Időpont: 2018.09.14.

Helyszín: Etyek, 17. RPG weekend, első játékalkalom

Fejezetek Verna naplójából

YK 1016, Nymm (VI. hó), 22. nap délután 5. és 6. harang között

Korth, templomnegyed, Vol katedrális, alsó szint

Kedves Naplóm! 

Vol katedrálisának alsó szintjén jártunk Ulthor nyomában, amikor is bekövetkezett az a bizonyos szerencsétlen baleset, amiről legutóbb beszámoltam Neked. Meggondolatlanságom csaknem végzetesnek bizonyult, szerencsére Alicia személyében épp jókor érkezett a segítség. (Természetesen a szerencsével kapcsolatban neki egészen más elképzelései vannak, de most inkább nem merülnék el a filozófiai mélyvízben.)

Villám rosszalló pillantásai elől diszkréten egy oszlop mögé próbáltam behúzódni, de ott is hallottam férfiasnak semmiképp nem nevezhető, mégis ellentmondást nem tűrő hangját:

„No, most akkor innentől kezdve majd nem rohanunk, hanem detektálunk mágiát, csapdát, satöbbi.” 

A falon nyíló résen át a szomszéd teremben láttunk két zombit, illetve Villám jelezte, hogy egy mohrg-ot is kifigyelt a háttérben (elmondása szerint ez egy különösen veszélyes élőhalott szörny, gyors nyelvöltögető, bénító hatással). Még megjegyezte, hogy szerinte a szoba újabb építésűnek tűnik, mint a katedrális eddig megismert részei.

A rést az élőhalottakat távol tartó mágia fedte, Belfegor ezen keresztül nézett át a terembe gonosz után kutatva. Fel is fedezte a mohrg-ot a réstől jobbra, ahogy a fal mellett lapult. Villám még kért néhány másodpercet a behatolás előtt, hogy a korábban talált feliraton gondolkozzon, de semmi konstruktív nem jutott az eszébe azon kívül, hogy az írás fohászkodásnak tűnik „valamiféle halálistenhez, aki talán nem is Vol”. Villámot az is felspannolta kissé, amikor Belfegor közölte, hogy gonosz keresés közben az én aurámban furcsa foltféleségeket vélt felfedezni. A gondolat már magában is sértő, hogy bármiféle elhajlást feltételeznek rólam a Jóság ösvényéről, de hogy Villám képes volt két percen át fennhangon ezen rugózni – nos, ez rosszul esett, és ebben semmi túlzás nincs, Kedves Naplóm. 

Belfegor végre kizökkent a konspirációs elméletek lefelé tartó spiráljából, és hasznossá próbálva tenni magát, komótosan elővette íját a háta mögül, megcélozta az egyik zombi katonát… aki viszont zengő hangon rákezdett egy betanultnak tűnő szövegre, amit pont ilyen alkalmakra tartogatott: 

„Üdvözlet Abektor!

Törd meg e kripta csendjét

Az egyezményben rögzített szótagok sorával,

Hogy tovább engedhessünk hosszú utadon!” 

Hallani véltem, ahogy Alicia fejében kattogni kezdenek az emlékezés kerekei, majd nagy nehezen kinyögte: „Az Abektor magas tisztség volt egykoron Vol egyházában.” „Várjatok!” – szólta el magát Villám. „Gondolkodjunk! Próbálkozzunk békés behatolással?” „Az nem célravezető” – kapta fel a fejét ilyen eretnekség hallatán már Genmajsa is. Mivel a Vörös Kesztyű taktikai meglátásai korábban is komoly harci előnyök megszerzéséhez vezettek, nem haboztunk sokat, támadásba lendültünk. 

Gyors csapdakeresés után Belfegor és Majsa berontottak a terembe. A zombi katona még bepróbálkozott egy utolsó intellektuális kihívással megakasztani Majsa lendületét („Abektor! Az egyezményben rögzített szótag?”), de mondanom sem kell, hogy furmányos rejtvénye süket fülekre talált. A mohrg ellenben az akció örömétől fűtve vetette magát Majsára, és ekkor realizáltuk, hogy társa is van a bajban: egy második mohrg, aki talán az ikertestvére volt a már kifigyelt példánynak. Majsa, mintha csak a reggeli kávéját fogyasztaná, stance-et váltott, Burning blade-del lángra lobbantotta a közelében csörtető rémet. Belfegor meglehetősen álmos tempóban kapcsolódott az ütközetbe. Alicia eközben élőhalott űzéssel operált részsikerrel. (Legalább a két zombi menekülőre fogta...)

Majsát közben lebirkózta az egyik mohrg, komoly kézitusa bontakozott ki köztük. Holocaust Cloak került a vitéz kardmesterre, aki rövid kardot varázsolt elő ruhái redőjéből. Belfegor végre kezdett elemébe kerülni, buktatott, odavágott, és még egyszer odavágott, csak úgy porzottak az öreg csontok. Az egyik test rongybabaként hullott a földre, a másik viszont nem eresztette Majsát, sőt Majsa sem őt. „Emerald razor!” – sikította intellektuálisan kihívásokkal küzdő barátunk, majd „Add meg magad, vagy darabokra szabdallak, te mocsadék!” felszólítással próbálta a csata menetét kedvező irányba fordítani. A mohrg ehelyett diszkréten megpaskolta nyelvével, majd végignyalta a Vörös Kesztyű orcáját. Majsa elernyedt, fegyverét elejtette, és lassan a földre csúszott, miközben habos nyál szivárgott elő összeszorított ajka szegletéből. Alicia volt az, aki végül megsajnálta, és kivonszolta a teremből a biztonságba. Én mindeközben felfigyeltem a padló egyenetlenségeire, és tévedhetetlen megfigyelőképességgel kiszúrtam a padlóba rejtett veszélyforrást. „Csapdák vannak a padlón, vigyázzatok!” – figyelmeztettem társaimat legott.

