283. alkalom

Helyszín: Gödöllő,  2017. december 11.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor

„Újabb fordulatok”

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –

Korth,  YK 1016 Nymm, 18. brelandi védett ház

A helyzet komolysága ellenére sem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy egy élő legendával ülünk szemben. A Villámtól már sokszor látott kötél bűbáj teremtette aprócska kunyhóban kuporogtunk, és régóta először, körbe nézve társaim jól ismert vonásai köszöntek vissza, az elmúlt napokban össze-vissza váltogatott arcok után. A Tövis mellett Márciusz tűnődően piszkálta körmeit.

 Egy harang sem telt el azóta, hogy a brelandi védett ház felé tartva megállított minket Breland Tövise. A Homály Lámpások titokzatos, legendás ügynöke. Számtalan folyosói történet, megannyi sikeres, lehetetlen küldetés. Az évek során velünk dolgozó Lámpások tábortüzeknél, kupa bor mellett megosztott regéi. És mindig a büszkeség a hangjukban, hogy lám, a mi csapatunk hőse!

 Mivel személyesen nem találkoztunk sosem a Tövissel, a sok hihetetlen történet hatására egyre inkább úgy gondoltuk,, hogy csak a szervezet morálját akarják egy nem létező mítosz segítségével fenntartani. Bár maga Rowerol néha elejtett megjegyzéseiből pedig úgy tűnt, hogy a Tövis valóban létező személy.

 Amikor tehát megelevenedtek a házak között bújó árnyékok és a hozzánk lépő nőt Márciusz Tövis ügynökként üdvözölte, hirtelen életre kelt az addigi mesehős. Breland Tövise egy félelf nő volt, ősei vére miatt szinte lehetetlen volt meghatározni életkorát. Arany fürtjei által keretezett ránctalan arcában ülő szemei viszont évszázados bölcsességet és fáradtságot tükröztek.

 – A védett ház kompromittálódott, el kell innen tűnnünk! – húzta szorosabbra maga körül csuklyás köpenyét az ügynök. Intésére egy közeli sötétebb sikátor felé vettük az utunkat. – A felejtés cseppjeit, Márciusz, itt és most – torpant meg egy kapualjban, ahova nem értek az utcai öröklámpák fénysugarai. Villám némi hezitálás után elővette az apró üvegcsét az iszákjából és Márciusz felé nyújtotta. – Jobb is lesz ezt elfelejteni – sóhajtott nagyot az igric, majd felhajtotta az üvegcse olajosan lötyögő tartalmát.

 Néhány pillanat múlva kétrét görnyedt és fojtottan köhögni kezdett. Kíváncsian néztük, ahogy társunk lassan összeszedi magát. Márciusz végre felegyenesedett, és kissé értetlenül nézett végig magán. – Hé, mi történt velem? - simított végig véres, felszakadt sodronyingén. – Nincs idő most erre Márciusz, - vágott közbe a Tövis – Éppen úton vagyunk egy védett ház felé. Válaszra sem várva sietős léptekkel megindult az utca túloldala felé. A következő fél harangnyi idő alatt a Tövist követve vágtunk át a Nemesi Negyedből a Kereskedelmi Negyedbe. Meg kell hagyni, az ügynök értette a dolgát. Ügyesen kerülte a forgalmasabb részeket, apró sikátorokon keresztül, az árnyékok mélyén, rengeteg kitérővel, mégis sebesen haladtunk.

 Tövis néhány alkalommal megtorpant és csendre intve bennünket pásztázta a környező utcácskákat és a környező épületek homlokzatát, úgy tűnt, mintha valamit keresne. Ezek a kis megállások egyre gyakoribbak lettek a Kereskedelmi Negyedbe érve. Végül az egyik cégérekkel zsúfolt utcácskában az ügynök a szokásosnál hosszabb ideig lapultatta a társaságot egy kapualjban, közben összehúzott szemekkel figyelte az utca túloldalán sötétlő emeletes lakóépület felső szintjeinek ablakait.

