122. Alkalom

Helyszín: Budapest, Kunigunda utca. június 18.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merix, Alicia, Verna, Belfegor

Nyomozás a Sasfészekben

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

1010., Barrakash hó 03. nap; Breland határszél, Sasfészek, kora hajnal

Ld. átvezető szöveg: Dunbar atya

Ld. térkép: Sasfészek földszint

A hosszú magyarázat után Riston atya még hozzátette: Dunbar isteni küldetés hívó szavát vélte kihallani a kristályból: neki kell megállítani a Levistus kiszabadítására tett kísérletet. Mivel Nazzod a szokásos módon bambán nézett a főpapra, az még magyarázólag hozzáfűzte, hogy Levistus egy szörnyeteg a múltból, akit a démonok korában börtönöztek be a Frostfell alatti jégbe. (Aha, de mi a rák az a Frostfell?) 

Aureon főképviselője szerint a Sasfészek urának azt adták be, hogy az egész kiszabadítási történetnek a kulcsszereplője egy kalandozó csapat (azaz mi), akik az együttállás hetének második napján fognak Hosszúvölgybe jutni. Doyle-nak az lett volna a feladata, hogy fogja el az egész kompániát és hajtson végre rajtunk egy megtisztítási szertartást. (Ezen ugye Alicia elmondása alapján azt kell érteni, hogy rituálisan kivégeznek minket). Ha esetleg ez nem sikerülne, az nagy baj, mert akkor jön a káosz kora. 

Szerencsére Riston és csapata beépített megfigyelőkkel ellenőriztette Dunbar kollégát. Eveskis testvér és Naboo voltak a kémek, akik rendszeresen küldtek jelentéseket Baran’s Keep-be, amit onnan Wroatba továbbítottak. 

Az utolsó jelentés tíz napja érkezett a fővárosba. Nagyon nyugtalanító volt a főatya számára, mert arról szólt, hogy Doyle készül valamire: egész nap nem látni, Gramuttal együtt nagy sutyorgás van. Sőt arra is utaltak jelek, hogy ritka kellékeket szereztek be, amik valamilyen szertartás hozzávalói lehetnek. 

Aureon Breland-i helytartója ezért úgy döntött, hogy személyesen látogat el a Sasfészekbe, mert az ő döntésein múlott, hogy a dolgok idáig fajultak. Nagyjából egy hét alatt értek Wroatból Baran’s Keep-be, ahol vételeztek egy elit egységet, majd egyenesen ide vágtattak. 

Nagy szerencse, hogy Abelard eljött, mert ő nagyon ért a sárkányszilánkokhoz. Ő volt az aki megállapította, hogy a mágikus tárgy nagyon ügyes hamisítvány. Még őt is majdnem becsapta, de a mentális gyakorlat – amivel megpróbált kapcsolatba lépni a szilánkkal – nem sikerült régi ismerősünknek, így rájött a turpisságra.

Még annyit sikerült megtudnunk, hogy valószínűleg azért éppen Vernát kapták el a határvadászok a fogadóban, mert ő feküdt legközelebb a lépcső feljáróhoz. Minket is el akartak kapni, csak valami közbejött. Társunk bebörtönzése után nem sokkal megtámadták az erődöt, s a tolvajlány eltűnt. Gramut ekkor javasolta, hogy egy hullán hajtsák végre szertartást, hogy csapdába csaljanak bennünket.

Riston döntése az lett a főkolompost illetően, hogy Wroatban börtönbe záratja, s helyére Eveskis atyát nevezi ki. Mondtuk, hogy ez eddig jó, de mi van a mi hőn szeretett Verna csapattársunkkal, mire ők leginkább vállakat vonogattak és lemondóan sóhajtoztak. 

Annak érdekében, hogy kimozduljunk a holtpontról, javasoltam, hogy engedjék meg nekünk Gramut nyomainak megvizsgálását; amit ők készségesen meg is tettek, mondván, hogy ők nem igazán értenek a nyomok kivallatásához. 

