311. alkalom – Adaman estéje

Időpont: 2018.09.16.

Helyszín: Etyek, 17. RPG weekend, harmadik játékalkalom

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 22. nap éjjel, a 10. és 11. harang között

Korth, Palotanegyed, Varat Thaum kúriája 

A kinti csata zajai hamar elültek. Úgy tűnt, Adaman Fane-t csúnyán kelepcébe csalták. Még az nem állt össze, hogy pontosan kik, de jó eséllyel a Tizenkettek manipulációja állt a háttérben. „Azt akarhatták, hogy ő is legyen jelen ezen az estén, és biztosak akartak lenni abban, hogy a jó oldalon szálljon a táncba…” – eddig jutottam gondolataimban, amikor társaim szóltak, hogy mozgás támadt kint, az ablakunk előtt.

Egy csapat gnómot pillantottam meg, ahogy felénk közeledtek. „Ez Brolos Haran, a zilargói szövetségesünk” – hasított belém a felismerés. Mikor biztos lettem abban, hogy ő is észrevett engem, a biztonsági rutin részeként a titkos jelbeszéd legutóbbi találkozásunkkor használt elemét mutattam neki. Brolos szerencsére viszonozta a jelet. Eközben Belfegor megkérte Intarrát, hogy vezessen minket a lépcsőfeljáróhoz. Eljött az idő a szerződésben foglaltak teljesítésére. Intarra ehelyett meglehetősen idegesen nekem szegezte a kérdést, hogy kiknek integetek ilyen szorgalmasan. Mivel a bizalom összes köréből kihullott nálam a Rájában zajlott események során, csak annyit vakkantottam vissza neki, hogy „Fasz tudja, kik ezek. Mit tudom én?” Na, ez rendesen kiakasztotta a picsát. Valamit azonnal belekoncentrált az elmekapcsolatába is. Legbelül szélesen mosolyogtam. Intarra jobbnak látta, ha inkább nyel egy nagyot, és túlteszi magát az incidensen. Nyilván lassú és fájdalmas halált vizionált számomra, ha egyszer kijutunk innen élve. A legfelső emeletről eközben nem evilági hörgések és sikolyok hallatszottak, így próbáltunk kicsit felgyorsulni. Délről közeledő ogrék csörtetését hallottuk meg. Úgy tűnt, a feljáró felé komoly oppozícióba ütközünk pillanatokon belül.

Én maradtam leghátul, bevártam Brolosékat, akik fürgén bemásztak az ablakon. „Ti hogy kerültök ide? Itt van az orgyilkos a házban!” – súgta izgatott hangon a fülembe. Feltűnt, hogy miközben ezt mondta, mintha elméjével egy belső hangra figyelt volna. "Tudjuk. Valószínűleg mindenki ellenség, ne bízzatok itt senkiben. Lehet, jobban tennétek, ha menekülnétek, egy nagy csapda ez az egész szituáció, a Tizenkettek szövetségesei itt mindenkit megpróbálnak majd megölni.” – súgtam vissza. „Nálunk van a páncéldarab, az alapján lokalizáltuk a gyilkost. Nem fogjuk most futni hagyni, ez biztos!” – súgta ellentmondást nem tűrő hangon. Ráhagytam. „Csak óvatosan!” – mondtam még búcsúzóul, és a többiek után indultam.

Belfegorék elöl néhány lépés után meg is pillantottak legalább három ogrét és egy koboldot a feljáró előtti térben. „Ide mindenki!” – harsogta Belfegor. Ekkor váratlanul kinyílt mögöttem egy ajtó (a harci zajban valahogy elkerülte figyelmemet a masszív páncélcsörömpölés), és egy fejszével hadonászó félork rontott a folyosóra. Harci gépezetébe valami porszem csúszhatott, mert olyan szerencsétlenül sújtott felém, hogy fejszéje kicsúszott a kezéből, és csak egy öt méteres röpte után ért földet (két 1-es egymás után a d20-on!). Intarra visszakézből rárontott a jövevényre, de valószínűleg az előző jelenet utáni ideggörcs még mindig dolgozott benne, mert rövidkardját az ütés lendületében a láncingébe gabalyította (Critical Fumble – Funny Bone), majd a lándzsáját is elszórta egy újabb hatalmas bénázás során (Critical Fumble – Butterfingers). Mátyást, aki kissé lemaradt a konyha magasságában, szintén ogrék támadták meg. Itt volt az ideje, hogy összekapjuk magunkat. Fél perc sem telt bele, és heroikus erőfeszítések közepette megfordítottuk a csata állását. Hullottak az ogrék, koboldok, és egyéb gonosz lények jobbra-balra.

A vérfürdő közepén egyszer csak Villám hangját hallottam elmémben: „Verna! Visszajöttem. Kérdezd meg Intarrát, hogy áll a csata a harmadik emeleten!” Így tettem. Intarra azt válaszolta, hogy a harmadikon sarokba szorították a mágust. Néhány pillanat múlva azonban Intarra teljesen lefagyott. „Fent… egy félork… megszűnt a kapcsolat velük…” Motyogása meglehetősen ijesztő volt. Aztán mindannyiunknak leesett a megoldás. A Tarkanan félork működhet fönt, az antimagic field-ek nagymestere. Intarra kezdett magához térni. „Fel kell jutnunk!” – adta ki a parancsot.

Koncentrált rohamot indítottunk a lépcsőfeljáró elfoglalására. Én hátrébb húzódtam, és még éppen láttam, ahogy a gnóm kommandó behatol az északra lévő raktárhelyiségbe, ahonnan szintén fel lehetett jutni a felsőbb szintekre. Erősen reménykedni kezdtem, hogy Jebbedo lelke végre megnyugvást fog találni ezen az éjszakán.