262-263. Alkalom

Helyszín: Budapest, 2017. május 24. és Gödöllő, 2017. május 31.

Aktív karakterek: Van Haz (Villám), Kukicsa (Genmajsa), Szépségem/Szöszi (Alicia), Szürke Hajnal (Verna), Gyilkos (Belfegor)

Az Éjerdő rémségei

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –

Éjerdő, Karrnath, Nymm, 14-15

A Vadalis fogadóbizottág, (amit nyolc dárdás, négy számszeríjász és négy harcikutya alkotott) vezetője egy óriásszekercés harcos volt, aki Hentos Ilm-ként mutatkozott be. Mogorván csak annyit böffentett felénk „Kit küldött a Cannith?”.

Miután mi jelentkeztünk, megvetően félrefordult, s a maradék két „átutazóval” kezdett sutymorogni. Nem keveset várakoztunk mire kegyeskedett minket is figyelemre méltatni. Azt mondta, hogy ahol vagyunk az az Éjerdő, ahol mágikus lények hemzsegnek az éjszakában. Odaintett egy félorkot, aki eddig a háta mögött várakozott. Frentis-ként mutatta be, és elmondta, hogy ő fog minket a célállomásra kísérni.

Verna közben kisasolta, hogy az egyik utazó, a csuklyás félelf, nem más mint Ivello d’Medani, aki Jebeddo házában helyszínelt. A másik alak pedig valami prominens az Orien házból, hiszen egy jelentős sárkányjegyet hordoz magán.

A rövid diskurzus után a kijelölt szálláshelyünkre vonultunk, ahol avval töltöttük az időt, hogy tovább finomítsuk a fedősztorinkat. Azt találtuk ki, hogy mi egy Lhazaar hercegségekből származó küldöttség vagyunk, akiket Kukicsa (Genmajsa) kísér egységéhez a Vörös Páncélkesztyűsökhöz.

Este átmentünk a szomszéd épületbe, ahová a Ghallanda Ház űrnőjét és halflingjeit szállásolták el, s akik szívélyesen meginvitáltak minket bulizni. Elmondták, hogy ők madárháton érkeztek, s Sharnba tartanak, de még több társukat várják. Kicsit megriadtak attól, hogy az Éjerdőből folyamatosan félelmetes bődülések és ordítások hallatszanak.

Korthról olyan hírekkel szolgáltak, hogy állítólag goblinok költöztek be a Csontvázkezek barlangjaiba (Kaius király engedte meg nekik). Továbbá azt is elmesélték, hogy az utóbb időkben megnőtt a Vörös Őrzők befolyása (ők az élőhalott hadsereg helyi ellenzői).

Vernát közben a Medani ügynök elhívta egy titkos randevúra. Ivello szerint a helyőrséget nemrégiben ért támadás áldozatai nagyon érdekesek; a sebek hasonlítottak a Jebbedo szolgáján talált sérülésekre.

Este még Frentis is tiszteletét tette, aki elmagyarázta, hogy az Éjerdő gyakorlatilag három koncentrikus körből áll, melyet mindegyiktől hegyláncok választanak el. Igyekeznünk kell, és nem szabad csörögnünk. Az Árnyas Tű nevű hágón fogunk majd a külső gyűrűből „kiszabadulni”, s onnan egy Rémmedve nevű kereskedelmi telepre érkezünk majd.

Hajnalban csatazajra ébredtünk. A később rekonstruált események alapján egy fázis pók és bandája támadt a szomszédainkra. Én Aliciával gyorsan kirohantam, hogy megakadályozzuk a gyenge halflingok lemészárlását. Verna később jött, hogy varázslatokkal segítsen; Genmajsa benn baszakodott a páncéljával, így nagyon sokat kellett rá várni.

Mi a papnővel valami rókaszerű rémet próbáltunk felaprítani, de az keményebb diónak bizonyult, mint számítottuk. Ráadásul a pók is csatlakozott hozzá, miközben Villám és Genmajsa távolabb aprítottak valami macskaszörnyet.

Verna szerencsére felismerte a helyzetet, s láthatatlanná varázsolt.

A csatazajt ekkor éles rikoltás hasította ketté, olyan volt, mintha valami vadállat rikoltott volna. A róka szerű bestia erre felkapta a fejét, s morgásra húzta az ínyét. Láttam, hogy a szellempók eltűnik; s a macskaszörny is visszavonulót fújt.

Genmajsa végre megemberelte magát. Elővette a pallosát és megrohamozta a hatlábú szörnyeteget. A torzszülött beleremegett a csapásba, majd menekülőre fogta; vesztére, mert így nem figyelt a kardmester visszakezes csapására, mely felhasította a gyomrát. A kiömlő belek bűze betöltötte a levegőt.

Hallottuk, amint a helyőrség katonái rohannak felénk a belső épületek felől, s valamit kiabálnak. Mi Genmajsával üldözőbe vettük a menekülő macska torzot. Amikor utolértem épp az egyik lakóház falán próbált felmászni. Valami tollas alak kiáltása – „Ne öljétek meg őket!” – lehűtötte harci lázamat, s csak kardlappal húztam egy derekasat a vadállat fejére. Az megtántorodott, de még így is képes volt feliszkolni a tetőre.

Genmajsa utána – vörös kesztyűs társunk úgy mászott, mint egy gyík – de nem tudta elkapni, mert a bestia bőrszárnyakra kapott. A levegőből ütöttem le az udvar közepén; szívesen megtapostam volna, de az odaérkező Vadalis katonák gyorsan felkapták  a dögöt, s elszállították.

