261. Alkalom

Helyszín: Üröm, 2017. május 08.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor

Biankó csekk

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

Sharn, Breland, Nymm, 14

Reggelinél találkoztunk ismét. Villám éjszaka megálmodta, hogy a legjobb megoldás az lenne, hogy Rowerol-nak felfedjük a sárkányjegyünk titkát. Mágusunk úgy vélte, hogy az elmúlt napok eseményei alapján nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a nagyobb hatalmak előbb-utóbb úgyis összerakják, hogy mi az ábra. Ha mi lépünk elsőnek, akkor van rá esély, hogy jobb alkupozícióban tárgyaljunk valami extra segítségről a karrnath-i utunkhoz.

Azt ugyanis varázslónk biztosra vette, hogy valami nagyobb hatalom dolgozik ellenünk (ismét) a háttérben, s nem véletlen, hogy minden erő Korth felé hajt minket. Villám meg volt győződve róla, hogy a nagyvárosban csapda vár ránk, ezért akart segítséget igénybe venni.

Azt nem tudta megmondani, hogy mit is vár tulajdonképpen Roweroltól. Úgy vélte, amit mi tudunk adni, az az, hogy egy jövendő Sárkányjegyes Ház szerződést köt Breland állammal, melyben vállalja, hogy a székhelye Sharnban lesz, s segíti a szövetséges országot.

Az ötleten sokat vitatkoztunk. Nekem és Aliciának nehezünkre esett volna felfedni a titkunkat pont Rowerolnak, akiben egyikünk sem bízott. A brelandi uralkodó házhoz pedig nem volt közvetlen kapcsolatunk. Én ráadásul azt láttam, hogy ha ebbe az irányba mozdulunk el, akkor az indulásunk késleltetve lesz, amit én nem szerettem volna.

Mi egyébként is azt gondoltuk, hogy a nagyok nem feltétlen rakják össze a képet. Octavia sárkányjegyét csak Genmajsa látta; Jebbedo halálának ügyében pedig – állítólag – a zilargói titkosszolgálat nyomoz.

Mivel Genmajsa is inkább a mi álláspontunkat osztotta – Verna pedig közben elment intézni a korranbergi  krónikás ügyét – így végül nem léptünk semmit.

Nekem közben az üzenő kő útján be kellett számolnom Guildensternnek arról, hogy mikor indulunk már. Én őszintén elmondtam, hogy a csapat nem egységes, és hogy még kell egy kis idő, míg összerakjuk magunkat.

A rendfőnök türelmetlen volt, s rámutatott, hogy a reggeli Korthi Napló cikke szerint – melynek egy példányát nekem is meghozta egy küldönc – újabb gyilkosság történt.

Ezúttal tizennégy embert mészárolt le a Léleklopó. Viszont a gaztett színhelye most Füstös-zugoly volt, s a helyszínelők szerint úgy tűnt, hogy csata is történt. A sérülések megegyeztek a korábbiakkal: kiégett szemek és száj.

Úgy nézett ki, hogy kitört a járvány, és haladéktalanul indulnunk kell. Gulderstein még kikötötte, hogy napi jelentést kér, aztán Dol Dorn áldását kérve megszakította az éteri kapcsolatot.

Közben Verna visszatért, és jelentette, hogy a kapcsolatai csak annyit tudtak elintézni, hogy megjelente előtt elolvashatjuk Starling kisasszony cikkét, de a megjelenést leállítani ők sem tudják (vagy akarják). Egyébként a hírek szerint a félelf nő megbecsült újságírója a lapnak, aki rendszeresen publikál.

Az indulás pártiak (Alicia, Genmajsa, és én) úgy döntöttünk, hogy helyi kapcsolatainkat hívjuk segítségül, hogy valamilyen gyors megoldást találjunk a Korthba jutásra. Felkerestük a Medani Házat, ahol nagy szerencsénkre Ynette azonnal fogadott minket.

Kissé csodálkozott Merix átalakulásán, majd megkérdezte, hogy a gyilkosság miatt jöttünk-e. Látva értetlen tekintetünket, elmondta, Starlingot meggyilkolták. De egyébként is megszaporodtak az emberölések; az egész város forrong, a népek forrófejűek lesznek, és egymásnak esnek. „Lehet, hogy ez már a Járvány?” – találgattam magamban.

Ynette megígérte, hogy körbekérdez, hátha van olyan térkapu, amit valamilyen ellenszolgáltatás fejében használni tudnánk. Szépen megköszöntük, majd hazatértünk. Alapvetően szerencsésnek éreztük magunkat, csak Alicia dohogott Genmajsa néhány kellnően meg nem válogatott szaván. Úgy tűnik Merix-szel a diplomáciai érzék is távozott a kardforgatóból.

