267. alkalom

Helyszín: Budapest, Ménesi út, 2017. augusztus 09.

Aktív karakterek: Van Haz (Villám), Kukicsa (Genmajsa), Szépségem/szöszi (Alicia), Szürke Hajnal (Verna), Gyilkos (Belfegor)

„Az ir’Gallus gyilkosságok”

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –

Éjerdő, Karrnath, Nymm, 16.

Reggel jelentkeznem kellett Guildenstern rendfőnök úrnál. Kissé dühös volt, mert késtem a bejelentkezéssel. Nagy vonalakban elmondtam, hogy hol tartunk (az éjszakai csetepatét kihagytam). Meg kellett ígérnem, hogy a jövőben tartom magam a rendszeres jelentés tételi kötelezettséghez. Annyi érdekeset mondott, hogy a Harsonában megjelent Starling post humus cikkének első fejezete a Légióról, s még a Rend számára is érdekes információkat tartalmazott.

Frentis sürgetett minket, hogy induljunk hamar, de Villám magára zárta a kötélvarázs extradimenzionális ajtaját, s hiába kiabáltunk, nem került elő. Erre Genmajsa és Verna is a lefekvést választották.

Amíg társaim aludtak, Alicia és én Frentisszel beszélgettünk. A papnőnek valami ir’Tornja kórházról mesélt, ami  a közelben van, s ahol az egyszerű népet gyógyítják mágiával. Nem igazán figyeltem, mert én azon töprengtem, hogy most jön a küldetés azon része, ahol az álcázás és rejtőzködés nagyobb szerepet fog kapni. Mágusunk ugyanis bizonyosra vette, hogy csapdába csalnak minket, és én nem szerettem volna nyílegyenesen belesétálni.

Ezért arról győzködtem vezetőnket, hogy miként tudnánk a Madárijesztő fogadóba észrevétlenül eljutni. A félork szerint a legrövidebb út forgalmasabb, de létezett egy kerülő út is, ami két-három óra veszteséget jelentett volna, s azt nem igen akarta bevállalni. Kicsit sokat kellett hízelegnem neki – jaj de nehezen ment – mire kötélnek állt.

 Persze aztán az egészből nem lett semmi, mert mire mindenki felébredt Villám nem akart kerülő úton menni. Nem értünk volna oda napszállta előtt. Frentisnek is sokkal jobban tetszett a gyorsabb verzió. Így hát Borisz gyászüvöltése közepette, Elvira szúrós tekintetétől kísérve haladtunk ki az ajtón, ahol Fix 42 bádogos tekintete búcsúztatott.

Több, mint két órát haladtunk, - nem találkoztunk senkivel – amikor egy útelágazáshoz értünk. Délről érkezett egy másik csapás, amin vezetőnk vérnyomokat talált. Én is megnéztem, de az összetaposott csapáson nem láttam meg azt, amit Frentis jelzett: nemrégiben élőholtak és élők kisebb csoportja haladt  erre, fél nappal lehettek előttünk.

Nem sokkal később a nyomok letértek az útról, s a közeli csalitosba vesztek. Genmajsa intett, hogy álljunk meg, mert mintha hangokat hallana, s Alicia is bólintott, hogy ő is hall valamit. Frentis persze úgy tett, mintha nem érzékelne semmit, de nemsokára ő is bevallotta, hogy női sikoltást hozott az erdei szél.

Nekünk sem kellett több; bevágtattunk a csalitosba, elől én, Genmajsa és Alicia szorosan mögöttem. Hamarosan egy tisztásra értünk, ahol egy női test lógott élettelenül egy fához kötözve. A hangok viszont messzebbről érkeztek (Verna még egy férfi röhögését is hallani vélte), úgyhogy tovább nyomultunk.

Mikor elhaladtunk a fához kötözött nő mellett, láttuk, hogy a test élettelen, viszont kegyetlenül meg van kínozva, és csonkítva, ezért nagyobb sebességre kapcsoltunk. Újabb tisztásra értünk, ahol egy barlang előtt több élőhalott – zombik és gúlák – álldogáltak.

Alicia isteni energiájával porrá omlasztotta őket, mi pedig Genmajsával megrohamoztuk a barlangot. Odabenn közben elhallgatott a sikoltozás, s valaki durva hangon felmordult: „Mi a kurva isten volt ez?!” Majd egy dörmögő hang kikiabált:” Ti vagytok az, Sasha?”

Az én isteni kegy varázslatom azonban valószínű meggyőzte, hogy nem a barátai jönnek, mert hamarosan benntről is kántálás hangjait hallotuk; majd gurgulázó hang hallattszott, mintha valakinek elvágták volna a torkát. „Dögöljetek meg kutyák” – acsarogta egy reszelős hang, s Alicia megállapította, hogy valaki láthatatlanná vált; így egy kicsit óvatosabban haladtunk előre.

 A barlang bejáratának kürtője egy folyosóban folytatódott, mely pár méter után jobbra fordult. Odabenn egy csuhás alak térdelt véres tőrrel egy női alak mellett, akinek torkából sugárban fröcskölt a vér. A test még mozgott, így hát haladéktalanul megrohamoztam a gyilkost.

