123. Alkalom

Helyszín: Üröm, Bem  utca 7.  július 03.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merix, Alicia, Verna, Belfegor

Zargath elfogása

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

1010., Barrakash hó 03. nap, délelőtt, Breland határszél, Sasfészek közelében

Laren még annyit később elmondott Villámnak, hogy amíg mi az erdőben voltunk, megpróbálta Aueron segítségével lokalizálni Gramut gonosztevőt, de valahogy nem tudta a gazfickó elméjének ellenállását áttörni. A főpap nagyon bosszús volt, ilyen nem fordult még elő vele istene szolgálatában. Ebből is látszott, hogy,  - amint Gradga nagyapó szokta volt mondani – ez a Gramut sem egy útszéli ork szajha picsájából bújt elő.

Minthogy nagyon fáradt voltam, javasoltam, hogy talán mehetnénk hunyni egyet. Mindenki nagy örömmel csatlakozott, csak Villám ment vissza könyvtárat bújni; teljesen be volt zsongva, mint maci a málnásban. Az első emeleten a határvadászok tízágyas szobáját utalták ki nekünk. Biztos, ami biztos alapon őrséget is állítottunk, én kezdtem. Az éjszaka végre eseménytelenül telt el, s reggel kipihenten, s korgó gyomorral ébredtem.   

Reggel gnóm barátunk karikás szemmel támolygott le a felső emeletről, s valami több ezer kötetes könyvtárról áradozott; én inkább csatlakoztam Nazzodhoz, aki már tömte is magába a jó kis határvadász kosztot. 

Úgy éreztem, hogy itt az ideje annak, hogy rászánjam magam, hogy tovább lépjek a Dol Dorn által kijelölt úton, és Ihran atya tanácsára elmélyítsem a tudásom az ékesszólás területén. Az igazat megvallva ezzel már az egyetemen is próbálkoztam, s ott sem én voltam az, akinek a nyelv forgatása a legjobban ment. Mindegy. Megkértem Aliciát – aki mindenkit oly könnyedén az ujjai és egyéb testrészei köré tekert – hogy segítsen nekem felkészülni a Szent Szabadító vizsgát letenni, s adjon leckéket. Beleegyezett. 

Reggeli után gyorsan megszavaztuk, hogy most rögtön induljunk Verna kiszabadítására, és az elfek üldözésére. Bár Villám tett néhány gyenge kísérletet, hogy maradásra bírja a csapatot holmi csillagok és holdak együttállása okozta különleges szertartásra hivatkozva, de szerencsére többi társam eltökélt maradt, s így végre elindultunk.

Nagyjából két órát haladtunk, a korábbi nyomok mentén, amikor látszott, hogy az üldözött csapat egy meredekebb csapást követve észak-keletnek fordult. További egy órán keresztül követtük a felfelé vezető nyomokat a ritkás erdőségben, amikor hirtelen a druida megállj intett, s mutatta, hogy előttünk mozgó alakokat lát közeledni a fák között. 

Nemsokára már mindannyian ki tudtuk venni a két ember méretű alakot, akik csuklyákba burkolóztak, valamint öt kisebb, gnóm társukat.  Váratlanul nem messze tőlünk egy fa mögül még egy hatodik gnóm is felbukkant, s röhögve kérdezte, hogy reméli, hogy Guntartól megkaptuk a pénzünket. 

Ez nyilvánvaló téves felmérése volt szerény csapatunk hovatartozásának, s ezt egy másik gnóm gyorsan felismerve rászólt társára, Riccóra, hogy menjen vissza hozzájuk hátra, mert mi láthatóan nem a helyi erők közül valók vagyunk. 

A hátul haladó csuklyások nem voltak az álcázás nagy mesterei, mert arcukba húzott köpönyegük mögül is világosan felismerhető volt, hogy orkként látták meg a napvilágot. „Kibaszott gnómok” – suttogták egymásnak.

Minthogy a szemben álló bőrpáncélos csapat még mindig közeledett, és a köpönyegük alá rejtett kezükben valószínűleg nem sárgarépát szorongattak, jó hangosan rájuk kiáltottam „Dol Dorn nevében: Állj!”

Villám ugyanezt egy kissé finomabban adta elő, előrelépve; nagyjából olyan szöveget lenyomva, hogy „Testvéreim, hát az a két ork miért szidalmaz benneteket?”. Ez valóban jó kérdés volt, s az is, hogy a varázsló miért tekint minden szedett-vedett gnómot testvérének?

A túloldalon is előállt valami szószóló kivert bőrpáncélos, kardos alak, s Gneil Cobbmottinként bemutatkozva kifejezte örömét, hogy találkoztunk ezen a kietlen pusztaságon, ne törődjünk az orkokkal, azok csak vendégeik. Valamint még azt is megkérdezte, hogy mi a fenét keresünk errefelé. Persze nem így kérdezte, de annyit már én is értettem, hogy az ékes szófordulatok mögött valójában ezt érti. 

