. Ez – úgy tűnik – hiba volt. Viszont azt tudom, hogy hol van az a hely, ahol többet is megtudhattok ezekről a jövendölésekről.” „Azt tudjuk!” – vágott közbe kissé türelmetlenül Villám. „Te oda nem mersz elmenni? Nem ott van a nagyhatalmú gonosz, akit mindenáron próbálsz elkerülni?” „Ó nem, ez nem az a gonosz” – válaszolt az Angolna. „Akkor talán a bérmágus az?” – barkóbázott tovább Villám. „Nem! Ő csak egy nagyhatalmú mágiahasználó” – felelte kissé ingerülten az árnyék. „A kard? Vagy a vihar maga?” – fokozta a nyomást szellemi vezetőnk. „Nem… Nem tudom. Azt gondolom, hogy itt van a városban, egy személy lehet. A bérmágusnál is hatalmasabb…” „Van itt egy ispotály a városon kívül, az álmunkban láttuk. Ott gyűjtögeti valaki a halottak szavait. Ott lehet a te nagy gonoszod, nem?” Villám kezdte elveszíteni a türelmét. Az árnyék azonban nyugodt hangon folytatta. „Ti vagytok a kulcs, ezért vettem fel veletek a kapcsolatot. A végső fenyegetés a viharral van összefüggésben, ez szinte bizonyos, mióta az erősödését is egyértelműen érzékelem. Ugyanakkor érzem azt is, hogy valaki a nyomomban van, hiába segítettetek az Arénában. Több emberem is eltűnt, és a rejtekhelyeim sem biztonságosak többé. Nem tudom, mennyi időnk maradt. Eddigi kapcsolatunkra építve remélem, hogy a mi együttműködésünk továbbra is a kölcsönös bizalmon alapszik. Ígérem, hogy a továbbiakban is próbálok segíteni – ha hagyjátok!” Tanácstalanul néztünk egymásra. „Próbáljátok megfejteni a próféciákat, ennyit tudok mondani.” „Hogy szólt a legutolsó?” – gondolkodott el Alicia. „A remény gyilkosa sújt le a fegyverrel, s a vihar hirtelen elillan” – idézte azonnal hibátlanul Villám. „Azok lennénk mi, gondolom” – tette hozzá a varázsló magabiztosan. „A remény gyilkosai?” – húzta fel szőke szemöldökét Alicia. „Mi öltük meg. Széjjelcsaptuk. Nem emlékszel?” – Villám kezdett egyre ingerültebb lenni, a papnő viszont továbbra is értetlenül bámult rá. „Mi van? Le kell győznünk a reményt? Mi lennénk a gonoszak?” Villám begőzölt. „Nem érted? Már lecsaptuk a reményt! Az Arénában.” A papnő arcán isteni megvilágosodás suhant át. „Jaaaa… vagy úgy… a Reményt… az Arénában. Valóban.” „Baleset volt…” – szúrta közbe Belfegor. Talán viccnek szánta. „El kellene menni az ispotályba, hogy összeszedjük a többi jövendölést is” – jött a következő ötlet. „Vagy éppen Ran ir’Tornja lenne a félelmetes gonosz?” „Már voltam az ispotályban” – válaszolt az Angolna. „Hacsak nem álcázza magát, nem hiszem, hogy ő lenne az.” „Remek! Esetleg van olyan saját gyűjtésed, amit mi még nem ismerünk? Megosztanád velünk ezeket?” – kérdeztem. A válasz előtt azonban Villám beelőzött egy újabb villám-kérdéssel: „Mond az neked valamit, hogy Álomtörő?” Pár pillanat telt el néma csendben, majd az Angolna kimért hangját hallottuk: „Nem tudom, kire gondolsz… Ez egy ember?” „Olyasmi. Egy tábornok” – válaszolta Villám. „Valamiféle rejtvényt adsz nekem?” A varázsló biztosította róla, hogy nem erről van szó, majd újabb keresztkérdéssel támadott: „Hogy van az, hogy időnként történnek események, amelyekről szinte lehetetlen előre értesülni, mégis, mintha te az események előtt járnál. Gondolok például a bárd figyelmeztető énekére…” Bármilyen furán hangzik is, de az árny mintha elmosolyodott volna. „Amennyire lehet, a város ütőerén tartom a kezem” – válaszolt sejtelmesen az álmok mestere. Ezután további négy próféciát idézett fel, amit szorgalmasan próbáltunk megjegyezni: 
