7.

A raktárépületben csend honolt, csak a kancellár halk hangját lehetett hallani, ahogy lendületesen magyarázott. Ragnar lopva pillantott öt társára. Mindannyian a kikötői őrség egyenruháját viselték, de biztos volt benne, hogy valójában ő az egyetlen, akinek az őrséghez ténylegesen köze volt. "Ma estére a legjobb embereimet adom melléd. Nem szeretnék semmi komplikációt. Ezért te vagy a felelős. Azt szeretném, hogy figyeljetek, és biztosítsátok, hogy a vendégeim akadálytalanul végezhessék saját feladatukat. Mindenek előtt pedig garantáljátok az én biztonságomat!" A kancellár szavai bevésődtek elméjébe. Pillantása most azon a kis csoporton állapodott meg, akik alig néhány perccel ezelőtt érkeztek. "Ők lennének a vendégek" - gondolta megvetően. Szedett-vedett társaságnak tűntek, a kancellár mégis a legnagyobb bizalom hangján beszélt velük. Ragnar már hozzászokott ahhoz, hogy a kancellár nem oszt meg vele minden információt, de azt is tudta, hogy még semmi olyasmiből nem hagyta ki, ami bármiféle ráhatással lehetett küldetései végkimenetelére. Most mégis elbizonytalanodott. Hogy bízhat meg ezekben? Egyáltalán, kik ezek? Nem helybeliek, az biztos, nem is a Hercegségek határain belülről érkeztek. Még sosem volt része olyan akcióban, melynek hatása túlnyúlt volna a határokon. Volt közöttük két gnóm, két félork, meg két másik is, akik akár emberek is lehettek, de hát ki tudhat biztosan bármit ebben a világban? Amatőröknek tűntek. Annak a magas nőnek ráadásul valami betegsége van, szemmel láthatólag alig bír talpon maradni. Közben a kancellár folytatta az idegenekhez intézett mondandóját: "A feladatuk: elnavigálni a Mennydörgést a hadi kikötőből az Alsó-Kikötőbe. A hajón ilyenkor csak kisszámú legénység tartózkodik, a többiek a kapitánnyal együtt valamelyik kocsmában isszák le magukat. Három lépésben fogják végrehajtani a tervet. Először is át kell jutniuk a Felső-Kikötő őrségén, majd a hajó fedélzetére jutva meg kell valahogy győzniük a hajó őrségét, hogy hagyják el a hajót. Ehhez adok némi segítséget, de erről majd később. A második lépés a hajó elindítása lesz. A kristály segítségével lehet a hajó elementális erejét aktiválni. Ehhez be kell majd jutniuk az irányító fülkébe." Ragnar látta, hogy az egyik idegen, a gnóm lány szórakozottan bólogatni kezd, és valami olyasmit motyog az orra alatt, hogy "Persze, persze, nem probléma..." Ragnar elhatározta, hogy a gnóm minden mozdulatát követni fogja, de elkalandozó gondolatait félbeszakította a kancellár határozott hangja. "Az utolsó lépés a Felső-Kikötőt lezáró lánc eltávolítása lesz. Most pedig néhány további részlet: a kikötői őrség tagjainak fogják álcázni magukat. Kapnak tőlem egy hamisított parancsot Germund kapitány aláírásával, miszerint a partok közelében sahuaginok támadtak rá egy teherhajóra, és azonnal a segítségére kell indulniuk. A legénységgel ne legyen gondjuk, megtartjuk azokat, akik a hajón jelen pillanatban is szolgálatot teljesítenek. Az ő meggyőzésükről magam gondoskodom. Most pedig vegyük sorra a kritikus pontokat. A hajó gépházában található egy konstrukt – külsőleg olyan, mint egy két lábon járó lény, de valójában nem élőlény, hanem ölésre tervezett automata. Hátul, a nyaka tájékán van egy kapcsoló, amivel deaktiválni lehet. Természetesen mindezt feltűnés nélkül kell előadniuk, és kárt sem szabad tenniük a szerkezetben. Felesleges lenne ecsetelnem, mekkora értéket képvisel egy ilyen műszaki remekmű. A következő nehézség a lánc kiiktatása lesz. Ez zárja el a Felső-Kikötőből az Alsó-Kikötőbe vezető csatornát. A lánc egy kis épületben található, melyet a Laberithek zsoldjában álló, veterán törpe alakulat őriz. Ők a legkeményebb kis anyabaszók, akikkel valaha is dolgom volt. Természetesen a jelenlévő urakon kívül." Pillantását