121. Alkalom

Helyszín: Üröm, Bem  utca. Június 13.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor

 Dunbar atya letartóztatása

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

1010., Barrakas hó 03. nap; Breland határszél, Sasfészek, kora hajnal

A vezényszóra az ellenséges íjászok tüzelésbe kezdtek. Elöl álló társainkat vették tűz alá, de szerencsére egyik lövésük sem talált. Hátul az Aureon papok egyelőre inkább nem csináltak semmit, s amennyire meg tudtam ítélni  a várnagy is a védekezésre összpontosított. 

A nyílzápor elől Villám gyorsan hátrahúzódott a bejárati terembe, s védővarázst bűvölt magára. Merix egy boszorkányos lövedékkel válaszolt a számszeríj vesszők áradatára, s le is szedett egy katonát  a fedezék mögül. Közben a kinti toronykapu felől lódobogás hallatszott, s arra gondoltam: „Na itt a Naboo által vezetett határvadász század, amire Gramuték annyira vártak. Jó lenne elkerülni a kétfrontos csatát.” 

Valószínű, hogy Nazzod is erre a következtetésre jutott, mert miután odavetette nekem: ”Becsukod az ajtót, ugye?” a bejáratot lezáró kapurácshoz ment, s beakasztotta a lábát. Eltűnődtem, hogy jobb lenne, ha belecsimpaszkodna, de a kapuőrzőtől még ennyi taktikai érzék is szép teljesítmény volt. 

Alicia felismerve a helyzetet, gyors taktikai visszavonulásba kezdett, én pedig csak erre vártam. Gyorsan behajtottam az egyik ajtószárnyat. Sajnos a másikra nem maradt időm, rosszul mértem fel a lehetőségeket. Pedig az látszott, hogy tanácsos lesz nem megvárni, amíg a főpap is aktivizálja magát, mert a kezében tartott tekercs, s ajkán a csatakiáltás „Aureon szent tüze tisztítsa meg a lelketeket” – semmi jót nem ígért. 

Újabb számszeríj lövedék zápor érkezett, de Dol Dornnak hála a szembenállók ezúttal sem céloztak jobban. A hátul álló papok közül az egyik működésbe hozta a bejárati vasrostélyt, s druida barátunk ránehezedő testére fittyet hányva a szerkezet emelkedésbe kezdett. Villám gyorsan bezárta a másik ajtószárnyat, s még egy védő mágiát helyezett el a testén.

A lovasok ekkor érték el a bejárati kaput. Nagyjából tizenöt alakot számoltam. Rendezett alakzatban közeledtek, látszott, hogy összeszokott csapat. Nem a határvadászok fehér köpönyege volt rajtuk, hanem fekete mellvért, és fekete köpeny. Pajzsukon azonban ők is Aureon szent szimbólumát viselték. „Laren Riston nevében tegyétek le a fegyvert!” – kiabálták. „Ki  a f..sz az a Laren Riston?” – futott át az agyamon a gondolat, de sokat nem törődtem vele, mert ilyen felszólítást már hallottunk, s utána az lett a vége, hogy mégis meg akartak ölni minket a mágia istenének hívei.

Warlock társamon láttam, hogy őt is csak az érdekli, hogy kiszabaduljunk a harapófogóból, s a szokásos mozdulattal útjára indította a halálos sugarat a kezéből. „Ne lőjetek”!” – sikoltotta Villám, de már későn. Az energialövedék a legelső lovas felé vágódott, de sajnos elsuhant a feje mellett. „Megtámadtak minket, védjétek Larent” – hallatszott a feketeköpönyegesek kiáltozása odakintről.

Papnőnk figyelmeztetése: „Ezek Aureon hívei; megjött az erősítés; a szertartás végén Verna meghal” - csak megerősítette bennem, hogy itt harcolnom kell. A gnóm mágus még megpróbálkozott avval, hogy hazugnak állítsa be Aasterinian földi szolgálóját, de én tudtam, hogy társam elfogult. Odaléptem a bejárati ajtóhoz, hogy elálljam  a befelé vezető utat, majd a harci akadémián tanult vívócsel után kirúgtam a velem szemközt álló feketeköpenyes lábát, és egy derekas vágást ejtettem a vállán, ott, ahol a mellvért kevéssé védte. Közben persze ügyeltem rá, hogy a mellette álló társainak ne nyújtsak könnyű célpontot.

A nagy teremből eközben zavart kavarodás hangjai hallatszottak, de azt is érzékeltem, hogy valaki közeledik az ajtó felé. Mintha valaki harcra buzdította volna a többieket, de azoknak nem nagyon akarózott kötélnek állni. Dunbar atya kiáltása viszont tisztán kivehető volt. Valami Milos nevezetűhöz óbégatott, eképpen: „Milos, segíts!”, meg: „Milos, ne hagyj el megint!”

A bejáratnál tovább folytatódott a móka. Most már a teljes fekete mellvértes legénység kardra kapott, s az előttem heverő fickó is talpra kászálódott valahogy. Sajnos ebben a manőverben nem tudtam megakadályozni, mert valahogy elterelte a figyelmem, hogy az egyik feketeköpenyes valójában fehér köpenyes.

