316-317. alkalom - Királyi tekintet és tekintély...

Időpont: 2018.10.25. és 2018.11.07.

Helyszín:

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 23. nap, hajnali 2 óra

(315. alkalom vége, hajnali 2 óra) 

A csatornából előkászálódva félelmetes látvány tárult elénk az éjjeli sötétben. Az utcán mindenfelé holttestek hevertek, és sikoltozást hallottunk minden irányból. Közvetlen közelünkben egy fájdalomtól üvöltő félszerzet testét marcangolta egy éteri lény a szellemkarmaival. 

Villám néhány pillantással felmérte a helyzetet, és próbálta megállapítani, kivel állhatunk szemben. „Ez itt előttünk egy nagyhatalmú szellemlény által lemészárolt ember lelkéből átváltoztatott, gyengébb képességű élőhalott szellem, aki a nagyhatalmú szellem irányítása alatt áll. A karmával tud legjobban sebezni, méghozzá életerőt is. Ha az irányító elpusztul, akkor az irányítottakból is irányító lény lesz, ezért először ezeket a kisebbeket kell elpusztítani, azután a gazdát!” – hadarta egy lélegzettel a nagytudású gnóm. 

Ekkor az előttünk lévő ház falából kilépett egy „gazda” lény, szeme izzó, vörös pont volt csupán. 

A következő perc kétségbeesett, intenzív küzdelmet hozott. Alicia mindent egy lapra feltéve sűrű élőhalott űzésbe kezdett. A légikikötő felől több gazdalény is érkezett a falból kibukkanó társuk megsegítésére, azonban nem tudtak ellenállni Aasterinian hatalmának. Belfegor Dol Dorn nevét harsogva szintén a szellemekre vetette magát, miközben csúnya életerő-sebzéseket is kapott. Genmajsa példaképei sosem a megfontolt stratégák voltak, ennek megfelelően, teljes erőbedobással ugrott neki az ellenségnek. Szemmel alig tudtam követni a kardművészeti trükköket, amivel a derék Vörös Kesztyű próbálta megakadályozni az élőhalott apokalipszist. Mátyás viszont nagy meglepődést keltve elég furán viselkedett a szükség eme végórájában. A félszerzet életének megmentése helyett egyenesen hátrafelé kezdett tuszakodni. Mondják, bátraké a szerencse – erre ő most egyértelműen nem tartott igényt. „Gyere vissza, te gyáva féreg!” – hörögte eltorzult arccal Belfegor, miközben az életszívó karmokat próbálta távol tartani magától. „Csak megkeresem a farkasom…” – motyogta megszégyenülve a paladin, zavarában egy helyben toporogva. 

Ekkor megjelent egy Fehér Oroszlán különítmény is, de a gyáva patkányok azonnal meg is futamodtak. („Ez nem a mi hatáskörünk. Hozunk erősítést, tartsanak ki, polgárok!” – hazudták.) „Papokat hozzanak!” – visította a sárkányisten kiválasztottja, aztán üveges tekintettel bámult a védelmén át utat találó szellemlény vörös szemei közé, és érezte, ahogy jéghideg bizsergés kúszik fel gerincén a tarkójáig. Villám elérkezettnek látta az időt stratégiailag visszavonulni a pástról. „Láthatatlanul folytatom a harcot!” – cincogta mókás hangján, majd gyors kuszmákolást követően valóban szem elől veszítettük. Mátyás némiképp magára találva Dol Arrah-hoz fohászkodva szintén élőhalott űzésbe kezdett, és Alicia hasonló próbálkozásával együtt jelentős áttörést sikerült elérniük: az összes szellemlény menekülőre fogta, és gyors tempóban húzni kezdtek a légikikötő tornya felé. A környék elcsendesedett, csak dél felől hallottunk távoli sikoltozást. Villám türelmetlen hangja vetett véget ennek a kegyelmi állapotnak: „Azonnal menjünk a toronyhoz!” 

(316. alkalom, hajnali 2 óra) 

A távoli sikolyok irányából mágikus lövedékek becsapódását hallottuk. Közvetlen közelünkben néhány hulla feküdt az utca kövén, a legfrissebb közülük a szerencsétlen félszerzeté volt. Béke poraira. Remélhetőleg Mátyás is túl lesz egyszer az álmatlan éjszakákon. Hallottuk, ahogy Villám repülést varázsolt magára, és a torony felé indult, minden bizonnyal felderíteni a helyzetet. Mátyás számára ismét a csatornában rekedt farkas lett a legfontosabb. Szerencsére az állatnak több esze volt, mint gazdájának, valahol távolabb felküzdötte magát egy épület belsejében, majd nagy lendülettel be is törte annak ajtaját, így semmi sem akadályozhatta tovább a Nagy Találkozás létrejöttét. Belfegor hiába üvöltötte vörösre magát, Tisztaszívű céh-tagunk könnyes szemmel ölelte át hátasa nyakát.

