Időpont: 2019.01.07.
YK 1016, Nymm (VI. hó), 23. nap éjfél előtt
Korth, Karrn a Hódító fogadó előtt
Fejezetek Verna naplójából
A meglepetés tökéletesen sikerült. Talán túlzottan is. Villám rámutatott a célpontra, amit mindenki gyors fejbiccentéssel nyugtázott. Ezután a begyorsított, láthatatlan légionáriusok Belfegor frontális attakot előíró stratégiai iránymutatása szerint megrohamozta az adamantin testű masinériát. Villám a produkció nyitányaként megszórta csillámporral is a gnómképű mestergyilkost, majd a Bíbor Penge olyan erővel kezdte rázni a pofonfát a meglepett géplény fejére, hogy rossz volt nézni. Egy percig sem tartott az akció, s a rettegett ellenfélből csak egy halom fémhulladék maradt a lábunk előtt. „Nem volt ez így túlságosan egyszerű?” – kérdezhetnéd teljes joggal, Kedves Naplóm. De, az volt.
Illetve az lett volna, ha nincs Genmajsa. Ez a szerencsétlen idióta már akkoriban sem tartozott a kedvenceim közé, amikor még Merix néven boldogította életünket. Voltak furaságai – szerencsejáték függőség, alkoholizmus, vagy hogy a pénz úgy folyt ki a kezei közül, mint a leglágyabb forrásvíz – mindezzel együtt azért még bőven a komfortzónámon belül ügyködött ideje jelentős részében. Azonban amióta kitört rajta ez a legújabb hóbort – miszerint ő az oszlopos tagja lenne egy jólfésült katonai szervezetnek Korth-ban, és az előző Merix-élete csak egy furmányos bűbáj meg valami démoni paktum konstellációjából született szörnyű félreértés volt – egészen új perspektívába helyezte nálam őkelmét. Mindenféle becsületkódexekről hadovál, amikből aztán két sort sem tud idézni, miközben megszállottként pödörgeti röhejes bajuszkáját, és üres tekintettel réved a …ki tudja, hová?
Szóval Genmajsa volt az, aki egy finom kis csavart belevitt a találkozóba. A rohamozás fázisában – ki tudja, milyen megfontolás alapján – ő nem a Villám által megjelölt, antagonisztikus opponensünket vette célba, hanem az egyik ártatlan járókelő hölgyet, akit azonmód – egyetlen precíz felszúrással – le is terített, majd orcáján szétterülő, mámoros vigyorral tekintett a mocsári cséphadaróra, hátha elnyeri elismerő pillantását. Egy zilargói mondás szerint ahol fát vágnak, ott hullik a forgács. De talán egyetértesz, Kedves Naplóm, hogy a vázolt körülmények között mégsem lenne helyénvaló ennek felemlítése.
Aliciának köszönhetően végül elkerültük, hogy ártatlan vér tapadjon kezeinkhez, de ennek a kis mementónak még lesz folytatása, ahogy Villám viruló fejét elnéztem. Mog arcáról nehéz volt bármit is leolvasni, de a professzionalizmusunkra épített reputációnk jelentős csorbát szenvedhetett. Mindenesetre kisegített bennünket a csata végén még jelenlévő járókelők megnyugtatásával, a Tizenkettek nevében. Miután bezsákoltuk a konstrukt maradványait (valmint Belfegor diszkréten a zsebébe gyűrt két papírlapot, amiket szintén a romok között találtunk), Mog visszarepített bennünket a Piramisba, ahol azonmód Solirion elé járultunk. Ott az előre megbeszéltek szerint Villám tájékoztatta az Ispotályban történtekről, térkapustól, banyástul együtt. Solirion elmondta, hogy a masina vélt helyszínét sikerült megfürkészni, ami megerősítette az eddigi ismereteinket. Abban maradtunk, hogy ő viszi tovább a Khorvaire-szintű arkánikus együttműködés koordinálását és a konszenzusos megoldási javaslat