Nazzod legjobb formáját hozta a nyomolvasásban. Gond nélkül követtük a menekülő várnagy által hátrahagyott jeleket, fel egészen a legfelső szinten lévő csillagvizsgáló teremig. Itt egy furcsa szerkezetet találtunk: egy nagy gömb körül lebegett vagy egy tucat kisebb. A druida rögtön megállapította, hogy a szerkezet mágikus és a bolygónkat és a körülötte lévő holdakat modellezi. Persze nem állhatta meg, hogy hozzá ne piszkáljon, és kivett egy kisebb vasgolyóbist. Szerencsére a tervezők gondoltak az ilyen alakokra, s amikor visszarakta a holdacskát, az szépen tovább lebegett a helyén. 

Félork barátom még mutatott más érdekeset is: a terem mennyezetére egy hatalmas kék sárkányt és egy emberi alakot festettek. Nazzod szerint ez valami őssárkány, aki valahogy Aueronná alakult az idők folyamán. Ezt nem teljesen értettem, szerintem a kapuőrző sem. Gondoltam, hogy aki nem tudja, tanítja. 

Folytattuk a gonosztevő nyomainak követelését, s nemsokára a tető szélén találtuk magunkat, ahol a nyomoknak nyoma veszett. Megbeszéltük, hogy valószínűleg a gazfickó elrepült valahogy, de üres varázsfiolát nem találtunk, ami alátámasztotta volna az elméletünket. 

Csapatunk másik fele közben elment Keltisért. Később elmesélték, hogy elég rendezetlen állapotban találtak rá a dzsindzsában. Abelard atyának így is jó volt, amikor megérkeztek, elvonult vele egy kis magánkihallgatásra. Közben a főfőpap a halottakat faggatta. 

Mi Nazzoddal a börtön felé vettük az irányt. Lementünk abba a cellába, amiről már korábban megállapítottuk, hogy ez volt az a hely, ahol Vernát tartották fogva. A druida remekelt. Valahogy a sok összetaposott nyomból is ki tudta olvasni, hogy gnóm társunk öt támadóval távozott a cellából, mégpedig a saját lábán. 

Az elágazásnál aztán csatába keveredtek. A kapuőrző megmutatta nekem a véres nyomokat a falon. Nazzod még Gramut nyomát is megtalálta, de semmi nem utalt rá, hogy a várnagy is részt vett volna a küzdelemben. 

A nyomokat követve a mellvédre jutottunk, ahol megszakadtak a jelek. Gyorsan rájöttünk, hogy a támadók valahogy lekeveredtek a mellvédről, s a várfal alatt meg is találtuk azt a helyet, ahol földet értek. Közben a csapat másik fele is csatlakozott hozzánk, s így együtt indultunk tovább az erdőben. 

Nazzod elég egyértelműnek vélte, hogy az öt támadó elf szerzet lehetett, mert a könnyed járásuk erre utalt. Verna nyomai továbbra is azt mutatták, hogy saját lábán ment, s nem volt megkötözve. 

Társunk újabb elrablóit jó fertály órán keresztül követtük erdei csapásokon. Amikor egyértelművé vált, hogy a nyomok hegynek fel, Zilargo irányába vezetnek úgy döntöttünk, hogy nem folytatjuk az üldözést, hanem visszatérünk a Sasfészekbe. 

Visszatérve összefutottunk Abelard atyával, aki beszámolt arról, hogy beszélt Keltissel, az okmányai – története – teljesen rendben voltak. Nazzod még tolakodóan megkérdezte, hogy a szobatudós gyűrűjét is leellenőrizte-e, de régi ismerősünk nemmel felelt. 

Rövid várakozás következett, majd megjelent a színen Riston atya a társaival, s intett nekünk, hogy jöjjünk közelebb, elmeséli, mit tudott meg a halottaktól. Az elhunytak tagjai voltak annak  a csapatnak, amellyel Gramut a tolvajlányt a várba hozta. A hullák elmondták, hogy rögtön megérkezésük után a börtönbe vitték a foglyot, ott azonban álarcos támadók tűntek elő a semmiből.

Erős akcentussal erősen ajánlották a határvadászoknak, hogy álljanak el az útból, azok azonban a várnagytól való félelmükben inkább a támadást, és a hősi halált választották. A támadók támadói valamilyen félelmetes maszkot viseltek, mely teljesen eltakarta az arcukat, így Riston atya nem lett okosabb a kilétüket illetően. Meg mi sem. 

