Időpont: 2019.01.02. 

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 23. nap délután

Korth, Ispotály

Villám váratlanul megélénkült. Úgy tűnt, végre sikerült kiszakadnia a könyv bűvöletéből. Az ifjú szépfiúra szegezte tekintetét, és megnyitotta a kérdések sorát.

- Láttatok alternatív jövő-verziókat is a Kataklizma bekövetkezésén kívül?

- A Diagram folyamatosan egyre többfelé ágazik, így egyre bonyolultabbá válik az egyes kimenetelek nyomon követése. Egyelőre nem tudtam mélyrehatóan feldolgozni minden szálat, csak a rövidtávra tudtam koncentrálni. Egyetlen pozitív végkifejletet láttam, az összes többi verzióban a kontinens nagy része elpusztul, megfagy.

- Gondolkodtatok azon, hogy kinek az érdeke lehet ekkora pusztítás előidézése? – szállt be a kikérdezősdibe Belfegor is.

- Apám erőforrásainak felhasználásával próbáltuk felderíteni a Sárkány Prófécia titkát. Az átlagember erről semmit nem tud. Nekünk az állt össze a hosszas kutatások során begyűjtött információ morzsákból, hogy a Prófécia az, ami a világ eseményeit meghatározza, és eredete visszavezethető a világ keletkezésének időszakáig, amikor a Sárkányok és a Démon Urak vívták csatáikat a legendák szerint. Egyre inkább meggyőződésünkké vált, hogy a legendákon és gyerekmeséken túl van ennek az egésznek valamennyi tudományos alapja is. A történetek szerint a háború a Sárkányok győzelmével zárult, sikerült valahogy a Démonokat bebörtönözniük. A két oldal azonban azóta is harcol egymással, évszázezredek óta. Khorvaire, Galifár… pusztán játékszerek ezeknek a hatalmaknak a kezében.

- Mire használják a Próféciát a felek ebben a háborúban? – kérdezte a varázsló.

- Mindegyik oldal a saját érdekének megfelelő kimenetek előállításában érdekelt. A Kataklizma valószínűleg egy olyan pont, ahol valamelyik fél jelentős előnyre tehet szert, ha a neki megfelelő irányba tudja terelni a történések folyását.

- Akkor a Kataklizma bekövetkezése ezek szerint valamelyik Démon Úr érdeke lehet? – vakkantott a Bíbor Penge.

- Nem biztos, nem tudjuk. A mi saját életünk szempontjából mindenképp fontos esemény lesz. Azt azonban látni kell, hogy ezek az erők nem években, évtizedekben gondolkodnak, hanem sokkal hosszabb távlatokban. Az is előfordulhat, hogy a Kataklizma éppen a Sárkányok hosszú távú érdekeit szolgálja, ki tudja? Azt reméltem, hogy nektek többet mondanak ezek az idézetek.

- Azért nekünk is vannak elméleteink… - horkant fel sejtelmes hangon Villám.

- Ezt örömmel hallom. Valamit nekünk is sikerült összerakni a jobb napjaimon feltárt összefüggésekből, de a nagy kép csak nem áll össze. Ti legalább tudjátok, hogy mit kellene tennetek? A legkonkrétabb talán az a versike, hogy...

Mielőtt azonban ir’Tornja jobban kifejthette volna mondókáját, Villám határozottan közbevágott:

- A részletekbe menés előtt jó lenne megbizonyosodni afelől, hogy nem pont ti – vagy csak valamelyikőtök – az, aki a Kataklizma bekövetkezésén dolgozik. Hogy tudnánk kölcsönösen megnyugtatni egymást? Előfordult már korábban, hogy árulás áldozataivá váltunk…

Villám szavait néhány pillanatnyi zavart csend követte, de szerencsére ir’Tornja hamar megtalálta a fonalat.

- Sokat vitatkoztunk azon, hogyan segítsünk nektek. Nem akarunk befolyásolni benneteket semmilyen módon. Viszont ha feltételezzük, hogy igaz, amit a Próféciáról kiderítettünk, akkor valószínűleg mindkét fél küldöttei a közelben tartózkodhatnak. Ha az olyan praktikák, mint a gonosz érzékelés, megnyugtatnak benneteket, állunk elébe!

