136-138. Alkalom
Helyszín: Göd, Mediterrán luxusvilla, 2013. november 22-24.
Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor

Csetepaték  a mélyben
- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

ld. térkép: Devron tornya L2 

YK 1010, Barrakas (VIII.) hó 9., Devron tornya melletti kobold fészekben

(Egy kis visszamesélés:) A kobold pofa odaszaltózott az ajtóhoz,  valamit matatott a lábával a padlón. Igen érdekes mozdulat volt, csak közben elfelejtette, hogy ott áll mellette Verna egy bikacsökkel a kezében. Puff. A kis gnóm lány pontosan tarkón találta a hüllőlényt, aki zsákként rogyott össze. Láttam, hogy itt már sok izgalom nem lesz, ezért visszaballagtam a korábbi terembe, hogy elálljam a kijáratot, ha esetleg a köztes terem őrei arra próbálnának távozni.

A gnóm lány elindult, hogy megnézze, mi van abban a teremben, ahol még nem jártunk. Rutinszerűen átlépett egy veremcsapdát, majd belépett a barlangba. Rögtön jobbkézre egy balkon emelkedett ki a sziklából, s Verna menekülő kobold lábak hangját hallotta mögüle. Kikiabált nekem, hogy segítsek felmászni, majd a koboldok után indultunk.

 A kis szűk szervízjárat nekem túl szűk volt, hogy rendesen tudjak szaladni benne, de a tolvajlány úgy futott, mint egy nyúl. Sőt, mint két nyúl. Hamarosan utól is érte a négy menekülőt, akik éppen nagyban csákányoztak valamit. Verna - biztos, ami biztos alapon – nem ment közelebb, hanem elővette a számszeríját, s mellbelőtte az egyik építészt. A többiek erre még vadabbul dolgoztak, s bár egyet még a gnóm leszedett a többiek még időben beomlasztották a járatot.

A többiek közben megkezdték az elfogott kobold, Fürge Ropáz kihallgatását. Megtudtuk tőle, hogy a barlangrendszer főbb járatait ők nem is használják, hanem külön szűk járatrendszert hoztak létre maguknak. A kis folyosók a lakókamrákhoz vezetnek, ahol sok kobold él az Eszes Gurigó irányítása alatt.

Ez utóbbi egyén a főnök, tud varázsolni, ijesztést, hálót, meg büdös felhőt. Van valami harcos koboldfajzat is (neve: Roxor), ha kicsi a baj, őt hívják. Kedvenc taktiájuk, hogy verembe csalják az ellent aztán fenntről agyon fúvócsövezik, meg dobálják. A csapdakészítéshez nagyon értenek; a piros kövek is titkosajtót jelölnek a falban.

Ennyi információ elég volt a többieknek, hogy nekiálljanak felszámolni  a koszfészket. Verna ment elől, lelőtt egy őrszemet, majd haladt tovább. Erre nagy riadalom támadt, még maga Gurigó is megjelent, pukkantott egy nagy bűzös felhőt, majd jól leomlasztották a járatot. (Villám utólagos megjegyzése: Gurigó fekete színű kromatik kobold volt, ereiben sárkányok vére folyik)

Csapatunk visszavonult a folyosókról, és inkább vártunk addig, amíg a tolvajlány felderít mindent, amit lehet. Nagyjából feltérképezte az alagútrendszert, közben mi aggódtunk, hogy nehogy elárasszanak minket vízzel, de aztán kiderült, hogy ilyet nem tudnak. Minthogy Ropáz nem tudott több értelmeset mondani, Villám leszúrta, s kiadta a jelszót, hogy irány a tavas barlang.

Átmasíroztunk a szomszédba, ahol egy nagy természetes barlanga jutottunk tele vízzel és sziklával. A vízből – amelyet egy csatornaszerű járaton keresztül táplált valamilyen kicsiny folyam - három sziget és egy ezüstösen csillogó tíz láb magas obeliszk emelkedett ki, rajta valamilyen írás. Az oszlop tövében a víz alatt, mintha valamilyen nagyobb méretű tárgyak lettek volna lerakva. Villám leellenőrizte a mágia jelenlétét, és azt találta, hogy több aura is van az oszlop körül nagyobb és kisebb sugárban is; szakrális és arkán varázslat az evokáció iskolából.

Alicia szerint az Ezüst Láng egyháznak lehet ez egy speciális emlékhelye; mindez a korábbi kutatások alapján kézenfekvőnek hallatszott. Nazzod elkezdte felderíteni a szárazföldet, átment a barlang másik oldalára, s meg is találta az elf nyomát, amint kifelé haladt a teremből.

