1010., Barrakas hó 1. nap; Breland határszél, Hosszúvölgy, reggel

Dol Dorn igazán különös álmot küldött: három nagy sárkánykígyó harcolt egymással, s közben megteremtették a világot. Valami nem volt rendben, mert verejtékezve ébredtem, s még a sárkányjegyem is megbizsergett bele.

Úgy éreztem, hogy csakis egy kiadós reggeli segíthet rajtam, ezért Nazzodot magam mellé véve elindultunk valami harapnivaló után nézni. Lent egy köpönyeges alak üldögélt, köszöntünk is neki jó hangosan, ahogyan illik. Semmi válasz. Egymásra néztünk. „Biztosan nagyothall szegény” – állapítottuk meg, ezért közelebb lépve még hangosabban üdvözöltük.

Na, ezt már meghallotta, mert megfordult, s kezét a páros szablyájára téve fixírozni kezdett minket. Rövid szóváltás után kiderült, hogy ő volt Nagyerdő Klint, Hosszúvölgy nagytahó seriffje. Ez az idősödő ember férfi azon bunkók közé tartozott, akik egy hivatalos pecsét birtokában rögtön azt gondolják, hogy a farkuk fél méterrel nagyobb.

 Igazoltatott bennünket, és közben nem rejtette véka alá lesújtó véleményét szülőhazánkról, s fajtánkról sem. Köpött is. Odahaza már rég megütöttem volna, de tartva a brelandi hatóságoktól, inkább Dol Dorn hatodik erényére, a türelemre gondoltam, s próbáltam druida barátomat is visszatartani, nem nagy sikerrel.

Szerencsére megjelent Alicia, s bedobta magát. Kelleme és mellei még ezt a falusi taplót is lenyugtatták, amikor pedig Villám is megérkezett, és elővette a brelandi becsületgyűrűjét végleg helyreállt a béke. (Később a mágus mondta, hogy Nagyerdőnek is volt valami ilyenje.)

Az igazoltatás persze még hátra volt, ami okozott volna egy kis gondot, mert Merix papírja hímnemű egyedről szólt, alakváltó társunk viszont ezúttal tüzes menyecskének képzelte magát.
Az esetből azonban nem lett skandalum, mert Alicia felfedezte, hogy Verna eltűnt a szobájából, s ez az esemény elterelte smasszer úr figyelmét a rendrakásról.

Nazzod azonnal akcióba lépett, s elkezdte átvizsgálni a gnóm tolvajlány szobájában található nyomokat. Segítségemmel megállapította, hogy négy humán támadó hatolt be társnőnk szobájába nagyjából hajnaltájt. Onnan Verna holmijával és élettelen testével távoztak.

De nem hagyták el azonnal a fogadó épületét, hanem még először bementek a gnóm lány mellett lévő szobába, ahol Tealeaf fogadós szerint Aranyszirom Quarion, egy Wroatból származó elf természettudós lakott. Őt is ártalmatlanná tették – a druida itt dulakodás nyomát is felfedezte - s  két testet cipelve léptek ki a lenti ajtón.

Minthogy Nazzod világosan látta, hogy merre vezetnek a fogadótól távolodó nyomok, ezért úgy döntöttünk, hogy gyorsan összeszedjük magunkat, s a haramiák üldözésére indulunk. Mielőtt azonban elindulhattunk volna, feltűnt az úton Kicsi Bob, helybeli orvhalász. Kantárszáron vezetve egy lovat, melyen Aranyszirom Quarion holtteste volt keresztülfektetve.

Teljesen kivolt. Sírt és dadogott, egyre csak azt hajtogatta, hogy „Nem én voltam, Klint.” Némi unszolás és egy kancsó pálinka hatására összeszedte magát, és elmondta, hogy a hullát a közeli halastó nádasában találta.

Miközben Kicsit Bob a könnyeit és taknyát nyeldeste, Klint kiszúrt egy idegent a közben odasereglő falusiak között. Az átlagos külsejű ember férfi Keltis Kedran néven mutatkozott be, s elmondta, hogy Wroatból érkezett, s a közelben lévő Üvöltő Hegységben található Sasfészek határerődbe igyekszik, ahol az Aureon papokkal van talákozója.