A papnőre nézve láttam, hogy enyhén rázza a fejét, s összebólint a varászlóval, ami azt jelentette, hogy úgy érzik Gneil nem az igazságot mondja éppen. Hát én ezt nem éreztem, de a szeme nem állt jól az biztos. De legalább nem jöttek közelebb. 

Ezután újabb szóbokréták egymásra szórása következett. Villám szépen visszahúzódott a harcosok takarásába, mire Gneil: „Gnóm testvérem, te hová mész? Mi járatban vagytok itt, ahol a madár se jár?” Mire Aueron híve: „Az a mi dolgunk. Mit emlegetitek ti Guntart itt Breland nemes földjén?”. Újra Gneil: „Ó, ő csak egy üzletfelünk.” Csupa értelmes válasz csupa értelmes kérdésre – miközben nyilvánvaló volt, hogy ezek itt rosszban sántikálnak.

Talán estig is hallgathattuk volna a gnóm ékesszólás magasiskoláját, de szerencsére az orkok máshogy gondolták. Az egyik közülük, amelyiknél nagy fa pajzs és szöggel kivert láncpáncél  volt, maga mögé tuszkolta kivert bőrpáncélos társát, s még azt is sikerült meghallanom, hogy közben azt mondja: állj mögém Zargath, az ott egy mocsári bérgyilkos!” miközben Nazzod felé bökött a fejével. Ezzel fogta magát, előrántott egy csatabárdot az övéből, s láthatóan vérszomjasan felénk indult.

A Zargath névről hirtelen beugrott, amit otthon az Árny Peremvidéken hallottam egy hasonló nevű orkról. Volt valami ilyen nevű pacák, aki az ork népet bujtogatta a Kapuőrzők ellen, a Mélysárkány tanait hirdette, s általában igen gonosz dolgokat művelt. Láttam Nazzod elkerekedett szemein, hogy ő is hasonló eredményre jutott. 

„Itt végre vér fog folyni” - gondoltam örömmel, s az ostrompajzsom mögött védekező pozícióba helyezkedtem várva, hogy kiderül a gnómok mit is húznak ki a köpenyük alól. Villám még tétovázott, hogy mit is tegyen, ellenben druidánk elég határozott volt. Amulettjéből megidézte a vorgot, s harcba küldte az ellenség ellen. 

A hátul álló gnóm varázsolt, de szerencsére nem volt támadó jellege. Merix viszont megpróbált beleereszteni egy boszorkányos lövedéket, de csak a bokor ágát lőtte darabokra. Papnőnk bűbájjal fokozta harci képességeit, miközben az ellenség karattyolt valamit gnóm nyelven, s Villám kiabálta, hogy a gnómokat ne bántsuk, csak az orkokat. Hátul közben Zargath előhúzott egy számszeríjat, s beleeresztette a farkasba.

Látván, hogy a gnómok nem támadnak, mozgásgyorsítást varázsoltam magamra, s örvendve láttam, hogy a vorg elől derekasan küzd, s leteperi az előtte tőrrel hadonászó gnómot. Többen varázsoltak, de nem láttam a hatását, csak azt, hogy a boszorkánymester most már betalált, ezúttal a csatabárdos orkba, aki nem nagyon érezte meg a kardcsapásnyi sebet. 

Gneil is közben ide-oda szaltózott még varázsolt is, hogy el tudjon menekülni a vadul harapdáló vorg közeléből. A csatabárdos ork kicsit elbizonytalanodott, s leállt küzdeni a vorggal, de csapása lepattant a szörny vastag irhájáról. A farkasnak még sikerült elkerülnie egy dobófegyvert is, de bekapott pár gnóm tőrszúrást és ismét egy lövést Zargath számszeríjából. De jól tűrte.

Innentől kezdve azonban csapatunk taktikai fölénye hamar legyűrte az ellenséget. Aliciával páncélos ékként előrenyomultunk, miközben Nazzod villámot idézett a Zargath fejére. Merix leterített egy gnómot, mire Villám üvöltözni kezdett vele, de legalább a gnómok szépen egyesével megadták magukat. 

Zargath menekülőre fogta a dolgot, miközben társa még mindig a vorgot ütlegelte. Én a varázslónk utasítására lemaradtam, hogy egy repülés varázslat segítségével gyorsan utol tudjam érni a menekülő gonoszt, de erre már nem került sor. Alicia istene hatalmával megdermesztette Zargath-ot, így gyerekjáték volt elfogni. Társa sem okozott gondot, mert Merix újabb lövése mellbe találta, amitől láthatóan megrendült, majd hirtelen összeesett. Csata után mesélte el Alicia, hogy fémhűtés varázslattal vette el az életerejét. 

Szóval jók voltunk, minden gnóm feltartott kezekkel álldogált, a vorg a ledermedt Zargath-ot marcangolta, Nazzod meg nagy bőszen eregette bele a villámokat. Kérdőn Villámra néztem, hogy talán jó lenne leállítani a druidát, mielőtt Zargath-ból csak véres rongycsomó marad...