315. alkalom – Elszabadul a pokol

Időpont: 2018.10.17.

Helyszín:

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 23. nap, hajnali 1 óra

Miközben Belfegor a pince mélyén bóklászott nyomokat kutatva, óvatos pillantással próbáltam felmérni, mi lenne a hadnagy reakciója, ha elraknák néhány drágakövet az asztalra borított zsákmányból. Mintha csak gondolataimban olvasna, a derék közeg rám harsogott: "A Tizenkettek nevében lefoglalom a drágaköveket!"

"Hát erről ennyit. Szívesen, máskor is, amikor csak szükség adódik egy kis kutatásra, értékek előkotorászására a halálcsapda mögül… Meg a jó anyád is!” – gondoltam magamban.

Villám ezalatt Pugtól próbálta megtudakolni, elrakhat-e egy könyvet. "Nem bizonyíték az?" – fordult most őfelé a törvény szigorú őre. "De, de ki kell elemeznem." A hadnagy diszkréten félrenézett. Úgy tűnt, beérte az anyagi javakkal ma este. "Ha valami kell, küldessenek értem!" – Azzal a drágaköves erszénnyel a hóna alatt kimasírozott a szobából, majdnem felborítva a pincetúrából nagy rössel éppen megérkező Belfegort.

Kihasználva a pillanatnyi figyelem-deficitet, Pugot félrevontuk egy kis kikérdezésre. Nem tudtunk meg sok újdonságot. Ipharat utasításokat mindig Emanciporon keresztül kapott. A csatornarendszerről nem tudott semmit, mint ahogy arról sem, hogy a nővérek milyen úton-módon jelentettek a megbízójuknak. Néha látványos bemutató küzdelmeket tartottak.

Az utolsó napon érkezett öregemberről sem volt sok információja. "Nagyon fontos illető, mindenben álljatok rendelkezésre, a Nagyúr jobbkeze” – mondta neki egyszer Emancipor négyszemközt.

Villám később elmondta, hogy bizonyosan Drul Kantar az említett nagyúr. Ismeretei szerint Droaam-ban három banya (nagy hatalmú lények) uralkodik teljhatalommal, akik hűséges oni (ogre mágus) haduraik között az országot területileg megosztották, és rájuk bízták az operatív irányítást. Úgy tűnik, Drul Kantar hűséges Droaam eszméjéhez és a Sora Kell nővérekhez. Egy másik hadúrról, Tzaryan Rrac-ról is volt varázslónknak tudomása. Őt már inkább saját céljai motiválhatják, nagyon ambiciózus fajta. Birtokain orkok, goblinok vannak többségben, de onik is előfordulnak kisebb számban.

Ipharaték terveivel kapcsolatban Pug csak találgatni tudott. Emancipor valószínűleg nem is volt tisztában Ipharat korth-i mesterkedéseivel. Ez nyilván nem mentség droaam-i standardok szerint, így vagy már el is tették láb alól, vagy éppen menekülőben van. Ipharat hasonlóan kutyaszorítóban lehet. A nővérek helyismeretében bízhat egyedül, hogy mielőbb el tudja hagyni a várost. A követ úr biztosan mindent megmozgat, hogy ebben megakadályozza, és hogy idejében elvarrja ezeket a szálakat. Droaam elsődleges érdeke, hogy az itteni nyomokat véglegesen eltüntesse.

A kihallgatás végén a titkárt átadtuk a helyi erőknek. Éppen ekkor kopogtattak az ajtón. Breven d’Deneith lépett a szobába, és udvarias, de utasítások kiadásán edződött, határozott hangon megkérdezte: "Sort keríthetnénk egy rövid beszélgetésre az elmúlt hetek történéseiről?" Belfegor, a diplomácia Paganinije szúrós pillantást vetve rá, csak ennyit vakkantott: “Sürgős dolgunk van!” Breven nyelt egy nagyot, egy pillanatig farkasszemet nézett a Bíbor Pengével, majd kissé csalódott arckifejezéssel, szó nélkül elhagyta a szobát.