Odahaza nem kellett sokat várni a városi őrség megjelenésére. Ezúttal Rogán és Tóni őrmesterek tették tiszteletüket nálunk. Előbbi igen ravasznak és agyafúrtnak képzelte magát, és mindenféle trükkösnek szánt kérdéssel bombázott minket az alibinkről Starling kisasszony meggyilkolásának idején.

Mi őszintén elmondtuk a történteket – persze a kellő mélységben – s azt is, hogy az estét a Wroat Fényeiben töltöttük utána. Erről persze a fogdmeg is rendelkezett iratokkal, úgyhogy utána már csak Alicia szokásos „nagyon megszomjazhatnak ilyen derekas munkában a rend őrei” szövege következett, meg néhány kupa bor. Aztán Rogán és Tóni el.

Alicia elmondta, hogy kora reggel ő még az egyházát is felkereste. Az iránt érdeklődött, hogy miféle, kiféle lehetett az a lény, akivel kapcsolatot létesített – a csapat érdekében. Azt mondták neki, hogy az Ezüst Láng nyújthat neki további segítséget.

Közben Oszkár – félig – diszkréten egy üzenetet csúsztatott oda Villámnak. Ebben annyi állt, hogy Rowerol haladéktalanul látni szeretné mágusunkat, aki nem is tétovázott, és elhagyta a Céh épületét.

A második – félig – diszkrét üzenetet kicsit később Vernának nyújtotta át Oszkár. Ebben a levélkében csak annyi állt:  „Ez egy elég drasztikus megoldás volt”. Talán zilargói barátai nem ismerték eléggé Vernát, mert akkor tudták volna, hogy ő/ mi ilyet soha nem tenne/tennénk.

Amikor Villám visszajött, igen komornak tűnt. Elmondta, hogy a nagyobbnál is nagyobbak a bajok, mert mégis igaz, hogy a szülőfaluját kiirtották. Utána közölte, hogy mindez csak kamu, de tudtuk, hogy a félresikerült viccelődéssel csak azt akarja elkerülni, hogy a sírva fakadjon.

Alicia megölelgette, s ez kicsit helyre tette a lelkét. (az enyémet is helyre tenné). Villám elmondta, hogy Rowerol mégis kiküldött egy egységet, hogy nézzenek szét Zondalan tájékán. A helyszíni szemle azt állapította meg, hogy a hír igaz; szabotázs történt, valaki belülről engedte be a gnollokból és egy-két minotauruszból álló támadó csapatot. Nem találtak túlélőket.

Rowerol szerint nagyon feszült a helyzet minden fronton. Varázslónk úgy érezte, hogy a fő ügynöknek a mostani helyzetben kisebb gondjai is nagyobb annál, minthogy egy születőfélben lévő sárkányjegyes ház után nyomoztasson. Ez legalább egy jó hír volt.

Ezt követően újabb levélke érkezett, ezúttal Ynettől. Nagyon tömören csak annyit tartalmazott, hogy este hetedik harang, Tíz fáklya színház Elaydren d'Vown d’Cannith úrnő páholya. Úgy látszott ez a szál beért, ha  a Cannith Ház egyik tagjával tudunk találkozni.

Mielőtt átöltöztünk volna, még arról vitatkoztunk, mi lesz, ha háború jön. Ez ugyanis Villám és Verna szerint is egyre valószínűbbnek látszott. A kérdés a társaimnak, - akik az öt nemzet sorából kerültek ki – az volt, hogy mi történik, ha behívót kapnak. Elmennek-e harcolni (akár egymás ellen is), vagy inkább más megoldást keresnek. Végül az a megállapodás született, hogy ha kitör a háború mi lelécelünk a Lhazaar Hercegségekbe.

Miután néhány védő varázslatot, és az ünnepi öltözékünket magunkra öltöttük, elmentünk a színházba. A kiírásból látszott, hogy az előadás csak a nyolcadik harangnál kezdődött; úgy látszott, az űrnő egy órát szánt a találkozóra.

Elaydren már várt ránk, és szívélyesen üdvözölt. Az utolsó találkozásunk óta eltelt majdnem húsz év igencsak meglátszott rajta, bár még így is szemrevaló nőszemély maradt. Észre is vettem, hogy milyen irigykedve pillant végig Alicia arcán és bőrén.

