270. alkalom

Helyszín: Üröm,  2017. szeptember 06.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Genmajsa, Alicia, Verna, Belfegor

„Pókhálók közepén”

- szemelvények Belfegor visszaemlékezéseiből –

Korth, Kikötő negyed, Úszó Sírbolt hajó, YK 1016, Nymm, 17.

Adaman magához intett bennünket a karzatról, s hosszú szónoklatba kezdett. Úgy éreztem, el van keseredve. Kifejtette, hogy már tizenhét éve sikeresen működteti a szervezetét, de most sarokba szorított állatnak érzi magát.

Pár hónapja feltűnt egy alak, aki Szürke királynak nevezi magát, s nyíltan fellépett a Család ellen. A legbosszantóbb az egészben az, hogy a sorozatos akciók ellenére nem sikerült olyan nyomot találni, ami elvezetne a kihívóhoz. Sőt, szinte semmilyen nyomot sem sikerült találni.

Először egy Kankó János nevezetű orgazdának vágták el a torkát; a vérével felírták a falra: aki Adaman Fane-nel üzletel, az meghal. Ezt még belső villongásnak gondolták.  A következő egy csempészbárka, a Sunyi Kardhal elleni támadás volt. Amikor megtalálták a roncsokat észrevették, hogy a névtáblán áthúzták az eredeti feliratot, s a helyére a Szürke király nevet pingálták.

Azután az egyek szerencsebarlang felgyújtása következett.  Az őrökre – fél tucat verőember – a Szürke király katonája bélyeget égették. A szerencsétleneknek nem volt esélyük, hiába húztak kardot, látszott, hogy igen rövid idő alatt végeztek velük.  A műintézményben éppen nem volt senki, így szemtanú sem maradt. Látszott, a támadók alaposan felkészültek.

Aztán a kurvák következtek. Dravago havában egy héten annyi örömlánynak vágták el a torkát ahányadik napot számlált a kalendárium. Testükbe valamilyen éles tárggyal azt a szöveget vésték, hogy „Adaman Fane kurvái,  a Szürke király által megbaszva.”

Majd a Család egyik – az előlelő körökbe beépült – spionját buktatták le.

Ekkor ült össze a Tanács – és bár akkor Adaman Fane ellene szavazott – úgy határoztak, hogy külső erők segítségét kérik a helyzet megoldásához.

Ezután felgyorsultak az események. Rejtekhelyekre törtek be, árukészleteket raboltak el, több szállítmányon is rajtaütöttek. Nyom sehol, bár egyértelmű volt, hogy a Szürke király emberei mágiát is használtak.

Természetesen felmerült az árulás lehetősége is – a támadók túl jól informáltnak tűntek; viszont a Tanács tagjai közül gyakorlatilag mindenkit veszteség ért az utóbbi időben. Az is egyértelműnek tűnt, hogy a vezér úgy véli, hogy ha itt bukás lesz, akkor a Tanács együtt bukik.

Később a Rongyosok – az egyik gyerekbanda – legyilkolása következett. Mérgezett süteményt etettek velük, majd kiírták, hogy ez volt a Szürke király szülinapi zsúrja.

Ezután a védelmezett helyek betámadása jött, komoly érvágásként; s  ez már ebben a hónapban történt.  Aztán az egyik védelmi pénzt szedő csapatot is legyilkolták;  egy-két túlélő maradt csak, akik nem emlékeztek semmire. Aztán előkerült a zsebükből egy-két kártya;  a szokásos ábra helyett a szürke király képét ábrázolják.

A halottakkal beszélést nem próbálták, nem sok ilyen papot ismernek.

Tegnap történt, hogy az „Egész koronások” banda vezérkarát támadás érte. Ők Adaman Fane szervezetének teljes jogú tagjai voltak, de nem adtak tanácstagot. Meglepetésszerűen ütöttek rajta a bandán, pedig azok büszkék voltak főhadiszállásuk erődítéseire. Többeket legyilkoltak, Tesso-t,  a vezetőt udvari bolond sapkában egy karóra húzták.

Tesso-nak hét testőre maradt életben, hatot kihallgattak – ennek a végét volt szerencsénk végig élvezni - a hetedik lelépett. Neki Hanno a neve, úgy látszik, a hatóságokhoz fordult, mert bevitték a Szürkeszirt börtönbe. Ő tudhat valamit, de a Családnak ott elérhetetlen.

