1000 YK, Nymm (6.) 24., Far - Riedra
Telt-múlt az idő, a legtöbbünk időközben megszüntette minden aktív varázslatát és elrakta minden mágikus tárgyát. Egyedül Merix hagyta meg a sötétben látás varázslatát. Nem meglepő, mindig óvatlan volt. Mintha egy varázslat nem lenne ugyanaz, mint tíz az inkvizíció szemében. A probléma ezzel csak az volt, hogy ha ő bukik, akkor – ismerve az ő kitartását – mi is igen hamar akasztófára vagy máglyára kerülünk.
Közben mindannyian a hölgyek köré kezdtünk gyűlni, legutoljára Merix, aki vagy félórát a nyomokat kutató Zartravenek után kajtatott, amit az egy jó idő után szóvá is tett. Állítása szerint kimagyarázta magát. Remélem így is van. Az életünk múlik rajta.
Arvaldó úr egy idő után összeterelte a népeket és bejelentést tett, miszerint nagy szerencsétlenség ért minket, mivel három útitársunk is meghalt. Szerencse a szerencsétlenségben azonban, hogy itt van körünkben Oster om Ragnick úr a nagy hírű vadászbíró, aki eddig rangrejtve utazott velünk – mutatott a férfira, kit mi a Zartraven család fejének gondoltunk eddig. Ekkor vettem észre, hogy eme jeles férfiú szúrós szemmel vizslatott minket és a tömeget. Én azonnal rájöttem, hogy varázsol éppen. Azonnal elkezdtem a mantrát az agyamban: „Hurrá! Milyen jó, hogy velünk van a vadászbíró!”. Sikeresen tovább is siklott a szeme rólam, de legnagyobb ijedelmemre Merixen egy pillanatra megállapodott. Csak akkor sóhajtottam fel magamban, amikor kis várakozás után továbbnézett. Megölöm Merixet, ha megölet.
Lelkem másik felének tudása életre kelt bennem, aminek hála tudtam, hogy eme ember megjelenése nem kis veszély számunkra, mivel ő egy rendkívül magas rangú nyomozó. Ilyen rangban csak egy-két nyomozó szolgál tartományonként. És azt is sejtettem, hogy a rendőrség, bár nem az inkvizíció, de biztos nem titkolná el előlük varázslók jelenlétét.
Miután végzett a vizslatással a vadászbíró, megkezdte a kihallgatásokat. Egy idő után elvitték Hortenziát, majd nem sokkal később Anastriát. Kb. egy óra múlva Nazzodért jöttek. A már kihallgatottakat külön csoportba terelték. Én ekkor kezdtem Aasterinianhoz imádkozni csendesen. Amikor pedig húsz perc után Nazzodot elkísérte két katona, két „fiú” és a vadászbíró, az imádkozásom még kétségbeesettebb lett. Merixet is ingerültem zavartam el, amikor itteni közösül kezdett suttogni a fülembe a terv iránt érdeklődve. De ekkor eszembe jutott az igazálom, amiből eddig minden igaznak bizonyult. Az álmomban még volt folytatás. Így amikor Villám megkérdezte tőlem – természetesen a mi közös nyelvünkön – hogy mi is legyen és közben észrevehetően megvakarta a teleportáló bélyeget a vállán, akkor meggyőződéssel és hittel a hangomban mondhattam, hogy „Ez még nem a vég, higgy nekem!”. Ő hitt nekem, így maradtunk.