A páston eközben tovább folyt a tragikomédia: Belfegor egyedül maradván közelharci pozícióban, birkózásba bonyolódott a maradék nyelvöltögetővel. A következő pillanatban azonban már ő is a bénító nyelves puszi hatása alá került, Alicia kétségbeesetten varázsolt rá freedom of movement-et. Az új esélyt kapott Belfegor ezek után rövid úton véget vetett a csatának. 

Felderítettük a szobát, Villám a véres lábnyomokat vizslatta, én csapdát kerestem (néhány padlólap elhelyezkedése azt mutatta, hogy alattuk verem csapda rejtőzik), és a szoba jobb oldalában álló szobrot (kezében könyvet tartó csuklyás alak) tanulmányoztam. Nem találtam rajta semmi különöset, Villám sem talált mágiát. Annyit azért megállípított, hogy a szobor gyakori Vol motívum, a belső erőt magában kereső ember szimbóluma. A szoba bal oldalán lévő ajtó rövid folyosóra nyílt, mely balra és jobbra is elágazott, és pár lépés után mindkét irányban ajtó zárta el a továbbhaladást. Rövid tanakodás és felderítés után a baloldalit választottuk. Az ajtó Belfegor érintésétől magától behúzódott a falba. Kis szobát rejtett az ajtó. Rögtön szemünkbe ötlött, hogy az ajtófélfa két oldalán, a falba süllyesztve 2-2 kristályt helyeztek el. Nem sugároztak gonosz aurát. Villám Eberron sárkányszilánkoknak azonosította őket, és moderate evocation mágiát is érzékelt áradni belőlük. A szoba túlsó végében egy padlóba szerkesztett tárcsaszerűség látszott, amire rúnákat is véstek. Ez a szerkezet erős, komplex aurát sugárzott, amit Villámnak sikerült szétszálaznia, és conjuration, valamint evocation komponen- seket azonosítania.

„Ez valami teleport kapu lesz” – válaszolta tudálékosan Alicia firtatására. Csapdát kerestem eredmény nélkül, de ezzel együtt sem mertünk egyelőre a szobába lépni.

Átmentünk tehát a másik ajtóhoz. Hallgatóztam, de csak a néma csend felelt. Belfegor benyitott. Lépcső vezetett lefelé, az alján, szemben a lépcsővel egy masszív oszlop állt. Villám mágiát érzékelt közvetlenül előttünk, (faint abjuration), amit a már jól ismert undead távoltartó varázsként azonosított. Előrébb osonkodtam csapdát keresve, figyelve és hallgatózva. Az oszlop környékén mély, reszelős szuszogást hallottam a terem mélye felől, nagyjából 80 feetről. Villám kihasználta távolba látó képességét. Előttünk két, kisebb medencét vett észre, melyeket valamiféle zöld trutymó töltött meg. A medencék túlsó oldalán észrevett két zombi katonát, és kicsit hátrébb egy különös, óriás termetű lényt is (kábé 4 méter magas, nem élőhalott), minden bizonnyal a reszelő szuszogás gazdáját. A terem mélyén még egy síremlék szerű kőtömböt is megfigyelt, mágiát viszont nem érzékelt. Taktikailag visszavonultunk, hogy a stratégiát megbeszéljük. 

Távolharci taktikában egyeztünk meg, az óriás a hatalmas fegyverével nem nézett ki bíztatóan. Villám a Grízét tervezte bevetni, Belfegor a védelmeit gondolta át. Majsa egy száraz kenyérhéjat rágcsált, távolba révedő szemekkel. Valószínűleg még mindig a mohrg csókja járt az eszében. Miután mindenki felkészültnek gondolta magát, behatoltunk. Az egyik zombi katona megpróbálkozott egy „Üdvözlégy, Abektor!...” gondolat- sorral, amit fokozni is tudott („Abektor!  A jelszót!”), de a Sárkány Légió harci szekere ekkor már javában dübörgött. Rövid, de intenzív csata bontakozott ki. Nyilván nem a zombik jelentették a kihívást, hanem a hegynyi hústorony. Villám zseniális gríze bejött, így a kaszáját elejtette, ettől függetlenül a villámvasút tempójában közelített továbbra is, és fittyet hányva Belfegor és Majsa koncentrált ütlegelésére, irgalmatlan pofonokat kezdett osztogatni pusztakézzel. Több glitterdust-ot is lerázott magáról erős elméjének köszönhetően (meg be is vadult időközben, elég félelmetes látványt nyújtva), végül Alicia volt kénytelen sleet storm-mal operálni, ami egy-két környi lélegzethez juttatta a csapatot. Amikor újra felbukkant, intenzív élet-halál harc bontakozott ki. Végül Belfegor egy brutális támadássorozat végén pontot tett a hústorony evilági pályafutásának végére.

„Levágom a fejét!” – hörögte kifinomult ork nyelvén a magasan kvalifikált mocsárlakó harcmester, és magasra emelve Krell kardját, lesújtott.