Végszóra Mog is előkerült valahonnan. Röviden beszámolt a nyomozásuk fejleményeiről. "Befejeztük a hely átvizsgálását. Solirion kérte, hogy keressem Önöket. Megtaláltuk Beruk ir’Delat eltűnt hintóját is ir'Beralta vallomása alapján. Egy csatornában voltak elrejtve a romjai. Holttestet nem találtunk, de ir’Beralta elmondta, hogy a foglyot eltették láb alól. Nem volt hasznukra, nem volt rajta sárkányjegy.” 

Aliciát mindez nem hozta lázba, ő inkább elrohant a báró után. Vajon mi a terve arra, hogy kiengesztelje? Ez persze csak költői kérdés, Kedves Naplóm. Ha csak kalapácsod van, mindig azt használod… 

Villám eközben megbeszélte Moggal, hogy most a forró nyomot próbáljuk lekövetni, és csak később tudnák a Piramisba menni. Mog különösebb izgalom nélkül annyit reagált, hogy még egy fertályórát itt elérhető lesz a csillagvizsgálóban, utána ő mindenképp visszatér a Tizenkettek főhadiszállására. Sajnos Ipharaték üldözésében nem tudott további segítséggel szolgálni. Annyit azért sikerült Villámnak elérnie, hogy a zsákmány kialkudott részét legalább átszállítsák a fogadónkba. 

Belfegor egyre türelmetlenebbül harapdálta az ajkát, látszott, hogy legszívesebben már a csatornában lenne. Ekkor azonban Fandoris úr viharzott be az ajtón, és fülig érő mosollyal, kedélyes stílusban rögtön a tárgyra is tért, ügyet sem vetve a fél szobát betöltő barbár arcára kiülő megrökönyödésre. "Ha már itt találkoztunk, ebben a komor városban, el kell mondanom, hogy az Árnyékok Céhének eleddig sajnálatos módon nem volt alkalma kooperálni a Sárkány Légióval, pedig rengeteg, jobbnál-jobb lehetőséget tudnék megemlíteni gondolkodás nélkül ebben a szent pillanatban…”

Alicia - aki időközben szintén visszatért a báró lelkivilágának istápolásából – most szerencsére résen volt, és Belfegor szavába vágva gyorsan megkérdezte, hogyan tudnánk felvenni hivatalosan a kapcsolatot a nagyrabecsült mágus-szervezettel.

“Sharn-ban keressenek fel. Különös tekintettel Skoradalavan úr nagy tudására, felajánljuk gazdag könyvtárunkat tanulmányozásra. A helyettesemet is kereshetik, Ton Tissi-t...”  A céhvezér szónoklatát egy éles, női hang szakította ketté.

"Ó, Fandoris, hát te is itt vagy?" Lady Lenestro állt az ajtóban.

Aztán a következő pillanatban, ügyet sem vetve Fandoris villámokat szóró pillantására és Belfegor ökölbe szoruló kezére, nagy rössel belekezdett egy sokat ígérő monológba. "Személyesen is szerettem volna üdvözölni Önöket...” Ezen a ponton Belfegor és Mátyás tüntetőleg és látványosan kivonultak a szobából. “Sietnünk kell, ha megbocsát…” – próbálkozott a civilizáció mázát magán tartani valamelyest a hős paladin, de aztán feladta, és az előre robogó mocsári igazságosztó nyomában elhagyta a helyszínt. 

Szerencsére az úrhölgy nem jött különösebben zavarba. Úgy tűnt, szokva volt a hasonló fennforgásokhoz. "Amit Fandoris úr felajánlott” – és itt egy mézes-mázas műmosolyt villantott a lassan magához térő adonisz felé – “az vonatkozik az Ezotérikus rendre is. Ezen túl felhívom a figyelmüket, hogy birtokunkba jutott a wroat-i időjárás vizsgáló jelentése is, ami alapján az valószínűsíthető, hogy a vihar jelentősen erősödni fog. Wroatban nagyon erős volt eddig is, a mostani enyhülés csak átmeneti. Kérem, kezeljék bizalmasan ezt az információt!"