létrejöttét, miközben kis csapatunk is útnak indul a lehető legnagyobb titokban, hogy a jövendölés-versikékben megénekeltek szerint próbálja megakadályozni a Kataklizmát. Állítólag az Orien ház időközben kidolgozott egy viszonylag biztonságos teleport megoldást a Gyászföldi helyszínre. A beszélgetés végén Solirion elkezdte feszegetni, hogy mit tudunk a bérmágusról, milyen kapcsolatban vagyunk - vagy voltunk vele. Villám próbálta meggyőzni a szemmel láthatóan nagyon szkeptikus mestert, hogy a bérmágus az ellenségünk, és tudomásunk szerint nem találkoztunk vele, legfeljebb csak egy szövetségesével, aki egy rég nem látott ismerős formájában jelent meg előttünk, a Rejtélyes Örvényben. Így utólag Villám inkább valószínűnek tartotta, hogy a bérmágushoz magához volt szerencsénk a Phiarlan színház épületében, mint az ellenkezőjét. Solirion elővezette, hogy a Phiarlan ház nagymestere tájékoztatta őt arról, hogy láttak bennünket nemrég egy Phiarlan intézményben valakivel, akiről később kiderült, hogy a bérmágus volt. A nagymester aggodalmát fejezte ki emiatt, és hibának tartotta, hogy a délelőtti nagygyűlésen megfigyelőként részt vehettünk. „A szálakat szövik a párkák” – mondta sejtelmesen szellemi vezetőnk, majd hozzátette: „És ez mégis kinek volt kellemetlen? Nekik, akik beengedték a bérmágust az intézménybe?” „Akkor még ők maguk sem tudták, hogy ő az” – válaszolt kissé ingerülten Solirion, de abban a pillanatban rádöbbent, hogy egyenesen belesétált Villám logikai jégvermébe. „Mi pedig úgy mentünk oda, hogy a mai napig nem tudjuk, hogy ő volt-e az!" - csapta le a magas labdát a varázsló. "Ennek bátran utána is járhatsz!” Kihasználva Sorilion pillanatnyi lefagyását, Villám folytatta: „Valójában most sem lehetünk biztosak abban, hogy a Phiarlan nagymesternek van igaza, egyelőre ez csak az ő állítása. Arról is biztosan értesült főtanácsos úr, hogy egy Medani nyomozó elleni támadás hátterében is a Phiarlan ház tűnt fel. Több szálon is mintha próbálnának keresztbe tenni nekünk, és nem pontosan értjük, mi a motivációjuk ebben.” Miután Solirion belátta, hogy Villám érvelése teljesen helyénvaló, és hogy a bérmágussal kapcsolatban több információt nem tud belőlünk kisajtolni, távozni készült. Azt kérte, hogy a tanácskozás végét mindenképp várjuk meg, cserébe viszont Villám még azt tanácsolta neki, hogy az Orien ház által kidolgozott akciótervbe próbáljon olyan elemeket beleszőni, mint amiket a jövendölés-versikék is említenek, hogy ezzel is összekuszáljuk a szálakat egy esetlegesen utánunk kémkedő hatalom előtt.
A gnóm távozását követően a Bíbor Penge elővette a konstruktnál talált papírokat. Az egyiken egy szövevényes szimbólum volt, amelyben saját sárkányjegyünkre ismertünk. A másik papírra rövid szövegeket írtak, sárkány nyelven. Alicia vállalta a fordítását. Három jövendölés-versike volt:
- Az Árnylelkű teremtője jártas a Sötét Sárkány titkos útjain
- A Lázadó Béklyójával ivadékai fogságba taszíthatják az eszmélő rabot.
- Fagyos hegyi patak az emberek szeretete, három lépésre csak a jégtől. Már az övé vagyunk. Ó Eberron... már az övé vagyunk. Két hónap, és eljő az Öröktél.
Villámnak egyből eszébe jutott, hogy Lord Tarkananra hivatkoztak gyakran a Lázadóként a különféle forrásokban. Kezdett végre összeállni a kép. Villám víziói elkezdtek életre kelni.