Mintegy negyven perc múlva visszajöttek, Nazzod láthatóan a korábbi állapotában és a hátizsákkal a vállán és két katona elkísérte és őrizni kezdte egymagában. Ezek után Villám került sorra. Majd Merix, Verna és a végén én. Mindenkit a többi kihallgatottakhoz vittek, az egy Nazzod kivételével. A kihallgatásom éppen csak elkezdődött – az eseményekről, a használt fegyverekről és a ránk támadó szörnyekről, speciálisan az árnyakról esett szó -, amikor a szekerek felől kiáltozás, majd fegyvercsörgés és halálhörgés hallatszott. Mikor a vadászbírót követve kirohantam az ajtón, azt láttam, hogy a cirkuszosok az őrökre támadtak, az egyik katona már átvágott torokkal a porban hevert. A fakír, a légtornász, az erőművész, a zsonglőr, az állatidomár támadt rá a katonákra. Ahogy meg tudtam állapítani, a légtornász vághatta át a földön heverő torkát. Amikor kiléptem, a zsonglőr épp rásújtott a másik turkáló katonára, de megakadt a páncélban, a következő mozdulattal viszont odébbperdült és átvágta a combját (-4 HP), majd tarkón szúrta (-8 HP). A fakír a harmadik turkáló katonához lépett és puszta kézzel torkon ütötte (-8 HP), úgy hogy levegőért kapkodott. Még sikerült arrébb botorkálnia, elkerülve a másik ütést. A légtornász tőrét viszont nem tudta lehagyni (-3 HP) Egy éppen feléjük tartó katona ezt látva menekülésre fogta a többiek felé. Érdekes módon az állatidomár csak fenyegetően kiabált a távolodó második őrre. Az erőművész meg bizonytalankodott egy kicsit, mint kiderült a parancsnoknak látszó légtornász utasítására várt. A megfutamodó őröket követve a lovak felé vették az irányt, egyértelművé téve, hogy el akarnak szelelni. Közben újabb katonák érkeztek. Többen rövid lándzsát dobtak az állatidomár felé, ebből egy bele is állt (-6 HP). A támadás után hátra szaladtak és közben kihúzták a karjukat. A cirkuszosok alakzatba rendeződtek, több-kevesebb sikerrel. Az erőművész nem bírt magával és előre rohant. A várakozó katonák gyorsan körbezárták és számtalan sebet ejtettek rajta. Csak erre várt a zsonglőr, aki odalépett a legközelebbihez és hátbaszúrta. Az állatidomár is odalépett az egyik hátrébb lévőhöz és belapította a sisakját, hogy az agyveleje folyt ki a sisak nyílásain. Az erőművész a bunkójával megölte az előtte lévőt, belapítva a mellkasát, míg a mellette lévőről lepattant az ütése, ami után menekülőre fogta a dolgot, de levágták. A megérkező tíznagy visszavonulásra utasította őket. Az időközben odaérkező akrobata lány viszont az első visszavonulóba beleszúrt, ezért a második már óvatosan vonult vissza. A hátsó íjász katona becélozta és meglőtte az állatidomárt (-5 HP). A második íjász is meglőtte súlyosan (-7 HP). Közben hátul a fakírt két katona ütötte (-7, -5 HP). Elöl a zsonglőr előre lépett és védekezett, a krokodil megrohamozta a közeli katonát, de nem találta el. Az akrobata lány menekülőre fogta és a lovakhoz futott. A katona elment a krokodiltól, de az nem találta el. A tíznagy rövid lándzsát dobott a krokodilba (-3 HP) és hátralépett, majd kardot húzott. Újabb két lándzsát kapott a képébe a krokodil (-2 HP, -4 HP) Az egyik íjász mellé lőtt, a másik meglőtte a krokodilt (-7 HP). Ekkor jelent meg a színen 2 számszeríjász. Hátul a fakír kivégezte a mellett lévő katonát. A másik addigra már arrébb tántorgott. Na ez már sok volt a banda megmaradt tagjainak. Az állatidomár és a krokodil is menekülőre fogta. Előbbi a lovak fele. A zsonglőr viszont a futás mellett döntött és elhúzott a fakír mellett is. Az akrobata lány elég ügyetlenül próbált felugrani a lóra a pányva elvágása után, így a földön kötött ki. A fakír ezt látva ugyancsak kifutott a sivatagba, méghozzá igen gyorsan. Az íjászok lelőtték ezek után az állatidomárt és a krokodilt. Az akrobata lány felkelt a földről és felpattant a lóra. Az íjászok elkezdték lőni a lányt. Eltalálták, de fennmaradt a nyeregben. Azt már nem tudta elérni, hogy a megijedt ló elinduljon. A következő körben három nyílvessző járta át (-8 HP, -8 HP, -9 HP) és holtan bukott le a lóról. Az egyik „fivér”, mint kiderült, mithrill félvértben leledzett és szépen két katonával levadászta a két szökevényt.