 Az utca napközben valószínűleg a Korthiak kedvelt bevásárló színtere lehetett, számos boltocska és műhely bújt meg itt, de most, hogy lassan az éjféli harangszót vártuk, egészen kihaltnak tűnt. A brelandi ügynök ránk nézett, bólintott, majd a kapualjból egy két háznyira lévő épület kapujához lépett, és az övéből elővett kulccsal kinyitotta azt és belépett. Márciusz vezetésével követtük.

 Egy apró, a szürke felhők közül beszivárgó holdak sugarai által viszonylag jól megvilágított belső udvarba értünk. Tövis ügynök épp az épületbe vezető bejárati ajtó tokja körül matatott óvatosan, majd elégedetten hátrébb lépett. Fojtott hangon valamiféle igét mormolt, majd a kulcsával kinyitotta ezt az ajtót is.

 Bent egy nagy előtér fogadott bennünket, ahonnan íves lépcső vezetett a felső szintre. A Homály Lámpás türelmesen megvárta, míg becsukjátok az ajtót, kulcsával gondosan bezárta azt, majd újabb igét mormolt el. Ezek után nem az emeletre, hanem az egyik oldalajtón keresztül a konyhába vezetett minket. Ott határozott mozdulattal a sarokból nyíló kamra ajtaját nyitotta ki.

 A kamra közepén a padlóban egy csapóajtó körvonalai rajzolódtak ki a szemünk előtt, ami előtt az ügynök megint pár pillanatot elidőzött, mielőtt kinyitott volna. A négyzet alakú, dohos szagú pincében a fal mentén polcok álltak, melyeken poros tárolóedények sorakoztak látszólag üresen. Az ügynök az egyik polc oldalán megérintett valamit, mire a fal egy része a polccal együtt befelé elfordult, felfedve egy sötét járatot. A járat egy terembe vezetett, ahonnan további ajtók nyíltak oldalra. – Megérkeztünk, - nézett ránk az ügynök, majd egy darab kötelet vett elő az oldaltáskájából. Megszorította és mormolt valamit, mire a kötél, más jól ismert módon, mint egy kígyó felemelkedett a levegőbe.

 -A híres-nevezetes Sárkány Légió – nézett végig rajtunk Breland Tövise. Kérésére mindenki álcájától megszabadulva ült a kis kunyhószerűségben. – Rowerol mindig sajnálkozik, hogy nem álltok teljes mértékben a Lámpások szolgálatában, de így is örül, hogy nekünk dolgoztok, amikor az időtök engedi. Most már nyugodtan beszélhetünk. – 

Érzékelem, ha fürkésznének – tette hozzá, elértve Villám kérdő pillantását. – Az előző védett ház sajnos elesett. A protokoll szerint, de gyakorlatilag is súlyos hiba foglyot a védett házban kihallgatni, de leginkább ott tartani. – hordozza végig szigorú tekinteté rajtatok. - Az ellenség könnyen a célszemély nyomára bukkanhat, mint ahogy ez most meg is történt. Mindegy, ez most nem a mi dolgunk.

– A mellette ülő Márciuszra pillantva folytatta – Remélem, ügyesen használtátok az erőforrást, amit Rowerol kínált fel nektek, mert azért jöttem, hogy az ügynököt ismét Breland soraiban tudjam.

 Kis szünetet tartott, de felvont szemöldökömet látva, belekezdett mondandójába. – Az elmúlt órákban felgyorsultak az események. Több napja tartó, több szálon futó titkosszolgálati cselekmények gyümölcsei értek be. Nem számolok be minden részletről, de természetesen, ami itt elhangzik az államtitok, és bár tudom, hogy nem vagytok mindannyian egyöntetűen Breland elkötelezett hívei – egy pillanatra szemei megállnak Vernán és Alicián, itt most kivételt teszek.

