277. Alkalom
Helyszín: Budapest, 2017. október 11.
Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor
„Tovább a régi börtönben”
- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –
Korth, YK 1016, Nymm, 18. Szürkeszirt erőd
Tovább törtünk előre. Mágusunk kérésére folytatom az gonosz érzékelést, s az isteni sugallat újabb élőhalottat jelzett. Egy kisebb árny vetette ránk magát balról a falból, de Villám egy sorozat mágikus nyíllal végzett vele.
Az épített részen látszik, hogy már régen nem járt erre halandó. Mindenfelé repedezett téglák, törmelék, pókháló. Lehet, hogy a szikkadt hullák kis nyolclábúakon éltek? Nincs itt Nazzod, nem tudom megkérdezni a katakomba ökológiáról.
A korábbi gonosz, nekromantikus köd ide is befészkelte magát. Pamacsai eltakarták a padlót. Még jó, hogy a börtön készítői csapdákat nem terveztek, mert igen nehéz lenne észrevenni őket. Főleg, hogy egyikünk sem törődött avval, hogy keresse is őket.
Az egyik cellában újabb naplótöredéket találtunk.
„Bátyám árulása feketén gennyedző sebet tépett vala lelkemen. Vérkötelékünk segítségével teremtett mentális kapcsolatunkon keresztül csak sötét elutasítás és jéghideg eltökéltséget éreztem vala válaszul segélykérésemre. Ő álla hát az egész zendülés mögött!
Embereimet óvatosan a tengeri bejárathoz vezettem, de Rexxar már intézkedé és a járatot beomlasztották vala. Csapdába estünk. A börtön felső részéből velőt rázó rikoltást hallottunk vala, ezt hallván embereim közül páran meghasonlának.
Imádság:
Ó, hatalmas Láng, mindennek lényét átszövő!Ösvényed és vándorlásod,
Az ismert és ismeretlen
A látható és a láthatatlan.
Itt..ott..és mindenhol, ahol misztikus erőd körbefon és átjár minket
Összeköt valamennyi élőt.
Ó, mindenható Láng, segíts, hogy jobb szolgád legyek
És ne veszítsem el magam a harag és a bosszú mélysötét börtönében.
A Láng szolgájára nem ez az út vár.
Inkább segíts, hogy még jobban egyesülhessek Veled.
Taníts meg nem próbálkozni, hanem véghezvinni, amit elkezdtem.”
Ezek szerint valami ármánykodás okozta a múltban azt, hogy élőhalott szállodává alakult a börtön.
Mindegy, nekünk menni kellett előre. Az élre álltam, s megfontoltan nyomultunk előre. Az egyik sarok mögül egy kisebb csapat hulla rontott ránk. Négy csontváz, és két zombi, kezükben kicsorbult fegyverek. Gyorsan lecsaptam őket.
Villám kiszúrt valami rúnát odébb, majd egy másikat is. Úgy tűnt neki, mintha vérrel lettek volna felfestve. Óvatosan közelebb mentem, hogy megnézzem mi az, s erre a falból előbukkant valami sötét jelenés. Mondjuk, pont valami ilyesmire számítottam.
Varázslónk kiabált hátulról, hogy ez egy nagyobb hatalmú élőhalott, félelemkeltéssel és szuggesszióval támad. Hát már éreztem is. Valami jeges karom markolta össze a szívemet, s éreztem, lábaim maguktól elindulnak az ellenkező irányba. Szaladás közben fél szemmel láttam, hogy Genmajsa is hátrafelé vette az irányt.
Szerencsére Alicia fel volt készülve az ilyen esetekre, s isteni hatalmával elűzte lelkünkről a gonosz érintést. Vörös kesztyűs társam egy tűzlabdaccsal válaszolt a fekete mágiára, ami leszakított egy nagy darabot annak szellemtestéről. Az sem esett jól a piszok fattyának, amikor Villám megsorozta egy mágikus nyílzáporral.
Erre a szellemúr előhívott egy rakás kisebb és egy közepes árnyat, akik azonnal körbevették Genmajsát. Papnőnk azonban isteni hatalmával lesújtott az újonnan érkezett élhalottakra, s semmivé foszlatta árnytestüket Aasterinian hatalmával.
Ezt látva a jelenés visszavonulót fújt, s eltűnt. Villám szerint az asztrálsíkra távozott, de engem az sem érdekelt volna, ha a pokol fenekére megy; reméltem nem kerül elő többet.
Körbenéztünk, s egy rácsos kapu előtt újabb naplótöredékre bukkantunk.