Villámnak ez persze nem volt elég. Ezután még percekig vallatta a három aranyifjút, egyenként szegezve nekik a furmányosnál furmányosabb kérdéseket, hátha valamelyikük belegabalyodik a hazugságok hálójába, a többiek meg lebuktatják majd; de ez nem következett be, azaz vagy mindannyian összejátszottak és tökéletes alakítást mutattak be – vagy nem volt összejátszás. Én kezdtem ez utóbbi felé hajlani, még akkor is, amikor Villám már a rekkenmarki szántóföldek szélén sorakozó szénakazlak Barrakas végi állításának praktikáiról faggatta a szerencsétleneket. Végre úgy tűnt, éles eszű barátunk is belefáradt a rohamokba. Az utolsó válasz után még néhány másodpercig vendéglátóink arcát fürkészte, de aztán kimért mozdulattal az előtte lévő csészéért nyúlt, és hosszan kortyolt egyet a puszpángos mentateából. Minden szem rá szegeződött. Akkurátusan megtörölgette szája szélét az ingujjával, majd komor hangon megszólalt:

Mi is arra jutottunk a versikék alapján, hogy szerepünk lehet a jövő alakításában. Ezt Solirion d’Sivis úrnak, a Tizenkettek főtanácsadójának is elmondtuk, és azt is, hogy van ez a hely, ahol feljegyzések készülnek a halottak utolsó mondatairól, ő pedig kérte, hogy járjunk ennek utána, persze a megfelelő diszkrécióval. Van talán valamilyen problémátok Solirionnal?

- Nem, de ezek szerint egyre többen szereznek tudomást az itteni tevékenységünkről. Mielőbb be kell fejeznünk ezt, és kissé a háttérbe kell vonulnunk!

- Azt hámoztuk ki a jövendölésekből, hogy el kell jutnunk Gyászföldre, Mosring Tor-hoz. Ezt az információt azonban addig nem oszthattam meg veletek, amíg meg nem bizonyosodtam a jószándékotok felől, emiatt volt szükség az előbbi kis kérdezz-felelek játékra.

- Nem érzékeltem gonoszt sem – tette hozzá mogorván Belfegor.

- Egyébként ez itt biztonságos hely? – kérdezte Villám.

- A magunk lehetőségein belül próbáltuk biztonságossá tenni a helyet, legalábbis ezt a sátrat. Kundarak közreműködést is igénybe vettünk, azt gondolom, alapos munkát végeztek.

- Szóval – vette vissza a szót ismét Villám – mi úgy értelmeztük a jövendöléseket, hogy nekünk kell a Gyászföldre eljutnunk, és Belfegornak kell lesújtania mitikus fegyverével a masinára, és elpusztítani azt. A kardot már korábban sikerült megszereznünk.

- A jövendölésekben szereplő nevek mondanak nektek valamit? Sikerült őket beazonosítanotok? – kérdezte ir’Tornja.

- Nem teljes mértékben – mondta óvatosan Villám. A Gyilkos szerintünk Belfegor. A Holtak Ura Alicia…

- Az Árnylelkű ki lehet? – vágott közbe alig leplezett izgatottsággal a nemes ifjú. Mivel két versikében is szerepelt, kulcsszereplő lehet. Ezekhez jön még az, hogy “A vihar gyökerénél nyílik Khyber kapuja”. “Az Árnylelkű teremtője jártas a sötét sárkány titkos útjain” - ez utóbbi volt az első jövendölés, amit lejegyeztünk. Elkezdtünk kutatni a jelentése megfejtése érdekében, és arra jutottunk, hogy a “titkos utak” egy egész Khorvaire-t behálózó térkapu rendszerre utalhat, amit Khyber hívők használnak. Az “Árnylelkű” teremtője ezt a hálózatot ismerheti jól, így kap koherens jelentést ez a három versike együtt. De térjük vissza a nevekhez. A Kétszer Jelölt kicsoda?

