[Caed Nau, 13-14. szint]

"Hagyd abba!" - dörrent rám a hang. Világfájdalmamban alig vettem észre, milyen vékony is ez a hang, mely ennyire belegázolt a lelkembe. Hogy lehet villám ennyire érzéketlen. "Gyerünk, fel kell élesztenünk társainkat, kik ostoba vezetéseddel a halálukba meneteltek!". "És te hol voltál, lépcsők bajnoka!" - kiáltottam, vagy csak kiáltani akartam? Nem emlékszem. Ahogy nagyon homályos a következő percek, órák (?) történései is. Mégiscsak percek telhettek el, addig, míg Villám elráncigált a felső védvonalhoz, hogy sárkányszilánkokat kunyeráljunk a barátaink felélesztéséhez. Nekünk ugyanis nem volt. Mindet elhasználtuk a mai nap. Valamivel hathattunk rájuk vagy csak a jó szívükre, de nekünk adtak kettőt, bár nekik is szükségük lett volna - azzal, hogy majd az itt talált kincsekből ellentételezzük ezt nekik. Villámnak Geldeeris még azt is megsúgta, hogy többet lesz illő adni, mint amit e két szilánk valójában ér. Hah, ugyan miből, ha minden értékes tárgyat a szinteken feláldoztunk eddig is a mindenütt megnyitott térkapuk bezárásához. Végül is mindegy. Aasteriniannak a Métely végső veresége a fontos, nem holmi evilági tárgyak - bármekkora értéket is képviseljenek a halandóknak. Persze, ami ehhez szükséges, azt úgysem kaphatják majd meg.

Mire leértünk a tizenharmadik szintre, az elmém is újra érzékelni kezdte a valóságot. Bármilyen kegyetlen is volt az. A lépcső alján elhelyeztük sorban Belfegort és Nazzodot. Körülálltuk négyen két társunkat és belekezdtünk a már szinte rutinszerű szertartásba. Nem telt bele pár perc és ők megint köztünk álltak és itták magukba Nazzod és az én gyógyító energiáimat. Mikor végre mindenki életenergiái majd ki csattantak, elindultunk a tizennegyedik szintre vezető csigalépcsőn. Abban viszont megállapodtunk, hogy most már Villám fogja a csatát irányítani és Beflegornak tilos kilépni a velem együtt alkotott falanxból. Úgy legyen. Semmi kedven nem volt ismét egy csatát vezetni.

Ahogy lefele mentem Belfegor mögött a lépcsőn, érdekes módon egyre melegebbnek és párásabbnak éreztem a levegőt. És mi ez az illat? Őserdők nehéz illatát éreztem, mint Brelandban a dzsungel Sharn mellett. És igen, amint leértünk a lépcsőn láttuk és a talpunk alatt éreztük a dzsungel dús növényzetét. Hátra sandítottunk Nazzodra. "Nem látok itt semmi veszélyeset, de csak óvatosan!". Kösz. Előre léptünk párhuzamosan Belfegforral, ahogy megbeszéltük, de egyszer csak hallottuk, hogy valakik mozognak a sarkon túl és Belfegor a sarokra lépett, hogy jól megnézze őket. Két kutyának kinéző mellett nagy szentjánosbogarak és egy hatalmas szarvasbogáron lovagló gyíkember várt ránk. Ahogy meglátták Belfegort, a kutyáknak látszó lények előre léptek és savat köptek Belfegorra, de sajnos nem ez volt a legnagyobb probléma, hanem a nagy liánlény, aki pont a kanyar után Belfegor mellett állt és nagyokat ütlegelt belé. De ez nem volt elég, növényzet is megelevenedett és megfogta a lábunkat, hogy mozdulni sem bírtunk. Végül csak az okozott gondot, hogy Metix, szokásos módon kilépett a folyosóra és a lény berántotta magához és csak Beflegor pengéjének köszönhette életét. A liánlény és pár szetjánosbogár halálával a többiek visszavonultak és mi felfejlődtünk a következő csatára - természetesen a már roppant unalmassá váló gyógyítások után.

Óvatosan haladtunk előre, mikor megláttunk jobbra és balra is egy-egy folyosót és előttünk a folyosó végén egy egy ajtót és ott is jobbra, balra folyosót. Ahogy a kereszteződéshez értünk, sárkány nyelven parancsszó vakkant és az eddig a folyosóban rejtőzködő nagyobb gyíklények odaléptek és megsorozták Belfegort és engem. A kapu pedig kinyílt a folyosó végén és megpillantottam a Métely egy undorító oltárát, miközben egy sámánnak tűnő figura villámmal sújtotta Belfegort. Belfegor nem bírta soká és kilépett, már megint, a falanxból és a nagy felé lépet, aki csak erre várt és elkiáltotta magát, hogy kiléptek, támadás. Na erre megjöttek a kisebb és nagyobb gyíklények és közrefogták Befegort és csak azért nem törtek át, mert Nazzod belépett Belfegor helyére. Némely gyíklény szemei dühében vérbe forogtak. Belfegor nem is tartott ki soká, hiába gyógyította több kicsit Nazzod, így amikor alkalma nyílt hátra ment, gyógyítatni magát. Nazzod helyett Villám döntött úgy, hogy több villám után jól jönne egy kis köd, ami elrejt. Jól is jött nagyon. Sajnos ekkor már csak ketten maradtunk a frontvonalban Nazzoddal és hiába mondta Villám, hogy húzódjunk hátra, mire oda jutottunk volna, hogy Merixet is megvárva megtegyük ezt, Nazzodot már az egyik nagy és egy kisebb begőzölt kisebb gyíklény leverte és már csak én álltam ott a vártán. A következő a kisebb transzmutátor volt, de még a dicstelen vég előtt megérkezett Belfegor, aki megfordította a csata menetét, megölve őket - amibe természetesen én is sokat segítettem, megölve több gyíklényt.