Kedves Naplóm!

Tartozok egy vallomással. A legutóbb nem voltam teljesen őszinte Hozzád. Írtam arról, hogy Dawkins úr mit össze- szerencsétlenkedett a pénztárcájával az utolsó kapunál, a Laberith palota udvarában. Nos, ez a jelenet valójában nem történt meg, csak az iránta érzett ellenszenvem hatására lódult meg kissé fantáziám. Kérlek, bocsáss meg. Cserébe elárulok egy titkot… majd kicsit később. Most legyen elég annyi, hogy Geldeeris úr végül is igen sokoldalú személyiségnek bizonyult, aki a kulisszák mögül tökéletes karmesterként fogott össze bizonyos szálakat a legnagyobb diszkréció mellett. Legyen elég annyi, hogy még Villám barátom - kinek paranoid megnyilvánulásai közismertek voltak a csapaton belül – sem gyanakodott semmire a kancellár úr intencióit illetően. (Remélem, kedves Naplóm, sosem fogsz Villám kezébe kerülni, nagyon szégyellném magam a leírtak miatt, de hát ez az igazság…)

Hadd térjek azonban vissza arra a bizonyos éjszakára a Laberith palotában. Mint említettem, Nazzodot és Dawkinst pár lépés után szem elől tévesztettük. A minket kísérő őr határozott mozdulattal terelt bennünket az alagsorba vezető lépcső felé. Lentről ínycsiklandó illatok szállingóztak felénk, és hallottam, ahogy Belfegor gyomra megáradt hegyi patak morajlását idéző hangokat hallat. Bennem is ekkor tudatosult, hogy a nap eseményeinek zűrzavarában elfeledkeztünk a legfontosabb dologról…

Lent egy tágasabb szobába érkeztünk, egyik végéből nyílott a börtön (őröket az ajtó előtt nem láttunk, ez kicsit fura volt), a másikból pedig a konyha előtti kisebb szoba. Amint a kisebb szobába léptünk, kísérőnk elbődült, mint egy éhező bölény:

„Irén! Hallod-e? Hoztam pár vendéget. Aggyál már nekik valami enni-innivalót, de igyekezz ám, mert összekócolom a fodrokat a szoknyádon!”

„Majd összekócolom én a maradék fogaid a pofádban a sodrófával te semmirekellő pernahajder!” – hallottuk – feltehetően – Irén hangját a konyhából. Az őr idióta vigyorral arcán, szó nélkül magunkra hagyott bennünket.

Nem sokat teketóriáztunk, tudtuk, hogy a hosszas tervezés az akció legnagyobb ellensége. Miközben Merix köhögőrohamot imitált (vagy ki tudja, kb. fél liter turha tényleg kiszakadt belőle – gondolom a sok és minőségi dohány intenzív pusztítása is közrejátszhatott ebben) én gyorsan Csendzónát varázsoltam, így már bátran megbeszélhettük a továbbiakat, és varázsolhattunk is hallhatatlanul.

Apropó, Merix. Bőrváltó barátunk egyszer csak elsápadt, majd Alicia szakállát fixálva, makogó hangon előadta: „Alicia, rossz előérzet tört rám ismét. Ha sárkányszobor kerülne ma utunkba, semmiképp se essél neki. Látomásomban megelevenedett a szobor, és szörnyű bajba keveredtünk.” Alicia szórakozottan simogatta arcszőrzetét, szeméből pedig azt olvastam ki, hogy számára ez volt az elmúlt időszak legjobb híre. Úgy tűnik, sorsunk mindenképp utolér bennünket. Az Apostolt talán elkerüljük azáltal, hogy Nazzodot küldtük Dawkins-szal, erre most itt lent Métely szoborba fogunk botlani… szörnyű!

A tapasztalat szerint a legegyszerűbb taktikák szoktak a leginkább beválni, ezért úgy döntöttünk, hogy Láthatatlanság Gömbben, Csend Gömbben, Kipp-Kopp varázslattal behatolunk a börtönbe, és leütünk mindenkit (egy gyors hallgatózással kiderítettük, hogy az őrök valahol bent vannak, és éppen suszterultit játszanak nagy beleéléssel – a két pengeeszű bugbeart az sem zavarta, hogy ezt a játékot alapvetően hárman játsszák). No de nem akarok nagyon tudálékosnak tűnni, kedves Naplóm, ezt a szerepkört mindig meghagytam Villám barátomnak.