- Az én lennék – szólt Villám.

- A Megkerült?

Kisebb hangzavar támadt. Néhányan Genmajsa felé pillantottak, de nekem nem tetszett valami. Így az Árnylelkű maradnék én, de ennek továbbra sem láttam semmi értelmét. Lopva Villámra néztem, és mintha egy pillanatra kaján vigyort láttam volna átsuhanni az arcán. Biztos csak a szemem káprázott – gondoltam magamban. Közben ir’Tornja már az Öröktélről és a viharról értekezett.

- …a vihar gyökerénél nyilván egy teleport kapu nyílik, ezt az Árnylelkű teremtője ismeri.

- A Diagram Rendjét hogyan gondoltátok? – váltott hirtelen témát Belfegor.

- Rájöttünk, hogy magunkban kevesek vagyunk. Szeretnénk bábfigurák helyett a Próféciát befolyásoló szereplőkké válni. Mivel ti szemmel láthatóan fontos tényezők vagytok, jól tudnánk együttműködni.

- Miben tudunk nektek segíteni? – kérdezte fürkésző tekintetét a fiatalemberre vetve a varázsló.

- Abban, hogy megakadályozzátok a Kataklizmát. És hogy nagyobb meggyőződéssel mondjátok, hogy kicsoda az Árnylelkű és a Megkerült. A többiben, úgy tűnt, biztosak vagytok.

- Igen - mondta Villám. Ezt még át kell gondolnunk.

- Nos, amennyiben még szükségetek lenne a közvetlen kapcsolatfelvételre a közeljövőben, apám birtokain megtaláltok. Úgy érzem, kicsit vissza kell vonulnunk nekünk is.

- Solirionnak mit mondhatunk a mai találkozásunkról? – kérdezte Villám. A Diagramról természetesen nem beszélünk. Mondjuk azt, hogy néhány versikét még begyűjtöttünk?

- Ezt rátok bízom. Mi egy időre levonulunk a pályáról.

- Rendben. Azt mondjuk majd, hogy megszereztük a szükséges információkat - mondta végül Villám. 

Elbúcsúztunk, és elindultunk kifelé. Villám ekkor picit lemaradt, és karon fogva ir’Tornját, valamit mondott neki halkan. Annyi sikerült kivennem, hogy négyszemközt szeretne valamit megbeszélni, most azonnal. Hmm, felettébb érdekes, nem gondolod, Kedves Naplóm? 

Az Ispotály előtt ismét összefutottunk a közeli hobófalva néhány lelkes lakójával. Továbbra is hálálkodtak Belfegoréknak, meg a gyógyítóknak, és határozottan látszott rajtuk, hogy már nem szomjasak. Próbáltuk finoman lerázni őket, de nem hagyták magukat. Szerencsére egy idő után Villám is előkerült, így fürge léptekkel végre magunk mögött hagyhattuk a csőcseléket. A hetet már elütötte az óra, lassan nyolc felé járt az idő. A Rozsomák park felé irányoztuk lépteinket, ahol a Vadalis ház griffjei állomásoztak. Villám diszkréten koncentrált a Tarkanan jegyére. „Bek Okhant a Palotaerőd felől érzékelem” - jelentette. Griffháton sikerült feljutnunk ismét a Piramisba. Az egyik hátas irányítója, egy magasabb rangú Vadalis házbéli megérkezésünk után hozzánk lépett, és halk hangon arról tájékoztatott, hogy napközben valaki érdeklődött az egyik emberétől, hogy itt lakunk-e a Piramisban. Az embere sajnos elárulta, hogy igen. Egyébként az érdeklődőt jellegtelen alakként írta le, nem nagyon tudott semmiféle részletet vagy különös ismertetőjegyet megemlíteni. 

