1015. Sypheros 25. Piritar, Alsókikötő, Kapatos Cickány, késő este 

Ahogy azt Véreb Jack[1] ékesszólóan elbeszélte ...

„A Cickányban vó’tunk éppen. A fiúkkal múlattuk az időt, ahogy szoktuk. Döfősnek piszok mázlija vót, csupa korona gyütt neki, oszt csak söpörte a rezeket az asztalrúl. Én éppen nem oda bandzsítottam, mer’ a Kövér Berta gyütt arra a nagy csöcseivel, oszt azon járt az eszem, hogy hej micsoda fogás esne azokon.”

„Arra ocsúdtam, hogy Buga böködi az ódalam, oszt erősen mutogat a söntés felé. Egy hejre fehérnép penderedett oda valahunnan, oszt erősen bírálta a kapitány urat. Mi tagadás csinos egy leányka vót, vörös hajjal, olyan garabonciás félének néztem, bár az övére míves pengét csatult.”

„Viszed-é a viharba, háborgó habokba, a halálba legényeid kapitány?[2]” – rikkantotta el magát hirtelen a rőt hajú igric. Kerekedett ettő’ olyan csönd izibe, hogy még a legyek züngölését is hallani lehetett.”

„A kapitány úr oda se bagózótt. „Viszed-é viharba, háborgó habokba, a halálba a legényeid kapitány?” – dobbantott egyet az idegen fehércseléd – „Shi’landra Brightwind szólít téged!” Összebuksiztunk Zizivel az asztal felett: „A hercegkisasszonka, aki odalett!” – „ Az nem lehet, az már régen meghót!”

A kapitány úr köpött egy hegyeset, s csak csendben odaszó’t: „Aztat akárki mondhassa!” A garabonciás erre csak nevetve megrázta orcáját – nagyon csinoska vót az istenadta – s hangosan eztet válaszolta: „Aermhar Iefyr Jhaan vir’ Ithraides, korallág a dicső Shaelenlar házból, én szólítalak téged, Shi’landra Brightwind!”

A kapitány úr erre már odafordította a képes felét. „Aztat akárki mondhassa” – sercintette. Az igric erre egy lépéssel közelébb lépett. ” Szikla Aerm, apja Wyn Ithraidesnek, aki Kúlton herceg keze alatt esett el a Sirályszírt alatt, apja Uldrein Ithraidesnak, akit a rothadó dög mérgezett halálra a Retesz fok mellett, sírig tartó hű szerelmese Sudryl Paerisnek, a tenger rózsájának, aki kakasszóra tűnt el a nagy vízár után; Szikla Aerm, apám hű kapitánya, én szólítalak Shi’landra Brightwind!”

A kapitány úr erre már fölágált, s maga is közelébb lépett. Szája sápadt vonás. Szeme haragos tajték. „Azt akárki mondhassa!” A helyre kisasszonka – aki ígyul hajazott az öreg Kúlton hercegre – erre letérdepelt elé, s csak csöndben ennyit szó’t: „Vót egy kisleány, aki azt hitte, hogy tud úszni; elmént a tengerbe, hogy asszonyanyjának vizililom csokrot szedjen; egy átokfonat lehúzta a mélybe; s már nem hitte, hogy lássa a szép napvilágot többé. Ám az elfek népnek bátor harcosa, kit apjaura őrizőéjül rendelt melléje, nem hagyta el, s felszínre hozta.”

„Ám a lányt már megkarúlta a Fátyol szövete; s az őriző félt, hogy örökre elveszíti, ezért egy dalt danolt néki, amit még tengermélyi hazájában tanult:”

Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
S e roppant színpad csak olyat mutat,
Amit titkos csillag-parancs irányít;

Ha látom, egy az elf s a növény,
Egyazon ég húzza föl s rontja le:
Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
S kopik daliás emlékezete, -

A múlás eszméje mindig elő-
Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
Melyben küzd már a romlás s az idő,
Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

S küzdve az idővel, mely elragad,
Mert szeretlek, én feltámasztalak.

Döfős és én, meg az összes hajósnép csak tátott szájjal bámultunk, olyan csodaszép vót az a dal. Mintha varázslat lett vóna benne, mer’ a szívhünket megbizsergette valami melegség, - de nem olyan, mint amikó’ pálinkát iszol, hanem olyan, amikó’ egy rég nem látott cimborát ölelsz meg újra.

A kapitány úr egészen közelről bámú’t a lány sötét szemeibe, osztán csak odavette a szót:”Dejszen még hajód sincs te jány” Ebben a minutában azonban felrobbant a korcsma ajtó, s kicsi Titin loholt bé rajt: „Kapitány úr, kapitány úr!” – kajabálta – „itt a Mennydűrgés, itt a Mennydűrgés” ....

[1] Véreb Jack ez idő tájt a Mennydörgés nevű hercegi hadihajó rangban harmadik matróza

[2] Ősi hívómondat a Lhaazar Hercegségekben, mellyel az uralkodók szólítják csatasorba a hajóhaduk vezetőit