Egy idő után meguntam a tökölődést, és bedobtam egy követ a tóba. Hirtelen nappali világosság gyúlt az obeliszk körül és felszíni fényesség árasztotta el a termet. (A papnő szerint nappali világosság varázslat). Itt az idő egy kis vizeskedésre gondoltam, s az alvópáncélomban beúsztam a legközelebbi szigetre. Kis hezitálás után Nazzod is követett, ő olyan magas volt, hogy lábujjhegyen állva, éppen ki tudta dugni az orra hegyét.

Megnéztük  a szigeteket. Mindegyiken találtunk egy nagyobb dobozt, az alján kulcs alakú bemélyedéssel,  a kulcslenyomat alakja kicsit más volt mindegyiken. Ezután beúsztam az obeliszkhez, s ott is körülnéztem. Az oszlop tövében koporsók voltak lesüllyesztve a víz alá, a tudorok szerint korábbi nagyhatalmú őrzők tetemei lehetnek benne örök nyugalomra helyezve.

Közelről már az oszlop véseteit is ki tudtam silabizálni; sorra lediktáltam az írásjeleket a mágusnak, aki fejben gyorsan összerakta a harcosok imáját:

„Adj erőt, hogy tovább bírjam, mikor elfog a gyengeség,
 Adj erőt, hogy futni tudjak, mikor a fáradtság gyötör,
 Adj erőt, hogy nevetni tudjak, mikor lelkem bánat üli meg,
 Adj erőt, hogy kitartsak, mikor rám tör a rettegés,
 Adj erőt, hogy letegyem kardomat, mikor a harc véget ér.” 

Gondoltam, hogy ez pont nekem szól, hát jó hangosan elmondtam én is. Erre az obeliszikből erős pozitív energihullám csapott át rajtam. A jóleső bizsergés után hatalmas bátorság öntött el, úgy éreztem legyőzhetetlen vagyok. (OOC: +1 attk; +1 save against fear)

Gyorsan még közelebb úsztam a monumenthez, hogy átnézhessem, hátha találok még valamit. Még karnyújtásnyira sem értem, amikor három hatalmas alak képe, és egy felirat jelent meg az oszlop körül. Az első kép egy teljes lemezvértes alakot ábrázolt, pajzsán az ezüst láng szimbólumával. A második egy díszruhás figura volt, kezében egy ezüst láng szimbólummal. Az utolsón egy fehér kámzsás férfi állt, szintén szent szimbólummal. Ez egy evervátor lehetett! A felirat egész egyszerűen csak annyit mondott, hogy:

"Dicsőség a hősöknek.
Segítség az élőknek."

Villám szerint ezek az alakok stilizált ábrázolások voltak, s akár enervátorok is lehettek. Biztos, ami biztos átkutattam az obeliszket, s egy kazettában találtam, egy ezüst fény kenőcsöt, és pár tekercset (lesser restoration, cure disease, remove fear). Ez lehetett a segítség, amit az írás említett.

Minthogy látható módon másfelé nem vezetett út tovább, ezért szép lassan mindenkit átszállítottunk Nazzoddal a szigetekre. Verna talált is mindegyik földkúpon egy-egy rejtekajtót, ahonnan járatok indultak a mélybe. Kis feldertés után világossá vált, hogy mindegyik folyosó ugyanoda vezet, így hát felsorakoztunk és elindultunk, hogy felderítsük a régi romot odalenn.

/Nagyon OOC: Villám lelki társa sending stone-os üzenetet kap: Bencéék országos 6. helyen végeztek a Bolyai matekversenyen./

Délre haladtunk az út kanyargását követve, amíg el nem jutottunk egy mágiával védett vasalt ajtóig. Az ajtón három zár volt látható. Itt aztán megállt a tudomány. A tolvajlány vizsgálta jobbról, vizsgálta balról, majd kijelentette, hogy nincs rajta csapda. Ugyanakkor a látók szerint komoly varázslat őrködött azon, hogy erre ne lehessen csak úgy átsétálni. Arra jutottunk, hogy majd akkor jövünk vissza, ha meglesznek a kulcsaink, és inkább megnézzük, mi van arra, amerről a tavakot tápláló folyamocska érkezik.

Visszamentünk, s rövid víz alatti szakasz után egy újabb barlangba jutottunk, ahol az egyik parti sziklafalban nagy ajtónyílás jelezte, hogy helyes nyomon vagyunk. Kimásztunk, és a druida meg is találta az elf nyomát, úgyhogy már biztosak voltunk a dolgunkban.

