120. Alkalom

Helyszín: Budapest, Kunigunda utca. junius 05.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merix, Alicia, Verna, Belfegor

Behatolás a Sasfészekbe ... folytatás

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből -

ld. térkép: Sasfészek Nagyterem és oltár

1010., Barrakash hó 02. nap; Breland határszél, Sasfészek, késő éjjel

Felderítés közben meghallottuk a kiáltozást odafenn. Alicia magára bűvölt egy hosszúlépés varázst és rohamtempóban megindultunk felfelé. A korábbi tapasztalataink azt súgták, hogy társaink könnyen bajba kerülhetnek egyedül.

Valami ilyesmi is történt. A várnagy felszólítására Merix megfordult, és pipával a szájában azt böfögte: „Mi a baj főnök?”. A warlock azt gondolta, hogy az őr arcát magára véve elég meggyőző, de alakítása hidegen hagyta a nagydarab vasembert, mert az beküldte az egyik határvadászt a toronyba és tovább nyomult a kapubástya felé.

Nazzod közben egy határozott mozdulattal leengedte a kapurácsot, és a további küzdelmekre felkészülve védő erőteret varázsolt magára. Az alakváltó – látva, hogy előadását nem fogadták nagy lelkesedéssel – inkább a taktikai visszavonulást választotta. A mellvéd mögé lebukva elkezdte megkerülni a várat.

A várnagy látva, hogy senki nem reagál a szavaira, megismételte a a fenyegetést, miszerint ha nem adjuk meg magunkat, akkor megölik a fogvatartott Vernát. A druida erre szintén akcióba lépett és ő is beszállt a szópárbajba: „Adjad meg magad, lebuktatok, ha a társamnak baja lesz, itt kő kövön nem marad” – kiáltotta.

Gramut válaszul intézett hozzánk egy utólsó felszólítást, kiemelve, hogy „nagy baj lesz”. Szavait alátámasztandó a kapurács elkezdett ismét felfelé emelkedni. Nazzod kétségbeesetten megpróbálta a csörlőkarral megakasztani az emelkedést, de erőlködésével csak azt érte el, hogy majdnem letörte a fa alkalmatosságot.

Közben a börtönből legelől rohanó Villám felért a felső szintre, s a kaszárnya ablakából kikukucskált, hogy felmérje mi történt idefenn. Azt látta, hogy Kapuőrző barátunk elvesztette a türelmét (és az eszét), és egy „El fogtok pusztulni, ha nem adjátok meg magatokat!” csatakiáltás után hozzáfogott megidézni egy kedvenc állati szövetségesét.

Ellenségünk lemezvértes vezetője erre higgadtan csak annyit reagált, hogy „Peytar, szólj Doyle-nak, hogy kezdhetitek. Mindenki befelé!” – majd beterelte az egész határvadász szakaszt a nagytorony belsejébe. Mágusunk látva, hogy itt valami akció készülődik, szólt nekünk, hogy hagyjuk el a kaszárnyát. Ő a biztonságos hátsó ablakot választotta, mi Aliciával a kaszárnya első ajtaján keresztül léptünk ki.

Nazzod hívó varázsa nyomán megérkezett egy rémdenevér, aki a várnagyra támadt, de az könnyedén ellépett a csattogó fogak útjából és belépett a kapun, ami döngve bezárult mögötte. Nazzod ezt látva futva indult a börtönt rejtő kaszárnya felé, miközben a nyilvánvalót kiabálta: „Bezárták magukat a toronyba!”. Merix egyelőre várakozó pozíciót vett fel és a mellvéd takarásából kukucskált kifelé.

Papnőnknek közben az a remek ötlete támadt, hogy a fáklyák eloltásával taktikailag előnyösebb helyzetbe kerülhetünk. Sorra taposta el a világító eszközöket, s példáját mi is követtük. Merix a kapubástyák máglyái ellen indult, mi pedig az udvaron dolgoztunk. Két perc leforgása alatt sötétségbe borult az egész vár.

Közben a toronyból jól hallhatóan halk mormolás hallatszott. Alicia többször azonosította is, hogy mi folyik odabenn: „Aureon bevezető szertartás, 10 percig tart.” – mjd később – „Meg akarják ölni Vernát. Az ostobák, azt hiszik, ha megölik, jót tesznek vele. Még 1-2 óránk van.”

A druida nem is sokat teketóriázott, s kinyitotta a torony kapuját. Legnagyobb megdöbbenésünkre a nehéz, vasalt kétszárnyas ajtó nyitva volt, és semmilyen szerkezet nem védte. Rögtön gyanús lett: „túl könnyű” – mondtam a többieknek

A kapu egy húsz lábszor húsz láb méretű üres terembe nyílt. Nazzod nem is tétovázott, és belépett, majd felderítésbe kezdett. A mágiérzékelés nem sok eredménnyel járt, viszont meghallotta, hogy több határvadász is leselkedik az ajtó másik oldalán.

