131. Alkalom

Helyszín: Kunigunda utca,  október 2.

Aktív karakterek: Villám, Nazzod, Merrix, Alicia, Verna, Belfegor

A gyíkpárbaj

- szemelvények Alicia visszaemlékezéseiből -

1010. Barrakash 7. délután, a föld gyomrában...

Meg sem várva a többieket, átrepültem a természetesnek tűnő hídon a láva felett és visszakiáltottam nekik, hogy jöhetnek, csak óvatosan, mert igen nagy lehet a hőség a hídon sétálva. Nazzod ezt hallva magára varázsolt egy elemek bírása varázslatot és ugyanígy tett Cubákkal is, aki még mindig nem tért magához attól, hogy újdonsült gazdája kicsivé tette. Közben Merix felnézett és fény gyúlt a szemében, majd pókmászással átmászott hozzám a mennyezeten. Nazzod végre elindult a hídon egyedül, lassan, mindenre figyelve. Nem sokáig jutott, amikor közölte: "Ez nem is természetes híd. Megmunkált az alja. Olyan, mintha csapdának készült volna." Erre fogta magát, visszafordult. Kissé molyolt a zsákjában, majd kötelet kötve Cubákra, elindította és mögötte tíz lábbal menve követte. A híd közepét már elérték, amikor Cubák bundája elkezdet füstölni, Nazzod alig bírta megfékezni a megijedt állatot, hogy az nehogy valami végzetes hibát kövessen el. Hát igen, Nazzod szokás szerint nem ismerte saját hatalmának pontos erejét, így az állatát hagyta védelmén kívülre kerülni. Na igen, ez egyáltalán nem lepett meg senkit.

Belfegor ezt látva futással szelte át a köztünk lévő távolságot. Ő sem úszta meg néhány égett szőrszál nélkül. Villám sokat teketóriázott, még maga elé is engedte Keltist, akit én is biztattam, mivel tartottam tőle, hogy lejár a rá rakott fény varázslatom és nem fog látni semmit átkelés közben. Át is jött. Igaz, félúton kigyulladt a bal füle. Na erre megszaporázta lépteit. Átérve meg könyörögni kezdett, hogy gyógyítsam meg a fülét. Megkönyörültem rajta és megtettem, Ma jó napom volt, mert tetteinkkel szolgáltuk Aasteriniant: mindenki saját erejéből jutott tovább. Végül, kissé bátortalanul, de Villám is megérkezett, meg sem pörkölődve. "Nézz körül Nazzod, látsz-e nyomokat" - kértem Nazzodot. "Itt vannak Vernáék nyomai, de mást nem találok. Itt már rég nem ment át senki".

Folytattuk az utunkat. Pár méterrel később az út elfordult jobbra, ami kicsit távolabb egy hatalmas terembe torkollott, ahol Nazzod elvesztette a nyomokat. Ellenben előttünk vagy tíz méterre szakadékot vettünk észre, ami felett egy masszívnak tűnő híd ívelt át. A híd végét nem igazán láttuk. Viszont ahogy így megálltunk és nem csörögtünk, hangokat hallottunk. Én és Villám értettük is mint mondanak, mivel draconikul beszéltek. Érezhetően valami fenyegetőző kiabálásnak hallottuk, ami nem ránk irányult. Kérésemre - mivel én eddig a hátvédet alkottam - helyett cseréltem Nazzoddal Belfegor oldalán. Mivel a hangok közeledtek, mindenki bátorságának megfelelően cselekedett. Én és Belfegor előre mentünk a jobban védhető hídfőig, Villám pedig hátravonult elbújva az árnyékokba. Keltis pedig szépen világított magában.

