1000 YK, Nymm (6.) 24. Far - Riedra

A támadás nem sokkal napszállta előtt a lemenő nap fényében vette kezdetét. Mi a szekerek és a hintó mellett csoportosultunk, a vadászbíró és csapata a másik végén a karavánnak. Miután még volt egy kis időnk az érkezésükig, mindannyian elkezdtünk nagyban koncentrálni, és erőket magunkra rakni. Sajnos nekem és Vernának ez nem nagyon ment és nálam szag és ektoplazma jelent meg, Verna körül pedig egy fényes energiagömb, amiből az energia belé áramlott. Hmm. Pedig én még  a sorsot is magam mellé akartam állítani, de még így sem sikerült. Ezek után én leszálltam és kikötöttem a lovat. Anastria ekkor kiszólt a mellettünk lévő hintóból és azt mondta nekünk, hogy csak akkor támadjunk, ha ők támadnak, mivel az utasokat nem szokták megtámadni.

A katonák szekerek között, körben, kör alakban lándzsával készültek fel a rohamra. Mi szépen leszálltunk a lovakról és felkészültünk fegyvereinkkel a csatára. Én pl. parittyát töltöttem be és pajzsomat szorítva védekező állást vettem fel. Már egész közel értem, amikor észrevettem, hogy sok lovat kötőféken vezetnek, azaz az eddig gondolt 40 zaulkár sokkal kevesebben van. A lovasok lovassági dzsambiát fogtak a kezükben és 5-en voltak mifelőlünk, ezek közül egy láncingben, a többi kivert bőrpáncélban lovagolt. A másik oldalról viszont 19-en jöttek, de sajnos akkor ezt nem tudtuk, mivel Verna Nazzoddal együtt éppen akkor védművet épített maguknak a szekéren, ahol álltak. A mellettünk álló három katona kilőtte számszeríját, de a lovasok a lovuk nyaka mögé bukva elkerülték a vesszőket. A katonák ezek után lándzsát ragadva várták a lovasokat.

Merix ekkor úgy gondolta, hogy ennek már fele sem tréfa, ezek rohamoznak, de azért inkább kivárt. A lovasok viszont nem vártak és a roham elérte a lándzsák sorát. A főnök vérben forgó szemekkel lerohanta a tíznagyot és keresztülszúrta. Ekkor a szekérből, amiben Nazzod és Verna lapult ordítást sodort felénk a szél – én Nazzod varázslatára ismertem – és az egyik ló megállt. Az egyik zaulkár megrohamozta a másik katonát is a halott tíznagy mellett, és súlyosan megsebesítette, elsodorva a lándzsáját, olyannyira, hogy az összeesett. A harmadik rohamozót sikerült a harmadik őrnek leszúrnia roham közben, de a negyedik leszúrta a bátor őrt.

A karaván első feléről rémült kiáltást hallottunk: „Skórpió-lovas!”. A többiek elmondása szerint elöl is ledarálták a szekerek között állókat, bár egy-két lovas is meghalt. Feltűnt a nagy skorpión lovagló harcos is, aki mintha valami furcsa teljes páncélba lett volna. Ezt látva Merix egókorbácsot alkalmazott a skorpió lovasra, aki zavartan kezdett viselkedni (-1 Cha). El is mondta nekünk, hogy a „Skorpiólovas pár pillanatra, pihenőpályára van téve!”. Villám ekkor látta eljönni az időt, hogy Anastriát kérje fel arra, hogy beszéljen velük, mivel nem volt biztos, hogy nem fordulnak ellenünk.

A katonák maradékának nagy része megadta magát, bár két lovast sikerült megölniük. Ekkor azonban megérkezett négy hosszúíjász és egy sámánszerű ember. Anastria kiüvöltött valamit zaulkárul és a harcosok körénk gyűltek. A tárgyalás elkezdődött. Anastria a főnökkel akar beszélni, de azok azonnali fegyverletételt követeltek. Mindketten azzal fenyegette a másikat, hogy ha megmozdulnak, illetve támadnak mindannyian meghalnak. Minket bűvharcosoknak nevezett és felemlegette, hogy az ősi zaulkár kultúra sírőrzőit mi szétszedtük és ők is így járhatnak. Végül arra terelődött a szó, hogy jelképes adót hajlandók vagyunk fizetni, de a bűvharcosok nem fizetnek semmit. A halottak felszerelését és az összes lovat elvitték, valamint a többi katonát is, a sebesülteket leölik. A szekerekről pedig az értékeket, amit megtalálnak. A főnök pedig 25 aranyat kapott a kezdetben 100 arany bánatpénzből, amit Anastria kiadott a kocsiból. Ezek után elmentek. Anastria a 25 aranyat elkérte Merixtől. A bíró nekünk támadt, de csak módjával, hogy miért nem álltunk elő és harcoltunk mindent bevetve. A nyilvánosság előtt elütöttük a kérdést, hivatkozva a hölgyek védelmére, de utána Villámmal és a bíróval megbeszéltük virágnyelven, hogy az inkvizíciótól való félelmünkben nem tettük ezt. Ő elmondta, hogy ő nem tud ilyeneket a sorainkban. De én elmondtam, hogy az ártatlanok sajnos elmondhatják, hogy mit tettünk, ezért óvatosan kell eljárnunk. Ezzel egyetértett, de elmondta, hogy a jövőben, ha támadunk, ők is támadnak. Ebben maradtunk.

Alicia ir’Degard tollából