„Előre!” – visította most már Villám is, aki szintén nem értékelte ezt az érzelmekkel telített pillanatot, de csak Genmajsa felől hallatszott egy lelkes „Jövök!” morrantás. Végül nagy nehezen elindultunk mindannyian a torony felé. Nekem feltűnt, hogy mintha valaki a magasból, a mellvédnek támaszkodva figyelné mozgásunkat, majd néhány hangfoszlány is megütötte fülemet: "Az Őrző baszná telibe ezt a kurva kardot, a kapitányt is... Hogy vérezett volna el az anyád..." Rögtön rájöttem, hogy ez a kifinomult szónok csakis Ipharat lehet. Néhány másodperc múlva a torony aljához érkeztünk. A bejárat után lépcső indult felfelé a kb. harminc méter magasan kikötött hajóhoz. Fentről küzdelem zaját hallottuk. Belfegor és Alicia egymás között sutyorogva gyors haditanácsba kezdtek. A szavaikból kihámozott mesterterv szerint láthatatlanul és repülve megközelítik a torony tetejét. Villám ekkor tért vissza közénk, és beszámolt a fenti szituációról. „A Kard levágta a hajó kapitányát, nagyon úgy néz ki, hogy Ipharat kelepcébe került. Vele van a két nővér is, néhány szellemet vágnak le éppen. Próbáljuk meg eltorlaszolni ezt a lenti ajtót, hogy erre ne tudjanak könnyen menekülni. A visszatérő szellemeket is le kellene csapni, mielőtt még nagyobb baj történik. Indulj, Majsa, hozzál köveket, faágakat, mindent, amit találsz!” Eközben fent nagy csend támadt, bizonyosan véget ért a harc. „Hol vannak Belfegorék?” – kérdezte Villám, miután a monológot követően körbenézett. „Kint vagyunk, megyünk felfelé.” – hallatszott Alicia elfojtani próbált hangja. Ezután kuszmákolás zaját hallottuk, és minden némaságba borult. „Alighanem a csendvarázst olvasta fel a tekercséről” – gondoltam magamban. Mátyás és Genmajsa villámgyors, gyakorlott mozdulatokkal láttak neki a barikádépítésnek, Villám pedig a szellemeket indult felkutatni, amikor a sikoltozások és mágikus becsapódások irányából a házak fölött megjelent egy éles, fehér fénnyel ragyogó szimbólum. „Na végre, ez biztosan egy élőhalott ellenes, nagy erejű mágia lesz.” – közölte Villám, miután visszatért közénk. „Szuper lett a torlasz Genmajsa, büszke vagyok rátok!” – fordult a két vitéz felé, szemmel láthatólag megkönnyebbülve az élőhalott invázió megfékezésének lehetőségétől. Már-már vidám hangon folytatta. „A terv a következő: láthatatlanság gömbben, kívülről mi is megközelítjük a Szürke Királyékat. Én repülök, Majsa és Verna pókmászást alkalmaznak, Mátyás és farkasa pedig kap tőlem repülés varázslatot. Mindezt Csendzónában!” További időpocséklás nélkül, ennek mentén cselekedtünk. A torony tetején vettünk fel pozíciót, és éppen láttuk, ahogy az egyik nővér bemegy a torony belsejébe, mintha gyanút fogott volna. Villám a patkányával kezdett izgatott konzultációba, fura nyelven makogtak egymásnak, de azért annyi lejött, hogy a rágcsáló segítségével akarja megkeresni a láthatatlan Belfegorékat. A kísérletet siker koronázta, rövid botorkálás után az állatka nyomát követve csendgömböt érzékeltünk magunk körül. Villám tapogató mancsa hamarosan Alicia mellvértjébe ütközött. Pozíciónkat elfoglaltuk. A kör bezárult. Úgy tűnt, ütött a Szürke Király órája. 