Beszélgetés közben beszaladt egy tizenkét éves forma kislány, akiről kiderült, hogy ő Naska, Adaman lánya. A kiscsaj úgy gondolta, hogy mi vagyunk azok a hősök, akik megmentik a családot. Szerencse, hogy nem olvasta az én gondolataimat.

Kiderült, hogy nemcsak Naska tud rólunk, hanem a Tanács is (persze ők szavazták meg), s minden valószínűség szerint ezáltal a Szürke Király is. Adaman Fane szervezete  egyfajta messiásként tekint ránk.

Aztán rövid kérdezz-felelek játék következett, melynek során kiderült még, hogy mi Drul Kantar első kategóriás (első fizetési besorolású) egysége vagyunk, s a díj második fele csak akkor esedékes, ha leszállítjuk a Szürke királyt.

A Bábával már előre felvették  a kapcsolatot, számít ránk, s a most következő Tanácsülés után – ahol mi vagyunk a fő fellépők - el lehet vele intézni a pecsételést. Az ir’Gallus eset– erre rákérdezett, s csak annyit mondtunk, hogy kellett egy kis szórakozás -  miatt a szokottnál erősebb a fehér oroszlán őrjárat, akit elkapnak, s nem tudja magát igazolni, az a polgári minisztérium sötét tornyai közé kerül.  Onnan pedig nem sokan kerülnek elő élve.

A Szürkeszirt  börtön az más eset, oda főleg politikai okokból kerülnek foglyok, leginkább a király ellenségei. Meglepő, hogy Hanno hogyan került oda.

Adaman Fane még finoman utalt rá, hogy vannak olyan tanácstagok, akik nem örülnek a jöttünknek, sőt legszívesebben holtan látnának bennünket. Lehet, hogy tesznek is majd érte. Főleg Ay Estos, a klán pajzsa és kardja  - ő a felelős a külső és belső védelemért – részéről számíthatunk ellenségeskedésre.

Remek – gondoltam. Ezek szerint most már az egyik kezem nem is lesz elég, hogy megszámoljam, hányan akarnak itt Korthban az életünkre törni. Kezdődött az egész Villám titokzatos ellenfelével, ehhez hozzájött az Aasterinian hívők gyilkosa (ez lehet, hogy ugyanaz). Utána jöttek a Sötét Álmodók, majd a feltételezett gyilkosságért minket üldöző fehér oroszlánok. Végül a Szürke király, és most Ay Estos. Ja és persze ne feledkezzünk meg Sasháról, a Pusztítóról, meg naplóíró droami barátjukról. Lehet, hogy a két kezem sem lesz elég?

Adaman röviden leírta a Tízek Tanácsát: Ay Estos, a kard;  Jolenta Ir’Hreck a nemesasszony, ő intézi a felsőbb körökkel a dolgokat; van egy csatagólem különítmény, Tompa a vezető;  ezen kívül Bek Okhan és csapata, ők különleges egység, sokoldalú tehetséges társaság;  Fél-karú Dudzsek, a törpe; Lanas Tog, a könnyűvérű lányok vezetője; Shurq Ellale az utcai munkák, gyerekbandák, zsebesek vezetője; Rallick Nom a hírszerzésért felelős;  és végül a tizedik a Hangtalan Gyilkos. Adaman ezt a strukturált, és részben a pozíciók betöltőit is megörökölte. A Gyilkost a Főnök még sohasem látta, pedig elvileg  ő végezte a  kényes gyilkosságokat. A székéhez viszont ragaszkodnak a hagyomány tisztelők, ők meg vannak róla győződve, hogy a szerep be van töltve.

Adaman elmesélte, hogy a szervezet előtte is itt volt, ő csak átvette; a különálló bandák a vezetőt maguk választják  a maguk köreiből, akik képviselik őket a Tanácsban. Ez alól kivétel a védelmező pozíciója (kard és pajzs), akiről  a Tanács tagok közösen döntenek. Ay Estos már több mint tíz éve ül a Tanácsban.

A Tanácsban a döntések többségi szavazással születnek, az operatív ügyekben Adaman dönt; mindenki szavazata egyforma, a Főnöké kettőt ér;  ha döntetlen, akkor Adaman szavazata a mérvadó.