 A Darguuni fejleményeket úgy tudom, már ismertétek valamennyire. Korábban is sejtettük, de most már megbizonyosodtunk felőle, hogy egy nagyszabású, az egész kontinensen átívelő összeesküvés zajlik-zajlott a szemünk láttára, amelynek célja feltehetően az volt, hogy rászabadítsa Khorvair-re a draguuni goblinoid törzseket, instabilitást és háborút szítva az Öt Nemzet országai között.

– Egy pillanatra elhallgatott és végignézett rajtunk. A szobácskában eluralkodó visszafojtott csendet konstatálva tovább folytatta - Sajnos az összeesküvés mögött álló hatalmat vagy hatalmakat egyelőre nem ismerjük. De fontosabb ügynökeiket lelepleztük és kiiktattuk. Úgy tűnik Korth, Breland Aundair, Thrane és még Zilargo legfelsőbb diplomácia köreibe beépültek. Nem tudjuk pontosan mikortól. Alakváltók voltak, nem changelingek, hanem doppelgangerek.

 Kaius király volt az első, aki leleplezte a karrnathi beépített ügynököt. Valahogy átlátott a kreatúra elmére ható manipulációin és kiszedte belőle a terv részleteit. Az ezt követő napokban rettentő óvatos játszmába kezdett a karrnathi király, személyesen irányítva az akciót. Gondolhatjátok, hogy ez az átkozott vihar nem könnyítette meg a dolgunkat. Nekem is egy fontos feladatot kellett teljesítenem a városban. – Itt Vernára nézett egy pillanatra – Amíg el nem felejtem, Ivello d’Medani üdvözletét küldi, és reméli, sikerül elkapni barátjuk gyilkosát. Bármit is jelentsen ez.

 Szóval sikerült óvatosan egy összehangolt akció keretében kiiktatni az ügynököket. Sajnos csak a Korthban elfogott alakváltó maradt életben. – Elhúzza kissé a száját - Nem lennék a helyében, mert állítólag a Szürke-Szirt börtönben várja, hogy vallatóra fogja Kaius király. – A Tövis tekintete előadása közben rövid időre elrévedt, talán ezért nem érzékelte, hogy egy pillanatra mindannyiunkban beszorult a levegő.

 Megkönnyebbültem, de aztán a mellette ülő Márciusz átható tekintetével találkozott a pillantásom és nem állhattam meg, hogy ne nyeljek egy nagyot. Szerencsére a Tövis tovább folytatta mondanivalóját

  – Az egész követ elleni támadás és az ő megvédésére irányuló terv csak elterelés volt. Nem akartuk, hogy a beépített ügynökök bármilyen gyanút fogjanak. A háttérben közben felvettük a kapcsolatot a Lyrandar házzal. Az ő segítségükkel szállítanák a darguuni harcias klánok seregeit Valenaarba, kiengedve a gőzt, amit ha nem kezelünk, lángra lobbanthatja a kontinenst. A Lyrandar örökös a városba érkezett, hogy aláírja a megállapodást a Senen Dhakaannal a sharni és trolanporti flották azonnali mozgósítására.

 Sajnos ez az a pont, ahol hiba csúszott a számításba. Minden jel szerint a szálakat mozgató titokzatos háttérhatalom még mindig aktív. Ugyanis a Lyrandar-ház syberis örököse Korthba érve eltűnt. Valószínűleg elrabolták, ezzel végzetesen késleltetve a megállapodások aláírását. Ha ez nem történik meg hamarosan, akkor Tarik Darguunban képtelen lesz megfékezni a klánokat és azok megindulnak Breland felé, ahogy tették azt a nagy háború végén is.

 – A Tövis ezen a ponton fújtatott egyet, majd Márciuszra nézve folytatta – Így hát, köszönjük korábbi felajánlásotokat, de most már nem aktuális a darguuni követ védelme. A városba érkezett titkos erők, akiknek eredetileg a követ védelme vagy kiiktatása lett volna a feladata, most Kaius király jóváhagyásával a városban tesznek tűvé mindent a Lyrandar örökös megtalálására. Mi Márciusszal belevetjük magunkat a sűrűjébe, ti pedig folytassátok, amiért Korthba jöttetek. A ház holnap délig a rendelkezésetekre áll, utána ezt sajnos el kell hagynotok.

