279. alkalom 

Helyszín: Üröm,  2017. október 16.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor

„Halállovag halála”

- szemelvények Alicia visszaemlékezéseiből –

Korth,  1016 Nymm, 18. Szürkeszirt erőd

"Oly régen láttam már élő embereket!" - recsegte a halállovag síri hangján. Én fél szemmel a társaságát alkotó zombikat figyeltem, hogy amint ránk támadnak - amire láthatóan nagy kedvük lett volna - azonnal megsemmisítsem őket Aasterinian rám ruházott hatalmával, mint tettem oly sok rotható, csikorgó, csörgő és huhogó élőhalottal eddig is ebben az elátkozott börtönben. "Üdvözlet!" - szóltam - "Én pedig rég találkoztam beszélő élőhalottal". Villám is megszólalt erre és felajánlotta segítségünket Viltiusnak. Szegény rákérdezett, hogy vajon a láng őrzői küldtek-e minket. Genmajsa keresetlen szavakkal jelezte, hogy ugyan már, minket nem ők küldtek. Mielőtt arra jutott volna a halállovag, hogy mi bizony az áruló testvére emberei vagyunk, Villám gyorsan megnyugtatta, hogy nem, mi vagyunk a szörnyű démon elüldözői. Erre kissé megnyugodott: "Én is éreztem a gonosz jelenlét megszűnni" - mondta. Viltius ezek után hevesen kérdezősködni kezdett aziránt, hogy mi vajon miért vagyunk akkor itt. Én kissé homályosan fogalmaztam utunk célja iránt, de azt Villámmal együtt elmondtuk, hogy a felsőbb szintekre kívánunk eljutni. Bár felismerte fondorlatosságomat, de nem vette rossz néven. Azt már inkább, hogy Belfegor megpróbált koncentrálni - mind később elárulta a gonoszt akarta érzékelni. Végül abbahagyta, mielőtt pengeváltásra került volna sor. Ezek után nagy meglepetésemre azt kérte Viltius, hogy segítsünk neki: segítsük át a társait a túlvilágba. Ezt örömmel megtettük - Belfegor kardja kétszer sújtott le rövid ima után. Szinte éreztük a megkönnyebülést rajtuk és a halállovagon. De a meglepetés nem hagyott alább: Viltius azt is kérte, hogy most akkor őt szabadítsuk meg az evilág terhétől. Rosszat sejtve kérdeztem meg: "És ez miképpen gondolod?". Mint kiderült, megérzésem nem volt alaptalan. Viltius azt a kegyet kérte, hogy párbajban leljen legyőzőre. Nos ám legyen, gondolta Belfegor és előrelépve vállalta a nemes feladatot.

Láttam, ahogy az első csapásra emelte a kardját, hogy Belfegor óvatosan kezd ebben a csatában. Ez az elején nem sokat segített neki, mert a lovag vitte be az első találatot, ez annyira megzavarhatta őt, hogy megcsúszott a zombik maradékán és elesett. A lovag - tényleg az volt, immár látom - felszólított Belfegort, hogy álljon fel, majd utána folytatják. Felálltak egymás ellen ismét és most Belfegor támadott gyorsabban és meg is sebezte - egy kissé. Ja igen, a sebből látni lehetett, hogy a lovag inkább már csak csontokból áll - a vágó fegyverek nem a legjobbak ellene. Ezt a felismerést láttam csillogni Belfegor szemében is, de mielőtt bármit tehetett volna, Viltius megszólalt: "Látom, méltó ellenfelemre akadtam. Méltó vagy, hogy a lángba segítsél!". Ezek után letérdelt és várt a halálos csapást. Belfegort gyorsan kisegítettem a mágikus csatacsillagommal és ő nagy vehemensen le is sújtott a lovag feje...mellé. Nem hittem a szememnek! Ez nem Belfi napja az szent. Szinte kapkodva állt neki újra a lovag csépelésének - a szegény párának így pár csapásba azárt beletelt a halál. Ahogy lehanyatlott, pár másodperc múlva már rajta volt Verna és szabadította ismeg a páncéljátoól, ami kiderült, mágikus. Aggódva figyeltem Villámot és Genmajsát, hogy mit szólnak ehhez, de előbbi a sarokban görnyedt a röhögéstől Belfegor produkcióját látva, utóbbi megint magába révedt. Érdekes, manapság elég sokszor teszi ezt meg, igaz eddig még nem okozta halálunkat. Vajon mi lehet vele?

