134. Alkalom

Helyszín: ???.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor

  Gyík küldetések

- szemelvények Nazzod visszaemlékezéseiből -

ld. térkép: Devron tornya L1

 YK 1010, Barrakash 8, reggel, Gyíkfalu a katakombák mélyén, majd Barrakash 9 Devron tornya

- Összegezzük tehát, amit tudunk. Villám fontoskodva pislogott ki okuláréja mögül. - Itt van ez a sötét elf, valószínűleg Umbra követője...

- Az ki is? Valami óriás hadúr? - próbálta csillogtatni felszínes tudását a papnő.
- Kedves Alicia, Umbra egy misztikus erő, a xen'driki Sárkány-háború elől a föld alá menekülő árny-elfek spirituális vezetője. Azonban Mordath professzor, a téma kiemelt szakértője sem tudott további részletekbe  bocsátkozni ezen entitást illetően. Persze a professzor úr óráin nem igazán fordult meg egyikőtök sem, ugye, khm.  - pillantott körbe szánakozva a varázsló.

Belfegor mentségére szólva némi bűnbánatot próbált erőltetni az arcára.  Merix ellenben csak vállat vont, köpött egy nagyot a sátor kijárata felé és mélyet szívott a pipájába. Azt hiszem,  néha elfeledkezik róla, hogy női alakot vett magára. Vagy legalábbis nem zavarja abban, hogy úgy viselkedjen, mint  egy utolsó, alpári mocsári-bivaly pásztor. 

- Ez a tény összecseng a sebesült történetével, - Villám láthatóan hozzászokott már a boszorkánymester viselkedéséhez, mert nem tört meg előadása lendülete - miszerint aberrációkkal csatáznak a föld mélyén és az  ellenük vívott harchoz keresnek valami nagyhatalmú fegyvert. Ennél a pontnál önkéntelenül felmordultam, mire Villám kérdően rám nézett. Végül nem én, hanem Verna törte meg a csendet.
- Lehet, hogy hazudott. Annak ellenére, hogy Alicia a biztos haláltól mentette meg, folyamatosan  titkolózni próbált.
- Elég átlátszó módon, - jegyezte meg kissé megvető mosollyal az ajkain Alicia. A sötétség varázs, amivel próbálkozott, meg egyenesen nevetséges volt. Láttátok az arcát, amikor rájött, hogy mindenki továbbra is ugyanúgy  figyel, mintha mi sem történt, volna? Ha-ha!
- Mondjuk előtte elég jól kibújt Belfegor fogásából, azt meg kell hagyni, - emlékeztettem őket.
- Sikamlós volt, mint egy magát kellető kurtizán, - mentegetőzött Belfegor.
- Ja, de az is lehet, hogy sok volt a borókapálinka, amit a falusiak hoztak, nem? - mosolygott kajánul Verna.
- Legközelebb basszatok hátba egy alabárddal, ha esetleg azt venném a fejembe, hogy Verna megmentésére induljak  bárhová is - morgott félork barátom. 

A kitörő kuncogást Villám sipító hangja szakította meg: - Nincs sok időnk, holnap kora reggel indulunk. Talán, ha visszatérnénk a tárgyra. Egyelőre fogadjuk el az elf  történetét igaznak. A közelben fekvő romok mélyén kutattak egy nagyhatalmú mágikus kard után, egy nagyobb  expedíció élén, amiben voltak varázshasználók is. A főcsapat a legalsó szinten tábort vert, ő pedig egy felderítő  csapat tagjaként a fenti szinteken kutakodott, amikor élőhalottak támadták meg őket.
- Amit elmondott, azok alapján ghastok, - vetette közbe Alicia.
- Úgy van, - bólintott Villám. szétverték az árny-elfek csapatát. Hősünk elszakadt a csapattól és egy ideig  bolyongott a katakombákban. Visszafele a ghastok miatt nem mehetett. Egyszer csak elért valami vízzel teli termet, ott úszott amíg rábukkant egy nagyobb barlangra. Ekkor ütöttek rajta a koboldok. Menekült és elvergődött valahogy  a falusi őrjáratig. Ysorgoss azt állítja, hogy az elfünk leírása alapján beazonosította, melyik romról van szó és odavezet minket. A kardért cserében megmutatja merre mentek Verna megmentői. 

- Elég soványka, - dünnyögte a boszorkánymester.
- Az a kard jobb helyen lesz Dol Dorn kiválasztottjának kezében!, - dörögte Belfegor.
- Ha egyáltalán van ott valami pár rozsdás szaron kívül, - legyintett Merix. - Persze nézzük meg, nekem sincs jobb  ötletem, - visszakozott gyorsan, látva Belfegor elkomoruló tekintetét.
- Keltissel megbeszéltem, hogy itt marad túsznak, ahogy a főnök kérte, - folytatta Villám. - Tulajdonképpen ő  ajánlotta fel, nem fűlött igazán a foga sötét romok mélyén kutakodni.
- Cubák is marad, - a felhúzott szemöldököket látva sóhajtottam, - nem sok esélye lenne ott elfek és koboldok közt a korom sötétben. Vigyáz Keltisre.
- Mi lesz, ha belefutunk az elf barátaiba? - Villám szeretett mindent alaposan körbejárni. - Legalább a nevét  tudjuk meg, jó, Alicia? 