Ekkor a semmiből egy páncélos alak bukkant elő, s valami átkot olvasott a fejemre. Dol Dorn kegyéből azonban megerősítettem akaratomat, s leráztam a bénító bűbájt. A csuhás féreg is aktivizálta magát, s egy sistergő villámot eresztett belém. A mögöttem rohamozó Genmajsának is jutott belőle.

Utána már nem volt esélyük. A tőrös kutya nem tudott hová menekülni előlem. Felrúgtam, s mély gödröt vájtam a hasába a pallosommal. Alicia is megérkezett, s egy csendvarázzsal a gonosz papba forrasztotta a szót, Genmajsa pedig megkínálta egy kis hideg acéllal. Én a végén felvágtam a mellkasát.

A nő sajnos kivérzett, nem tudtunk segíteni rajta. Miközben Alicia vizsgálta – tele volt kínzásnyomokkal - , a szerencsétlen megboldogult megszólalt, s valami érthetetlen nyelven halandzsázott. Minhogy többen hallottuk, így össze tudtuk rakni az idegenül hangzó szöveget, papnőnk pedig papírra vetette, hogy majd valaki hozzáértőnek meg tudjuk mutatni.

Mi közben átkutattuk a barlangot. Ideiglenes táborhelynek tűnt, öt fekvőhellyel. A kurafiaknál több varázstárgyat is találtunk: két pálcát, egy  köpenyt, láncinget, valami gonosz szimbólumot, egy varázskönyvet, gyűrűt, három varázsitalt és egy karkötőt.

A tábortűznél ráleltünk valamelyik briganti szütyűjére is: egy levágott ujjon kívül volt benne némi arany (72) és pár drágakő is. (270 értékű ékszer+kő). A parázsló hamu még egy egészen különleges kincset is rejtett; az egyik gonosztevő naplóját. Átfutottuk a sorokat, s kiderült belőle, hogy egy ötfős különítmény két sötét lelkű tagját pusztítottuk el. A másik három, egy Sasha nevű besurranó, egy Pusztítónak nevezett ork, s a napló tulajdonosa meglépett, de a küldetésük őket is Korthba szólította.

Az is kiderült a naplóból, hogy ez az öt gazember felelős a ir’ Gallus kastély felgyújtásáért. Az itt talált két megcsonkított és megkínzott hölgy közül az egyik a kastély úri kisasszonya a másik (a fához kötözött) pedig annak szolgáló leánya.

Villámnak majd mindenképpen át kell tanulmányoznia a naplót, mert tele van értékes információval, meg hely és személynevekkel, de nekem gőzöm sincs, hogy ezek kicsodák-micsodák.

Frentis sürgetett minket, ezért úgy döntöttünk, hogy az áldozatok közül a kisasszonyt magunkkal visszük egy feneketlen zsákban, a szolgálónak meg sziklasírt rögtönzünk. Rövid ima (Dol Dorn és Aasterinian legyen irgalmas a lelkéhez) elmormolása után Alicia még magához vette Lobó (a varázsló) és Hollófej (egy mélysárkány szekta papja) fejét. Biztos, ami biztos.

 Bő három óra kutyagolás után az ösvény úttá szélesedett végén ott várt minket úticélunk, a Madárijesztő fogadó. Frentis-től érzékeny búcsút vettünk, aztán újra átvettük az álneveinket, és a fedősztorinkat. Szépségem, Kukicsa, Van Haase, Szürkehajnal, és Gyilkos. Kukicsát kísérjük a vörösköpenyesekhez egy küldetés ügyében.

Próbáltam rávenni a többieket, hogy ne mind az öten menjünk be, hanem csak egy vagy kettő kevésbé feltűnő csapattag, akik körbenéznek és megkeresik a kontaktot; Anduin ir’Loran d'Deneith-t. De nem igazán hallgattak rám. Villám azt mondta, hogy úgyis olyan erők vannak ellenünk, akik ki tudják számítani az összes lépésünket. Én nem így láttam, de minthogy nem akartam egyedül kinn maradni, én is bementem a többiekkel.

Odabenn csak enyhén hamis kocsmazene, és csak enyhén kapatos munkások két tucatja fogadott minket. Meg nagy csend. Mindenki minket bámult, főleg engem. Gondoltam, hátha a három gonosztevő járt erre, s a Pusztítót biztos megjegyezték.

Alicia egy kör sörital („a jobbikból”) rendelésével próbálta oldani a hangulatot, mi pedig letelepedtünk az egyik félreeső asztalhoz. Kontaktunknak nyoma se. A hangulat szépen oldódott, visszatért a szokásos kocsmazaj, egészen addig, amíg kinyílt az egyik hátsó különterem ajtaja, és két fehér egyenruhás katona lépett ki rajta. „A korthi rendőrség” – súgta az egyik társam.

Odaléptek az asztalunkhoz, és szigorú arccal közölték: „Le vannak tartóztatva az ir’Gallus család lemészárlásáért. Az ellenállás hasztalan, az épület körül van véve!” ...