035. alkalom – Verna napló
Ughala
YK 1000, Therendore (III.) hó, 10. nap
Játék valós időpontja: 2011. 02. 24.
Helyszín: Varga Viktor – Bp., Kunigunda u.
Jelen vannak: Attila (DM), Sanci, Nándi, Varga Peti, Varga Viktor, Nigel
Hónapok: Zarantyr (I.), Olarune (II.), Therendor (III.), Eyre (IV.), Dravago (V.), Nymm (VI.), Lharvion (VII.), Barrakas (VIII.), Rhaan (IX.), Sypheros (X.), Aryth (XI.), Vult (XII.)
Napok: Sul (1.), Mol (2.), Zol (3.), Wir (4.), Zor (5.), Far (6.), Sar (7.)
Aktív karakterek: Belfegor (barbár-harcos), Alicia ir'Degard (Aasterinian sárkányisten papja), Villám Skoradalavan (wizard), Verna (rogue), Nazzod (druid), Merix (warlock)
„Csak a halott goblin a jó goblin” – hallottam fejemben öregapám károgását, és ajkam önkéntelenül is mosolyra húzódott. Nem mintha Trolanportban hemzsegtek volna ezek a büdös csúszómászók – erről gondoskodtak az Örzők hallgatólagos beleegyezésével (sőt – időnként nyílt támogatásával) működő „önkéntes rendfenntartó csoportok”, de az öreg egy már letűnt kor egyik utolsó hírnökeként még ismert olyanokat, akik megélték azt a szégyent, hogy goblin hadurak és korcs alattvalóik garázdálkodjanak Zilargo szent földjén. A mosoly eltűnt, már csak keserű ízt éreztem számban. Arcomat takarva hatalmasat köptem egy sötét sarokba. Nem elég, hogy erre a koszos Vhogtaakra bíztuk magunkat, még azt sem tudja elintézni, amit megígért.
Pillanatok alatt világossá vált minden: amíg Vhogtaak a Lak’tuk vendégszeretetét élvezte, a patkányevők új sámánt választottak, ezt a R’hamtuug nevű félnótást. Miután pedig még arra is képtelen volt, hogy még idefele jöttünkben agyonveressen minket a bérgyilkosaival, kénytelen volt holmi homályos és goblinokhoz méltón idióta hagyományokra hivatkozva „próbatétel” elé állítani bennünket: meg kellett küzdenünk kijelölt „bajnokaival”, és a győztes fél jelölhetett ezt követően sámánt.
Az igazi meglepetések persze a részletekben voltak. A szabályok ismertetésekor kiderült, hogy 5 fős csapatok fognak küzdeni, azonban R’hamtuug csapatában mindenkinek hátasa is volt, százlábúak, ráadásul egyikük igencsak jól megtermett, ezen lovagolt a törzsfőnök testőre, Gwuash, egy nagydarab bugbear, kétkezes fejszével megerősítve. R’hamtuug persze személyesen nem vett részt a küzdelemben – de hát mit is várhattunk volna tőle. Rövid egyeztetés után Vhogtaak csapata is összeállt, az öreg méregkeverő mellett még Belfegor, Nazzod, Villám és Merix sorakozott fel. Miután a kijutásunk óta nem volt alkalmunk pihenni, nem irigyeltem varázslóinkat, de hát mit tudok én erről? Alicia nyomába szegődve elfoglaltuk helyünket a „nézőtéren”, a csata helyszínének kijelölt nagyobbacska tér mögött. Meglehetősen kellemetlenül éreztem magam a sok bűzölgő, karattyoló patkányzabáló között, de viszolygásomat elnyomta egy távoli, ám egyre fokozódó másik érzés: mi lesz, ha csapatunk elbukik az egyenlőtlen küzdelemben? A válasz persze egyértelmű volt, de Alicia nyugodt tekintetét látva sikerült elhessegetnem rossz előérzetem.
A csata kezdetét jelentő vad kolompolás zökkentett vissza végérvényesen a valóságba. Az egész csata nem sokkal tarthatott tovább egy percnél. Két fejszés goblin lendült rohamra a bugbear nyomában, és zúdult Vhogtaak-ék felé, miközben két számszeríjas goblin emelte célzásra fegyverét. Ezzel egyidőben csapódott be Villám vakító varázsa az elöl rohamozókra, majd a következő pillanatban Vhogtaak borította ködbe magát és csapattársait. Az íjászok hallásukra hagyatkozva lövöldöztek a ködbe. Ezután egy rövid időre az íjászokon kívül mindenki a ködbe veszett, csak a vad csatazaj hallatszott, varázslatok kántálása, kétségbeesett sikolyok, majd földre zuhanó testek puffanása...
<Belfegor bejegyzése> a csata kezdetekor a sámán elé vetettem magam, hogy testemmel fedezzem a kicsi varázslót. Derekasan suvítettek körölöttünk a nyílvesszők, s a hátam mögül egy egy jajdulás jelezte is, hogy némelyik betalált. Viszont én sokáig nem láttam semmit, aztán egy kisebb goblin pofa tűnt fel bal kézről százlábú háton lovagolva. Na gondoltam, két csapás és vége, de sajnos tévedtem. A rohadt köd miatt sorra csak az árnyékát sikerült eltalálnom, még akkor is, mikor Vhogtaak varázslata miatt fejvesztve menekült el mellettem. Sikerült Merix ájult testét megtalálva arra terelnem a goblin vezért.