*** 

Yssorgos lassan távolodó alakja után néztem.
- Akkor bemegyünk? - mordult Belfegor a varázslóra.
Villám még mindig a kőtábla előtt gubbasztott, száján hang  nélkül formálódtak a szavak, ahogy koncentrált a feliratra.

Hosszú órákat vándoroltunk, mire elértük az egykori torony romját. Keresztülcaplattunk valami vérgyümölcsfa ligeten, ami Merix szerint közepes transzmutáció mágiát sugárzott magából. A fák szomszédságában egy vízesést és egy kis tavacskát láttunk. Verna már mesélt erről a figyelemre méltó helyről, melyet magányos sétái során fedezett fel.  Megérzései nem csaltak. Bár ekkor még sejtettük, de később kiderült, hogy ez a vízesés rejti a Khyberből kivezető utat. Továbbhaladva átkeltünk egy hídon is. Menet közben Villám és Alicia a főnököt faggatta, aki hosszasan mormogott és néha hevesen gesztikulált is. Egyszer megállt és a poros  földre rajzolt egy meglepően használhatónak tűnő térképet úticélunkról. A romok egy elhagyott ork erőd része  voltak, amiben állítólag pár éve koboldok vertek tanyát. 

- Az Ezüst Láng állította ezt a táblát - törte meg a csendet Villám. Mindannyian felé fordultunk várakozóan.
- Jolan  Sol a birodalom 872. évében. Jelentőségteljesen ránk nézett. - Persze fogalmatok sincs mi történt akkor, igaz?
- A likantróp háború - vágta rá Alicia szélesen mosolyogva. Hahh! Figyeltem Brackett tanár úr óráján!
- Épp megjött mi? - dörmögtem az orrom alá, de valószínűleg kissé hangosan, mert épp csak el tudtam hajolni egy  nagyobbacska szikla elől.
- Igen, a likantrópok elleni hadjárat. - Villám átszellemült a gondolattól, hogy valaki minimálisan is képben volt  a témát illetőleg. - Az Ezüst Láng mindig is a totális megoldások híve volt. Jolan Sol egy bulldog makacsságával  űzte-hajtotta áldozatait. A tábla szerint ebben a toronyba szorították sarokba Devront, a Szemfényvesztőt hosszú  hajtóvadászat végén. Devron számos, elmondhatatlan gonoszságot művelt, erre nem igen térnek itt ki, igen,…aha.. - silabizálta a táblát Villám.
- Megölni nem tudták végül. Az Enervátorok, életük árán le tudták annyira gyengíteni Devront, hogy bebörtönözhessék a föld mélyébe. Biztosítékként itt hagyták Krell kardját, meg három papot, akik  együtt, egyetértésben tudják azt hordozni, ha esetleg kiszabadulna a gonosz Szemfényvesztő a börtönéből. A papokat  aztán időről-időre újraküldték. Hát ennyi, - sóhajtott végül nagyot a gnóm.

- Szóval mégis van kard! - nézett körbe diadalmasan Belfegor.
- Neked ennyi maradt meg a sztoriból? - horkant Alicia.- És a gonosz? Akit nem tudott megölni egy csapat Enervátor meg Ezüst Láng lovag. Hm? Az smafu?
- Ugyan már, rég elporladtak már mind! Nézz csak körül! - mutatott körbe kitárt karokkal a lepusztult romokon a barbár földim.  
- Egyébként ez a Jolan Sol állítólag egy nagy sumák volt, - szólalt meg ismét Villám. Eredetileg Aundair-i volt, ahogy Devron is, még ott ismerték meg egymást. A Szemfényvesztő valamit keresztbe tehetett Jolannak, aki bosszúból koholt vádak alapján űzni kezdte régi ellenségét az Ezüst Láng élén.
- Képmutató bagázs, - zsörtölődött Alicia. - Bűzlik ez az egész sztori. Amondó vagyok, hogy menjünk be és járjunk utána a dolgoknak.

Mivel nem akadt jobb ötletünk, elindultunk.

  ***

Verna és Merix bukkant fel a kürtő végén. Itt volt már az ideje. Jó pár perc telt el, mióta Alicia hevesen gesztikulálva ösztökélte felderítőnket, hogy halkan térképezze fel a belső udvart.
- Na, mi a helyzet? - kérdeztem.
- Riasztó-varázs a kürtő kijárata előtt. - a boszorkánymester hangja izgatottan csengett. Verna majdnem belesétált, de még időben kiszúrtam.
Villám lemondóan sóhajtott, - Nézzük meg mit tehetünk...