Harminc láb lépcső következett lefelé, majd egy folyosó után alig álcázott rejtekajtón átlépve egy mesterséges szobába jutottunk. Négy hatalamas rémmedve vicsorgott ránk, szerencsére kitömött állapotban. Az egyik fejében találtunk egy járvány eltávolítása tekercset. Mást nem, csak lomokat tárolt itt a korábbi tulajdonos.

Három ajtó vezetett tovább, mi azzal próbálkoztunk, mely a bejárattól jobb kézre esett. Ez valami speciális, szakrális célokat szolgáló szobába vezetett, melynek a padlóján enyhén mágikus rombusz szerű vörös festményt találtunk, körülötte emberfejeket mintázó négy szoborral. A teremből egy nagy és egy kicsi ajtó vezetett tovább. A kőarcok – melyek Alicia szerint  a Keeper-t ábrázolták – mind a nagyobb ajtó irányába tekintettek. (Villám magyarázata: a Keeper a Sötét Hatok tagja, a Halál és Pusztítás Ura, a Falánkság és Mohóság atyja - ábrázolása: kövér ember, csontsárkány vagy lich)

A gnóm felderítő szerint a fejeket el lehetett forgatni ezért nekiveselkedtünk druida barátommal, és kicsi erőlködés után minden arcot a rombusz felé fordítottunk. Fel is izzott a mágikus rombusz, de senki nem mert a területre lépni, ezért hagytuk kialudni a fényességet.

Mind a kettő ajtó nyitható volt, úgy döntöttünk felfelé indulunk először. Rövid séta után egy szentélybe érkeztünk, ahol a Keeper kőoltárt darabolták több felé ismeretlen kezek. A sötétbarna foltok a falon arra utaltak, hogy valaha nagy csata dúlt itt. Egyre több jel mutatott arra, hogy az Ezüst Láng harcosai nem véletlenül jártak erre.

Visszamentünk a szoborfejes terembe, s onnan lefelé indultunk. Egy hosszú folyosó indult, melynek oldalait fényesre csiszolt fémlapok borították, melyek tükörteremmé változtatták a járatot. A végét dupla ajtó zárta el. Verna nyitotta ki. A mögüle kiáramló hideg levegő a csontunkig hatolt, s sírok hűvös lehelletét fújta az arcunkba.

Egy hatalmas terembe jutottunk, mely nagy kőkockákkal volt tele, rajtuk fém pánt és az Ezüst Láng jele. Merix szerint a kőtömbökön szakrális mágia jelezte, hogy nem egyszerű építőkockákról volt szó.

Beljebb léptem, s hírtelen földöntúli szépségű női énekszó töltötte be a termet. Teljesen a hatása alá kerültem. Arra tértem magamhoz, hogy Villám varázslövedékeket ereget egy fantomszerű lény után, Nazzod és Merix összevissza rohangál, Alicia pedig felém integet. „Gyere ide! A mágiám megvéd tőle!” Villám szerint ez egy kripta énekes.

Kábult voltam, de engedelmeskedtem. Őrült bújócska kezdődött. A női fantom össze-vissza repkedett a sziklakockák között, s próbált minket dalával elkábítani. A boszorkénymester és mágusunk varázslövedékekkel bombázták. Mi fegyverforgatók pedig igyekeztünk úgy helyezkedni, hogy esélyünk legyen beleütni az elsuhanó testbe.

Papnőnk úgy helyezkedett, hogy óvó bűvköre minél nagyon területen megvédjen bennünket, de a furfangos fantom többször is kijátszotta a taktikánkat. Végül sikerült leteríteni, alapvetően a gnóm varászló mágikus nyílvesszői terítették le. Közülünk nem nagyon sérült meg senki.

A csata után körbenéztünk, s a hozzáértők azt állapították meg, hogy ez egy sírhely, amelyben Devron felesége, egyéb családtagjai és rokonai fekszenek. Minden jel szerint az Ezüst Láng lovagjai pecsételték le  a tömböket, hogy megakadályozzák, hogy élőhalottként újra megjelenjenek az elhunytak. Sajnos a fém hevederek nem mindent tartottak odabenn.

