312. alkalom – Megvilágosodás egy mesteri villám fényében

Időpont: 2018.09.18.

Helyszín: Üröm

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 22. nap éjjel, a 10. és 11. harang között

Korth, Palotanegyed, Varat Thaum kúriája 

Varat Thaum kúriájának minden szintjén tovább dúlt a harc. Fentről időnként hatalmas robbanások zaja hallatszott, ordítások, hörgések, földöntúli sikolyok hangja töltötte ki a teret. Az ogrék végtelennek tűnő serege lassan mégiscsak ritkulni kezdett. Jól elhelyezett sötét köddel és ragyogó porfelhővel kordában tartottuk őket, megosztottuk erőiket és egyenként elbántunk velük. A lépcsőfeljáró körül hatalmas tumultus volt kialakulóban. „Több erősítés nem juthat fel!” – harsogta Intarra. Minden igyekezetünkkel ezen voltunk, ezért is ért sokkoló meglepetésként a Deneith szuka következő, haragtól fröcsögő beszólása, amit rövid lefagyás és szemkerekítés előzött meg: „A barátaitok most támadtak meg minket fönt!”

„Hmm… úgy érti, Brolosék? Megtámadták őket? A Tizenkettek embereit?" Villámgyorsan cikáztak a gondolatok a fejemben. „Talán nem is a Tizenkettek csapatai küzdenek fent? A csatamágusok és ir'Beralta emberei? Kik ezek?"

A megvilágosodás egy malomkő súlyával robbant tudatomba. „Létezik egy titkos szervezet…a Vult Gyermekei… el akarják pusztítani az új Ház összes tagját… állandó mozgásban kell maradnotok, és bujkálnotok kell…” Aramil szavai távolról visszhangzottak emlékezetemben, mégis oly' kristálytisztán, mint a holdak ezüst fénye nyári éjszakákon. Hát mégis igazat beszélt a sötét elf! Villám fejében, a pókerarc mögött már megvolt ez a tudás, amikor visszatért körünkbe Aliciával a nyolcszemközti megbeszélésről a Rájában. Összeállt a kép!

Intarra fröcsögése zökkentett vissza a valóságba. „Mondd meg a barátaidnak, hogy álljanak le, ne a mi embereinket támadják!” A fekete gyűlölet áradó dagályként borította el elmémet. „Zilargo nem felejt!” – törtek elő belőlem önkéntelenül is a szavak. Intarra arcára egy pillanatra kiült a meghökkenés. De csak egy pillanatra. „Ezek is most már ellenségek, őket is öljétek meg!” – süvöltötte magából kikelve a csatlósai felé. Belfegor is felordított: „Srácok, Intarra és három barátja is ellenség mostantól kezdve!” „Ez az!” – szakadt ki belőlem. „Villám, előjöhetsz! Van itt néhány ’kobold’!”

Néhány másodperc múlva a gnóm elit alakulat ismét életjelt adott magáról, immáron az emeletről: „Vissza kellene vonulni! Vonuljunk vissza!” – hallatszott Brolos kétségbeesett hangja. A lépcső tetején meg is jelent néhány zilargói kommandós. Egy sunyi kobold mágiahasználó viszont tűzlabdával pörkölte szét állásainkat a lépcső közepéről. Alicia ettől teljesen megvadult. „Verna, tűzlabdát nekik, tűzlabdát!” Alicia kéréseinek nehéz ellenállni. Most nem is volt szándékomban. Pálcámat használva pusztító tűztengerré változtattam a lépcsőfeljáró alsó fertályát. Reméltem, hogy Villám nem került a szórásba. Intarra mindenesetre benne volt. Kéjes örömmel konstatáltam, hogy összeesett, amikor a lángcsóvák végignyalták a testét. Brolos ekkor a lépcsőről ismét nekünk kiáltott: „Vissza kell menni, el kell kapni a gyilkost! Valamiféle konstrukt!” Én kissé hátrébb vonultam, egy délre nyíló ajtó felől gyanús hangokat hallottam. Bepillantottam, és meglepődtem.

A szobában ott állt Villám, kezében egy pálcával. A földön egy ogre, egy gnoll és egy kobold sámán füstölgő hullája hevert. „Ez egy mesteri villám volt, Villám! Örülök, hogy nem robbantottalak fel a tűzlabdával!” Villám kutyafuttában beszámolt arról, hogy láthatatlanul fent járt az emeleten, és ott ogre seregeket és egyéb komoly erőket is látott. Megerősítette a felismerésemet, miszerint azok, akik idehoztak bennünket, a Vult Gyermekei lehetnek. Így vagy úgy – de hirtelen nagyon közelinek tűnt a végkifejlet.