Egy szolga a Sivis szintre kísért minket, a lakosztályunkhoz. Villám jobb elfoglaltság híján elkezdte beazonosítani a még ismeretlen varázstárgyakat. Belfegor, Alicia és Genmajsa elmentek megkeresni Mog-ot, hogy a biztonságos szobát ismét a rendelkezésünkre bocsássa. Sok megbeszélni valónk volt még az éjszakai tárgyalás előtt. A többieknek ezalatt volt egy kis szusszanásnyi ideje összeszedni magát.

(“Na és ki az, aki még mit akar csinálni?” – DM)

Villám egy órás meditációt követően beazonosított egy Belt of Ogre Power-t (+2 STR). Legalább ennyivel is beljebb voltunk. Közben Belfegorék sikerrel jártak, így elindultunk a szoba felé. Miután a szolga ránk csukta az ajtót, Villám azonmód magához ragadta a szót:

- Az Árnylelkű – az Genmajsa! A teremtője a banya lesz. Még amikor Merix néven ismertük, és boszorkánymesterként tevékenykedett, egy démoni alku keretében a lelke egy részét elcserélte mindenféle sötét képességért. A Megkerült viszont Verna - akit Gramut emberei elraboltak, majd az aerenali elfek kiszabadítottak, végül Khyber mélyén újra összetalálkoztunk vele a gyíklények falujában. De ez még nem minden! – folytatta egyre izgatottabb hangon Villám. Nektek nincs olyan érzésetek, mintha ismétlődne a múlt? Emlékeztek még az Angolna első köszöntésére? "Üdvözlégy, terek és idők vándorai!"

Ekkor Mátyás is becsatlakozott a lelkesedésbe:

- Arra is biztosan emlékeztek, hogy Aramillal abban egyeztünk meg, hogy kompenzációként 5 ezer arannyal hozzájárul Shotokan temetéséhez. Az ál-Villám pedig pont ekkora összeget vett ki a bankból! Puszta véletlen lenne mindez?

Mielőtt Tisztaszívű barátunk szívszélhüdést kapott volna, ismét Villám vette át a szót:

- A legsötétebb látomásom mégis az, hogy én vagyok Aramil!

Minden szem rá szegeződött, köztük aggódó tekintetek is, de Villám rájuk se hederített, folytatta a bizarr eszmefuttatást:

- Lehet, hogy egy másik világban, vagy egy másik időben a sötét énem kerekedett felül, akiből Aramil lett. Mint tudjuk, Brico papa a tér és idő manipulálásán dolgozik már egy jó ideje, lehet, hogy ezzel függ össze a dolog. Mi is közlekedtünk már előre és hátra is az időben, talán ekkor történt valami anomália… És lehet, hogy mindannyiunknak van egy gonosz énje valahol, valamikor. Nem tűnt fel nektek, hogy Aramil legtöbbször gnóm formában van? Szerintem ez is nagyon gyanús.

A jövőből érkező gonosz-Villám? Érdekes felvetés, nem igaz, Kedves Naplóm? Szerencsére Belfegor visszarángatta a társaságot a realitások talajára.

- A másik lehetőséget is meg kell vizsgálnunk! – horkantotta ellentmondást nem tűrő hangon. Ha mégsem Villám Aramil, akkor az elsődleges prioritás a világ megmentése! A kérdés az, hogy hogyan? Menjünk el a banyához, vegyük rá, hogy segítsen?

- Annak ára lesz – jegyezte meg kissé pikírten Villám. A gyilkossal is törődnünk kell. Most lehetőségünk adódott, hogy Fürkészés útján találjunk a nyomára. Hallottátok a Vadalis ember beszámolóját! Az sem kizárható, hogy már itt van a Piramisban valahol! Meg arról is beszélnünk kell, hogy mit mondjunk Solirionnak, meg a tanácsnak.

Némi polémia után abban maradtunk, hogy Solirionnak annyit mondunk, hogy megszereztük az információt az Ispotályt illetően. Ahogy eddig is értelmeztük a jövendöléseket, továbbra is úgy tartjuk, hogy rólunk szólnak, és kell beszélnünk a banyával is. Ebben jó lenne, ha tudna Solirion segíteni. Az Angolna szállal kapcsolatban is várjuk a korábbi vállalása eredményét. Villám elmélete alapján lehet egy Sárkány-ügynök is akár, akit Démon-ügynökök üldöznek. De az ő versikéje sem konkrétan azt mondja, hogy segít nekünk – ehelyett “cinkos”-ként van említve.