Sok időm azonban nem maradt ezen töprengeni, mert Villám közénk vetette magát, azt óbégatta, hogy ez csak félreértés, és, hogy ne bántsuk egymást, mert ez itt egy Wroat-i főpap, aki meggyütt. Ezt ugye nem mondták: Szóval ez a Laren egy brelandi papi főméltóság.

Azért még megadni nem volt kedvem magam, inkább a nagy terem ajtajához léptem, hogy megakadályozzam, hogy Doyle atya isteni tüze megtisztítson minket. Arra nem vágytam.

A Riston csapat közben beözönlött az előtérbe, s előkerült egy csuklyás alak is, valszeg maga a főméltóság. A fogmegdjei persze megpróbáltak minket odébb lökdösni az útból. Most, hogy sokan voltak benn, egyből biztonságban érezték magukat.

Valahonnan a háttérből a jó öreg Abelard atya is előkerült, de köszöntésünket, s Villám szeretetrohamát meglehetősen hűvösen fogadta. Régi ismerősünk inkább a sorok mögé húzódott, s  együtt néztük a Doyle és Laren atya közötti szópárbajt, aminek persze az lett a vége, hogy a Sasfészek ura kapott az arcába valami bénító bűbájt, utána meg egy nagy adag vasat a kezére és a lábára.

Innentől kezdve minden nagyon gyorsan történt. A fekete elitalakulat tagjai betereltek minket a nagy terembe, ahol a legelső dolgunk az volt, hogy az oltáron heverős testet ellenőrizzük. Dol Dorn azonban nem volt kegyes hozzánk, mert Vernát nem találtuk meg, helyette egy összekaszabolt holttestet találtunk, hasonlót a börtönben talált testekhez. Alicia megállapította, hogy még egy napja sem távozott az élők sorából.

Társunkat valószínűleg Gramut vitte magával, aki a kavarodás közepette kereket oldott valami hátsó ajtón át. Hiába ajánlkoztunk, hogy majd mi előkerítjük, Riston úgy döntött, hogy Naboot, az egyetlen fehérköpönyegest küldi utána némi fedezettel.

Abelard és katonái a határvadászokat leterelték a várbörtönbe, a két itteni papot, szerintem Jamidárt és Milost, pedig vallatóra fogták. Ebben a műveletben mi is szívesen részt vettünk volna, azonban számunkra egy vendégszerető üres termet jelöltek ki tartózkodási helyül. A duma az volt, hogy itt kell várakoznunk, amíg a vizsgálat folyik, de az ajtó előtt strázsáló két őr azt jelentette, hogy pont olyan fogjuk vagyunk, mint az itteni helyőrség.

Nazzod, Riston atyánál próbálta a szokásos modorát bevetve („A faszt, ki a fasz ez itt?) elérni, hogy felülbírálja a döntését, de nem járt sikerrel. Később az őrökkel tett pár próbát, de hasonlóan eredménytelenül. A végén még én is meguntam a bezártságot, és mondtam nekik, hogy legalább brunyálni engedjenek ki, de csak pimaszul odavetették, hogy tartsam vissza. Erre én nyugodtam elővettem a szerszámomat és szépen odacsurgattam az orruk alá, csak néztek nagyokat, de egy sem mert belém kötni. Dol Dorn szolgájával egy sem mert megmérkőzni.

Merix pipára gyújtott, s már éppen készültünk megfulladni a füstben, amikor Villámot szólították, majd sorban valamennyiünket kihallgatásra vittek. Egy külön teremben vezette a kihallgatást Laren Riston, aki megkért, hogy engedjem meg, hogy egy hazugság gátló varázslat hatása alá vonjanak. Nekem nagyon nem tetszett a dolog, de kérésemre Nazzodot kihívták egy szomszédos szobából és  a druida elmondta, hogy őt nem próbálták becsapni. Ezután nem ellenkeztem tovább.

Mindenféléről kérdezgettek; ki vagyok, honnan jöttem, mikor születtem, jártam-e már Khorvaire-n kívül. Ezen kívül valami Frostfell-t és Levistus-t is emlegettek, de én mondtam nekik, hogy azt nem tudom mi. Keltis érdekelte még őket, nagy vonalakban vázoltam, amit a szobatudóstól hallottam. A Sarlona-i kiruccanásunkról mélyen hallgattam, ahhoz semmi közük.

A végén kiemeltem, hogy tudom, hogy egy Breland-i határerődbe hatoltunk be, de az itteni illetékes Nagyerdő Klint megtagadta a nyomozást, pedig nyilvánvaló volt, hogy bűncselekmény történt. Még egy elf hulla is volt. Ezek után az idő rövidségére való tekintettel nekünk kellett kézbe venni a dolgokat. Erre nem igazán reagáltak, viszont visszaengedtek azon társaim közé, akik már túlestek a kihallgatáson.

A többiek elmondták, hogy a beszélgetés közben Abelard atya káosz érzékelést varázsolt, s papnőnk kisugárzása különösen nem tetszett neki. Villámnak még valami sárkánykövet is mutogattak. Kis idő múlva ismét hívattak minket, s elmondták, hogy Gramutot nem sikerült elfogniuk. „A kétbalkezes banda” – gondoltam, de figyeltem tovább, mert úgy éreztem Verna előkerítésében nekünk is jut még szerep...