(317. alkalom, hajnali 2 óra)

Néhány pillanatig komédiába hajló jelenetek zajlottak a különbözőképpen láthatatlan csapattagok és a Csendvarázs kombinációjából eredően, amit a Szürke Király tátogása juttatott csúcspontra. El sem merem képzelni, mi járhatott Villám fejében ezt tapasztalva, mindenesetre megelégelte a szerencsétlenkedést, és egy lábam elé helyezett cetlire írva jelezte a többieknek, hogy ott található a Csendzóna közepe, jöjjön mindenki oda, a Csendvarázst pedig szüntessük meg. Újabb pillanatok múlva ez szerencsére meg is valósult, így már tudtunk beszélni, és hallottuk Ipharatot is. Rémületet keltő, földöntúli hangjához szerencsére már hozzászoktunk.

„A Kard szólt, hogy itt vagytok! Tárgyaljunk!” – recsegte a medúza. Lázas sutyorászás kezdődött a Csendzónában. Röpködtek a „Gyilkosokkal nem tárgyalunk!”, „Öljük meg a mocskot!” jellegű beszólások, amik elnyomták Villám higgadtabb propozícióit („Tegyék le a fegyvert.”) Közben Ipharat csúcsra járatva diplomáciai képességeit, folytatta: „Már Sharn-ban végeznem kellett volna veletek, és amikor itt is felbukkantatok, tudtam, hogy végleg el kellene takarítanom benneteket, de a bérmágus valami miatt ezt nem támogatta, valószínűleg mert együtt dolgoztatok. Akiknek ilyen befolyásos pártfogói vannak, azok meg is érdemlik! De higgyétek el, nem neheztelek rátok egy csöppet sem! A jobbtól nem szégyen tanulni. Mindenki jobban fog járni, ha ezt a kis nézeteltérést tárgyalásos úton rendezzük. Mondjátok el, miért vagytok a nyomomban, biztos vagyok benne, hogy meg tudunk egyezni. Fontos információk vannak a birtokomban.”

Gyors szavazásra bocsátottuk a királyi felvetést. Belfegor és Alicia a feltétel nélküli lemészárlást szorgalmazta. Villám amellett volt, hogy ha megadja magát, akkor kegyelmezzünk, hiszen Ipharat is már legalább kétszer futni hagyott bennünket. Alicia szerint ez hiba volt a király részéről, és kitartott álláspontja mellett. Mátyás Villámot támogatta, Genmajsa tartózkodott. A mérleg nyelveként a támadás mellett tettem le a voksomat én is. A kérdés eldőlt.

Ipharat várakozóan nézett eközben, a nővérek is harcra készen tartották kezeiket egzotikus fegyvereiken.

Villám gyorsítást varázsolt. „Ez sokáig fog tartani” – jelezte. Nyilván a metamágikus pálcájával bolondította meg az alapvarázslatot – futott át fejemen.

Ipharat – talán megérezve eddigi erőfeszítései hiábavalóságát, tétet emelt: „Tudom, hogy hol van a bérmágus! És ha tárgyalunk, szó lehet arról is, hogy felfedem nektek Droaam Korth-ban elrejtett, 50 ezer arany értékű tartalékának rejtekhelyét is!” A kocka azonban már el volt vetve. Begyorsulva, feltápolva, láthatatlanul ütésközelbe navigáltuk magunkat. A terv szerint a varázslók egyből hátrébb is vonulnak, hogy a medúza tekintete ne okozhasson problémát. Ipharat érzékelve az elkerülhetetlent, „ha harc, hát legyen harc” sóhajtás kíséretében letekerte a kendőt a szeméről (fortitude save Alicia és Belfegor részéről, sikerrel). Azt láttuk, hogy az ikrek nagy rutinnal kezelik ezt a helyzetet, sikeresen tudják elkerülni Ipharat tekintetét. A csata nyitányaként Belfegor vérben forgó szemekkel vetette magát a szörnyetegre. Az elkövetkező alig egy perc pusztító intenzitású küzdelmet hozott, melyet Belfegor irgalmatlan, feltartóztathatatlan cséphadarása dominált. Dol Dorn igazi avatárjaként kaszabolt hatalmas fegyverével. Mátyás és Genmajsa is derekasan aprították a szemmel láthatóan kibontakozni képtelen ellenséget, aztán még Alicia is megidézett egy Jégfejszét, hogy ne maradjon ki a jóból. Belfegor az utolsó támadás-kombinációja keretében, a villámvasút lendületével ledöntötte a két nővért, és ugyanazzal a lendülettel lefejezte Ipharat-ot. A király halott! 

