1000 YK, Nymm (6.) 24., Far - Riedra

A karavánnal, amivel személyes testőrként haladtunk ötvennél több utas és vagy húsz lándzsás katona, két tíznagy, két lövész, két felderítő, két orvos haladt egy kapitány vezetésével velünk együtt az elképesztően sivár és meleg vidéken keresztül. Az utasok közül említésre csak páran érdemesek e napló lapjain. Közéjük tartozott Hortenzia Trangrawet asszony és jól kigyúrt kísérője, Ulló, aki kalmár férjének üzletét megy átvenni. Volt még ott egy kisebb kereskedőcsalád, akit a negyvenes apa Zartra Vanek vezetett és az úton elkísérte még két fia is. Ők régiségekben utaznak sok szolgával. Volt ott még egy fazekas család, valamint  Ursula Askanol nevű özvegy sok szolgával.  A sok szolga számát növelte Esbalon úr is, aki udvari gabonaszállítóként megengedhette magának e fényűzést. A karaván eddig meglehetősen unalmas képét az Arvion Bűbájosai csepűrágó csoport színesítette sok gyerekkel. A sok katona egyébként nem volt megszokott egy ilyen karavánnal. Ez is bizonyította Arvaldo úr, aki a karavánszervező kulcsosház megbízottja rátermettségét, illetve mély pénzesládáját. A karavánt napszámosai a zaulkar ökörhajcsárok. Érdekes volt velük együtt menni úgy, hogy közben mindenki azt figyelte, mikor csapnak le ránk a zaulkar banditák.

No hiába figyeltünk, kudarcot vallottunk, megbízónk, Trevenor  meghalt. Esélyünk sem volt közbeavatkozni. A katonák közül is meghalt egy, kettő pedig súlyosan megsebesült, hiába viseltek megfelelő fegyverzetet, ami lándzsából, könnyű számszeríjból, láncingből, hosszúkardból állt.

Oggratt kapitány, miután lenyugodtak valamelyest a kedélyek, odalépett az elhunyt mellett álló csapathoz és elmondta, hogy megbízónk hagyatékáról majd ők gondoskodnak. A vele érkező Arvaldo megkérdezte tőlünk, hogy akarunk-e tovább menni velük vagy vissza akarunk-e menni. Abban maradtunk rövid tanakodás után, hogy meggyünk velük tovább. Megkértek, hogy akkor ássuk el Trevenor tetemét. Ásás közben Nazzod elkezdett nagyban nézelődni a távolba, amit morgolódásomra, miszerint dolgozzon inkább, sem hagyott abba. A végén kinyögte, hogy a csontjaiban érzi, egy órán belül hatalmas homokvihar lesz. Mivel a csontja egyre többször és pontosabban mondják meg neki, mi várható, hittünk neki és gyorsan elkapartuk a szegény vén morgó medvét és Arvaldo úr tanácsára elindultunk a karavánnal egy romtemplom felé, amit a kapitány szerint azért is célszerű elérnünk, mert jobban is lehet védeni a zaulkárok ellen, akik szinte biztosan újra fognak támadni.

A zaulkar nagy birodalom 600 évvel ezelőtt virágzott és akkori fénykorból maradt meg az a romtemplom, ami felé tartottunk. Egyetlen istenük Ishaltár volt, akinek volt azért több aspektusa is (nonszensz, egy isten, az egy isten és kész). Ezt jómagam és Villám hoztuk össze a tudásunkból és a lelkeink tudásaiból. A templomhoz közeledve meglepve vettük észre, hogy szemmel láthatóan kékes derengés veszi körül a templomot. A legfurcsább az volt, hogy a többiek ezt mintha nem vették volna észre, vagy nem furcsállták, pedig elvileg ezek a népek még hírből sem ismerték a mágiát. Mint kiderült később a többiek csak a homokszemcséken megtörő fényt látták. Merix óvatosságból a köpenye takarásából mágiaérzékeléssel körbenézett és látta, hogy ez egy erős védő mágia. Nazzod erre meg is jegyezte, no ha védő, akkor nincs gond vele, mehetünk befele, hiszen biztosan minket is megvéd. Agyalágyult, de a maga módján szeretnivaló és hasznos, csak a korlátaival kell tisztában lenni.

