130. Alkalom

Helyszín: Üröm, Bem utca,  szeptember 23.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor

Katakombák mélyén

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

1010. Barrakash 6. Breland-i határszél, útban a goblin tanya felé 

Visszafelé út közben Villám végig Keltis mellett baktatott. Néha odaléptem melléjük, de többnyire valamilyen politikatörténeti fejtegetésbe csöppentem, az elmúlt tíz év Breland-i eseményeiről, amit csak pár percig bírtam ásítás nélkül. Minthogy szokásos útitársam, Nazzod éppen Cubákkal esett nagy szerelembe (ő úgy mondta: „bondingolok”), ezért inkább Aliciát zargattam, hogy segítsen továbbfejlődnöm a tárgyalás művészetében. 

Azt találta ki, hogy próbáljak neki eladni különféle tárgyakat a felszerelésemből (pl.: a pallosom), s minél nagyobb árat tudok kialkudni, annál ügyesebb vagyok. Nem mondanám, hogy nagyon remekeltem, viszont az idő gyorsan elrepült, s hamarosan megérkeztünk korábbi táborhelyünkre. 

Az esti tábortűznél a varázsló számon kérte a druidát, hogy miért nem tudott meg többet a farkas korábbi gazdájának elmúlásáról; persze nem a haláleset körülményei izgatták a mindig számító gnómot, hanem a megboldogult erdőjáró holmijának sorsa. Nazzod erre félrevonult Cubákkal, majd rövid morgás és hörgés után visszatért, és elmondta, hogy Janazar fegyvereit (szablyáját és íját) a troll elvitte a barlangba, páncélja pedig az erdőben maradt. Valószínűleg félelf lehetett a megboldogult, mert a farkas szerint enyhén hegyes füle volt. 

1010. Barrakash 7. Goblin tanya és katakombák 

A zsákmány reménye persze felizgatta a társaságot, s ezért nem a csillagfához mentünk, hanem a kis útonállók barlangjába kukkantottunk be először. Jöttünket nagy sírás-rívás, és általános rémület fogadta, csak úgy spricceltek a kis szőrmókok szanaszéjjel.

A barlang nagyjából százhetven láb hosszú és harminc láb magas lehetett, tele omlásokkal és nagy kődarabokkal, úgyhogy a goblinok könnyen találtak búvóhelyet. Nazzod nem tétovázott, hanem megragadott egy kikandikáló fület, s előhúzta a tulajdonosát a szikla mögül. A csontdarabbal átszúrt fülkagylóhoz ismerős goblinfej, Kobarté tartozott. 

„Mit vettetek  el a troll fészkéből, annak halála után?” – dörrent rá Villám. „Csak az ételt hoztuk el” – mondta a megszeppent goblin.”Nem teljesen hiszek neked” – felelte a varázsló ellentmondást nem tűrő hangon – „hozzatok elém mindent, amit elraboltatok az ide tévedt utazóktól!” 

Kobart elszaladt, s kisvártatva tele kézzel tért vissza. A fura állagú gyümölcsök és a félig sült hús között a mágus talált egy  nyakláncot is: az állati fogakból összeállított ékszer egész jól sikerült, ügyes mester kezét dicsérte. 

Villám kérdőn Merixre pillantott, de miután az némán megrázta a fejét - jelezve, hogy a nyaklánc nem mágikus – a gnóm határozottan elindult hátra, ahol Kobart útmutatása nyomán a troll lakhelyét sejtettük. A húsz láb átmérőjű bemélyedés szabályos kocka alakot formált, és irgalmatlan bűzt árasztott. 

 „Hrrrrr, mrrrrr, brrr, srrr” – utasította a druida új állattársát, mire az vadul ásni kezdett a mellső lábaival a csontok és elszáradt növények rohadó halmában. Hamarosan győzedelmesen emelte fel a fejét szájában egy míves hosszúíjjal, melyet Nazzod lába elé helyezett. Megpróbáltam az erejét, s éreztem, hogy nem gyenge harcos használhatta, bár nekem gyerekjáték volt kihúzni. 

Újabb kutakodás után még egy remek szablyát is talált Cubák, s bár a boszorkánymester megállapította, hogy egyik sem varázsfegyver, azért úgy éreztük, megérte feltúrni a mocskot. 

Kifelé menet a Kapuőrző még kegyesen odavetette Kobartnak, hogy „Vigyázzatok, mert nemsokára fegyveres emberek fognak jönni értetek”, mire Villám magából kikelve leteremtette, hogy hogyan képzeli ezt, ez már szinte bűnpártolás. A kibontakozó világnézeti vitának az vetett véget, hogy közben odaértünk a csillagfa gyökeréhez, ahol Keltis már nagyon izgatottan várt minket. Már a saját szemével is látta, hogy a gyökerek tényleg olyan sárkányjegy mintázatot alkotnak, mint amilyet a családfa kutatása közben egy talált. 

Varázslónk még egyszer megvizsgálta a szobatudós gyűrűjét, s utána oda nyilatkozott, hogy végül is lehet, hogy az ékszer olyan ásványból van, amiről azt olvasta, hogy mágikus képességet tud előidézni. Vagy valami ilyesmi. Evvel együtt megadta az engedélyt Wroat polgárának, hogy használja a családi tárgyat. 