A kisebb rendeződés után a bíró hozzám fordult: „Ariana kisasszony, legyünk teljesen őszinték egymáshoz!”.
Arra kért, hogy öntsünk tiszta vizet a pohárba. Mikor belementem, elmondta, hogy ő egy titkos küldetésen van. Ramstadt helytartójának fiát megtámadta egy banda, akit egy igen szép nő vezetett. Elbájolta a fiút és amellett, hogy megszabadította egy igen értékes tiltott tárgyától – a Sivatag Rózsájától, ami egy mágikus ékkő -, a legfájóbb pontján is megrövidítette. Miután a férfiassága ilyen kézzel fogható csorbát szenvedett, a fiú felbérelt egy igen profi bérgyilkost, aki nagy valószínűséggel most gyilkolássza a szép nőket a karavánban. Ő pedig a helytartó megbízásából üldözi ezt a nőt, hogy az igazságszolgáltatás elé vigye, és persze azért, hogy visszaszerezze a mágikus tárgyat, valamint megtudja, kinek a megbízásából követték el tettüket. No meg a profi bérgyilkost is el akarja kapni, ha már ez a mestersége. Miután Ursula, a légtornásznő halott és engem is kihúzott a listáról, úgy gondolja, hogy a banda vezére, aki biztos a karavánnal utazik, csak Hortenzia vagy Anastria lehet. A gyilkos is így gondolkodhat, ezért az a feladatunk, hogy Hadradzsig megvédjük a nőket, hogy ott ő le tudja fogni és biztonságban el tudja majd szeparálni őket. Ha így teszünk, akkor elfelejti a lent történteket és Hadrazsban elereszt minket és visszaadja az egyébként elkobzott papírjainkat is. Arra is megkért minket, hogy ha sikerül, épüljünk be a csapatba és tudjunk meg mindet, amit lehet a bandáról. Ezt azonban kérésemre nem feltételként írta elő, hanem bónuszként, persze nem is kapunk érte semmit.
Emellett értésünkre adta, hogy tudja, hogy varázsolni is tudunk: „Lesz most idő elég a pihenésükre.” – mondta sejtelmesen. Elmondta azt is, hogy a nyilvánosság előtt a levágott mutatványos bandát teszik meg a gyilkosságok elkövetőinek, hogy az igazi gyilkos megnyugodjon és óvatlanná váljon. Azt persze nem kötötte az orromra, bármilyen fitos is volt az, hogy bizony a gyilkos azt nem tudja, hogy nem én vagyok a keresett szép nőszemély, de nekem azért leesett, és bevallom, nem derített jobb kedvre. Azt is egyértelművé tette még, hogy tudja, Merix nem igazán ember. Miután én is észrevettem, hogy ő is hangtalanul varázsol, megértettem, hogy igen veszélyes ez az ember. Persze nem bíztam meg benne, bármennyire rendkívül őszintének tűnt is – még az új inkvizítor képességemet is bevetettem ellene - de nem volt más választásom, el kellett fogadnom, bár még jeleztem, hogy megbeszélem a társaimmal. Nem volt kifogása ellene. Amikor megpillantottam őket, mosolyogva csak annyit mondtam: „Mindent megoldottam!”.
Alicia ir’Degard tollából