Minden idegszálammal koncentrálva próbáltam a hangokat megkülönböztetni egymástól, de nem volt könnyű dolgom, körülöttem őrjöngve üvöltöztek a goblinok, sokan a megtermett bugbear nevét skandálták. Körülbelül fél perc telhetett el, mire nagyjából sikerült rendszereznem a beérkező hangokat, és elkülönítenem a csata zaját a tömeg hangzavarától. Kezdődő kétségbeeséssel vettem tudomásul, hogy Merix és Nazzod már nem vesz részt a csatában. A következő tíz másodperc maga volt az örökkévalóság, kezdtem felhagyni minden reménnyel, ám ekkor Vhogtaak ismerős kántálását hallottam, majd rövid károgással tudatta a többiekkel, hogy Merix újra magához tért. Pár másodperc múlva, kicsit odébbról ismét felhangzott a kántálás, és Nazzod káromkodásokkal tűzdelt óbégatása jelezte, hogy ő is visszatért az akcióba. Ekkor tűnt csak fel, hogy Vhogtaak a kezdeti káoszt kihasználva erőteljesen próbált javítani a létszámbeli egyenlőtlenségen. Először rémfarkast, majd egy kisebb hadseregnyi óriás denevért idézett, akik módszeresen kezdték felőrölni az ellenfelet. Belfegor is csapkodott jobbra-balra, de mintha a szokásos hatékonysága ezúttal elmaradt volna... A ködtől egyre kevesebbet lehetett látni, de azt jól lehetett hallani, ahogy ork röfögéssel kísért, hatalmas suhintásai csak a levegőt szaggatva ütik a semmit.
<Belfegor bejegyzései> Verna a Lak'tukban eltöltött közel egy hónap alatt sem tanulta meg, hogy mit jelent a "Lok'tar" csatakiáltás. A ködből kibotorkálva először egy goblin lovast sújtottam le kardommal, majd kiváló visszakezes vágással a bugbear harcos mellkasát metszettem fel hastól álkapocsig. Dol Dorn kegye azonban a sisakkötőjénél megállította a halálos vágást, így az ellenfelemnek még volt ereje, hogy baltájával csontig a bal lapockámba vágjon.
Vhogtaak idézett lényei és gyógyító mágiája eldöntötték a küzdelmet: a goblinok és hátasaik egymás után hullottak el, majd Gwuash is összeesett egy hatalmas, Belfegorra mért ütést követően: az időközben lecsillapodó goblin közönség soraiból ekkor hangzott fel utoljára egy halk, elismerő moraj. De ezzel a próbának vége is lett.
R’hamtuug próbált mégtóságteljes maradni a csapattal érkező Vhogtaak fogadásakor. Arcizmai folyamatos rángása közepette, holmi ősi szokásokról zagyválva, és a nagy szellem akaratára hivatkozva kénytelen-kelletlen átnyújtotta ünnepélyesnek szánt mozdulattal a hatalmat jelképező törzsi botot, amit Vhogtaak komoly képpel, de hihetetlen gyengén leplezett gyermeki örömmel vett át tőle. Szánalmas ez a két pojáca, remélem, hogy néhány óra múlva magunk mögött tudhatjuk a helyet mindörökre, amint a börtön jelét eltüntetik a fejünkről.
A ma éjszakát mindenesetre még itt kell töltenünk, pont ennek a hólyagnak a sátra előtt. Még egy bő negyedóra van hátra az őrségből, aztán jóéjszakát! Villám persze már elbóbiskolt, szép kis őrszem, hehehe. Hát igen, nehéz napja volt neki is, itt meg úgysem történik már semmi. Vhogtaak a régi-új kakas a szemétdombon, R’hamtuug meg szép csendben elsunnyogott, már a vacsoránál sem láttam a pofáját – nem mintha hiányozna. Ez az óriási szobor nyugtalanít csak egy picit itt a sátor mellett. Amikor megérkeztünk, éreztem valamiféle jelenlétet a fejemben, és mintha szólt is volna egy számomra ismerős, mégis idegen nyelven. Mintha goblinul lett volna, de nem az általam ismert, Sharn-ban is beszélt goblin, hanem valami sokkal ősibb, távolibb korból származó. És igen, határozottan éreztem, hogy ennek valami köze van ehhez a szoborhoz. Bárcsak tudnám, kinek állították és mikor, mostanra eléggé megviselte az idő, szinte csak annyi látszik, hogy valamiféle humanoid lehett a modell. No mindegy , valahogy húzzuk még ki ezt a pár percet...
Verna
[Lefekvéskor őrséget állított a csapat. Megbeszélt sorrend: Villám+Verna, majd Merix, majd Nazzod+Alicia. Nazzod és Alicia műszakja alatt Nazzod azt veszi észre, hogy Vhogtaak sátránál álló két goblin őr mellett hirtelen megjelenik egy bugbear, és levágja az egyik őrt...ami pedig még különösebb, mindebből egy árva nyikkanás sem hallatszik...]