Nazzod röviden elmondta, hogy mi mindent találtunk, s látszott, hogy a nyomozás két darabja szépen összeillik. Naboo elmondta, hogy ismeri a környéket, és az útvonal, amit az álarcos behatolók választottak, igen veszélyes. Komoly sziklák megmászása után ér fel a gerincre az, aki arra halad. Nem lehetetlen küldetés, de felkészült hegymászónak kell lenni ahhoz, hogy valaki ne törje ki a nyakát, amíg a másik oldalon lejut Zilargo földjére. 

Még annyit tudtunk meg, hogy Verna felszerelését is elvitték az elfnek vélt támadók. Abelard atya közben mégis csak megvizsgálta Keltis gyűrűjét, de nem talált rajta semmi különöset. Eszünkbe jutott, hogy a Verna elrablásában részt vevők közül kettő határvadász még életben van, így Riston atya és a többiek újra a kérdezősködés mezejére léptek. 

A várakozás idejét mi kiadós falatozással töltöttük, de Villám nem bírta tovább, s elrohant a helyi könyvtárba kéjelegni. Nem is került elő sokáig, még akkor sem, amikor Aureon papjai beszámoltak az újabb kihallgatás eredményéről. 

Marcoso atya beszámolója szerint Gramut eszelte ki az elrablás tervét, mely szerint az öt határvadász éjszaka akart rajtunk ütni. A fogadó ajtajánál Marcoso egy tekercsről csönd bűbájt varázsolt, majd szépen bemasíroztak a nyitva hagyott bejárati ajtón. Ugyanis a nagy gazfickó Guntar, a teaárus fogadós is be volt avatva a cselszövésbe, és a rajtaütés előtt minden ajtót szépen kinyitogatott a saját kulcsaival. Sőt, még integetett is a behatolóknak, hogy minden rendben, és elmutogatta, hogy hányas számú szobákban lakunk mi, utazók. 

A gazemberek azután a terv szerint haladva szépen bementek Verna szobájába, ott aztán elővettek egy erős mérget tartalmazó fiolát. Nagy gonoszul jól odadugták a tolvajlány orra alá, aki menten elkábult a mérges kigőzölgéstől, s már vitték is lefelé. 

Dol Dorn azonban vigyázott ránk, s összeakasztotta az egyik határvadász lábát, aki nagyot puffanva leesett a lépcsőn, kihullva a csendvarázs hatósugarából. Ezt hallhatta meg a megboldogult elf botanikus, mert kinyitotta az ajtót. 

A többit Nazzod nyomolvasásából tudjuk. A gonosztevők meggyilkolták a szerencsétlent, majd tettüktől megriadva elmenekültek a helyszínről. A várnagy persze jó lebaltázta őket – ezt hallotta a romoknál Keltis – de már nem jöttek vissza értünk. Még szerencse. 

A gonosztevők azt is elmondták, hogy Gramut inkább a tervezés részét vállalta magára az akciókban, a kivitelezést szerette másokra hagyni. Akárhogy is, a fogadós is benne volt a dolgokban, Riston megígérte, hogy érte küldenek, s vallatóra fogják őt is. 

A főatya kérdésünkre még azt is elmondta, hogy a megtisztulási rítus igenis létezik Aueron egyházán belül, de igen ritkán használják. Legutoljára  a Nagy Háború idején alkalmazták egy Sharn-i kerületi tanácsoson, aki eladta a lelkét a Lords of Dust nevű „szektának” -  bárkik legyenek is ők. Villám szerint nagyon gonosz társaság. 

Összességében azért sokkal nem lettünk okosabbak, viszont felmerült sok nyugtalanító kérdés. Például, hogyan látott Gramut, amikor éjszaka a sötétben elmenekült a vártorony tetejéről? Vagy, honnan tudták Doyle atya átverői évekkel ezelőtt napra pontosan megmondani, hogy mikor érkezünk Hosszúvölgybe? Miért vitték magukkal Vernát az elfek? Miért viszik Zilargo felé? Miért akarták Doyle atyára kenni a mi meggyilkolásunkat, ahelyett, hogy szimplán elvágták volna a torkunkat a fogadóban? 

Úgy éreztük, hogy vakon ténfergünk egy olyan sakktáblán, ahol nagyobb hatalmak játszanak, s egyelőre nagyon úgy nézett ki, hogy a gyalog szerepét osztották ránk...