Egy szó, mint száz, a terv tökéletesen működött, a két szerencsétlent úgy sikerült meglepnünk, hogy felpillantani sem volt idejük a lapjaikból. Az ajtót visszazártuk magunk mögött, és mielőtt folytattuk volna a behatolást a kripta felé, még gyorsan szétnéz- tünk a négy cellát magában foglaló börtönblokkban is, de egy büdös koboldon és goblinon (aki nem Dim volt – ugye emlékszel még, kedves Naplóm, miért fontos ez?), valamint egy rossz bőrben lévő emberen kívül semmi érdekeset nem találtunk.

A kriptába vezető lejáratot a ravasz háziak gondosan elzárták egy titkosajtóval, de természetesen rajtam nem foghattak ki. Fél perc alatt megtaláltam, és már nyitottam is ki. Időközben Villám jelezte, hogy üzent neki Dawkins. Praeth (a Laberith-ek kancellárja), Ascal (ő a meghívó) és Dareth (őt Dawkins sem ismeri) társaságában van, tárgyalnak. Azzal akarják megbízni, hogy buherálja meg Innuvindil asszony hajóját (nyilván az íratlan szabályok messzemenő figyelembevétele mellett). De nem volt idő sokat elemezgetni ezt az információt, lendületesen folytattuk a behatolást a kriptához vezető folyosón, amíg egy masszív kőajtó nem állta utunkat. Belfegor ment elől, én utána, mögöttünk pedig a többiek, mágia felderítéssel (Villám barátom), láthatatlanság látással (Merix, a kissé instabil). Ilyen támogatást érezve magam mögött, magabiztosan szólítottam fel félork társamat az ajtó kinyitására. Vesztünkre. Ahogy a Bíbor Penge teljes súlyával nekifeszült az ajtónak, vakító energiasugár csapott le ránk, komoly égési sérüléseket okozva bennem és Belfegorban. A sokkból felocsúdva Merix rosszalló hangját hallottam: „Hát nem nézted a mágiát? Mi volt ez a villámlás? Mit csinálsz, Villám?” „Hát látok! Érted? Villám-láss, haha!” Valahogy nem éreztem őszintének a vihogást, és Villám szemébe nézve sem a felhőtlen öröm jegyeit fedezhettem fel. Szerencsére akadt zsákjaink mélyén néhány gyógyító varázspálca, amikkel elsősegélyben tudtuk részesíteni magunkat. Belfegor ezután érthető idegességét az ajtón vezette le. Nagyot bikázott a kőmonstrumba, de a segítségem nélkül ez kevésnek bizonyult volna. Az én tolóerőm is kellett ahhoz, hogy végre folytatni tudjuk utunkat.

Miközben lépcsőkön haladtunk lefelé, Villám ismét értesített bennünket Dawkins újabb üzenetéről. E szerint Dareth nagyon gyanús, még akár az Apostol is ő lehet. Még ennél is nyugtalanítóbb volt, hogy Dawkins szerint van egy beépített emberük. Hmm…

Néhány további lépcsőfok után megérkeztünk egy nagyobb terembe, ami csakis a kripta lehetett. Merix felrepült, Belfegor gonoszt keresett, én pedig meresztettem a szemem, mert ehhez értek. Több furcsa kinézetű szobrot fedeztünk fel, amelyek ülő pózban helyezkedtek el a kőből emelt sírhelyek fedőlapjain. Humanoid harcosnak tűnő alakokat ábrázoltak első pillantásra, de az arcuk nem emberi volt. Ahogy nézegettem őket, hirtelen olyan érzésem támadt, hogy egyáltalán nem is szobrokat tanulmányozok… Villám is nyugtalan volt: „Ha nem lennének ilyen nagyok, akár még gargoyle-ok is lehetnének… Azok ilyen félsárkány szerű lények, ha nem tudnátok.”