Mivel éppen tíz órát ütöttek a városban a harangok, Villám úgy döntött, hogy azonnal belekezd a Fürkészés varázslatba, mi pedig összeállítottunk egy listát arról, mit fogunk Soliriontól kérni. 

Ezeket a pontokat írtuk össze:

• a bosziról mit tud?
• a versikék értelmezéséhez mit tud még hozzátenni?
• varázstárgyak, varázsitalok
• Angolnáról kiderített valamit?
• Genmajsa: valamilyen varázs cloak-ot szeretne
• healing wandok is kellenek (CSW legyen benne!)
• valamilyen kommunikációs eszköz sem ártana
• pearl of power-ek
• teleport scroll
• ha sikerül a világ megmentése, Kaius királynál segítsen az adósságunk rendezésében
• magic fang amulett Mátyásnak 

Miután ezzel elkészültünk, feszülten figyeltük a továbbra is koncentráló Villámot. Csukott szemhéja mögött kivehetők voltak a lüktető erek. Ajkai szinte hangtalanul mozogtak, ahogy az egy órás varázslat szövegét adta vissza tökéletes pontossággal. Hirtelen kinyitotta a szemét, és komor tekintettel ránk meredt. “A manóba, ez nem sikerült” – futott át fejemen a gondolat, de még ugyanebben a pillanatban Villám arcán fülig érő mosoly terült szét. “Mégis, mit gondoltatok? Természetesen sikerült!” A visszatartott izgalom sűrű morajlásként szakadt ki mindenkiből. Még Genmajsa is megérzett valamit a pillanat fontosságából. “Mi az? Elkaptuk?” – kérdezte izgatottan a Vörös Kesztyű. Villám vigyorogva válaszolt. “Még nem egészen. De itt érzem az ujjaim között!” Tömpe ujjait teátrálisan ökölbe szorította. Belfegor sem volt rest, péklapát méretű öklét Villáméhoz koccantotta, és együtt nevettek a kissé megrökönyödött ex-boszorkánymester arcába. “Nincs veszteni való időnk” – zökkent vissza varázslónk megszokott szerepébe. “Ha esélyt akarunk adni magunknak, azonnal indulnunk kell. Egy idősebb gnóm férfi alakjában láttam a gyilkost, őszülő pofaszakállal, pápaszemmel, elegáns ruhában. Az utcán haladt, a Karrn, a Hódító felé közelítve. Megállt a fogadóval szembeni sarkon, és a fogadó bejáratát kezdte megfigyelni!” 

Késedelem nélkül léptünk ki a folyosóra, ahol Solirion már várt ránk. “Beszélnünk kell, mindjárt kezdődik a tanácskozás!” – kezdett bele ellentmondást nem tűrő hangon, de némi asszertív győzködést követően szerencsére belátta, hogy jobban jár, ha ezt a dolgot most ránk hagyja. Arcanix és Thrane küldött ide, Kaius király megbízottja oda – nekünk mennünk kellett, mégpedig azonnal. Arra is sikerült rávenni az öregfiút, hogy egy teleport varázslattal is megsegítse az akciót. Ezért külön helyet szánok neki a “Köszönetnyilvánítások” szekcióban, Kedves Naplóm! Mog volt a házi térugrás specialista, ő kapta feladatot. A Piramis falai tán még sosem láttak olyan idegesen kapkodó felkészülést, mint amit fél perc alatt előadtunk a folyosó közepén. Éreztem, ahogy az adrenalin és az arkánikus energia keveréke lüktetni kezdett ereimben. Legyőzhetetlennek éreztem magam – és ugyanezt az érzést olvastam le társaim arcáról is. Mog belekezdett a rövid inkantációba, de a szavait már nem hallottam. A következő pillanatban tér és idő egyetlen ponttá zsugorodott, és magába szippantott a sötétség.