276. Alkalom

Helyszín: Üröm,  2017. október 02.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor

„Élőhalott irtás az erődben”

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –

Korth,  YK 1016, Nymm, 18. Szürkeszirt erőd

Elsőként csúszok le a Villám mágiája vájta kőlejtőn. Egy viszonylag nagy barlangterembe huppantam nagy zajjal (a páncélokat és pajzsokat még odakinn beélesítettük). A levegő dohos, bűzös, klasszikusan kripták szagát idézte, s a hangulatot „fokozta” a nagy üreg alján gomolygó párapamacs horda.

Minden ösztönöm azt súgta, hogy idelenn semmi jó nem vár ránk; s gonosz érzékelő varázsom meg is erősítette ezt. A mennyezetről alácsüngő kőoszlop sötét energiát sugárzott magából, s nem lepődtem meg, amikor egy fekete szellemalak ugrott elő belőle.

Egy árny rontott rám, de számítottam rá, s elléptem a csapása elől. Védekezve visszavágtam – ezeknél nagyon figyelni kell, mert már az érintésük is kiveszi az erőt a harcos kezéből – de a penge átsuhant anyagtalan testén.

Közben Alicia is megérkezett, de valahogy elvétette a landolást, mert nagy csörömpölés közepette elterült a földön. Hallottam, hogy odafenn a varázslónk valamit kántál, majd Genmajsa is megérkezett mellénk. A kardjából előtörő lángok vörös aurába fonták a védekező állásba merevedett kardmestert.

Verna is varázsolt, mi pedig körbe táncoltuk egymást az anyagtalan élőhalottal. Közben újabb társak csatlakoztak az első támadóhoz: egy csontváz majd két dühös zombi, majd még két ilyen. Genmajsát pedig hátba támadta egy újabb szellemlény.

Papnőnk végre magához tért, s Aasterinian isteni energiájával szétporlasztotta a támadó élőhalott csorda nagy részét. Az én pallosom is betalált végre, s az örök nemlétbe taszította az árnyékot.  Így végre egy kicsit kifújhattuk magunkat.

Gyorsan felderítettük a termet. Villám is csatlakozott hozzánk, s elmondta, hogy valami elég erős mágia hatja át a termet, melyhez Alicia hozzátette, hogy érezte, hogy nehezebb elűzni az élőholtakat. Egy távolabb fekvő beszögelésben egy tépett könyvecskét is megpillantottunk, de nem rohantunk érte.

Megfontolva haladtunk; gonosz érzékelés nyomán tudtuk, hogy további élőholtak vannak előttünk. Jöttek is. Zombik és csontvázak rohantak ránk. Papnőnk elűzött párat, a maradék ötöt az én körkörös vágásom aprította miszlikbe.

Nem vettem észre, hogy egy árnyék kibukkan mellettem falból, s nem ugrottam el időben. Jeges kín szorította össze izmaim, s hirtelen úgy éreztem, hogy minden erő kifut belőlem. Összeszedtem magam, s levágtam a gonoszt.

Mindenesetre kértem Vernától egy mágikus páncélt Aliciától pedig egy bűbájt, mely kiűzi a fagyot a tagjaimból.  A varázslás után kicsit rozsdás maradtam ugyan, de azért már sokkal jobban érezte magam. Elvettem a könyvet; cirádás betűkkel volt benne valami szöveg számomra értehetetlen nyelven ezért továbbadtam Villámnak

„Én, Viltius ir'Thraxus, a Láng Őrzőjének inkvizítora Galifar 320-ik évében, Olarune 10. napján érkeztem vala Korth városába, hogy az Ezüst Láng tisztítóan perzselő lángjának segítségével fedjem fel a gaz ármánynak gyökereit.

Bizonyosságot kell szerezni Ylessus Lángőrző sejtésének, miszerint az gaz Vérnőszők bandája évek óta az Smaragd Karom Rendjének árnyékában vitte véghez vala borzalmas dúlásaikat.

Ezen okból keresem fel a rajtakapott banda maradványait Karrn Agyarának mélysötét sziklabörtönében. Tymur, aki démoni lelkű elöljárója vala az alávaló kompániának bizonyosan nem hallgatja el nyomorult titkait amint a Láng perzselő fénye rája veti tisztító auráját.

Mielőtt hű kísérőimmel a szikla felé vettük volna utunkat, röviden sort kerítettem vala kedves jó ikerbátyam üdvözlésére, aki Korth városi őrsége kötelékében teljesíti hivatását.”

 Haladtunk tovább. Újabb élőhalott csorda rontott ránk a barlang mélyéről. Cadaver emberek, melyek – Alicia későbbi tanítása szerint – akkor keletkeznek, mikor valakit bezárnak egy szűk helyre, s úgy hal meg.

Újabb szellemek törtek elő a falból, az egyik el is talált, de végül mindenkit lekaszaboltunk. A varázspáncélnak, és a védekezésemnek hála most már csak nehezen találtak rést a védelmemen.