Közben Alicia megvizsgálta a lakóházban heverő két halflingot, s megállapította, hogy halottak. Méreg és hatalmas harapások végeztek velük. Az odaérkező Hentos Ilm és valami tollköpenyes druida csak a vállukat vonogatták, s annyit bírtak hozzátenni, hogy sajnálják, baleset történt, az állatok kiszabadultak a fogságból.

Én ezen teljesen felháborodtam, hogy nincs ezekben szemernyi jóérzés sem; két ártatlan lény halálát okozta a gondatlanságuk, s erre csak vállukat vonogatják! (ki is terjesztettem isteni hatalmamat, hogy megvizsgáljam jellemüket, de nem voltak gonoszok).

Hentos azonban csak pökhendin annyit válaszolt, hogy ez egy kemény hely, senki nem kérte, hogy a Ghallandák jöjjenek ide. Még azt is hozzátette, hogy mi is alhatunk  a falakon kívül, majd elvonultak a pókot befogni.

Én nagyon szívesen pofán töröltem volna, de Villám visszatartott. Meg is az is igen zavart, hogy a Ghallandák űrnője csak siránkozni tudott, s abszolute nem állt ki magukért. Beszari népség.

Hajnalban indultunk. Frentis intésére Aliciával könnyű menetpáncélt öltöttünk magunkra, hogy gyorsabban haladjunk, s könnyebben megbirkózzunk a terep akadályaival. Vezetőnk elmondta, hogy az Éjerdő három gyűrűjében mindenhol hemzsegnek a veszedelmes vadállatok és szörnyek. Még a külső gyűrű a legkevésbé veszélyes, de ez is könnyen halálos lehet.

A helyőrség a külső héjban fekszik, s általában repülő hátasokon szokták megközelíteni. Most azonban a Vadalisok nem röptetik az állataikat így nekünk is gyalogolnunk kell. Tharashk kísérőnk nagyon aggódónak látszott az erdő veszélyei miatt, s gyors tempót diktált.

Lassan haladtunk, mert Frentis kerülte a vadcsapásokat, így az erdő aljnövényzete jelentősen hátráltatta a haladásunkat. Nagyjából egy óra múlva egy szakadékhoz érkeztünk, melyen csak egy kidőlt fán keresztül lehetett átjutni. Villám javaslatára köteleket feszítettünk ki (a kötelek végét Frentis mászva vitte át a túlpartra, majd ott rögzítette), s úgy keltünk át, de Frentis szerint egy kis időt így is vesztettünk. Nem értem egyébként mit gondolt, majd átrepülünk?

Csúszós sziklákon, majd egy patakmederben vezetett tovább az utunk. Pár óra múlva az jelentett újabb izgalmat, hogy kalauzunk két gathrát érzékelt előttünk. Csendvarázs segítségével szépen kikerültük a bivalyszerű szörnyeket, akik éppen rémszarvas lakomát tartottak.  Félork kísérőnk láthatóan megkönnyebbült, miután tisztes távolságba kerültünk tőlük.

Nemsokára csúszós meredély következett, de én gond nélkül megmásztam a nyolc méter magas sziklafalat, és felhúztam a többieket. A fal tetején ősi romokat találtunk, még Villám sem tudta megmondani milyen korból valók.

Egy magaslatra jutottunk, ahonnan messzire ellátott a szem. Nyugat felé már látszottak Korth falai, a Tizenkettek Akadémiájának  repülő piramisa, valamint Kaius király robusztus erőd palotája. Déli irányban füstöt láttunk; ez már a külső körön kívüli erdőrészből jött. Frentis szerint az Ir’Gallus család nyári rezidenciája éghetett.

A Tharashk felderítő szerint ezután az Árnyas Tű hágó következik, ami kivezet az Éjerdő külső gyűrűjéből. Azt magyarázta, hogy valami csúszós körtőn keresztül kell lecsúsznunk egy barlangba, amin átkelve kijutunk a hágón. Utána már csak pár óra járás a szállás, a Rémmedve telep .

A cserjékkel fedett kürtő nyílásba Frentis ugrott először, majd én következtem. Klassz érzés volt, pont olyan, mint kölyökkoromban, mikor a folyóparton csúszkáltunk a haverokkal.  Csak ez sokkal hosszabb volt, így jókat kurjongattam örömömben lefelé.

Persze odalenn Frentis testvér (?!) számonkérően rám förmedt, hogy ne kiabáljak. Savanyú pofa, igazán lelazulhatna néha.

Nagy barlangba jutottunk, ami többfelé ágazott. Kalauzunk óvatosságra intett minket, mert szerinte az Éjerdő szörnyei idáig még sokszor elkóborolnak. Nemsokára találtunk is valami véres nyomot, ezért aztán Verna láthatatlanságot és csendvarázst bájolt körénk.

Bokáig érő vízben gázoltunk tovább, óriás póktetemek mellett, amikor egyszer csak Frentis zavarodott arccal szó nélkül megfordult, s elrohant mellettünk. Tudtuk, hogy valami baj lehet, ezért Villám kézjelei nyomán óvatosan hátrálni kezdtünk.

Nem sokat ért, mert pár pillanat múlva Verna is elszaladt, így kikerültünk a láthatatlanság és csend védelme alól. Villám szólt, hogy valami lepke raj kavarog elől, ami megőrjíti az áldozatát, és visszaveri a mágiát. Remek!

Láthattuk is hogy hogyan működik a dolog, mert Frentis visszatért kezében íjjal, s hamarosan belepte egy kavargó rovarköpönyeg. Valami furcsa, idegesítő zaj is áramlott belőle, mert éreztem, hogy az ösztöneim átveszik az uralmat a lábaim felett.

Hiába küzdöttem, nem tudtam legyőzni a késztetést, s elrohantam az ellenkező irányba.