egyenesen Ragnarra vetette, de érzelmet nem lehetett kiolvasni belőle. Lélegzetvételnyi szünet után folytatta, szavait ismét az idegeneknek intézve. „Javasolnám a meggyőzés erejét az erőszakkal szemben. Lesz írott parancs az ő részükre is, és a pénzt sem vetik meg, de biztosra nem mehetünk náluk, semmilyen taktikával. A legsürgetőbb megoldandó probléma azonban az Önök álcázása lesz. Tudom, hogy nagy jártasságuk van ezen a téren, és némi ruházattal én is hozzá tudok járulni ehhez a művelethez, sőt saját varázspálcámat is fel tudom ajánlani, amely egy alakváltoztató bűbáj megidézésére képes, akár több alkalommal is." Ezután az idegenek kis társasága felbolydult, mindenki a külalakja megváltoztatásán ügyködött, különböző technikákkal. Ragnar és társai egyenruhákat szedtek elő hátizsákjukból, és az idegeneknek adták őket. A kancellár ekkor az egyik idegenhez fordult, az ember kinézetű férfihoz. "Merix, Ön fogja játszani Karsten hadnagy szerepét. A többiek közlegények lesznek, beleértve az én embereimet is. Jómagam Enwulf alhadnagyot fogom alakítani." "Ezek szerint ez a Merix nevű az alakváltó"- futott át Ragnar fején a gondolat. A kancellár megállás nélkül folytatta: "Megkérem az egyik urat a kíséretemből, hogy adjon minél pontosabb személyleírást Önnek Karsten hadnagyról." Ragnar a korábban megbeszéltek szerint előlépett, és a begyakorolt módon elkezdte leírni Karsten hadnagyot a Merix néven szólított idegennek. Legnagyobb meglepődésére az alakváltó kivételes tehetségnek mutatkozott.

Negyed óra elteltével útra készen álltak. "Akkor minden világos, Karsten hadnagy?"- kérdezte bizalmatlanul a kancellár. "Első állomásunk a hadikikötő bejárata lesz. Felkészült?" "Természetesen"- hallatszott Karsten hűvös, nyugodt hangja. "Akkor induljunk!"- adta ki a parancsot a kancellár.

A hadikikötő bejáratát egy kis kapu zárta el. Karsten határozottan kopogtatott. Az ajtó résnyire nyílt, és egy katona feje jelent meg a nyílásban. "Erőt, egészséget, Karsten hadnagy! Miben lehetek segítségére ma este?" "Az őrparancsnokkal szeretnék beszélni." Pár perc elteltével előkerült egy alhadnagy. Karstennek nem kevés erőfeszítésébe telt meggyőzni, hogy engedje tovább a társaságot. Az írásos parancs kevésnek bizonyult, a végén még fenyegetések is elhangzottak, de végül az alhadnagy tisztelegve félreállt, és utat engedett. A kikötőben nem volt nehéz megtalálni a Meggydörgést. Egy móló mellett állt, egy hatalmas daru szomszédságában, mely jókora ballisztákat készült a fedélzetre helyezni. A hajóra feljutni gyerekjáték volt. A hajóőrség tagjai sorfalat alkotva tisztelegtek a látogatók előtt. Ragnar ismerte a parancsnokot. Svidin alhadnagy volt, megrögzött szőrszálhasogató, kellemetlen alak. És nem mellékesen gyűlölte Karstent. Ragnar mindezt elmesélte Merixnek is a raktárban, a felkészülés során. "Csak bízd rám a fickót, nem lesz semmi probléma"- mondta akkor Merix bizalmaskodó hangon. Ragnarnak nem tetszett ez a stílus, de visszafogta kitörni készülő haragját. A Kancellárra gondolt, és a tervre, amit végre kell hajtaniuk. Most csak ez számított, semmi más. Ha egyszer túl lesznek rajta, akkor talán... "Mi járatban vannak itt ilyenkor, Karsten?"- hasított egy kellemetlen, erős hang az éjszakába. Svidin gyanakvó tekintettel méregette Merixet, szeme villámokat szórt. Merix előadta a kitalált történetet a sahuaginok támadásáról. "Rendben, kiadom a parancsot, hogy azonnal induljunk!"- közölte rezzenéstelen arccal Svidin, azzal sarkon fordult, hogy intézkedjen. Ragnar Merixre pillantott, és elképedt: az alakváltó vigyorgott. "Mit csinálsz, te barom? Le kell szállítani őket!"