Újabb csontik érkeztek, meg szikkadt hullák. Alicia, Genmajsa és én folyamatosan munkában voltunk. Aztán előkerült valami elmondhatatlan rusnyaság; rothadt belsőség, csontok, és nyálka, valami hajdan volt emberi alak paródiája.

Mint később Alicia elmondta ez valaki olyan lehetett, akit hajdan megpróbáltak feltámasztani, de nem sikerült. Valami „holtmaradt” vagy mi a szakmai neve. Speciális abban a tekintetben, hogy az élet szikrája jobban pislákol benne, mint egy átlag élőhalottban, ezért nem elég egyszer elpusztítani.

Szóval jött ez a hányinger, de rajtam nem fogott ki, láttam én már különbet is amikor, Nazzod után bementem a pottyantós budiba. Verna és Genmajsa gyomra azonban nem bírta a kiképzést, s ha nem húzódok odébb, akkor bizony lehányták volna a páncélomat.

Alicia szétporlasztott néhány szellemet. Nekem Dol Dorn megacélozta az izmaimat, s előbb lecsaptam a szikkadt hullákat, majd szétkaszaboltam a gusztustalanságot is. Repültek a belek és csontok szanaszéjjel, de valahogy csak nem akart megdögleni. Mindenféle sötét energinyalábok csaptak ki a roncsolt részekből, s újból összeállt a hulla, s megsorozta a papnőnket.

Nekiveselkedtem megint s két jól irányzott csapással szanaszét hasítottam a holtmaradttat. Úgy látszik ez már nem tetszett neki, mert most már darabállapotban maradt. Hajvé!

Délre a járat egy ajtóban végződött; súlyosan vasalt tölgyajtó állta utunkat. Keletre egy kis barlangot pillantottunk meg, közepén egy lovag szerény síremléke álldogált. Azon valami újabb naplódarab. Megnéztük.

„​Ezt a bejegyzést Karrn Agyarának sötét mélyén vetem vala papirosra. Jó Bátyám javaslatára a folyóról nyíló titkos alsó bejáraton értük el a sziklaáristomot.
Furcsának találtam vala az őrök hiányát a folyosón, és rossz előérzetemet beigazolódni véltem, amikor feljebb csatazaj heves hangjait hallotuk. Rosszat sejtve, sietve érkeztünk, hogy elejét vegyük valamiféle borzalmas történésnek, de Miron lovag nevére, sajnos későn érkeztünk vala. A cellák közt az ott raboskodó elvetemült rabok már szinte kivétel nélkül kardélre hányták az derék őreiket.  Váratlan érkezésünk ugyan meglepete vala a gazfickókat, azonban sokaságuknak nem tudtunk hosszan méltó ellenfelei lenni. Visszavonultunk egy jól védhető katakomba mélyére és ide már elvetemült ellenségeinknek sem akarózott követni minket. Itt írom ezen sorokat az utókor okulására.Hamarosan a Láng és eredendő vérkötelékünk segítségével megkísérlek kapcsolatot teremteni jó Bátyámnal, hogy tudassam vele, kitartunk, míg felszabadító erői megérkeznek..”

Verna átnézte csapdaügyileg az átjárót, majd odatapasztotta a fülét az ajtóra, s közölte, hogy valamilyen szörcsögő hangot hall odaátról. Én biztos, ami biztos alapon, egy jó nagyot rúgtam a tölgyfába, ami engedett a nyomásnak.

Valami szörnyű ürülékszagú, gömb alakú lény tanyázott odaát. Állati büdös volt; mögötte két csontváz. Genmajsa reagált leggyorsabban, átszaltózott a szarkupacon, s megpróbálta hátba szúrni a dögöt, de valahogy nem talált.

Alicia közölte, hogy amit látunk az egy savat köpködő élőhalott raj. Gyorsan varázsolt is rám egy jó kis savvédelmet. Jól is tette, mert a massza már rajtunk is volt. Apró fogak százai martak, s utat találtak a lemezpáncél repedésein is.

Kiléptem a szarkupacból, és lecsaptam a massza egy részét. Nem olyan jól fogta a pallos, de egy kicsit kisebb lett. Az ajtón túl az egyik csontváz egy rozsdás szablyával felhasította a kardmester hátát, de szerencsére a falból kilépő árnyék nem találta el. Kapott viszont a raj által köpött savspriccből, s láttam, hogy barátom bőre kezd felhólyagosodni.

Genmajsa úgy döntött, hogy ez már sok lesz a jóból, s egy jól irányzott tűzkígyóval felpörzsölte az élőhalott bagázst. Mindenkit legyilkolt, már csak a fekália massza tántorgott elől, de csak addig, amíg a Villám kezéből előtörő tűznyalábok fel nem perzselték a maradékot.

Kifújtuk magunkat. Láttuk, hogy innen már épített területre értünk, mert a durva sziklatalapzatot felváltotta a döngölt padló, a falak is építettnek tűntek. Beértünk a régi börtönbe.