[Caed Nau, 12. szint]

12. emelet - a pokol igazi bugyrának bizonyult. Ahogy leértünk a szintre, gyakorlatilag az egész emelet a szemünk elé tárult és nem igazán tetszett, amit ott láttunk. Az igazat megvallva kedves naplóm, eddig sem igazán szerettem a rovarokat, de valójában semmi olyat nem, aminek több, mint négy lába van. Ez a természetes averzióm őszinte gyűlöletté változott az elmúlt órákban. Annyi csípést szenvedtünk el rendkívül rövid idő alatt, ami nem embernek való. No meg gnómnak és félorknak sem. Az alakváltók..., hát az kérdésese, de mivel csak Merixet ismerem, így azt bizton állíthatom, ő sem bírta ezt jobban, mint a többiek. Minden volt ezen az emeleten, mi szem-szájnak ingere, de igazából mindent vitt a terem közepén terpeszkedő hatalmas és ocsmányságában is valahogy fenséges királynő. Belfegor és én léptünk a terembe a négykarúak kíséretében, a többiek pedig mögöttünk tömörültek, mikor a királynő felfigyelt ránk és szolgái egy testként indultak meg felénk. Én még gyorsan védekezésre koncentrálva - látva, hogy el tudjuk állni a bejáratot - szóltam a többieknek, hogy jöjjenek le, van is aztán írtanivaló. Belfegor sajnos másképp gondolta a dolgot és kilépett elém - hiába kiáltottam utána, már nem igazán tehettem semmit. A pokoldarazsak elleptek minket. Volt ott minden: apró, kicsi, közepes, nagy, raj, dajka és a hatalmas királynő, iszonyú zümmögések közepette. 

A királynő ugyan nem jött közelebb, de szőrnyű sivítása borzalmas fájdalmat okozott annak, aki nem bírta legyűrni a rezgést testében. Az események rendkívül gyorsan követték egymás. Irányításommal sikerült a dajkát legyőzni, de közben lehanyatlott a csatában Belfegor és két négykarú. E kritikus pillanatban döntöttem úgy, hogy felhasználom a jég balta varázslatomat és átveszem Belfegor helyét. Azonnal legyőztem egy kisebb darazsat és megöltem egy mellettem elvonuló rajt. Sajnos még maradt három. Nazzod ezt a pillanatot választotta, hogy átváltozzon földelemtállá és beolvadt a földbe. Hova a jó istenekbe mehetett. A darazsak bevonultak a folyosóra, nagy riadalmat keltve a bentmaradók között. Mindenki szépen bemenekült a járatba és felfele tartottak az emeletre, ott hagyva egyedül engem. Ekkor hatalmas dübörgéssel Nazzod emelkedett ki a darazsak mögött a sziklából és elkezdtek záporozni az ütései. Ámulva láttam, hogy milyen hatalmas pusztítást végzett a rovarok között. Sajnos két közepes darázs és egy raj továbbra is engem szurkált, jelentős fájdalmat okozva nekem. Fent a többiek a rajokat irtották, megint kiváltva a királynő szőrnyű sivítását, amit csak a sors segítségével sikerült elkerülnöm. Nazzod ezek után gyorsan lecsapta a közepes darazsakat és én azt kértem, hogy a királynőt ölje és odaléptem Belfegor testéhez. Abban reménykedve, hogy még él, belé gyógyítottam, de utána azonnal jött a királynő sikolya. Ezért megnéztem, hogy él-e még, de sajnos már nem élt. Nazzod a földbe olvadt bele. Én, mivel már senki nem volt a teremben és a királynő egyre többet sikoltozott, kimentem a teremből. A darazsak viszont nem rám szálltak, hanem az ott álló mutátorokra. A főmutátor megölte az utolsó közepes darazsat, de a másik mutátort a kicsi darazsak ájultra szúrták. Villám érdekes módon megérkezett mögém csendben, de látta, hogy az ájult transzmutátor felett állok a gyógyító pálcával, így gyorsan elrakta a csendet. Fel is élesztettem kissé, de még négy kicsi darázs volt rajta. Bent Nazzod újra kijött a földből és ki-ki meccset játszott a királynővel. Bár elég szépen sorozta, de a végén, nagyon gyorsan lehanyatlott. Hát igen, innen volt szép nyerni...

Alicia ir'Degard tollából