Visszaballagtunk a rémmedvés terembe, ahol Nazzod ismét felfedezte az elf nyomait. Ezúttal a bejárat melletti másik ajtót választottuk. Egy lépcsőház jellegű terembe vezetett. Szépen lesétáltunk a lépcsőkön. Odalenn találtunk egy titkosajtót, ami egy kőlap darabkákkal teleszórt terembe vezetett, melynek közepén egy kút ásítozott.

Rövid mágiaérzékelés után Villám nekiállt összeszedni azokat a cserepeket, amelyek varázslatot sugároztak, s kis kirakózás után egy élőhalott megállítás és egy lassítás varázslatot tartalmazó cseréptáblát rakott össze.

A kútban Merix mindent látó szeme észrevett valami tárgyat, ezért leeresztettük egy kötélen, hogy hozza fel. Nagy örömünkre, mikor feljött egy kulcsot tartott a kezében. Megvan a háromból az egyik! Áldassék Dol Dorn neve.

Ezek után egy járat maradt még felderítetlen a medvés teremből, azt kezdtük el bejárni. Az elől haladó Verna egy goblin árnyat látott egy ajtó mögött eltűnni, majd retesz csikordulását hallottuk. Felfedeztük, hogy a folyosó mindkét oldalán apró lőrések szakítják meg ütemesen a falat.

Ezek után  az ilyenkor szokásos diplomáciai tárgyalások következtek. A boszorkánymester hasztalan próbált a négy őrt álló goblin lelkére beszélni, miközben Verna felderített egy járatot, amely bal kéz felé indult.

Egy nagy termet talált tizenkét megrongálódott szoborral,  talapzatukon irással, mely hasonló volt, mint a kriptában. Felderítőnk látott még egy kőemelvényt is a terem közepén, ami Ezüst Lángos szövettel volt letakarva, rajta kőtábla valamilyen írással. A tolvajlány talált még egy kivezető folyosót is a teremből, mely kettéágazott, s az egyik járat be volt omolva. A másik irányban folytatódott a folyosó tovább. 

Közben a tárgyalások kudarcba fulladtak, s elkezdődött a behatolás. A boszorkánymester szétlőtte az ajtót, a goblinok kilőttek pár ártalmatlan nyílvesszőt, mi pedig beljebb nyomultunk.

Az elsőhöz hasonló megoldással újabb lőréses védműszakasz következett, melyben a támadó nyílások mögötti szűk oldaljáratokba különböző szobákon keresztül vezetett az út. A védmű rendszer végén nagy duplaszárnyas ajtó zárta el a továbbhaladás útját.

Miközben mi Nazzoddal próbáltunk goblin foglyot szerezni addig Alicia, Verna és Merix már az ajtót nézegették, hogy hogyan tudnának behatolni. Szerencsére sikerült őket meggyőzni, hogy várjanak picinkét, még kivallatjuk az egy életben maradt őrt.

Tomor azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, s a „kezelés” hatására inkább kilehelte a lelkét ezért maradt az erőszakos út.

Berúgtam a nagy duplaszárnyas ajtót, s egy hatalmas terem tárult a szemem elé, tele Ezüst Lángos szimbólumokkal. A padlóban a bejárattól nem messze egy pallos méretű kard formájú bemélyedésen álldogált az egyik goblin. Még vagy egy tucat társa is vele volt, páran a teremben található hét láb magas fém oszlopokat használták fedezéknek.

Ezután tűzpárbaj következett, ami határozottan a Merix – Verna páros javára dőlt volna el, ha az ellenség főnöke nem varázsol egy hálót ránk a bejáratba. Nem baj, harcoltunk már így a sárgavérűek főhadiszállásán. Denevérek jöttek akkor is, most is, mert néhány goblin – köztük a főhé is – bőregérré változtatták magukat.

Alapvetően evvel sem lett volna semmi baj, hiszen a papnő és jómagam elég jelentős erőt képesek voltunk feltartani, ha taktikailag jól védhető hadállást – például egy ajtónyílást – tudunk elfoglalni. Merix azonban – nem először – elkövette azt a hibát, hogy az első sorból tüzelt az ellenségre, ami néhány denevérharapás formájában bosszúlta meg magát.

Én a mágikus ragacs szorításában lassan haladtam előre, s csak akkor tudtam az első sorba verekedni magam, amikor Villám hátulról leégette a mágikus fonalakat. Közben papnőnk is több merész taktikai manőver végrehajtására kényszerült, hogy az elgyöngült boszorkánymestert magához térítse. Az egyik mozdulatnál nem figyelt eléggé, s egy denevérgoblin nagyon harapott a vállába, mi több egy rántással a földre taszította. Kezdett melegedni a helyzet ...