A tanácsülésig hátralévő szűk fertályórát a nekünk kirendelt tágas kabinban elvarázsolt extra dimenzionális tér biztonságában töltöttük. Elhatároztuk, hogy továbbra is játsszuk a kemény gonosz fickót – ez eddig jól ment. Három dolgot kérünk: titoktartást; segítséget a banda tagok kikérdezéséhez, valamint egy kijelölt kapcsolattartót; lehetőleg a Főnököt.

Több gonosz érzékelést is elvarázsoltam, de nem érzékeltem kárhozott lelket, bár az feltűnő volt, hogy Genmajsa miért nem akarja levenni a droamiaktól zsákmányolt gyűrűt.

Trisztán értünk jött, majd bevezetett minket az átrendezett ülésterembe.  A nagy kör alakú asztal körül kilenc érdeklődő szempár tüzében léptünk közelebb.

Ott volt Ay Estos egy középkorú, bagót rágó, mogorva láncinges férfi, aki egy hatalmas pörölyt támasztott a lábához; Tompa, a csatagólemek kissé ütött-kopott vezére hatalmas köpenyt terített magára; egy jóképű, bajuszos ficsúr, Bek Okhan pökhendin bólintott felénk; egy gyönyörű, felékszerezett hölgy, valószínűleg Lanas Tog érdeklődve figyelt bennünket; egy félkarú törpe – aki nem lehetett más, mint Dudzsek – iszonyú morcosan bámult maga elé; aztán ott volt egy legszebb évein túl lévő, dúskeblű, okulárés hölgy, aki a ruhája alapján csak  Jolanta Ir’Hreck, a nemesasszony lehetett; egy jellegtelen, hosszú hajú, nyeszlett ember férfi – akit Rallick Nom-nak tippeltem – kíváncsian méregetett minket; és végül egy félelf – Shurq lehetett az - karba tett kézzel meredt maga elé.

Adaman rövid bemutatása után Jolenta kezdte, kifejezte meglepetését, hogy Drul Kantar nagyúr válogatott társasága mi lennénk, mert félelmetesebb harcosokra számított.  Alicia erre csak ügyesen annyit mondott, hogy ennek kifejezetten örül.

Ezután azzal vegzáltak, hogy minek kellett lemészárolni az ir’Gallus családot, de erre előadtuk a szokásos feszültség levezetéses dumát. Ez nem mindenkinek tetszett.  A hosszú hajú megkérdezte, hogy hogyan akarunk hozzáfogni, mire papnőnk egyszerűen azt mondta, hogy kihallgatjuk az élő és holt szemtanúkat, megnézzük a helyszíneket, és ez alapján megtaláljuk a Szürke királyt. Ay kicsit morgott, de a többiek megmondták neki, hogy az ő módszerei eddig nem vezettek eredményre.

Közben kiderült, hogy Dudzsek emberei találtak valakit a Hóhér dombon, aki elég ramaty állapotban van, Dol Dornt és a Szürke királyt emlegeti. Rögtön arra gondoltam, hogy ez csak Cotillion penge lehet. A Bölcset tervezték ráküldeni, de szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy tegyenek velünk előbb egy próbát, ha már kifizettek ennyi pénzt értünk. Egy odavetett mondatból úgy tűnt, hogy több mint fél éves bevételét fizette ki értünk, azaz a droamiakért a Család.

Trisztán közben kiment, majd amikor bejött valamit súgott Adaman fülébe. Kiderült, hogy a túlélő ir’Gallus kölyök jelent meg az Úszó Sírbolt előtt, s elkezdett handabandázni, hogy tudja, hogy itt vannak a családja gyilkosai, s adják ki őket. Leszerelték, és bevágták egy dutyiba. Rávettük Adamant, hogy őt is kihallgathassuk.

Egyedül Tompa kérdezte meg, hogy milyen segítségre van szükségünk a ránk bízott feladat sikeres végrehajtásához. Engedélyt kértünk arra, hogy kihallgathassuk a banda tagokat.  Ebben maradtunk.

Rövid diskurzus következett még Tessóról és Hannoról. A ficsúr kissé gúnyosan, de reményét fejezte ki, hogy majd mi megoldjuk, hogy Hannót a Szürkeszirt erődben szóra bírjuk. Majd a vezér berekesztette az ülést.