Alicia udvariasan megköszönte az összes felajánlást, és elnézést kért, amiért nem maradhatunk tovább ebben a remek társaságban, majd további késedelem nélkül elhagytuk a szobát. Alicia útközben elmondta, hogy a Deneith báró még egy napig elérhető lesz a Második Kaius fogadóban. 

Ezalatt Mátyás a pincében büszke hangon jelentette ki Belfegornak, hogy “Az állatom jól szagol.Majd meglátod!” Ezzel a lendülettel megidézett egy rémfarkast. Belfegor, aki egy fehér telivérre számított, rémülten hátrahőkölt és előrántotta legnagyobb fegyverét. “Ez gonosz?” – kérdezte gyanakvóan. Némi koncentráció után kicsit lehiggadva nyugtázta, hogy a lény nem gonosz. “Hová lett a ló?” – érdeklődött a rá jellemző szűkszavúsággal. Mátyás arcára kiült a leplezetlen büszkeség. "Erősödöm. És a hátasom is!" Széles vigyor ült ki arcára. Belfegor elképedésének minden cseppjét kiélvezte. “Ha kiderül, hogy hazudsz, nagy bajban leszel!” – gondolta Belfegor, de beérte egy vicsorítással nyomatékosított morrantással is. Ekkor értünk oda mi is. 

"Mi ez itt?" – heveskedett Villám. És mi a neve?” “Pörkölt. Nazzod ihlette” – vigyorgott továbbra is Mátyás. “És mihez ért?” “Szagláshoz. És nézzétek, páncélja is van...” “Mutasd meg neki akkor Ipharat gatyáját, aztán haladjunk!” – türelmetlenkedett teljes joggal a varázsló.

Elindultunk a csatornában. A farkas nagy lendülettel vetette magát a nyom után. “Tényleg komoly szakértő lehet ez!” -gondoltam.

Szinte nyílegyenesen tartottunk északnak. Egy kereszteződésnél tétován megállt az állat. "Itt kettéváltak" – tudatta empatikus kapcsolaton keresztül gazdájával. "Merre ment a gatyás? Azt kövesd." Folytattuk utunkat, a rémfarkast követve. Egy idő után az utca szintjéről sikolyok hallatszottak. Pár száz méterről, észak felől csata zaját hallottuk. Gyorsítottunk, amíg egy létra aljához nem értünk. A farkas itt megállt. Belfegor Éjvérre koncentrált. "Másszunk már fel!'" - sikította Villám. Mátyás erre feleszmélt, és elkezdett mászni. “A csatornafedél el van húzva!” – jelentette pár másodperc múlva. Közvetlen közelről sikítás, futkározás zaját hallottuk. Mátyás végre kimászott, nyomában Belfegorral. "Valami szellemek vannak itt!" – hallottuk Mátyás hangját. Nagy nehezen felértünk mindannyian. Hátborzongató látvány fogadott az utcán. Embereket láttunk északra, nagyjából 200 méterre tőlünk. Ott magaslott a léghajó kikötő tornya is. “Itt már jártunk egyszer” – futott át fejemen a gondolat. A torony tetejénél látszott egy kikötött elementális hajó is, minden bizonnyal a vihar kitörése óta ott állhatott. A környező épületekből emberek rohantak pánikba esve mindenfelé. "Segítség, segítség, megtámadtak a gonosz szellemek, jaj-jaj-jaj..." Mátyás, a hős sietős léptekkel elindult a légikikötő felé. Az egyik sarkon befordulva hátrahőkölt: egy embert egy másik ember szellemlény próbált szétkarmolni, kiharapni egy darabot a hátából.

“Eddig, és ne tovább!” – üvöltötte a paladin, és fékezhetetlen lendülettel rontott neki a Gonosznak…