Utólag kicsit furcsállottam is, hogy a nővérek talán túl könnyen is engedték kicsúszni a csatát a kezeik közül, de aztán meggyőztem magam, hogy akciónk zseniális előkészítése és kivitelezése volt sikerünk kulcsa.

Éjvér a földön hevert, Belfegor villámló szemekkel vizslatta. Néhányan közülünk furán kezdtek viselkedni, mintha valami zavar támadt volna a fejükben, és émelygés tört rájuk. A gonosz kard utolsó kísérlete lehetett ez a menekülésre. Belfegor lázas mozdulatokkal kezdte bepiszkálni a kardot a varázszsákjába. Közben fél szemmel Mátyást fixálta, nehogy rárohanjon a kardra a megbabonázott, vitéz paladin. 

Gyorsan átkutattam a testeket, mialatt Villám a kapitányt vizsgálta meg. Halott volt, a szemei kiégtek. Ekkor megszólalt Ipharat levágott feje, közös nyelven: „A remény gyilkosa sújt le a fegyverrel, s a vihar hirtelen elillan.” Eközben lentről közelgő tömeg hangjait hallottuk. Lepillantva több tucat embert pillantottunk meg, a városi őrség tagjai kíséretében. Én Ipharat átkutatásakor találtam egy övet, egy kitűzőt, egy köpenyt, egy varázsitalt, egy gyűrűt és egy mellvértet. A nővérektől is begyűjtöttem 2-2 italt, 1-1 cloak-ot, 1-1 gyűrűt, buckler-t, mithral chain shirt-öt, és különleges fegyvereiket (két nehéz súlyozású, éles pengéjű görbe kardot).

Az időközben elvérző nővérek közül az egyik kisvártatva szintén megszólalt post mortem, de sajnos olyan olyan nyelven (Villám véleménye szerint óriás nyelven, amit már régóta próbált mélyebben megismerni, de eleddig nem volt rá ideje…), amin egyikünk sem értett.

A sokadalmat egy tiszti egyenruhás Fehér Oroszlán vezette. Közvetlenül mögötte egy díszes ruhájú, a Fenségesek szimbólumot viselő főpapnő lépkedett 3 pap kíséretében, de ott volt ir'Orlof a Fekete Oroszlánoktól, valamint Solirion, Mog, és még 3-4 ismerős alak is, akik a Tizenketteket képviselték. Villám fogta magát, és elegánsan lerepült eléjük. A menet megtorpant. A tömegből többen kiáltozni kezdet: „Ők voltak azok, a megmentőink!” „Az Aasterinian papnő hol van?” A főpapnő arcán mintha némi rosszallást láttam volna átsuhanni, de Solirion mosolyogva próbálta menteni a helyzetet: „Már megint a Sárkány Légió! Mi történt itt?” Többen előfurakodnak a tömegből, hogy megfogdoshassák Villám kezét. Alicia sietve leviharzott a lépcsőn, kezében Ipharat fejével. Jobb híján követtük mindannyian. Villám és Alicia egyből felismerték a papnőt: személyesen Alinda Roerit volt, Khorvaire egyik legnagyobb hatalmú papja, a Fenségesek korth-i katedrálisának főpapnője, az egész egyház első számú vezetője. Ahogy Alicia kilépett a toronyból, a tömeg ujjongani kezdett: „Ő az, aki elűzte a gonosz szellemeket!” Alicia kiélvezte a pillanat minden cseppjét, majd diadalittasan rázendített legsárkányosabb hangján: „És ímhol a Szürke Király! Őt is megöltük! Aasterinian hatalmas!” A tömeg ütemes skandálásba kezdett, egy szürke kis figura, aki minden bizonnyal a Korth-i Napló tudósítója volt, csillogó szemekkel, szorgalmasan jegyzetelt. Ám ekkor Alinda hangját hallottuk, amint erőfeszítés nélkül harsogta túl a tömeget: „Azt hiszem, nagyszerű cselekedetet hajtottatok végre a mai napon, de beszéljük meg, mi is történt pontosan, egy erre alkalmas helyen. A Fenségesek jóindulata és hatalma nélkül szörnyű katasztrófa történt volna!” A tömeget szemmel láthatóan nem tudta nagyon meghatni. „A Sárkányisten is megfutamította őket! Meg ott volt az a paladin is! Dol Arrah hatalmas!” – hallatszott mindenfelől.

Nem tagadom, Kedves Naplóm, én is kéjes örömmel sütkéreztem a pillanatnyi dicsfényben.