1000. Therendor (3.) 14. délután 7 óra

Nazzod felfelé menet kissé elbambult, majd hátrafele fordulva előállt a nagy kinyilatkoztatással: „Emögött a daelkyrek állnak!”. Nem mondom, ahol aberrációk vannak, sőt ahol aberrációkat teremtenek, ott van ennek realitása. Nem akartam azonban, hogy elbízza magát, ezért azon nyomban lehülyéztem. Közben persze imádkoztam, hogy ne legyen igaza. Villám, mivel tudása a témában saját bevallása szerint is hiányos, nem kommentálta a megjegyzést. Nazzod nagyon elmélkedős kedvében lehetett, mert azt is firtatni kezdte, hogy mit is kereshet itt egyedül Juliska, egy kislány. Ranor megjegyezte, hogy Juliskát nem rég hozták ide és valami nagyon sötét szektából szabadították ki. Sharn mély bugyraiból került elő és vele kapcsolatban mélysárkányról beszéltek.

Felérve Villámon megint erőt vett a melankólia és megijedt az előttünk álló kihívástól. Hiába, szegénykém nagyon nehezen hagyja otthon a belénevelt szobatudós mentalitást. Elmondta, hogy a professzor nagyon erős is lehet, ezért nem biztos, hogy jó, ha hősiességünktől elvakulva neki megyünk. Megkérdeztem, hogy mégis mi lesz akkor az elf rabbal, akiért jöttünk. Hagyjuk magára? Villám szerint most már van bizonyíték a professzor ellen és mossuk tisztára a nevünket, majd a hatóságok kezére adjuk őkelmét. Ellenvetésemre, hogy ezzel az elfet nem szabadítottuk még ki, plusz Sharn sem az a hely, ahol a törvény előtt egyenlő mindenki és bízhatunk az igazságszolgáltatásban ilyen jó kapcsolatokkal rendelkező embernél, Villám csak annyit mondott, hogy leszarja az elfet és van más irány is, amerre mehetünk, nem kell nekünk az elf. Hiába nemcsak a hősiesség, a túlzottan jó lélek sem a legfőbb jellemzője Villámnak.

Végül szavazás lett a dologból. Nazzod és én is azt mondtam, hogy az elf nélkül innen ne menjünk el, lehet, hogy most is szenved. Verna, rossz állapota miatt hallgatott Villám ésszerűségbe bújtatott menekülőtervére, de Merix árnyaltabb álláspontra helyezkedett: a professzorral nem kell összekötni a bajuszt, de az elfet ki kell szabadítani. Villám győzködni kezdett minket, hogy az irományokból számára azt derült ki, a professzor tudása egy igen erős varázslónak felel meg. Nazzod szerint nem kell azonnal megtámadni a professzort, hiszen ő nem tudja még mit tettünk és miért jöttünk. Beszélünk vele legfeljebb. Ez igen ésszerűnek hangzott egy aberráció gyűlölő kaputartótól. Villám rá is mutatott, hogy jó, de ugye nem fogja Nazzod azonnal megtámadni a professzort, ha meglátja. Nazzod ígéretet tett erre.

Vernának nem volt ínyére, hogy megint felderítőszerepet szánunk neki a jelen állapotában, de miután tanácsért Villámhoz fordult és tőle megerősítést kapott, ráállt a dologra. Abban maradtunk, hogy addig megy, amíg az érzékei nem jeleznek veszélyt. Nazzod hozta szokásos formáját: „Úgy lopakodj, mintha az életed múlna rajta!” – tanácsolta vállveregetéssel társítva Vernának, aki csak azért nem válaszolt valami cifrát, mert azon küzdött, hogy a talpán maradjon a sok biztatás után.

Verna összeszedte magát és előre ment rendkívül halkan – én, ha nem láttam volna, nem hittem volna, hogy ott megy valaki. Felderítette előttünk a labirintust és mi meg mentünk szép lassan utána. Nazzod közben igyekezett figyelni a nyomokra. Julcsika nyomait meg is találta, amik elmondása szerint frissek voltak és a házba tartottak visszafele. Az emberfélék nyomait követtük tehát, de elnézett Verna egy olyan irányba is, amerre nem vezettek nyomok. Ott egy rácsos kapuval lezárt kerti lakot rejtett a labirintus. Közben én rájöttem, hogy most éppen a sírtól nem messze vagyunk, legalábbis légvonalban. A másik irányba megtalálta Nazzod a két emberféle nyomait, amiről most már meg is tudta állapítani, hogy egy ember és egy ork lesz az, valamint felfedezte egy csata nyomait is. Szerinte az ork harcos csatázott valamilyen négylábú lénnyel, ami leköpte savval és egy jót beleharapott. Erre valószínűleg a harcos elmenekült. A professzorról nem volt híre. Valószínűleg a rúnakutyával harcoltak, még mielőtt mi megöltük volna, de nem bírtak vele és elmenekültek.