Sikerült még  a végén Adamannal a többiek nélkül beszélni egy kicsit. Kértük, hogy a diszkréció érdekében ő legyen a kijelölt személy, akivel a kapcsolatot tartjuk. Ezt elfogadta, de hozzátette, hogy időről-időre el kell majd jönnünk, hogy a haladásról beszámoljunk a Tanácsnak.

Megbeszéltük, hogy kapunk tőle egy várostérképet, amelyen bejelöli, hogy hol, és milyen sorrendben történtek a támadások, valamint kapunk írásos engedélyt a banda tagok kihallgatására. Végül megkapjuk azokat a szürke királyos kártyalapokat, amelyeket eddig megtaláltak.

Ezekbe Adaman beleegyezett, majd közölte, hogy a Bába a negyedik harangszóra érkezik, használjuk ki jól az időt.

Trisztán lekísért minket a hajó gyomrába. Egy félreeső teremben feküdt a holttest, s Alicia rövid vizsgálódás után megerősítette a nyilvánvalót: a karóba húzásba halt bele a szerencsétlen.

Kísérőnk elmesélte, hogy az Egészkoronások Shurq egyik alcsapata volt, s arról kapták a nevüket, hogy fiatalabb korukban még egy egész koronát sem láttak egyben a rablási tevékenységükből. Összetartó bagázs volt, akik  a maguk szintjén az elvégzett munkákból viszonylag jól éltek. A szabad kikötőben egy lepukkant lisztraktárat alakítottak át főhadiszállásnak; viszonylag jól megerődített helynek számított. Tesso nem volt egy észlény, de rendet tartott, s jól összefogta a bandát.

Kiküldtük a teremből Trisztánt – szakmai titkokra hivatkozva – majd Alicia kapcsolatba lépett a halottal. A hulla elég erősen ellenállt, ezért papnőnk csak egy kérdésre tudott választ kicsikarni a tetemből: „Mit láttál a halálod előtti utolsó öt percben?”

Nagyon furcsa volt: a holttestből egyszer csak szörcsögő hang tört elő; a szája mozdulatlan maradt, csak az izmai rángatóztak valami halálon túli ütemre. Elmondta, hogy éppen ünnepeltek valamit; s ittak. Egyszer csak hirtelen sötét lett, majd sikoltozást hallottak. Valaki ráugrott -  a hagymaszagból ítélve talán D’rek lehetett az (árulás??) – majd egyedül maradt a bandából.

Ekkor egy alak felragyogott a sötétből, szürke ruhás, szürke csuhás fickó, fején fejpánttal, melyből szürke kő villogott valahogy megnyugtatóan. Azt mondta, hogy Adaman Fane katonája voltál, de a Szürke király hozza el a halálod, majd felkacagott. Két oldalról valakik megragadták, aztán iszonyú fájdalom, majd minden elsötétült.

A „kihallgatás” befejeztével Trisztán egy pergamenlappal a kezében érkezett vissza, s érdeklődött, hogy mit jegyezhet le a jelentésében.  Papnőnk elmondta, hogy Tesso-t a Szürke király valami nagy hatalmú követője és emberei támadták meg. Beszélt a bájolt sötétségről, a megnyugvást sugárzó mágikus kőről, s a bandavezér kínhaláláról is.

Közben bejött egy szolga, s valamit súgott a kísérőnk fülébe, mire Trisztán sürgetni kezdett minket:  a Hóhér dombon begyűjtött fogoly állapota rohamosan romlik, vele kell folytatnunk.

Átmentünk egy tagbaszakadt őrök által védett másik helyiségbe, s folyosókon keresztül egy börtöncellába jutottunk. Egy rettenetes rossz bőrben lévő húszas-harmincas, valaha ápolt külsejű fiatal férfi hevert odabenn. Alicia gyorsan megállapította, hogy belső vérzése van, ezért gyógyítással indított, melytől a beteg láthatóan jobban lett.

Belesuttogtam  a fülébe a nevét, s hogy most jó barátok közt van, de halkan kell beszélnie, hogy odakinn ne hallják meg. Néhány azonosító mondat után láttam, hogy már megbízik bennünk.