A Sasfészek mindig is az Aureon papok kezében volt. Még a nagy háború idején is, amikor pedig jelentős határvadász erők állomásoztak a falai között.

Elmondta, hogy gyalog kívánta megtenni útja utólsó mérföldjeit, de mielőtt célhoz ért volna ráesteledett, így a közelben lévő régi fogadó romjaiban húzta meg magát. Éjszaka beszélgetésre ébredt, és öt lovast látott a sötétben, akik valamin veszekedtek. Pontosabban egy lovas veszekedett a többivel, valamiért nagyon letolta őket. („Hogy baszhattátok így el?”)

Most már egyértelmű volt, hogy sietnünk kell, de Alicia úgy döntött, hogy indulás előtt még kikérdezi az elf holttestét. Két kérdést tett föl „Miért öltek meg?” illetve „Kik voltak  a gyilkosok?” A válaszból - „Zajra ébredtem, ajtót nyitottam ... Nem láttam az arcukat” sajnos nem sokat tudtunk meg.

Kérdés, hogy a támadók hogyan láttak a sötétben, úgy, hogy az elf nem. Bár az is lehet, hogy a rablók arcát valamilyen maszk fedte.

Ezek után végre társunk elrablói után vetettük magunkat, ám alig tettünk meg pár lépést, amikor észrevettük, hogy Keltis követ bennünket. Kiderült, hogy csak segíteni szeretett volna. Elmondta, hogy Klint elől elhallgatta (mert neki is annyira szimpatikus volt Nagyerdő seriff), miszerint felismerte éjszaka azt az alakot, aki a többieket lebaltázta.

Keltis szerint a Sasfészek kapitánya volt ott ma hajnalban a romoknál. A Wroatból származó férfi alig pár hónapja találkozott a nem túl megnyerő modorú, nagydarab katonával, amikor a Sasfészekbe szeretett volna bebocsájtatást nyerni, hogy Doyle Dunbar-ral, a határerőd papi kolóniájának vezetőjével találkozzon.

A papról azt kell tudni, hogy a sárkánypróféciák területének elismert szakértője, aki jelentős gyűjteményt halmozott fel az ezt a témát taglaló könyvekből. Keltis állítása szerint Dunbar könyvtára az egyik legjobb ebben a kérdésben.

A nagydarab katona volt az, aki visszafordította a Sasfészek kapujából Keltist, mondván, hogy csak akkor engedi be, ha hoz egy hivatalos engedélyt az illetékes hatóságoktól (a wroat-i Aureon egyházközpontból). Az ő hangját ismerte fel minden kétséget kizárólag a wroati szobatudós.

Megkért minket, hogy – amennyiben arrafelé vezet az utunk – kisérjük el őt a Sasfészekbe, mert a történtek után félt egyedül az úton. Megköszöntük az infot, s mondtuk neki, hogy várjon a fogadóban.

A nyomokat követve eljutottunk ahhoz a helyhez, ahol a megboldogult botanikust a tóba vetették. Közben Klint és két samesza is ideért. Nazzod barátom és jómangam jobb meggyőződése ellenére is hagytuk, hogy Nagyerdő úr (nekünk úr) és társai csatlakozzanak hozzánk.

Egy idő után a támadók vágtára fogták a dolgot, úgyhogy egy kicsit lemaradtunk. Most már csak az volt a kérdés, hogy a megfelelő leágazónál elkanyarodnak-e a Sasfészek felé, mert akkor Keltis igazat mondott.

A nyomok elkanyararodtak, s Klint egyre idegesebb lett. Egy idő után előadott valami nagy hantát arról, hogy az ő illetékessége ide nem terjed ki, és faképnél hagyott bennünket: Majdnem verekedés lett a dologból, mert druida társunk jól beolvasott neki, de a gyáva nem mert kiállni a kapuőrzővel.

Egy kis idő múlva eszünkbe jutott, hogy érdemes lenne visszamenni Keltis-ért, mert lehet, hogy a segítségével könnyebben eltűnt barátunk nyomára akadhatunk. Visszatértünk a fogadóba, élelmet és Wroat-i szobatudóst vételeztünk, majd újra nyakunba szedtük a lábunkat.

