127. Alkalom
Helyszín: Budapest, Zápor u. 25. Szeptember 03.
Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor
Goblinok nyomában
- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -
YK 1010., Barrakas hó 4. nap délután
Nemsokára Villám újabb mentális üzenetet kapott Aueron főpapjától. „Eveskis mester mérgezésben halt meg” – tájékoztatott bennünket a gnóm – „lehet, hogy valaki a Sasfészekbeliektől végzett vele.” Ezek szerint még Laren személyes jelenléte sem gátolja a cselszövőket, hogy gyilkoljanak – spekuláltunk.
Gondolatainkat, - amelyek a rejtélyes gyilkosság körül jártak – Merix nyafogása rángatta vissza a lombok alá. „Én ezt a tempót nem bírom, nem tudok veletek lépést tartani, Sarlona óta nem vagyok a régi ..” – kesergett. Varázslónk lesújtó tekintetéből tisztán kiolvasható volt nem túl hízelgő véleménye, de Nazzod inkább kihívásnak tekintette a dolgot, s nekiállt, hogy kigyógyítsa a boszorkánymestert abból, amit ő „poszttraumás sokk”-nak nevezett.
Tüzet gyújtott, s egy kicsi bográcsban vizet forralt. Aztán mindenféle gyanús dolgokat szórt bele; nekem úgy rémlett, még szárított varangy is került a kis üstbe. Mindenesetre szörnyű büdös volt, de Merix javára legyen mondva, szó nélkül kiitta a bögréjét. Majd szintén szó nélkül összerogyott. Bő egy órát szunyókált, azonban utána frissen ébredt, s minden nehézség nélkül tartotta az iramot.
Vajákosi munkája befejeztével a druida ismét nekiállt nyomot keresni, s hamarosan talált is valamit, ami farkas lábnyomra emlékeztette, csak egy kicsit más volt. Villám azt mondta, hogy worg járt errefelé, a kapuőrző szerint még az elfek felbukkanása előtt.
Nagyjából négy fertályórát gyalogoltunk még, amikor megtaláltuk azt a helyet, ahol Verna elrablói tábort ütöttek. Úgy döntöttünk, hogy a fáradsággal mit sem törődve megyünk tovább.
Nazzod talált még további worg és goblin nyomokat, s azt is megállapította, hogy időben ezek egyre közelebb kerültek a határvidék talajába.
Még pár órát tovább erőltettük a menetet, melyben a gyógyító varázslatok sokat segítettek. Közben további nyomokat is találtunk; a druida tapasztalt szemei összesen két worg és négy-öt goblin talpának jeleit fedezték fel.
Az üldözésnek egy meredek kaptató vetett véget; nem akartuk megkockáztatni, hogy csatára kerüljön sor egy rosszul védhető helyen, úgy, hogy mindenkit erősen kimerített a hosszú hajsza.
Én Villámmal vállaltam a középső őrséget. Tovább spekuláltunk az ügy homályos részleteiről, de nem jutottunk előre. A távolból fenyegető farkas (vagy worg?) üvöltés hallatszott, de már nem zavarta az éjszakai nyugalmunkat.
Reggel a varázshasználók elvégezték a szokásos gyakorlatokat, majd nekivágtunk a meredek terep megmászásának. Úgy ezer yard kapaszkodás után egy szűk fennsíkra jutottunk, melyet ritkás erdő borított. Bal kéz felől úgy ötszáz yardnyira szakadék, jobb kéz felől pedig nagyjából hasonló távolságra meredek sziklafal, előre pedig a fák zárták el a kilátást.
A goblin és worg nyomok itt is folytatódtak, bár nem látszott, hogy az elfek után eredtek volna. Mindenesetre óvatosan haladtunk beljebb a erdőségben, amikor hirtelen egy worg lovas ugrott elő az egyik fa mögül, s szélsebesen elvágtatott az ellenkező irányba.
Szóltam a druidának, hogy jól jönne egy kis légi felderítés, s barátom már repült is. Pár percig lehetett csak oda, s amikor visszatért erősen izgatott volt: „Egy troll meg három goblin közeledik! Kettő worgon egy pedig farkasháton! Készüljetek!”
Megmarkoltam a kardomat, s magamban hálát rebegtem Dol Dorn-nak; úgy látszott végre lesz alkalmam, hogy ismét mozogjak egy kicsit ...