Belfegor a megaláztatására még rátett egy lapáttal, mivel arról kezdet panaszkodni, hogy ez bizony átkozott egy hely, mert meghúzta a karját a térdelő lovag lecsapása közben és egyébként is gyorsan gyógyítsam meg. Ezen már én is vihogni kezdtem, így megsértődött és meggyógyította saját magát. Na ja, neki is van pálcája, mint kiderült és azt legalább jól használta is. Hahaha!

Verna közben körülnézett és megállapította, hogy nincs hová menni tovább: megtalálta a beomlasztást. Azonnal arra gondoltunk, hogy itt lesz érdemes felmenni. Villám révületéből felébredve meglengette a pálcáját és másodjára eltalálva a parancsszót, létrehozott egy alagutat - jó meredeket. "Valaki krehácsol fent" - szólt szinte azonnal. Gyorsan megbeszéltük, hogy ezt lassan fogjuk leküzdeni és ehhez mindenképpen kell Verna csendbuborékja. Szépen így is kezdtünk felfele mászni. Legelöl Genmajsa ment pókmászás varázslattal téve könnyűvé útját. Ő látta meg először az oltárt, mit Viltiusznak és társainak állítottak és az őrt is bal oldalt. Gyors megbeszélés után Verna láthatatlansággömböt is rakott ránk és másztunk tovább. Lassan felértünk, az őr alig tudta mit kezdjen unalmában magával, felállt, sétált, leült. Egyszer csak aztán nem messze tőle vadállati horkantást hallottunk, amire az őr csak rövid pillantással és hegyes köpéssel reagált. Rövid tanakodás után haladtunk óvatosan előre, míg az őr Verna szellemhangot varázsolva elcsalta az őrt a balra forduló járatba. Én ekkor láttam meg az őr mellett a harangot. Gyorsan utolértük, szorosan követve egymást. Én, Belfegor eddigi mutatványán nem éppen elájulva, elővettem a csend varázslat pergament és egy követ. Belfegor azonban - kisebb meglepetésemre - azonnal leütötte az őrt, aki halk puffanással terült el.

Belfegor gyorsan átkutatta és kulcsot talált nála, amit Belfegor elvett. Én meg gyorsan Vernával a szinten lévő három ajtóhoz léptem és elhúztam a kukucskálót. Az elsőben egy minotaurusz aludt, ő volt a horkantások forrása. A másodikban senki nem volt. A harmadikban kisebb ijedelmedre egy fekete bőrű elf bármult rám közvetlenül a kukucskálóból. Kicsit furán nézett. Egy kis időbe telt, hogy rájöjjek azért, mert nem rám fókuszál - hisz én láthatatlan vagyok -, hanem a kissé mögöttem álló Belfegorra, aki már nem volt az. Azonnal becsuktam a kukucskálót. Gyorsan arrébb vittük az őrt és magához térítettük, mire fel jött Villám és Marcius is. Mindannyian sörtételfekké vedlettünk át. Magához térítettem és Belfegor, majd én próbáltam fenyegetésekkel kiszedni belőle, hogy kik a fogjok. Belfegor fenyegetései nem hatottak rá. Én pedig, bevallom töredelmesen, életem legrosszabb formáját hoztam és ő erőtt merített a király szolgálatából és nem mondott semmit. Marcius nagyon gyorsan kapcsolt és elkezdte a hivatalos, titkos küldetésen lévő, személyt játszani. Jól leteremtett minket, hogy mégis mit csinálunk, nem ez votl a parancs és nagy játékot előadva sikerült lehitetnie az őrrel, hogy mi hivatalos engedéllyel folytatunk titkos vizsgálatot árulás ügyében. Sajnos közben Aliciaként szólított engem. Francba. Az őrcerre szépen előadta, amit tudott. Beszámolt például a varázshasználóról és az ifjú Farkas őrről is fentről. Megnyugtatta Marcius, hogy ő átment a vizsgálaton, most a többieket kell szépen meglepnünk és megvizsgálnunk, szólval csak csöndben. Hevesen helyeselt. A kulcsot viszont visszakérte. Marcius ezek után gyorsan végignézte a cellákat a kukucskálón keresztül, mi meg szépen vártunk rá.

 Alicia ir'Degard tollából