Elmondta, hogy értesült róla, hogy gyorsan Korthba szeretnénk jutni. Normális körülmények között ez nem jelenthetne gondot, de mindannyian tudjuk, hogy ezek nem normális körülmények. Most ugyanis a vihar miatt az utazás lehetetlen.

De van itt egy „de”. Ugyanis a Tizenkettek rátermett csapatot keresnek egy küldetés elvégzésére. (Dol Dorn ismét ránk mosolygott), s ez akár lehetővé is teheti az utazást. A Tizenkettek egy mágikus akadémia Korthban, amit a Sárkányjegyes Házak hoztak létre abból a célból, hogy versenyre keljen más vidékek (pl. Auindair) hasonló intézményeivel. Benne a Házak tehetséges varázslóit oktatják, és mindenféle mágikus kísérleteket végeznek.

A Sárkány Légiót nem tartották számon (haha), de Ynette beajánlott minket. Kell egy csapat, aki nem korth-i. Bár Elaydren -t tették meg a Házak a verbuválás sharni lebonyolítójává, de a küldetésről nem tudott – nem mondhatott – semmit.

Mint magyarázta „kényes ügy”, mert a csapatnak, aki elvállalja a feladatot gyakorlatilag biankó csekket kell aláírnia, mert részletekkel nem szolgálhat. Annyit elárult, hogy szerinte nem hónapos ottlétről lenne szó, s szerinte közben maradna időnk saját dolgaink intézésére is. Viszont a hazautat magunknak kellene intéznünk.

Alicia kifejtette, hogy a Légió morálisan nem annyira flexibilis (milyen szép kifejezés, ezt megtanultam), hogy bármit vakon el tudna vállalni. A Cannith Ház prominense erre csak annyit válaszolt, hogy a küldetés során nagyobb morális küszöböket nem kellene átlépni – valószínűleg.

Ezen a témán polemizáltunk egy kicsit, míg Villám fel nem tette az igen gyakorlatias kérdését, hogy milyen gyorsan tudnának minket Korthba juttatni, ha elfogadjuk a küldetést. A válasz két nap volt.

Van egy térkapu, melynek másik vége a karrnathi fővárostól két nap járóföldre nyílik. Varázslónk érdeklődésére Elaydren azt is elmondta, hogy amennyiben a csapat menet közben feladja a feladat teljesítését, úgy az útiköltség másfélszeresét, vagyis százhúsz ezer aranyat köteles megtéríteni.

Még az űrnő (mézesmadzagként) azt is hozzátette, hogy amennyiben elszegődünk, úgy igen értékes kapcsolatokat építhetünk ki a Tizenkettek felé. Sőt avval is kecsegtettek, hogy bejuthatunk az Akadémia Könyvtárába, ami valami nagy hűha. Nekem nem, de Villám szeme erősen felcsillant.

Papnőnk és én még erőltettük egy kicsit a morális „küszöbök” dolgát. A szerződésbe (melyből, hogy hogy nem pont itt volt két példány) még belefogalmazták, hogy a küldetés nem tartalmazhat Aasterinian és egyháza elleni dolgokat.

Én is szerettem volna egy hasonló részt a bíbor pengékre vonatkozóan, de megkaptam, hogy a rendemnek nincs is kódexe. (Valóban nincs, hiszen mi íratlan szabályoknak engedelmeskedünk, melyet Dol Dorn helyez a szívünkbe) Ragaszkodtam ahhoz, hogy a zsarnokság, és elnyomás oldalán nem küzdhetünk, s végül Elaydren ebbe bele is ment. (Mégis csak kellettünk neki.) Genmajsa Vörös Páncélkesztyűk szabályzatának becsatolására indított kérelme azonban már lepattant.

Miután mindenki megesküdött minden szent dologra az Űrnő elmondta, hogy a kapu Sharnban van, s a kilencedik harangszónál indulnunk is kell, mert csak bizonyos időközönként nyílik meg az átjáró, s a követező ablak pont most jön.

Egy kocsi fog értünk jönni, amin mágia fogja akadályozni az érzékelést, hogy ne tudjuk hová megyünk. A Kapu működtetéséhez jelentős mennyiségű sárkányszilánk szükséges, ezért olyan drága a mulatság.

A túloldalon egy Vadalis helyőrségben fogunk landolni az Éjerődben (ezt tudom hol van: innen származik a híres éjerdei söröcske, amit Hascal mér jó drágán odalenn) , két napi járóföldre Korthtól. Az ott állomásozó csapatok valamilyen szinten a Tizenkettek alá tartoznak. Ők fognak majd segítkezni, hogy eljussunk a célponthoz.