„Óvatos lopakodásunk közben egy fejvesztve menekülő zendülőbe botlottunk. Nem kellett ártalmatlanná tennünk, erős félelmiben már korábban többször összepiszkította magát vala. Taknyát, nyálát nyeldekelvén, zokogva-nevetve hordá össze hetet-havat, míg végül sikerült kissé megnyugtatni vala. Elregélé, ahogy gondolám, korábban fegyvereket kaptak vala bizonyos őröktől és Démonlelkű Tymur vezetésével kitörtek vala celláikbú. Az őröket kardélre hányták. Tymur nógatta vala szolgáit, hogy erőikkel reánk vadásszanak. Ezen idő alatt Tymur egyezkedni indult vala a nemessel, aki segített nekik kijutni az áristomból. A Démonlelkű igen haragosan tért meg a tárgyalásbú. Komor töprengés végén tőrivel egy kis fekete gyöngyöt piszkált ki fogának odvábú. Emberei megrökönyödésére eret vágott kezin és bő vérével áztatta a fekete szilánkot, majd lenyelte azt. Hisztérikus kacagások közepette eztán egy cellába zárkózott be. Emberei tanácstalanul bóklásztak, hogy kis idő múltával felfedjék, a börtön felső részire vezető lépcsőt befalazták. Lelkökre gond telepedett, komor lett hangulatjuk. Kisvártatva megnyílt vala az Tymurnak cellája. Szolgái új reménnyel telve fogták közre vezetőjüket. Démonlelkű hátratolta fejéről bő csukjáját és emberei látták vala, hogy ő már nem Tymur többé. Szörnyű látomássá, szavakkal leírhatatlan borzalommá vedlett át a Démonlelkű, ki lelket fagyasztó tekintetét szolgáira emelé, akik közül sokan hang nélkül terültek el vala a földön, míg mások eszüket vesztve, rikoltozva kezdték el marni egymás testét. Az utunkba tévedt őr ezen emlékeket felidézve vonyítva zokogva kuporodá le a földre.”
Eszerint számíthatunk arra, hogy összefutunk Démonlelkű Tymurral, aki – Villám szerint egy Mélysárkány rituálé áldozataként – átváltozott valami másvilági lénnyé. Remek. Majd kap a pofájára.
Dél felé haladtunk tovább. Újabb két csontváz és két zombi lecsapása után egy rácsos kapuhoz értünk. Szerencsére gyorsan megtaláltuk a hozzávaló kart is. Mielőtt aktiválhattuk volna, még egy árny okozott nem kevés bosszúságot. A Mélysárkány valahogy nagyon védte, mert hárman sem tudtuk levágni; a fegyvereink folyamatosan átsuhantak anyagtalan testén. Végül én vágtam ketté.
A csata után még itt is találtunk egy naplótöredéket.
„Jó csatlósim szemében félelem ül tort mióta az első élőholtak imbolyogva megjelentek vala a folyosó véginek félhomályában. Észlelvén szívünk verését hörögve reánk ronták. A Láng vezette pallosom könnyedén végzett velük, de jó szolgáim közül kettőnek is mély sebeit vettek vala. Hiába, ezen egyszerű, de jó katonák nem találkoztak még íly fertelmes élőholtakkal. Próbálám őket nyugodtságra inteni, emlékeztetve őket arra, hogy jó ügyet szolgálák: a gonosz elleni küzdelem élő bástyái ők és haláluk bekövetkeztén eggyé válnak az Ezüst Lánggal. Szavaim hatására kissé mintha megnyugodának, ám én fejembül kiverni csak nem bírám azt a tövisként beágyazódott gondolatot, hogy családjaikat talán miattam nem látják jó emberim ebben az életben többé.”
Úgy ítéltük, semmi lényeges új információt nem tudtunk meg. Mielőtt aktiváltuk volna a kart, a hozzáértők még kielemezték a két vérrúnát. Oda konklúdáltak, hogy a mágikus körök tartották itt a jelenést, de most, hogy visszavonult az éteri síkra, már nem tud visszatérni többé. Hál’ Dorn Dornnak.
Az átjárón túl három szellem rontott ránk a falból; két kicsi és egy nagy, de Alicia pillanatok alatt semmivé foszlatta őket. Pár perc múlva újabb naplódarabra leltünk.
Több harangszó is eltelhetett, mióta itt bolyongok. Utolsó fáklyám is leég lassan. Embereim sorra elhullnak vala az élőholtak támadásaiban, hogy aztán maguk is eltorzult orcájú élőholtként térjenek meg a halálbú. A Sötét Gonosz nagyon erős itten, még a Láng ezüst fényét is megfakítja. Úgy hiszem, a sarkon túl, az emelkedő folyosó végin tanyázik a rettenet, ami egykor Démonlelkű Tymur volt. Ha a Láng vezeti pallosom és gondolatim, akkor legyőzhetem, és véget vethetek ennek a borzalomnak.
Imádság:
A Láng Lovagja vagyok
A Sötétség és a Fény közötti résben állva
Egy nyugtató hang a szükséget szenvedőknek
És figyelmeztető jelenés a gonoszt cselekvőknek
Őrködő kard, nyugodt, sima víztükör
Minden és semmi
A Láng vagyok, az akarat
Pajzs és egyensúly
Mindenki szolgája
A Láng lovagja, készen a hívásra.
Ebből a papnőnk és a varázslónk arra következtetett, hogy Tymur közvetlenül ott lehet a katakomba valamelyik következő kanyarulata mögött. Próbálták összerakni a naplóból megszerzett információ kirakóst, hogy mégis mire számíthatunk, ha szembejön.
Úgy vélték, a következő vár ránk: fekete mágiával támad, félelmet és zavarodottságot kelt, valamint élőhalottakat idéz. Roppant szimpatikus fickó. Majd meglátjuk, mihez kezd, ha megkóstolja a pallosom ízét ...