Elmondta, hogy látta a kardot és, hogy mindent leírt a naplójában, amit Apsalar nagyasszonynál hagyott a Fenségesek katedrálisában. Sajnos beszéd közben az állapota folyamatosan romlott, vért köhögött fel, a végén már alig lehetett érteni, hogy mit mond.

Ami nem volt  a naplójában, hogy elment a Hóhér dombra arra a helyszínre, ahol következtetései szerint  a következő támadás történik majd a karddal. Ott volt a Demazién kúria romjainál; a tóból előmászott egy alak kezében a karddal, mely sötét volt, és mintha füst gomolygott volna belőle.

Hirtelen megjelent négy fickó, kettő fegyveres, kettő varázshasználó, s  a kardosra támadtak. Leteperték a kard hordozóját - Cotillion szerint meg is ölték - s elvették tőle az ereklyét. A penge ekkor cselekvésre szánta el magát, azt gondolta, hogy a meglepetés az ő oldalára billentheti  a mérleget; de nem így történt.

Mintha már eleve számítottak volna rá; egy csuklyás alak mágiával a földre sújtotta; s még üzent is: „Ez a Szürke király prédája, sajnálom”. Majd ott hagyták haldokolva Cotilliont, aki úgy érzete, hogy valami belülről rágja szét. 

Sajnos itt Alicia sem tudott segíteni, a gyógyítások csak szemernyi ideig hoztak enyhülést, aztán az agónia újra folytatódott. „Mond meg Guilderstern nagyúrnak, hogy megpróbáltam ... nem sikerült ... elbuktam ... de Dol Dorn biztos fog adni egy második esélyt.” Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt megadtam volna neki a kegyes halál ajándékát.

Társaim szövegértés varázslatokkal gyorsan felkészültek a „halotti beszéd”-re. Fél perc múlva  a megboldogult kinyitotta a száját, s a következő szavakat mondta: „Egy sárkány a sziklafal tetejéről figyelte, ahogy minden elporlik; alatta víz morajlott; mélyen alatta odébb valaki zokogott; a saját könnyei voltak.” Mi a rák lehet ez? A sárkány próféciák?

A hasán a bőr közvetlenül a mellkasa  alatt még halála után is mozgott, ezért pengémmel felvágtam a bőrt. Dobókocka felényi méretű féreg lények nyüzsögtek a beleiben. „Aberráció” – mondta Villám, majd felperzselte a dögevőket.

Trisztán már nagyon be akart jönni. A segítő a kibelezett hullát látván megborzongott – „Ti nem szarral gurigáztok”; azt hitte mi kínoztuk halálra a szerencsétlent.  Papnőnk elmondta, hogy Dol Dorn hívét varázslattal terítették le, de előtte még látta a szürke király katonáit.

Mivel még volt egy harangnyi időnk, átballagtunk a szomszédba az ir’Gallus csemetéhez. A priccsen egy fiatal, lángoló szemű, pofontól felduzzadt arcú nemesúrfi fogadott minket.

Alicia lecsendesítette a kiabálást, s csendes hangon arra biztatta, mondja el, hogy került ide. A heves ifjú elmesélte, hogy az öldöklés közben látott egy nagy ork harcost. Azon nyomban meg akarta torolni a támadást, de a szolgája, Roderik lefogta és elmenekítette. Eddig mi is tudtuk.

Utána lett érdekes. Elment a kurvájához, valami Majácskához, akiről gyanította, hogy Adaman-nak dolgozik. Addig kínozta, míg az örömlány elmondta neki, hogy a Család vár egy kalandozó csapatot. Innen már egyszerű volt, idejött, ahol az Alivilág Ura tanyázik.

De jó – gondoltam – ezek szerint itt Korthban az utolsó kis szajha is tudja, hogy megérkeztünk. Meg azt is, hol lakik Adaman. Remek.

Kiderült, hogy az ir’Gallus gyerek nemcsak Maját, hanem Roderikot is megölte. Gonosz érzékelésem egyértelműen beazonosította, hogy ez is egy olyan mocsok, akinek a pokolban a helye.

Miután Alicia egy zseniális félmondattal ráébresztette a ficsúrt, hogy tulajdonképpen kik is azok, akik kihallgatják, a fiatalúr felüvöltött a félelemtől. Én kardlappal ráhúztam egy nagyot a fejére; részint, hogy levezessem az indulataimat, részint, hogy hallgasson már el. A többit Adaman-ra bíztuk; én reméltem, hogy őt is a cápáknak adják majd. Tiszta munka, nyom nélkül. Trisztán erről a beszélgetésről is megkapta a beszámolót.

