Verna észrevette, hogy Dalilla mintha valami papírt rejtegetne a kezében. Mi ezt észre nem véve elkezdünk tervezgetni. Hogyan és miként csaljuk ki Tymaldot a fogadóterembe és miként csikarjuk ki a sivatag eme rózsáját. Közben az is kiderült, hogy akár békés megoldást is elképzelhetőnek tartanak a varázslónők, Dalilla nem kis bosszúságára. Elmondták, hogy igen sürgős a megbízás, nem lehet megvárni, hogy ő jöjjön ki magától. Szóba került Merix elképzelése alapján, hogy csaljuk ki a fészkéből azzal, hogy a támadás, amiről már biztos hallott, megkímélte a kamrát, és ezért ő, a Suttogó kéri a segítségét a kamra kinyitásához, társai hiányában. Ez mind szép és jó, de én nem akartam, hogy megint vérengzés legyen a vége. Ráadásul úgy, hogy a gnómok gonoszságáról nem voltam meggyőződve, de vendéglátóink gonoszságáról mélységesen. Emellett, bár az Inkvizíció keresett minket már ekkor is, biztos még inkább így tennének, ha egyik fő fegyverszállítóját kiiktatnánk.
Közben Jessica próbált meggyőzni minket arról, hogy adjuk vissza a maszkját, amit ő jogos tulajdonának nevezett. Én hevesen elleneztem, eme gonosz lényekkel való együttműködés mély undorral töltött el. Véleményem az volt, hogy ha előre figyelmeztettek volna, hogy ő nem ellenség és ő is így viselkedett volna, akkor a kérés jogos lenne, de nem volt erről szó. Ezért maximum megfelelő ellenértéket tartottam elképzelhetőnek. Villám, akinek nem voltak elvi skrupulusai, megpróbált alkudozni az üzleti papírok között esetleg rejtőző értékpapírokat is belevéve az alku körébe. Nem sokra jutott. Hosszú körök után abban maradtunk, hogy a Mah’addirben talált értékpapírunkat segítenek beváltani, feltéve, ha teljesítjük az újabb küldetést.
Ezek után kis magányt kértünk, amit tiszteletben is tartottak. Kifele menet Dalilla visszafordult, és Villámhoz lépve így szólt: „Ezt a kapura tűzve találtuk, nektek szól!” – azzal átnyújtotta az eddig rejtegetett papírt Villámnak, aki megnézte, miután kimentek. Egy pillanat alatt elolvasta, majd a zsebébe nyúlt, de üresen húzta ki a kezét. Majd sorba odanyújtotta nekünk a cetlit, amin az állt a mi közös nyelvünkön, hogy „Nézd meg a zsebed!”. Mindenki sorra a zsebébe nyúlt, de senki nem talált semmi különöset, míg én is be nem nyúltam a sajátomba. Meglepetésemre egy összehajtott levelet találtam, ami így szólt:
...
A levél elolvasása után döbbenten néztünk össze. Nem tudtam miként került a zsebembe, de talán az előző küldetést követő fürdőzés közben történt. Bár virágnyelven javasoltam Villámnak, hogy a szellemnyelven beszéljünk, ő visszautasította ezt és azt javasolta, hogy inkább beszéljük meg, hogy mit tudunk a mostani küldetéssel tenni. Tovább folytattuk a vitát, hogy most a gnómot kicsaljuk vagy sem, alkudjunk-e vagy zsaroljunk. Aztán nekem eszembe jutott, hogy az egész időintervallum a következőképpen néz ki: Dalilla szerint a mostani küldetés után két nap kell a felkészülésre, mi meg kiszámoltuk, hogy kb. három nap az út az ígért tudóshoz. Utána még meg kell találni a tornyot és az ereklyét. Ez több, mint a levélben kért 3-5 nap. Sajnos ezzel nem igazán akartak foglalkozni a többiek. Arra terelték a beszélgetést, hogy hogyan tudnánk elkerülni az inkvizíció még nagyobb figyelmét, de aztán arra jutottunk, hogy nekünk már mindegy.
Ezek után a megvalósításra koncentráltunk, de nem jutottunk nagyon előbbre. Jessicáék visszajöttek kb. egy óra múlva, de még kértünk egy órát. Ők beleegyeztek, de jelezték, hogy ennek letelte után már készülni és indulni kell. Mi folytattuk a meddő megbeszélést. Villám rendkívül csavaros, dupla átverést javasolt, de már a felénél elveszítettük a fonalat. Én egy idő után feladtam. Csak a lebukás réme lebegett a szemem elöl. Imádkoznom kellene, gondoltam, de nem jutott rá idő.
Alicia ir’Degard tollából
