1000 YK, Nymm (6.) 24., Far - Riedra

A csata után gyorsan megbeszéltük, hogy mit is fogunk beadni a két nőnek. Abban maradtunk, hogy csak óvatosan bánunk velük, és tartózkodón. Inkább nem árulunk el semmit, ha lehet. Ha mégis úgy alakulna, hogy el kell, akkor azt mondjuk el nekik, hogy a varázstárgyakkal lebuktunk és nagyon gyanúsak voltunk neki, de miután a mutatványosok lebuktatták magukat és valószínűleg ők a gyilkosok, nem foglalkozott a témával.

Na mire ezt jól megbeszélték, oda is jöttek a hölgyek és az iránt érdeklődtek, mi történt velünk. Szerencsére sikerült elterelni a figyelmüket a témáról és elütni a kérdéseket. Nem is tudtak nagyon kérdezni, mivel hamar odaért a karavánvezető és a felcser. A betegeink felöl érdeklődtek. Mivel nem tudtam őket meggyőzni arról, hogy mindannyian megérintettük őket, külön vitték karanténba a szerencsétleneket. A többiek arcán láttam a rettegést a fertőzéstől, pedig én már tudtam, hogy ez igazából egy átok, ami nem fertőz valójában, de szoros felügyeletet és ápolást igényelnek, amit kívülről nem tudunk megadni nekik. No ezt a többiek nem vették le, így szépen elvonultunk a belső körbe a falak közé, míg őket katonai felügyelet mellett elvitték a külső körbe. Mi kis vitát rendeztünk a saját nyelvünkön, hogy mi legyen a teendő és elmondtam mindenkinek, amit Villám is megerősített, hogy tudniillik ez egy átok és nem fertőz. Abban maradtunk, hogy meg kell osztani az őrséget a hölgyekkel, amit velük is közöltünk, miután már sérelmezték, hogy nem értik a beszédünket. Belementek, de csak holnaptól, mert most pihenniük kell. Merix még megpróbált néhány esetlen és főként átlátszó, de egyúttal igen tolakodó frázissal a szoknyájuk alá kerülni, de nem méltatták figyelemre. Én magam amellett kardoskodtam, hogy nekem pihennem kell. Ezt végül tolerálták és elkezdték az őrködést nélkülem.

1000 YK, Nymm (6.) 25., Far - Riedra

Nem sokkal hajnalhasadás előtt arra ébredtem, hogy Belfegor ráz veszettül. Mint kiderült, megtámadtak minket és két őrt lenyilaztak, méghozzá a zaulkárok. A támadókat nem sikerült azonosítani, pláne nem elfogni. Most már csak 11 őr maradt épen, akiben a két tíznagy is benne volt, plusz két felderítő és a felcser. Életben volt még 6 sérült, de ők igen rossz bőrben voltak.  No meg a bíró és két társa. Nem sok a zaulkárok és a gyilkos ellen.

Ezt a vadászbíró is így látta és minden jöttmentet beöltöztetett katonának. No hiszen, maximum lövedékfogónak, bár ez első pillantásra nem látszott rajtuk. Ezért is lettek jó lövedékfogók. Én kihasználva, hogy hajnalban felkeltettek, a falhoz húzódva imádkozni kezdtem csendesen, közben úgy téve, mintha az Égi Fényességűhöz imádkoznék. Sikerült meditálni is. A többiek is így tettek feltűnés nélkül.

Elindult lassan a karaván délután ötkor. Először az egyik kiküldött felderítő nem jött vissza, majd a másik. Ekkor a bíró szólt nekünk, hogy na most aztán ha kell, öltözzünk be ha  tudunk, mert támadást vár. Ezt meg is fogadtuk és Hortenzia batárját és álcázásként a korábbi alkalmazónk málháját felhasználva beöltöztünk a tárgyainkba. Így tettek a karanténban lévők is. Jól is tettük, mert nemsokára elölről és hátulról is egy-egy porfelhőt pillantottunk meg. Felkészültünk és vártuk a zaulkarokat.

Alicia ir’Degard tollából