Visszafelé ballagtunk a szobánk felé, amikor Bek Okhan a folyosón – egy törpével az oldalán – leszólított minket, mondván beszélni szeretne velünk. Odabenn bemutatkozott; ő a különleges egység vezetője, vele pedig Oleg Vikat. Majd szimplán felgyűrte az ingujját, s ránk villantotta a Tarkanan ház jegyét. „Magunk között vagyunk” – vigyorgott ránk mindentudóan – „mindannyian viselünk sárkányjegyet.”

Oleg felhúzta vászoningét, s egy nagy aberráns sárkányjegyet mutatott szőrös hasán. „Különleges képessége, hogy érzékeli mások sárkányjegyét” – tette hozzá a bajszos ficsúr – „veszélyes, de hasznos”.

Ezek után némi verbális birkózás kezdődött, melyből adok kapok alapon az elkerülhetetlen információcsere bontakozott ki. Ő elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mit tudnak a mi sárkányjegyeink (ezt körvonalaiban el is mondtuk – természetesen mindenki valami mást); mi pedig az itteni viszonyok iránt érdeklődtünk.

Bek elmondta, hogy pár hónapja Sharnban – ami a legnagyobb szervezet – feltűnt egy legendás sárkányjeggyel rendelkező alak, aki Khyber Fiának nevezi magát. Pár hónap alatt átvette az uralmat- Patrick is beállt  a követői közé -, s rövid idő alatt egy zseniális tervet eszelt ki, hogy megbosszulják az évezredes elnyomást. Most ennek érdekében mozgósít.

A korthi szervezetben is jelentős változások álltak be, s most egy nagy dobásra készülnek: a földre akarják sújtani  a Tizenkettek piramisát.  Jelképes cselekedet , de szimbolikus, s nagy hatalomról árulkodik.

Bek együttműködést ajánlott a kialakuló káoszban. Miután Villám megmutatta a sharni Tarkanan jelet, már teljesen megbízott bennünk. Azt kérte, hogy tartsunk össze, s ne nagyon siessünk  a Szürke király ügy felgöngyölítésével. A belső harc, az ellenfél, illetve a többi játékos hagy gyengítse csak magát. Mi ezt nem ígértük meg.

Megtudtuk viszont, hogy a Szürke király nem a Tarkananok közül való. A Család a ficsúr szerint egy amatőr banda, egy rakás szerencsétlenség. Bárki potenciális áruló lehet.  A különleges egység nem fél, ők tudnak vigyázni magukra. (Ezt majd meglátjuk).

A Hangtalan gyilkos is csak egy legenda. Szerinte. Ő nemrégen tagja csak a szervezetnek, csak pár éve csatlakoztak. A szék már ötven évvel ezelőtt is üresen állt. Hülye banda. Üres misztérium.

Hanno eltűnése alátámasztja azt, hogy több játékos is van ebben a játszmában. Bek szerint is ennek a testőrnek volt a legtöbb magához való esze. Bejutni a Sziklaszírt börtönbe nem egyszerű eset; nem  a béna fehér oroszlánok, hanem Kaius király személyes testőrsége őrzi. Mindenesetre megígérte, hogy utána néznek, hogy tudnánk oda bejutni. Egy jó pont.

Megtudtuk még, hogy Okhan a jegyével meg tudja bontani a valóság szövetét – bármit is jelentsen ez. Majd Trisztán kopogtatott és sürgetett, hogy menjünk, mert jön a Bába. Bek még odasúgta a varázslónknak, hogy drakonik abc, néggyel eltolva jobbra, majd kisurrantak az ajtón.

Villám még visszaszaladt a szobába – mint később elmondta – láthatatlanság észlelését varázsolt magára. Mi elballagtunk  a nagyterembe, ami ismét át volt rendezve, s félhomály borította.

Távolról beszűrődött a négyet köszöntő harangzúgás. „Hmm, mindig pontos szokott lenni” – morfondírozott hangosan Adaman. „Most is pontos voltam” – felelt rá az egyik félhomályos sarokból egy hang ...