Miután a brelandi ügynökök eltávoztak Villám úgy érezte tartozik nekünk egy vallomással. Elmondta, hogy az a gonosztevő, - aki korábban Vernának álcázva magát átverte a guildünk tagjait – többször is üzent neki. Leginkább levél útján.

Az ismeretlen egy kötetet keres, ami sokkal több, mint aminek látszik.  „H” – mert a rejtélyes alak csak így írta alá az üzeneteit – sok mindent kiderített a könyvről. Szerinte Villám csak a felszínt kapargatja. A mű segítségével megnyitható egy hatalmasabb tudás kapuja. H azt írta a varázslónknak, hogy nála van a kulcs, de ő, H tudja hol a kapu.

Ez volt lényegében az első levél tartalma. Meg annyi, hogy majd H jelentkezik, ha a Sárkány Légió visszatér a brelandi fővárosba. A következő levelet egy gargoyle hozta (azon az ominózus éjszakán, amikor a riporternőt, Starling Amakyr-t meggyilkolták).

Ebben ál-Verna Korrthba hívta Villámot, azzal az okkal, hogy az a bizonyos „Kapu” ott találtatik. Azt is kikötötte, hogy mágusunk egyedül menjen. Azt írta, hogy valami Izgoth-t, keresse az Éjféli Piacon, és érdeklődjön nála a Lakat felől. A levél fenyegetést is tartalmazott, miszerint, ha Villám nem megy, akkor majd H barátságtalanabb eszközökhöz is folyamodik.

A harmadik üzenet mentálisan érkezett a gnóm elméjébe, pont akkor, amikor a küldetést fejezetük be a Szürkeszirt erődben. Itt már kifejezetten fenyegetőzött ál-Verna. Azt üzente, hogy az agyára megy, hogy Villám nem kereste fel, ezért intézkedett.

Varázslónk szerint a Kulcs az Varrax varázskönyve, akivel/ amivel gnómunk beszélt is erről a dologról, s könyv azt mondta neki, hogy ő is azt gondolja, hogy ő (mármint a könyv) tényleg nagyra hivatott, ezért érdemes felkeresni H-t.

Villám emlékeztetett minket arra, hogy Tövis szerint Ai Estos-t valami mágiával találták meg, s alvilági figurák vitték el  a búvóhelyről. Mágusunk szerint legközelebb óvatosabbnak kell lennünk, de szerinte Tövis információt is validálnunk kell, vagyis meg kell bizonyosodnunk róla, hogy igaz-e.

Mágusunk azt is kifejtette, hogy szerinte most nagy kakakupac közepén ücsörgünk. Mondtam, hogy evvel nem mond újat, mire kifejtette, hogy de igenis, az nem egy kedvező fordulat, hogy a Szürkeszirt erőd mélyén történtek miatt valószínűleg magunkra haragítottuk Khorvoire egyik legpotensebb uralkodóját, Kaius királyt.

Melynek oka az, hogy halálos csetepatéba keveredtünk az erőd őrzőivel. Genmajsa gyengén védekezett, miszerint ő nem  úgy indult a dolog, csak aztán vészhelyzet lett belőle. Mármint, hogy a boszorkánymester majdnem kinyírta őt.

Miután jól kiveszekedték magukat, sikerült a problémamegoldás vizeire eveznünk. Világos volt, hogy valahogy tisztáznunk kellett magunkat Kaius király előtt. Csak az jelentette a bökkenőt, hogy egyikünk sem rendelkezett kapcsolatokkal a helyi uralkodó házhoz.