- suttogta a kancellár Enwulf alhadnagy képében, és hangja remegése elárulta, hogy nagy erőfeszítésébe kerül türtőztetni magát. Ekkorra Merix is rádöbbent, hogy nagy bajban vannak. Hangjában alig leplezett kétségbeeséssel kiáltott a távolodó alak felé: "Svidin alhadnagy, Ön félreértett engem! Önöknek le kell szállniuk, az akciót személyesen én vezetem. Ez Germund kapitány kifejezett parancsa!" Svidin megtorpant. Egy örökkévalóságnak tűnő pillanatig mozdulatlanul állt, majd lassan megfordult. "Gondolom, erről írásos parancsa is van, Karsten? Ha kiderül, hogy átver, én isten bizony... "Svidin, fogja fel úgy, hogy kimenőt kapott ma estére az embereivel." Merix hangja most nyugodt volt és magabiztos. Svidin kifakadt. "Amikor sahuaginok veszélyeztetik a hajóinkat, a szolgálat mindennél fontosabb!" Szinte már kiabált, de Merix nyeregben érezte magát. "Svidin” - kezdte vészjóslóan – „ugye nem szándékozik direkt ellenszegülni a parancsnak? Tudja, mi vár Önre ezért?" Svidin ekkor végleg megtört. Intett az embereinek, és indulatos hangon szórta a parancsokat: "Őrség, levonulunk a hajóról! Ha Karsten hadnagynak szüksége lesz ránk, azonnal beavatkozunk!" Miután levonultak, a kancellár jelezte Merixnek, hogy hívassa a rangidős tengerészt. A szikár, őszes hajú, kecskeszakállas férfi Meron néven mutatkozott be. "Meron, azonnal indítsa el a hajót az Alsó-Kikötő felé!" - adta ki az utasítást Merix. A kancellár ismét odaszólt neki: "Nézze, az ott a gépház, ott van bent az indítópult és a konstrukt is, amit deaktiválniuk kell. Most pedig nyissák ki az ajtót, ahogy megbeszéltük." Az idegenek csapata felsorakozott a gépház ajtaja előtt. Ragnar az embereivel és a kancellárral egy kissé hátrább húzódtak, a terepet biztosították, nehogy valamelyik matróz túl közel jöjjön. Ragnar úgy látta, mintha bizonytalanság lenne úrrá a társaságon. A gnóm lány az ajtót próbálgatta, de zárva volt. Kérdő tekintettel nézett Karsten hadnagyra. "Ne nézzél rám birka szemekkel, én nem tudom kinyitni az ajtót! Most nekem kéne kinyitnom az ajtót? Közlegény, azonnal nyissa ki azt a kibaszott ajtót!" Merix hangja kétségbeesetten hasított az éjszakába. "Amatőr banda!" - dohogott magában Ragnar, miközben keze önkéntelenül is kardja markolatára tévedt. Ekkor könnyű érintést érzett a karján. A kancellár keze volt az. "Nyugalom! Majd én segítek nekik! Te csak a matrózokkal törődj.” Enwulf alhadnagy az ajtóhoz lépett, mormogott valamit, kezével tett néhány fura mozdulatot, majd visszasétált Ragnar mellé. Nem látta, amint néhányan az idegenek közül jelentőségteljesen egymásra pillantottak a háta mögött. "A neheze most következik" - súgta a kancellár. Az egyik nagydarab félork megpróbálta kinyitni az ajtót. Már nem volt zárva. Láthatóvá vált a pici szoba belseje, a műszerfal, és az előtte tornyosuló, vészjósló alak. Merix és a nagydarab beléptek az ajtón. Kisvártatva egy fura, gépszerű hang szólalt meg: "Ké-rem a kó-dot!" A Kancellár ekkor előrelendült, és becsapta a gépház ajtaját. Ragnar akcióra kész pozícióba helyezkedett. Néhány másodperc múlva dulakodásra utaló hangok szűrődtek ki a házikóból, majd Merix üvöltését lehetett hallani: "Valami birkózó-klopfoló nem tudna bejönni csend-gömbben?" "Kibaszott amatőrök!" - sziszegte fogai között Ragnar. Ám ekkor a másik gnóm, aki eddig visszahúzódva figyelte az eseményeket, odaszólt a gyengélkedő nőnek: "Bajtárs, nyisd ki az ajtót!" Az ajtó feltárult, majd abban a pillanatban, ahogy a gnóm belépett, be is csukódott mögötte. Fél perc sem telt bele, és az ajtó újra kinyílt. A kis gnóm jött rajta kifelé, elégedettségtől sugárzó arccal. "A konstruktot hatástalanítottuk. Az indítókristály a helyén." Katonásan pattogó szavait a kancellárnak intézte, de Ragnar figyelmét nem kerülte el, ahogy lopva társai felé pillantott. "Legalább egy hozzáértő akad közöttük" - gondolta, és hegyeset köpött a fedélzet padlójára. „Eddig megvolnánk, de messze még a hajnal!”