Az úton Keltis elmesélte Villámnak, hogy egy családi ékszer ügyében nyomoz, mely már több generáció óta apáról fiúra száll, és valamely módon köze van a sárkánypróféciához. Azt is említette, hogy a nagy családfa kutatkodás során azt találta, hogy egy régi felmenőjén sárkányjegy volt, ami viszont nem tartozott a nagy sárkányjegyes házak egyikéhez sem. A fickó nagy tudósnak képzelte magát, csak mert elolvasott pár idevonatkozó tanulmányt, de ismeretei meg sem közelítették gnóm varázslónk tudását.

Keltis megmutatta a nevezetes gyűrűt Villámnak is, és elmesélte, hogy még híres Wroat-i ékszerészek sem tudták megállapítani, hogy milyen fémből készült az ív, és milyen drágakövek vannak benne. Azért kerei Dunbar atyát, mert elterjedt, hogy egy igen ritka sárkányszilánk van az erőd falai között. Olyan, amilyet az idők előtt uralkodó sárkányok használtak, hogy följegyezzék a dolgaikat.

Csodálatos éjszaka volt, mind a tizenkét hold fönn volt az égen. Nazzod elmagyarázta, hogy nagyon ritka jelenségnek voltunk a szemtanúi, igazából csak millió évenként fordul elő az ilyesmi. Sokat gyönyörködtem a látványban, amig őrségben voltam, csak Merix horkolása zavarta az idillt.

Másnap táborhelyt bontottunk és kora délutánra odaértünk a Sasfészekhez. Egyszerű alaprajzú erőd, egy 40 méteres torony és egy kapubástya határozza meg az építészeti képet. Nazzod új képességét kihasználva sassá változott, és felderítő útra indult. Pár percet töltött csak a levegőben. Visszatérve elmondta, hogy egy embert látott az udvaron, aki éppen két másik társát figyelte, amint azok egy hordágyon egy letakart testet visznek egy kisebb épületbe. A két cipekedő kb. 1 - 2 percet töltött odabenn, majd visszatért. A 10 m magas kapubástyát két őrszem védi, akik folyamatosan az utat kémlelik. Nazzod látott még a nagy torony tetején egy kisebb csillagvizsgálót (vagy legalábbis egy kupolát) valamint egy másik kisebb épületet is, ami jobbra helyezkedik el a központi toronytól.

Ez után nagy tanakodás kezdődött, hogy mit is tegyünk. A helyzet bonyolult volt. Tudtuk, hogy társunkat ebbe a breland-i határerődbe vitték be, a hivatolos, betoji Klint azonban nem segített nekünk, s úgy véltük felhatalmazás híján minket aligha engednének a kapun belülre. Frontális támadást indítani is veszélyesnek tűnt, mert nem tudtuk, hogy ki és hányan vannak odabenn, és mit tudnak rólunk. Ugyanakkor szorított az idő, mert úgy tűnt, Vernát valamiféle szertartás miatt rabolták el, ami a holdak együttállásához kötödik. A druida szerint az egyedülálló konstelláció bekövetkeztéig maximum egy-két nap volt már csak hátra.

Végül úgy döntöttünk, hogy kell még egy kis felderítés. Keltist meggyőztük, hogy nem akar bemenni, mert túl veszélyes. Azért biztos, ami biztos Merix lenyúlta a bejutást biztosító engedélyét.

Az est leszálltával Villám elosont az erdőszéléig, s nagyjából száz lábról szemrevételezte a díszkivilágítással ellátott várat. Merix volt a második hullám. Pókmászás képességének hála, gond nélkül feljutott az északi falra. A felderítők egyöntetű beszámolója alapján a vár területét fáklya és máglyafény őrzi. Így a kapubástya őrei, és azok, akik a torony tíz méterenként ismétlődő ablaksorából néznek ki, könnyen észrevehettek bármilyen behatolót.

Újabb tanakodás kezdődött. Két taktika körvonalai látszódtak kibontakozni: legyen még egy alapos felderítés, ahol Merix láthatatlanul és hallhatatlanul repülve mágiaérzékelést végez a vár területén. És/ vagy kapjuk el a két őrt a kapubástya tetején, és kérdezzük ki őket.