Az is felmerült, hogy hová megyünk ezután. Genmajsa szerint Octavia mondott még anno egy találkozó helyet, valami Tépett goblinszűz kocsma, a Hóhérdombon. A lány szerint ott több idő lesz az információ cserére.

Aztán eszünkbe jutott, hogy Tövis ügynök mesélte, hogy az utóbbi időben a különböző titkosszolgálatok elég sokat dolgoztak közösen, annak érdekében, hogy elhárítsák a világszintű összeesküvést.

Ezért a két gnóm nyakába szedte a lábait, és elmentek, hogy a kapcsolataikon keresztül valahogy tisztázzák a Sárkány Légiót Kaius király előtt. Persze megint Rowerolnál kötöttek ki. A fő Homály Lámpás szerint valószínűleg nem éltük volna meg a reggelt, ha most nem megyünk el hozzá.

Jó hírrel és rossz hírrel is szolgált Rowerol: megtaláltak pár túlélőt Villám szüleinek falujából. Esélyes volt, hogy varázslónk szülei is elő fognak kerülni.

Másrészt viszont Shoto Khan-t holtan találták a guild kapuja előtt. Szájában saját keze, rajta szöveg: „már tövig rágtam a kezem.” Ál- Verna üzent; roppant szimpatikus. Csak kerüljön  a kezeim közé!

Rowerol szerint van pár jó pontjuk Kaius királynál, s ezért tud segíteni. Ugyanakkor szerinte a tartozik-követel oldal most nagyon elborult a tartozik irányba. Ezeket a kifejezéseket Oszkár is használta odahaza, és már akkor sem értettem.

Végre aludni térnünk. Nagyon fura álmom volt.

A semmiben lebegtem. Körülöttem szürke felhőfoszlányok és a sötétlő égen átszűrődő holdak fényei. Egy hatalmas város felett lebegtem magasan. Egy széles, kanyargó folyót láttam, kikötőt, egy masszív, komor erődpalotát és egy lebegő piramist. Korth, hasított az elmémbe. Süket csend volt, nem hallottam a szelet, sem a város zajait. Azaz, a távolból, mintha egy irdatlan szekér lassan forduló kerekeinek zaja szűrődött volna felém, ahogy eltökélten haladtam valamerre. Recsegett-ropogott, nyikorgott a szekér. Még halványabban pedig, mintha sok-sok ember zokogását, sikoltozását hallottam volna valahonnan a szekér körülről. Megfeszítettem magam, próbáltam koncentrálni, de nem tudtam többet kivenni.

Egyszer csak egy az egész teret betöltő, nyugodt derűt sugárzó hangot hallottam mindenhonnan.

• Üdvözlet, Penge! Már alig várom, hogy találkozzunk.
• Üdvözlet, - mondtam. – Ki vagy te?
• Dragnipuur és én is penge vagyok – mintha valami büszkeségfélét véltem volna hallani egy jól sikerült vicc miatt. – Tudom, hogy keresel engem és remélem, minél előbb rám találsz, mert végre méltó kézben akarom tudni magam, a gonosz elleni harcban. Végre úgy, ahogy és amiért teremtettek. – A szekér nyikordulása felerősödött, és most már tisztán kivettem a panaszosan vonyító hangokat, sírva könyörögnek, fenyegetőznek.
• Hol vagy most Dragnipuur?
• Egy nagy gonosz kaparintott meg, nem olyan, mint a többiek. Azokhoz oda tudom vonzani a többi gonoszt és segítek nekik elpusztítani egymást. De ide most te kellesz.

A panaszos könyörgés egyre hangosabb lesz, a szekér is mintha már valahol nagyon közel járna. Láncok csörögnek, lassan, ahogy lépdelnek a szekérhez kötözött rabok.

• Mi ez Dragnipuur?
• Ez? Hiszen tudod, Penge. Ez a szekér, Penge, a halál szekere. Az általam megölt gonosz lelkek itt kötnek ki. Láncon a szekér mögött, örökre. Soha nem kerülnek Doluurhba. A jól megérdemelt szenvedés az osztályrészük.
• Merre vagy Éjvér? Mutasd meg – rikoltottam.