Keltis nem is habozott, s a megfelelő helyre beillesztette a gyűrűjét, ami néhány pillanat múlva hátul a sziklafalban aktivált egy titkos ajtót. A sziklapárkányon való kapaszkodás teljes lemezvértben nem ment könnyen. De Merix rendes volt, s a falra tapadva elhozta az ostrompajzsomat, így minden zökkenő nélkül megérkeztünk a sziklanyíláshoz, ahol egy öt láb széles lépcsősor indult a mélybe. 

Megállapodtunk, hogy a boszorkánymester megy elől, folyamatosan figyelve a mágia nyomait, majd én jövök, hogy az esetleges veszélyeket időben elhárítsam. Rögtön a lépcsősor tetején a bejáratnál észrevettem a csillagfa gyökerei között talált szerkezet tökéletes hasonmását a falon. 

Villám egy hirtelen ötlettől vezérelve kipróbálta, hogy a családi gyűrű működik-e itt is. Az eredmény az lett, hogy sikerült úgy magunk mögött becsuknunk az ajtót, hogy kinyitni többé nem tudtuk. „Legalább az a tudálékos Laren nem tud utánunk jönni” – jegyezte meg elégedetten Nazzod, én viszont arra gondoltam, hogy a menekülési utat is tökéletesen elzártuk. 

„Nincs más hátra, mint előre” – adta ki a jelszót Alicia, azzal elindultunk a lépcsőn lefelé, elől jómagam, Merix kissé lemaradva, mert így látta biztonságosabbnak. Papnőnk egy világosság bűbájjal segítette a gyengén látó Keltist és Cubákot, s óvatosan haladtunk lefelé. Nazzod megállapította, hogy a folyosó, - ami nagyjából 100 láb után tíz láb szélesre tágult – nem természeti erők munkája, hanem értelmes lények alkották. 

Órákon keresztül mentünk a hegy gyomrában, s a menet egyhangúságát, csak a druida és a varázsló időnként fel-fellángoló vitája törte meg, amely arról szólt, hogy a sok kanyargás ellenére vajon mi a járat fő csapásiránya. Nazzod szerint észak-északkelet, a gnóm azonban inkább a déli irányra voksolt. A végén azonban a Kapuőrző nem kicsi megelégedésére a varázsló is Baran's Keep irányára voksolt. 

Az unalmas menetelésnek egy sziklafal vetetett véget; egyszerűen nem volt tovább folyosó. A jobb oldali falból jól látható helyen egy nyomógomb emelkedett ki, ami mozgásba hozta a sziklába vésett ajtót. A túloldalon egy nagyjából 20 láb szélességű és magasságú szabálytalan barlang következett, melynek alja tele volt szórva mindenféle csontokkal.

Nazzod szerint valamilyen bestia fészke lehetett, a csontokból ítélve már régen hozott ide zsákmányt. Az azonban látszott, hogy a nagy üreg természetes képződmény. A barlang túloldalán egy széles járat indult, melyből távoli derengés rőtes fénye áradt. Minthogy világosan látszott, hogy Verna elrablói erre haladtak tovább, követtük őket. 

Rövid gyaloglás után egy hatalmas barlanghoz érkeztünk, mely izzóan fortyogó lávával volt tele. Folyosónk harminc láb mélység fölött egy kicsiny kiszögelésben ért véget. Óvatosan kiléptem a szélére és láttam, hogy fölöttünk még jó húsz láb után jön csak a sziklakúpokkal csipkézett mennyezet. 

Az óriás teremet vörös hőséggel töltötte meg a padlón bugyogó magma. (A druida szerint akár ötven fok is lehetett odalenn.) Szerencsére a természet gondoskodott átkelési lehetőségről. Alattam egy nagyjából ötven láb széles és huszonöt láb hosszú plató emelkedett ki, melyből egy öt láb széles hídszerű kőképződmény ívelt a messzeségbe. 

Hátrább léptem, hogy Merix is át tudja pásztázni a terepet. Mágia érzékelése ezúttal mutatott is valamilyen halvány derengést a plató és az alattunk lévő sziklafal találkozásánál. Én nem láttam semmit, de Alicia is kikukucskált közben, s ahova a boszorkánymester ujja mutatott, kiszúrt két kristálynak látszó ásványt, amelyek feketén álltak ki a falból. 

A boszorkánymesteren úrra lett a szokott kíváncsiság, rögtön le akart mászni a kristályokhoz, de még időben rábeszéltük, hogy egy kötelet kössön a derekára, ami megtartja, ha bármi baj történne. Miközben ereszkedett, Villám is megérkezett a peremre, s szakértő szemmel megállapította, hogy az bizony két Khyber kristály televény odalenn. „Tíz kisebb, és egy nagyobb!” – kiáltott fel Merix. Látván a pénzsóvárságot felcsillanni a papnő szemében, a varázsló még hűvösen hozzátette, hogy komoly bányászszerszámok kellenének a kivésésükhöz.

Ezek után megkezdtük az általános leereszkedési hadműveletet. Egy kötélen leengedtem Nazzodot, aki rövid vizsgálódás után felszólt, hogy látja, a nyomok a híd felé vezetnek tovább. A türelmetlen Alicia nem bírta kivárni a sorát, magára varázsolt valamit, majd elrepült a híd irányába. Nem sokkal később visszatért, és elmondta, hogy a híd nagyjából nyolcvan láb hosszú, s utána folytatódik a járat a barlang másik oldalán a talajszinten.