Ahogy elértük a hídfőt, megláttuk a híd másik végét, ahol hét kisebb gyíklényt szorongatott és terelt a hídra négy nagyobb. Néztük őket egy darabig. Ekkor viszont észrevettek és mindannyian megdermedtek. Én barátian odaintettem nekik és átkiabáltam, hogy barátként érkeztünk, csak át akarunk kelni a barlangon. A dermedtség hamar elmúlt és a hét kisebb elindult felénk és az egyik segítségért kiáltozott nekem. Azt kiáltottam nekik, hogy rendben, de kísérjenek át a barlangon. Renden, elkísérnek a falujukig. Kérdésemre elmondta még, hogy ezek szemben a fekete pikkelyesek, akik eléggé agresszívvá váltak az utóbbi időben. Épp a nagy Rhashaak sárkány istenük templománál tették tiszteletüket, és útban voltak hazafelé, amikor a fekete pikkelyesek rájuk támadtak. Meglepődtem, mert ilyen sárkányistenről soha nem halottam. Valószínűleg egy rég halott sárkány lesz ez. Szóval elmentek és leadták az adományt a templomot uralmuk alatt tartó fekete pikkelyeseknek és mentek volna hazafele, ahonnan már napok óta távol voltak, amikor ezek négyen nekik támadtak. 

A fekete pikkelyes behemótok már a hídon dübörögtek, de rájuk kiáltottam, hogy legyenek szívesek megállni, vagy meghalnak. Én a hatalmas Aasterinián papnője ma már megöltem egy trollt és majdnem kiirtottunk egy goblin falut, ne kelljen őket is megölnünk. Ez és Merix hasonló lelövéssel való fenyegetése hatott. Mindez a beszélgetés draconicul folyt, amit én vagy Merix fordítottunk a többieknek, akik - kivéve Keltis és Villám - eddigre mellénk léptek. A hét kis gyíkot közben azért kifaggattam, hogy látták-e Vernáékat, de senki hasonlóval nem találkoztak.

Visszamentek a híd túloldalára a fekete pikkelyesek és onnan közölték, hogy a terület az övék és ha átlépünk a hídon, meghalunk. Ez engem nem nagyot hatott meg - nem igazán vagyok híve a szabályoknak -, de Belfegort meggyőzte ez és megkérdeztette velem, hogy mennyi pénzért engednénk át. Beindult a fantáziájuk és már húsz aranynál tartottunk, amikor Belfegor benyögte, hogy álljon ki a bajnokuk a mi bajnokunk ellen. Na ebbe belementek. Ezek után már csak azon folyt a vita, hogy a híd őfeléjük eső végében, vagy a híd közepén legyen a harc. Ők azt állították, hogy nem jöhetnek át a hídon. Ami persze korábban nem akadályozta meg őket, hogy rálépjenek korábban. A helyzetet az oldotta meg, hogy Merix a szokásos bárdolatlansággal vérig sértette őket, így kiállt egy és Belfegorral összecsaptak a híd közepén. Az alku egyébként arról szólt, hogy az átmenetel mellett a győztes viszi a mások összes vagyonát is. Belfegor saját és a mi mágiánkkal felfegyverkezve rövid idő alatt péppé verte a magát nagynak nevező Ezrekont. Végül megkímélte az életét és csak egy csontláncot vett el tőle trófeaként. Sajnos a harcban erősen megsérült a pajzsa, de ezen megígértük, hogy segítünk majd. A többi fekete pikkelyes félreállt és néhány keresetlen szavam után igen gyilkos pillantásokat vetve engedtek utunkra.

Közben Villám és Keltis is előkerült és elmondta, hogy a sárkányisten valójában egy ősöreg fekete nemes sárkány, aki a démonokat őrizte Haka'torvhakban, ami Q'barra-ban van, de a hosszú idő alatt megfertőződött és átállt. Most már ő is fogoly és hatalmas sárkánymágia béklyózza.  Elindultunk sorban a kicsikkel a falujuk fele. Én pedig kihasználva az alkalmat Aasterinianról, a nagy sárkényistennőről beszéltem nekik, hátha megvilágosodnak tévelygésükből...