Az emír vendégszeretetét élveztük a teraszon. Villám hihetetlen mennyiségű datolyát és helyi italt tolt magába, miközben arról értekezett, mi mindent csináljunk a megszerzett javakkal. Merix érezve, hogy minden kívánságát teljesítik, odasúgta nekem, hogy jó régen vágyik egy kis numerára. Belém hasított, hogy az álmomban mit is láttam és hirtelen elakadt a szavam a vágytól. Ezt kissé félreérthette Merix, mivel keze fürgén elindult a combom felé, de még idejében leállítottam és helyemről felpattanva Ra’if palotabéghez léptem, és előadtam szép szavakkal, hogy egy apró barna lánykára van szüksége kedves Merix barátomnak, ha szabad ilyet kérni, és meg nem sértem őkelmét. Nem sértettem, sőt mosolyogva jelezte, hogy neki éppen az a dolga, hogy lesse minden kívánságunkat. Nemsokára megérkezett egy apró termetű hölgy, akit Inaja néven mutatott be nekünk. Merix megigézve bámult rá, majd ellibbentek Merix szobája fele. Villám időközben abbahagyta az evés-ivást és arra kérte a béget, hogy szerezzen neki valami könyvet, de a bég ezt nem tudta teljesíteni az emír engedélye nélkül. Ezért Villám inkább egy bárdot, egy helyi mesélőt kért, aki helyi történetekkel szórakoztatott minket. Nem sokkal később Merix is visszatért, majd a bég megkért minket, hogy vonuljunk vissza szobáinkba, és készüljünk fel a meghallgatásra. Közben Ra’if még hozzátette, hogy mindenkit igénye szerint megmosdatnak, vagy amit csak kíván. Nem bírtam tovább és hozzáértő, izmos férfi kezeket kértem. Meg is érkezett két rendkívüli testű, de lefedett arcú férfi és a gyönyörök gyönyörében részesített engem. Ilyen masszírozásban életemben nem volt részem. Alig bírtam azt mondani nekik, hogy hagyják most már abba, mert mennem kell. Amikor udvariasan elköszöntek vettem csak észre, hogy kissé bizonytalan a járásuk, és ekkor villant belém a felismerés, hogy vakok. Érdekes. Felöltöztem a kikészített selyem ruhába és köntösbe. Ra’if megtisztelt azzal, hogy egy igen szép láncot és fülbevalót hozott nekem az eseményre, amiket azonnal megvizsgáltam, nem mágikusak-e. Nem voltak azok, sőt az egész teremben nem észleltem mágiát.

Ra’if várt minket, hogy elmondja, milyen etikettet kell kövessünk a fényességes tekintetű emír előtt. Lehajtott fejjel kell fogadnunk őt és csak akkor nézhetünk fel, ha ő szól hozzánk. Nem kérdezhetünk, csak ha ő kérdez, és akkor válaszolhatunk. Kérte, ne hozzuk szóba mit akarunk tőle, majd ő úgyis megkérdezi idővel, mi járatban vagyunk. Elmondta azt is, hogy illik ajándékot vinni neki, és hogy szereti a különlegességeket. Sokat tanakodtunk, és végül abban maradtunk, hogy a háromkulcsos ládikában Merix átváltoztató kalapját adjuk át és ő majd bemutatót is fog tartani a használatából. A különös az volt, hogy a láda átadásáról volt nehéz meggyőzni Merixet. Szentimentális ragaszkodása megdöbbentett, de a végén sikerült rábírnom, hogy eleressze.