Hirtelen zuhanni kezdtem. Süvölteni kezdett a szél és nyaktörő iramban közeledtek az épületek. A város dél-keleti csücske felé közelítettem, próbáltam nyitva tartani a szemem, de rövidesen üvölteni kezdtem. A tetők egyre nagyobbak lettek és tudtam, hogy Dol Dorn összes kegyelme kevés lesz hozzá, hogy túléljem a zuhanást. Hatalmas csattanással csapódtem egy épület cserepei közé…

Zihálva ültem fel az ágyamon, a távolodó rémálom foszlányai még körbevettek. Társaimnak is hasonló élményekben lehetett részük, mert szintén megviselten ültek fel fekhelyeikről.

Elmeséltem mit álmodtam. Villám is az álom mezejére kirándult. Azt látta, hogy még élnek a szülei, s ott bolyonganak Zondolon környékén a földalatti labirintusban. Volt valami mélységi szörnytámadás, s szétszóródtak a lakók. Az édesanyja megérezte a fia szellemének jelenlétét, s azt üzente Villámnak, hogy menjen segíteni.

Genmajsa azt álmodta, hogy még mielőtt elment a banyához, aki később átváltoztatta, még előtte a vörös köpenyesek feljebbvalójával beszélt. Azt mesélte el előjárójának, hogy miért kell, hogy elmenjen.

A tiszt azt felelte, hogy az életben  a legfontosabb a bajtársiasság, s adott mellé két bajtársat. Közösen elmentek a javasasszonyhoz, vagyis a sámánhoz. Ekkor Genmajsa hirtelen kívülről látta a testét, s végignézte, ahogy a sötét boszorkány elvégzi a szertartást.

Sötét szellemek vették körül, majd kilépett az árnyékvilágba, vissza a két társához. Azok próbálták csitítgatni, de ő a két társát megölte. Majd visszaindult Korrthnba, de olyan érzése volt,  mintha a szellemvilágban járna.

Senkihez nem tudott szólni, mindenki átnézett rajta, mintha nem is lenne ott. Korrthban bolyongott, aztán találkozott egy igriccel. A muzsikus mintha pont a szemébe nézett volna, kifejezetten ránézett, s hozzá intézte a szavait, (de Genmajsa úgy érezte a mostani énjéhez beszél): „Mesterem az Angolna azt mondja, hogy tizenegyen hajóztatok ki, de csak négyen tértek vissza.”

Verna egy fogadóban járt, ami teljesen kihalt volt. Az ételek ott voltak az asztalon, viszont sehol senki, csak furulyaszó. Olyan mintha a muzsika felülről jött volna. Verna felment a lépcsőn az emeletre, felosonkodott. Egyértelmű volt, hogy onnan jött a zene. A folyosón három – három ajtó nyílt balról és jobbról. 

A bal oldali középső ajtó volt nyitva, onnan jött a furulyaszó. Verna odasettenkedett, s belesett. Rongyos csuklyás alak fújta a zeneszerszámot az egyik sarokban. A gnóm lány szólóngatta, de semmi hatás

Egyszer csak felé fordult, s látta hogy Jebbedo az, abban a tönkretett formában, ahogy Sharnaban látta, borzalmas sérülésekkel. Amikor abbahagyta a zenét, egyből azt kérdezte megtaláltuk-e már a gyilkosát, mert ő értünk adta az életét.

Sőt üzent is avval a jellel, amit magába karmolt, s jó lenne, ha már megtalálnánk a gyilkosát. Verna megkérdezte, hogy ki volt a gyilkos, mire eszelős vihogással azt mondta, hogy de hiszen a gyilkos ott áll Verna mögött.

A gnóm lány megpördült, de elkésett. Egy tőr sújtott le a mellkasára. Egy csuklyás alak tartotta a fegyvert, s a csuklyából Geldeeris arca villant elő ...