„Nem érzek gonoszt a közelben” – szólalt meg pár pillanat múlva Belfegor. „Mágia sincs, se láthatatlan ellenfél” – jelentették a többiek is. Sajnos az indítókristálynak sem leltük nyomát. Viszont találtunk egy újabb, lefelé vezető járatot. Rövid lépcsőzés után a fentihez hasonló terembe érkeztünk. Itt szintén több szobornak tűnő lényt találtunk. Váratlanul Belfegor izgatott hangját hallottuk: „Az egyik sarok felől gonoszt érzékelek!” „Ott lesz az igazi kincs!” – jegyezte meg Alicia, leplezetlen örömmel hangjában. Közelebb érve láttuk, hogy a sarokban egy pici kápolna kapott helyet, amelyben egy ismerős szobrot fedezhettünk fel: szinte a pontos mása volt a wintervale-i katakombában illetve az Állhatatosak fészkén elpusztított szobroknak. Azonban ez a szobor egy picit mégis más volt. A sárkányalak tökéletesen kidolgozott, egészen életszerű volt. Talán túlságosan is az. A szobor előtt egy vérbe fagyott test hevert, minden kétséget kizáróan valamiféle sötét rituálé áldozata. Testrészei természetellenes pozíciókba tekeredtek, tépett ruhadarabjait feketére festette az alvadt vér. Szörnyű előérzetem támadt, Merix szavai távoli, tompa morajlásnak tűntek csupán: „Ezt a szobrot láttam… igen… Alicia rárontott, ütni-verni kezdte, sőt, még varázsolt is valamit… ekkor azonban… ekkor… Életre kelt a szobor!”

---------------------------------------------------------------------------

NPC-k, helyszínek, akiket/amiket megismertünk / hallottunk róla

"Széllel Suttogók" Hercegsége
----> Hét Kapitányság:
-----> Nyugat, Kelet, Észak, Közép, Szigetvilág, Mélyek, Gnómok
------> NY, K, É, Kö -> Orgalos
------> Szigetvilág -> környező kis szigetek
------> Mélyek -> vizielfek birodalma északra
------> Céh -> gnómok közössége

*Tenger Mesterei + Sellős Kulcs = Ország Ládája (Lobogó + Jogar)
*Mesterek = patríciusok és nemesek kb. 200-an (választójoguk van)
*Vízköpők Szirtje
*Vén Kormányosok céhe ellenőrzi az íratlan törvények betartását

Koulton Brightwind - az előző herceg

***A versenyzők***
->Shi'landra Brightwind - Koulton vér szerinti lánya, a hercegi címért küzd; 15 éve nem látta senki Orgalos-on
->Ascal Laberith, Nyugat kapitánya; támogatói: Nyugat, Kelet, Szigetvilág, Rémcápák Hercegség, Lyrandar Ház (titokban)
->Keshira Innuvindil, Észak korábbi kapitányának özvegye; támogatói: Piritar, Thuranni Ház (titokban)

Zanert Laberith - Nyugat kapitányának unokaöccse, a Mennydörgés fedélzetmestere, az indítókristály birtokosa

A Laberith kastély:
-> kb. 50 őr, a tisztek a nehezebb ellenfelek
-> Ascal+kísérete: komoly erő (fél tucat magasan képzett harcos + 1 varázshasználó)
-> Faye ir'Lyrandar és kísérete
-> Praeth Gondel, a Laberith-ek kancellárja, ő fogadja Dawkinst
-> Jardan Tunkhel, Szigetvilág kancellárja
-> Saerth Traggand, Kelet papja (Blood of Vol)

-> Emil Kolberkoln, a Rémcápák hercegi családjának tagja

Geldeeris Fizzleginger - ex-kancellár

Skyler Dawkins - Az Állhatatosakhoz beépült titokzatos ügynök

Telgar - az Állhatatosok vezetője, hobgoblin pap, az Árnyjátékos híve

Urlen Sparlek - egykori mágus, az ő egykori székhelye volt Éjszurdok.

Az Állhatatosak katonái (zárójelben: a Laberith-estélyen ki kit játszott):
Sovreg - human (Alicia)
Joric - halfling (Villám)
Ninik - halfling (Verna)
Gruttag - hobgoblin (Merix)
Rugbah - ork (Nazzod)
Urghat - ork (Belfegor)

Kampókéz - a Rémpatkányok egykori vezetője

Apostol - Dawkins karizmatikus elf férfinek látta

Glinklodink Wobbledwadle - Piritari alkimista céh vezetője