Ezután már nem sok időnk maradt hátra az audienciáig, így rohanvást követtük a palotabéget. A nagyterem előtt találkoztunk Dalillával, aki ugyancsak egy kis ládikával a kezében várt ránk. Kinyílt az ajtó és egy rövid pillanat erejéig láttuk a trónon az emírt és mellette a rá kísértetiesen hasonlító fiatalembert, aki szerintem a nagyvezír, az emír fia lehetett. Először Dalilla beszélt zaulkárul és adta át az ajándékát. Az emír ezután hozzánk fordult és Merixhez intézte szavait. Arra kérte, hogy mesélje el, honnan jöttünk és milyen ott. A teljesen zavarba esett Merix erre tekintetetes emír úrnak szólította, majd elkezdett énekelni saját hazája nyelvén arról, hogy milyen szép ország is az. Rendkívül hamisan. Az emír először döbbenten, aztán egyre haragosabban nézett. Ezt észrevéve Merix gyorsan abbahagyta a kornyikálást azzal, hogy erről akkor ennyit. Az emír ahelyett, hogy börtönbe vetett volna minket, odafordult a mellette lévő öregemberhez, mire az mondott neki valamit. Ezután Villámhoz fordult, kérve, mondja el inkább ő merről is jöttünk. Villám már ügyesebben fogott neki a mondandójának és elmondta a fedősztorinkat, miszerint e kontinens egy távoli vidékéről származunk és szellemharcosként járjuk utunkat. Mivel az emír így szólított meg minket, ez utóbbival sem árult el sokat. Az emírt azonban ez sem elégítette ki, ezért Nazzodhoz fordult, megkérdezve őt, hogy mint láthatóan nagy harcos, mesélje el milyen kalandban volt része.

Jobbat nála keresve sem találhatott volna, amire nem sokkal később a fényes tekintetű emír maga is rájött. Nazzod ugyanis a „lángoló kardot idéztem, amivel jól levágtam tengernyi katonát” mondattal úgy gondolta, teljesítette is az emír kérését. Ez sem csalt azonban mosolyt az emír arcára, de az végképp nem volt ínyére, hogy a druida „tisztelt emír úrnak” szólította, utánozva ezzel kedves Merixünk szófordulatát. Szegényeknek nem tanították meg otthon, hogy egy uralkodónak minimum a fenség, fenséges megszólítások dukálnak. A zaulkárokat megismerve pedig a még cirkalmasabb megszólítást is elvárják. Na mindegy. Szerencsére, mielőtt az emír igazán megharagudhatott volna, még odafordult a mellette álló öregemberhez, majd Dalillához, és sustorogni kezdtek, majd pedig Villámhoz intézte szavait, amiből arra következtetett Villám, hogy ideje átadni az ajándékunkat. Amit Villám rögvest meg is tett. A dobozt kibontva az emír meglátta a kalapot és kérdőn nézett ránk. Merix, ahogy megbeszéltük, azzal a kéréssel fordult az emírhez, hogy demonstrálhassa, mire is képes ez a nagy hatalmú tárgy. Sajnos a demonstrációt Merix, hogy is mondjam, hát el...rontotta. Először sikerült egy kofává, majd valami jelentéktelen figurává átalakulnia, amivel csak az emír értetlenkedését váltotta ki. Szerencsére eközen Villámra nézet, aki meg is ragadta az alkalmat és megpróbálta elmagyarázni, hogy ez végül mire is jó. Közben Merix is rájött, mit kellene tennie és gyorsan átváltozott az emír fiává. Na, ez megtette a hatását. Végre meglepett moraj futott át a vendégseregen és az emír arcán is elégedettség terült szét. Közölte velünk, hogy elfogadja az ajándékunkat és később magánkihallgatáson fogad majd minket, majd egy biccentéssel elbocsátott minket. Ezt Villám megértette és elkezdett hátrállni kifelé, többször meghajolva, mi pedig követtük példáját. Én közben kihasználtam a lehetőséget és egy gyors pillantást vetettem az emírre és környezetére. Majdnem lebuktam, mivel az emír mellett megláttam azt a fiatal és jóképű zaulkár férfit, akit az álmomban is láttam. Szerencsére még időben lesütöttem a szemem, hogy ne vegyenek észre.