Ekkor megszólalt egy ork hang: „Ki az, mit akarnak itt? Azonosítsák magukat!”. Meglepett a dolog, de nem annyira, mint Merixet, aki még a saját álnevét is elfelejtette, így kénytelen voltam én válaszolni. „Ursula ir’Defrasz vagyok. Egy kedves barátnémat kísértük el, hogy meglátogassa unokabátyját.” Mint kiderült az ork volt az, aki Guggaként mutatkozott be. Verna a beszélgetésünk közben meghallotta, hogy a professzor mögötte állt és súgta neki, mit mondjon, mit kérdezzen. A kezdeti kérdések során csak a hangját hallottuk, azonban nem mutatkozott meg előttünk. Kötötte sokáig az ebet a karóhoz és azt tudakolta, hogy mégis, hogy jutottunk ide. Nem találkoztunk-e egy szörnnyel? Elmondtam, hogy találkoztunk, de elszaladt. Ez sajnos nem volt nagyon meggyőző, de legalább nem is nyílt hazugság. Nem annyira, mint az, amikor azt mondtam, hogy a kapun könnyű volt bejönni, mert nyitva volt. Ezt viszont sikerült teljes meggyőződéssel mondanom. Közben Merix is bekapcsolódott a beszélgetésbe és elmondta, hogy Tianel Urien unokatestvére. Arra a kérdésre, hogy miért nem értesítettük az őrséget ez a válasz elég jónak tűnt, hiszen csak azért jöttünk mert valaki, aki koncertet adott nem engedett be minket. Elmondtam, hogy később egy betegnek bizonyult, akiket meg kellett fegyelmeznünk. Ezt úgy látszik bevették, mert az ork kijött és elvette az említett pecsétes levelet. Arra kérdésemre, hogy mégis mit történt itt, kitérő válaszokat adott. Amint elolvasta a levelet, a professzor behívott minket a házba. Kissé sejtelmesen arra utalt a professzor, hogy nincsenek-e közös ismerősei Merixxel. Merix és Verna azonnal levette, hogy arra kíváncsi, hogy ki az, aki beküldte ide az elfet. Én kissé később jöttem erre rá és igazából csak a főinspektorra tudtam gondolni és amikor Merix kitessékelt minket tanácskozni a házból, ezt suttogtam neki.  Másnak sem volt jobb ötlete, a levelet ugyanis nem olvashattuk el.

Merix egyedül ment vissza, miután Villám rárakott egy üzenet varázslatot, hogy kommunikálni tudjanak. Csigalassúsággal telt az idő, a percek óráknak tűntek és Merix még mindig nem jelentkezett. Már azon tanakodtunk mit tegyünk, ha rövid időn belül nem jön vissza, amikor fél óra elteltével megjelent a házból. Egyedül. Közelebb jőve elmondta, hogy minden jól ment. Az elf ott van és a professzor sem olyan rossz ember. Nem arra gondolt, mint amit mondott, de nem volt ezzel probléma. Beszélhetünk az elffel, de lenne kérése. Öljünk meg két szörnyet, ezt már megtettük időközben. A kutyáról tudott, a laborban lévő szörnyről Merix tájékozatta. Elmondta Merix, hogy a laborja megsemmisült, amiért 2000 aranyat kért kompenzációkért. Derítsük ki milyen ártó hatás szabadult el a kísérletei következményeként és zárjuk be a betegeket. Merix érdekes módon teljesen megbízott a professzorban és szerinte nem is olyan rossz ember. Jómagam és Nazzod is nagyon furcsának tartottuk ezt a viselkedést. Én félrevontam Villámot, hogy ezt megbeszéljem vele, de Nazzod megelőzött és Merix beleegyezésével rárakott egy gonosztól védő varázslatot, amire Merix megjegyezte, hogy talán nem kellett volna annyira megbíznia benne, hogy elmondja neki, mi járatban is vagyunk. Látszott immár, hogy elbájolták ezt a szerencsétlent. Villám mágia érzékelése megmutatja, hogy a szokásos mágiákon kívül van még rajta egy gyenge más mágia is.

Végül abban maradtunk, hogy elvállaljuk azt, hogy körbenézzünk és visszatérünk. Merix a védelem múltával ismét barátjaként gondolt a professzorra, ezért Guggát kihívtuk, aki hívta a professzort. A professzor be akarta invitálni Hissan barátnéját – úgy téve, minta nem tudna semmit, de nem engedtem, hanem odakiáltottam, hogy elvállaljuk azt, hogy körbenézzünk és visszatérünk az információval, de többet nem mondtam. Erre ő csak annyit mondott „Rendben.” Ezzel elváltak útjaink és odébb menve kissé megálltunk és megbeszéltük a követendő taktikát. Merixet és Ranort Belfegor arrébb vitte, hogy ne halljanak minket. És az ötletelés beindult...

Alicia ir’Degard tollából