Közben  alakváltó társunk is felderítésbe kezdett. Pókmászás képessége segítségével játszi könnyedséggel tornázta magát az első ablaksor közelébe. Több ablakba is bekukucskált; folyosót és lépcsőfordulókat látott. Tapasztalatait velünk, odalenn álldogállókkal is megosztotta, minek következtében élénk vitába bonyolódtam a papnővel és a druidával a behatolás technikájára vonatkozóan. Miközben én a kétfrontos támadást szorgalmaztam, társaim csapatunk szétszakításától való félelmükben a nyílt frontos behatolás mellett érveltek.

Villám nem volt ott, mert éppen a kapurácsot nézegette; azt próbálta megállapítani, hogy milyen ördöngős szerkezet mozgatja lentről felfelé a nagy rácsot. Annyit talált, hogy belülről irányítják, s a szerkezet van annyira zárt, hogy normális eszközökkel nem lehet gátolni a működését.

A haditaktikai megbeszélésnek Merix vetett véget. Szokásos taktikai éleselméjűségét megvillantva Nazzod odavetett félmondatát („Adj az ablaknak, Mernyák!) konkrét utasításnak értelmezte, s csatacsillagával millió szilánkra robbantotta a nagy bejárati ajtó fölötti ablaküveget.

A csörömpölésre persze az odabenn állomásozó katonák is figyelmesek lettek, s egyértelmű lett, hogy a lépcsőlejárathoz csoportosították át erőik egy részét. „Na a meglepetés támadásnak annyi!” – gondoltam. A warlock persze nem hazudtolta meg önmagát, s – ha már ott van alapon – még a szomszédos két ablaktáblát is darabokra törte.

Immáron egyértelművé vált, hogy a további taktikázásnak nincs helye, ezért én is magamra bűvöltem egy erőtér varázst, miközben a papnőnk is megidézte istene védő hatalmát. A visszaérkező gnóm mágus  kissé aggodalmaskodott a háborús előkészületek láttán, de Alicia megnyugtatta, hogy csak tárgyalni megyünk.

Nazzod benyitott. Ez az ajtó is nyitva volt. Még gyanúsabb. Odabenn egy nagy termet láttunk, amelyet számtalan fáklya világított meg. A terem bejáratát felfordított asztalok (?) torlaszolták el, mögöttük felhúzott számszeríjjal négy határvadász kuporgott. Balra és jobbra hátul egy – egy ajtó. Az egyiket két határvadász, a másikat Gramut őrizte. A terem leghátsó kiöblösödésében három pap mormolt éppen valamit. Egy rengeteg gyertyával körbevett élettelen testet (valószínű Vernáét) álltak körül.

Ahogy beléptünk, a főpap és Aureon igéinek két másik hirdetője rögtön varázsolt valamit. Alicia tárgyalni próbált, bár a nyitó mondata: „Adjátok meg magatokat, az lesz a legjobb!” – számomra nem hangzott valami jól sikerülten. Villám úgy gondolta, hogy jobb, ha az isteneket is belekeveri ezért ő még hozzátette: „Aureon nevében, vessző, tárgyalni jöttünk.”

Csapatunk diplomatái azért annyit elértek, hogy Gramut és a határvadászok nem rontottak azonnal ránk, sőt a papok sem fogtak újabb varázslatokba. Ezt látva papnőnk is lágyabb húrok pengetésébe fogott: „Adjátok ki társunkat, békés szándékkal jöttünk.”. Az enyhébb légkör megteremtésére tett igyekezetünket mágusunk még meg is tetézte azzal, hogy bement a terembe a barikád elé, és közben valami rituális köszöntésfélét is mondott: „Mint igaz Aureon hívő én lépek be először, tisztelet a mágia atyjának!”

A feszült helyzetre való tekintettel én folyamatosan védekező állásba helyezkedtem, s próbáltam felkészülni arra az esetre, ha kell becsapjam az ajtót, de sajnos mágusunk lépése ezt a taktikámat akadályozta. No meg ott volt Nazzod is, aki még a másik ajtószárnyat is kinyitotta. Hiába no apám otthon sokszor intett, ha a Kapuőrzőkre terelődött a szó „Bátorságuknál csak a botorságuk nagyobb...”

Mivel diplomácia lépéseink nem váltottak ki semmilyen reakciót a másik oldalon – és mivel meg volt győződve, hogy ez egy igazi Aureonnak szentel imahely – Alicia is felzárkózott Villám mellé a torlaszok elé. Még az eddig a hátul a fal takarásában lapító Merrix is bejött az első terembe.

Vesztünkre. Látva, hogy mind benn vagyunk, Gramut megadta a jelet Doyle atyának. A főpap a falhoz lépett, s egy rejtett kar segítségével működésbe hozott egy rácsot, mely lezuhant, és eltorlaszolta a toronyból kivezető utat. „Öljétek meg őket!” – utasította a vadászait. A csapda bezárult ...