Ra’if visszavezetett minket a szobánkba és közben elmondta, hogy tíz órakkor bált rendez az emír, amin mi leszünk a díszvendégek. Fertály órával előtte értünk jön. Azaz még volt másfél óránk a felkészülésre. A kellemes masszírozás után úgy döntöttem, hogy a naplóm írásával ütöm el az időt, abban a boldog tudatban, hogy az a jóképű férfi az enyém lesz. Sajnos nem sokáig tartott az ábrándozásom és nem is haladtam sokat a naplómmal, amikor kopogtattak az ajtómon. Kiszóltam, mire Nazzod hangján érkezett a válasz. Kicsit hallgatóztam, hogy egyedül van-e és amikor mást nem hallottam, kinyitottam az ajtót. Valóban Nazzod volt az, és ahogy kinyílt az ajtó, elkezdett arról beszélni, hogy neki mennie kell valahová. Kérdeztem, nem akar-e inkább bejönni, és itt bent megbeszélni a dolgokat. Erre észbe kapott, bejött, majd elmondta, hogy el kell mennie, és ideadja addig megőrzésre a hátizsákját. Addig faggattam, míg végül kibökte, hogy nagy lehetőség vár rá, ránk nem igazán jelent veszélyt, és köze van a Kapukhoz. Azt is láttam, hogy a kezében gyűröget valami papirost, de amikor rákérdeztem, nem akarta elmondani, mi van benne. Majd meglátom, mondogatta. Rákérdeztem, hogy Dalillával megy-e el valamerre. Nemet mondott, és úgy tűnt, igazat szólt. Mivel sietett, hagytam hadd menjen. Vártam, míg léptei nesze teljesen el nem hal, majd fogtam magam és elmentem Villámhoz. Villám rögtön ajtót nyitott. Sietve összefoglaltam neki a helyzetet és javasoltam, hogy gyorsan nézzük át a druida hátizsákját, hátha kiderül, hová mehetett. Villám is támogatta az ötletet, de azt is felvetette, hogy mondjuk el az emírnek, hogy valójában mi az adari nagytanács egyik kolostor erődjének a küldöttei vagyunk, így közös az ellenségünk. Mi is a Quorik ellen küzdünk. A célunk pedig a Tiltott Város elérése és ott egy nagyhatalmú tárgy, az Annulus megszerzése, hogy ezzel segítsük a harcot. Ebben a pillanatban kopogtattak az ajtón, és Ra’if lépett be, majd átnyújtott egy díszes pergament Villámnak. Fél szemmel láttam, hogy Dalilla írta. „Nincs üzenet!” – mondta Villám, Ra’if pedig távozott. Villám elmondta, hogy Dalilla találkozót kért tőle. Mivel mindjárt jön, javasolta, hogy menjek át Vernához és beszéljük meg a dolgot. Így is tettem, és még távozóban megjegyeztem, hogy gondunk lesz Nazzod zsákjának átkutatására is. Bekopogtam Vernához. „Ki az?” – kérdezte várakozó hangon Verna. Mikor kiderült, hogy én vagyok és kinyitotta az ajtót, azonnal láttam az arcán, hogy nem engem várt. De becsületére legyen mondva, beengedett. Röviden összefoglaltam neki az elmúlt percek történéseit. Ő is támogatta, hogy fedjük fel az emír előtt, kik vagyunk valójában. Ezután sort kerítettünk a zsák kiürítésére: fogtam, és egyszerűen kifordítottam a mágikus bagyut. Nem várt meglepetésben volt részünk: a zsákból a szokásos holmik mellett nem levelek vagy irományok, hanem – alig hittünk a szemünknek – 12 nagy sivatag rózsája és 1 kis sivatag rózsája került elő. Ledermedtünk. Ez addig tartott, míg valaki kopogni nem kezdett az ajtón. Gyorsan letakartam a drágaköveket, majd Verna hangosan megkérdezte, hogy ki az. Szerencsére csak Villám érkezett.

Ezek után még meg kell írni: Nazzod pszi kristálya megérkezett és elmondta, hogy a gazdája fogságba került. Emellett Aliciának az emír fia gyönyörű ruhát küldetett, amit ő szívesen fel is vett.

Nizzar al Khayr

Ember, férfi, 32 év, CN

Alicia ir’Degard tollából