Közelebb menve két szobrot pillantottam meg, amiből számomra azonnal lejött lelki társam tudásával felvértezve, hogy az Ítész és a Büntető aspektusát látom. Ezt elsuttogtam a többieknek is. Merix észrevette, hogy egy öreg zaulkar imádkozik, amikor közelebb lépdeltünk a templomhoz. Őt Umdzsáknak hívták és meglehetősen öreg ember volt. A többi zaulkar körbevette őt és győzködni kezdték hevesen, de nem tudtuk miért. A katonák közben gyorsan beterelték a népet és a szekerekkel torlaszolták el a réseket, úgy ahogy lehetett.

Én odamentem az öreg közelébe, miután használtam a pszionikus nyelvérzékemet és kihallgattam őket, miközben a saját nyelvükön beszéltek. Kiderült az ideges beszélgetésükből, hogy az öreg tudja, hogy valami rossz fog történni velünk, ha belépünk a templomba. Erre odaléptem hozzájuk és a helyi közös nyelven odaszóltam neki, hogy mi a problémájuk, jó lenne, ha ők is belépnének a templom védelmébe. Az öreg először tagadott, de hosszas győzködésemre elmondta – csak nekem -, hogy itt bizony démon lakozik, aki feléleszti azokat, akiket ide hoznak a törzsek kivégezni. A kútba szokták dobni őket, de állítólag nem hallnak meg. Ezért aki ide élőként belép az meghal, méghozzá szörnyű halállal. Az öreg az éjfélt emlegette és gonosz lelkek kútját, amibe ugye bedobták az elítélteket.

Villám elmondta, hogy ez a hely egy temetkezési hely volt, amire ráépült egy templom. A sivatagi törzsek esetében pedig a helyi törvények megsértése következménnyel járt és jár, ami súlyos esetekben úgy néz ki, hogy beledobálják az illető bűnöst a kútba. Esetünkben ebben a templomban is ez történhetett.

Én megpróbáltam meggyőzni a kapitányt – ahogy azt az öregnek megígértem -, hogy talán nem kéne ide bemenni, no meg ha mégis, akkor készüljön a legrosszabbra. Szimplán hülyének nézett, és udvariasan lepattintott. Ekkora már igencsak ordítani kellett, hogy értsük a másikat a nagy szélben.

A többiek viszont hittek nekem és a körön kívül vertünk Nazzod segítségével tanyát és elkezdtünk beöltözni az addig a fürkészéstől mágikusan védett szákjainkban elrejtett felszerelésünkbe. Megérkezett egy óra múlva a vihar. Majd elvitt minket, de a menedék kitartott. Nem sokkal később Verna kísérteties üvöltést hallott belülről, amire egy távolbalátó erőt alkalmazott, ami a kút tetejéről az aljára nézett és egy nagyobb csonthalmot és pentagrammát látott a kút alján. Meggyőzött viszont minket a beste lelke, hogy nem is hallott jól. Mi ostobák meg hittünk neki. Persze azért volt köztünk olyan, aki hinni is akart neki. Éjfélhez közeledve ismét meghallotta a hangot, ami már vitát váltott ki a csapatból, mert Nazzod és jómagam be akartunk menni, megmenteni az ártatlan lelkeket, illetve elpusztítani az aberrációt. Villám, mivel nem voltak bent gnómok és igen könnyű teremtésnek aposztrofálta magát, nem akart bemenni, ahogy Verna sem. A csapaton belüli szokásos problémát az oldotta meg, hogy kijött egy katona és azt ordibálta a viharon keresztül, hogy a kapitány vár minket. Erre Befegor, Nazzod és én bementünk, miután Villám rám rakott egy agyi csatlakozót, amivel telepatikusan üzenetet válthattunk, illetve én magam egy elf látást bűvöltem a szememre, eloszlatva erős koncentrációval szemem látható ragyogását.

Bementünk és a kapitány megpróbált rávenni minket, hogy 15 arany/fő ellenében menjünk le megnézni, mi van lent, mert a nemesek félnek. Én 100/főt kértem, de csak 20/főt ajánlott, ha azonnal lemegyünk. Villámmal értekeztem közben, aki azt akarta, hogy húzzam az időt, mert Verna le fogja küldeni a távolbalátását a kútba, ami, mint most elmondta lent teremmé tágul. Verna neki is gyürkőzött az ismételt távolbalátásnak, amikor megint felharsant a süvöltés.

Alicia ir’Degard tollából