A küldetés részleteit az Éjerdő szélén fekvő Madárijesztő nevezetű fogadóban fogjuk megkapni egy Anduin ir’Loran d’Deneith nevű kapcsolattól.

A feladatunk titkos, és titokban is kell tartani;a Vadalis erődben sem tudják honnan jövünk, s mi ügyben járunk. A mi érdekünk is, hogy minél kevesebbet fedjünk fel magunkból. (és ő még nem is tudott arról, hogy valaki csapdába akar csalni minket).

Az elképzelhető, hogy a helyőrségben meglehetősen barátságtalanul fognak fogadni, mert nemrég pont az átjáró felől megtámadták őket. (ez meg, hogy a fészkesbe lehet? – de erről nem mondott többet) Mi kapunk egy levelet, mely igazolja, hogy a Tizenkettek ügyében járunk el, s mint ilyen, nem vagyunk ellenség.

Elaydren elmondta, hogy lesznek még más utasok is rajtunk kívül, majd hazaküldött bennünket. Útközben Villám elmagyarázta, hogy a Vadalis Ház különleges állatok tenyésztésével foglalkozik; harci lovak, kutyák, de még repülő hátasok is kerülnek ki a tenyésztelepeikről.

Otthon eligazítottuk Oszkárt; amíg mi nem vagyunk az új szervezeti szabályzat lép életbe. Hetente fogunk vele kontaktálni, de biztos, ami biztos alapon a döntési jogokat Mátyásra ruháztuk.

Gyors pakolás, és öltözködés következett. Én magamhoz vettem azt  a speciális ellátmányt, ami Guildensterntől érkezett. Még kész sem voltunk teljesen, amikor már megérkezett a speciális rúnákkal védett égi hintó.

Egy feltűnően feltűnés mentesen kinéző úr ösztökélt bennünket beszállásra. De indulás előtt még gyors megbeszélést tartottunk az álcázásról. Villám még igazított egyet a külsején és egy ember férfi alakját vette fel, és azt kérte, hogy ezentúl Házvan-nak szólítsuk.

Verna elf nő lett és Szürke Hajnal. Alicia a speciális páncéljával varázsolta el magát, és a Szépségem nevet vette fel. Én maradtam úgy, ahogy voltam; amikor kérdezték, hogy hogyan nevezzenek egyszerűen rávágtam, hogy: Gyilkos (lehet, hogy az indulataim miatt, mivel mindig, mindent az utolsó pillanatban kellett megbeszélni). Genmajsa egyszerűen maradt Genmajsa. Ennyit az álcázásról.

Amikor végre beszálltunk, láttuk, hogy egy csuklyás alak és egy félef üldögél odabenn, aki próbált udvariaskodni, és közölte, hogy csodás utazás vár ránk. Én inkább arra koncentráltam, hogy ne jöjjön rám a hányinger, mert odabenn tök sötét volt, viszont a gravitációt azért erősen érezte a bendőm.

Nagyjából negyed óra múlva érkeztünk meg egy nagyon réginek tűnő épülethez. Valami fura anyagból készült, de bámészkodni nem volt időnk, mert már tessékelt is be bennünket a kocsis.

Odabenn négy őrnek kinéző figura fogadott minket, és egy előszobán keresztül betereltek mind a hetünket egy nagyobb helyiségbe. Itt egy régi – és már nem működő – szökőkút mellet egy boltív állt.

A térkapu. Mellette egy nagyobb láda, melyből az egyik őr nagyobb darab sárkányszilánkokat kezdett kiemelni, s sorban egy-egy arra szolgáló nyílásba illesztette őket az átjáró szerkezetében.

 Összesen hét felé porciózva huszonegy szilánkot illesztettek be. Jó egy kilónyi lehetett fejenként, naná, hogy sokba került így az utazás. Pár pillanat múlva a térkapu pislákolni kezdett, s a főnöknek kinéző őr sürgetően intett a fejével.

Verna még odasúgta a fülembe, hogy „A csuklyás alak egy sárkányjegyes ember férfi”, majd elsőként beléptem a mágikus átjáróba. Az ismerős émelygős, gyomorfelforgatós, szédülős érzés kerített hatalmába.

Amikor kinyitottam a szemem láttam, hogy egy szakasz katonával nézek farkasszemet. A hűvösben egy tucatnyi lándzsával, íjjal felfegyverzett harcos mellett négy hatalmas harci kutya meredt rám fenyegetően ...